Betöltés...

Bihar, Szilágyság


A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházperének kilencéves története
2.000 Ft
Dr. Szatmáry Ferenc / Partiumi füzetek

Mielőtt egyházkerületünk székházának kilencéves peréről beszélhetnénk, elkerülhetetlennek tartom legalább nagyvonalakban felvázolni, hogy maga a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, mint intézmény, mikor és milyen körülmények között jött létre - hiszen gyülekezeteink évszázadokon át a Debrecenben székelő Tiszántúli Református Egyházkerület alkotó részei voltak. Talán legjellemzőbben Áprily Lajos költőnk a Tetőn című versének kezdősoraival határozza meg az időpontot, anélkül, hogy évszámot használt volna: "Ősz nem sodort még annyi árva lombot, annyi riadt szót, minden összeomlott."


A Református Egyház Nagyváradon
2.100 Ft
1557- 1660 / Csernák Béla

Tapasztaljuk, hogy midőn Isten kimutat nekünk egy-egy helyet, ahol a közért, egyházunkért, népünkért munkálkodnunk kell, annak a helynek hagyományos szelleme - a Genius loci - hova tovább egyre ellenállhatatlanabb erővel ragadja magához lelkünket. Kényszerít minket, hogy ne elégedjünk meg csak a ma dolgainak számbavételével, hanem kutassuk fel a múltat is, ismerkedjünk meg azokkal az eseményekkel, amelyek valaha ott játszódtak le, ahol most életünk folyik. Mindezt pedig ne pusztán valami ismeretszerzés végett cselekedjük, hanem hogy a múlt tanulságai épülésére szolgáljanak a mának és a jövendőnek...bővebben


A Szilágyság mondahagyománya
3.900 Ft
Magyar Zoltán / Magyar Népköltészet Tára

A történelmi Magyarország egyik legkülönlegesebb, mégis viszonylag kevéssé ismert tájegysége, az Erdély és a Partium határán elterülő Szilágyság epikus folklórhagyományait tárja az olvasók elé a kötet. A szerző a sorozat korábbi táji gyűjteményeihez (Torna vármegye, Gyimes, Kalotaszeg) hasonlóan a vidék minden magyarlakta települését bejárva, túlnyomórészt az utóbbi évek friss gyűjtéseinek tükrében, átfogó igénnyel mutatja be és elemzi a tájegységre jellemző gazdag népköltészetet, a legnagyobb hangsúllyal a mondavilágot.


A tegnapok színháza
2.500 Ft
A Nagyváradi Magyar Színház képes olvasókönyve a XX. századból / Nagy Béla

ennek az albumnak (maradjunk most is ennél a műfaji megnevezésnél, hiszen jobbat tavaly óta sem találtam ki) a tárgya ugyanaz, amelyről az is szólt: a Nagyvárad egyik főterén, a város polgárságának akaratából 1899-1900-ban emelt színház. Ez az épület, amely születésének pillanatában a Szigligeti Színház elnevezést kapta, azóta - és ennek éppen most 100 esztendeje - Nagyvárad egyik, a városképet is döntő módon meghatározó remekműve...


A Zöldfától a Kék Macskáig
3.400 Ft
Nagyváradi vendéglők a Monarchia korában / Péter I. Zoltán

Egy éve törzsvendégi lehettünk a békebeli Nagyvárad kávéházainak, cukrászdáinak (Főúr, fizetek! Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idején), ezúttal a szerző, Péter I. Zoltán a város egykori vendéglőibe, éttermeibe, bodegáiba kalauzolja el az olvasót, a 19. század második felétől az 1919-es impériumváltásig. A vendéglátóhelyek históriája a korabeli sajtó közlései alapján rajzolódik ki, egyidejűleg képet adva a Pece-parti Párizs elképesztő gyorsaságú fejlődéséről, a kor emberének életviteléről...bővebben


Az Egyedi Apátság története
2.800 Ft
Bunyitay Vincze

Hasonmás kiadás - Nyomatott Hűgel Ottónál - Nagyvárad, 1880.

Bihar megyében a 13-14. században létezett apátság története Bunyitay Vincze tollából....

 


Die Orgellandschaft dreier nordsiebenbürgischer Landkreise: Sălaj, Cluj und Bistriţa-Năsăud – Három észak-erdélyi megye orgonatája: Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megye
5.800 Ft
Erich Türk

Az orgonatájak kutatása a kulturális örökség megismerésének része, ugyanakkor orgonisták és orgonaépítők számára is nagyon hasznos információ, hogy hol találhatók egy bizonyos építő művei, vagy egy bizonyos történelmi stílusra jellemző hangszerek. A kutatott régió a mai Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékre terjedt ki, mivel az egyes felekezetek területi-igazgatási beosztásai nem fedik egymást. A szakirodalomban található adatok összegzésével, levéltári kutatással és helyszíni szemlékkel sikerült a régió egykori orgonaépítőinek munkásságáról alkotott eddigi képet kiegészíteni. A hangsúly az eddig kevésbé kutatott helyi mesterekre esik.


Egy kis séta
2.490 Ft
Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai / Péter I. Zoltán – Tóth János

1901-ben az akkor már Nagyváradon „újságíróskodó” Ady Endre kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett kanonok sor épületeiben elzárkózó és ott dőzsölő katolikus papok életviteléről, életmódjáról, de valójában a „klérus” ellen. Az egyház, az egyház nevében, ezt követően őt beperelte. Több mint két év telt el, amikor is végrehajtható ítélet született, amely Adyt háromnapos elzárásra ítélte. Bevonult. Éttermek versengtek azért, hogy ellátását biztosítsák...

 


Farnas - Református templom
900 Ft
Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.


Főúr, fizetek!
3.600 Ft
Kávéházi élet Nagyváradon a Monarchia idejében / Péter I. Zoltán

Az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák– Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját...bővebben

 


Hazatért Nagyvárad!
4.990 Ft
(1940. szeptember 6.) / Babucs Zoltán
Babucs Zoltán (Jászberény, 1974) hadtörténész, a Magyarságkutató Intézet szakértője.... bővebben

Irodalmi őrvárosok
2.990 Ft
Írások és írók Debrecentől Nagyváradig / Bakó Endre

Esszék, dokumentumriportok, tanulmányok debreceni és nagyváradi, illetve a két várost összekötő bihari táj irodalmi témáiról. Ezt kínálja odaadó, de elfogulatlan szemlélettel a Hajdú-Bihari Napló egykori főszerkesztőjének, az Alföld folyóirat korábbi rovatvezetőjének új kötete a Várad folyóirat és a Méliusz könyvtár közös gondozásában...bővebben


Jár a baka, jár
1.950 Ft
Egy váradi postamester önéletírása, 1914-1921 / Mozog Nagy Imre

2014-ben, az első világháború kitörésének századik évfordulója táján folytatásban közöltünk [Várad folyóirat] több részletet egy nagyváradi postamester frontélményeit megörökítő, torzóban maradt emlékirataiból. (Fújnak a fák, Ides 2012/8., 2013/4.; Gyöngyélet a katonaélet 2014/6., 7., 8., 10., 11., 12.) Újabb sorozatunkat a hadikórházak - háborús memoárokban ritkán megörökített - világából válogattuk, a halálos fejsebét csodával határos módon túlélő fiatalember emlékeiből. Érmellék, azon belül Albis szülötte 1892. október 8-án látta meg a napvilágot, egy föld nélküli zsellércsalád sokadik gyermekeként. Félbemaradt önéletírása gyermek- és ifjúkorát, az első világháború előtti "boldog"? békeidőket, frontélményeit, kései tanulmányait és Trianon után váradi polgárként megélt éveit tartalmazza, 1924-ig. A két világháború között nagyváradi, erdélyi lapokban cikkeket, verseket közlő, vitathatatlan íráskészséggel, humorral, végzettségénél magasabb műveltséggel rendelkező tollforgató hagyatéka hiteles dokumentum és lebilincselő olvasmány. (Szilágyi Aladár)


Karácsony a Szilágyságban
2.450 Ft
A karácsonyi ünnepkör népszokásai 1946-1949 / Kovách Géza

Kovách Géza (1925-2004) történész, néprajzkutató. Életében öt önálló kötete jelent meg. Több száz monografikus igényű tanulmány, ismeretterjesztő cikk, közéleti publicisztika szerzője. Jelen kötetének eddig sehol nem publikált anyagát jórészt egyetemistaként gyűjtötte.


Képzőművészet Zsobokon - Artă plastică la Jebucu
5.900 Ft
A kalotaszegi alkotótábor 1996-2020 - Tabăra de creaţie din Țara Călatei 1996-2020

 

Kétnyelvű album az alkotótáborban készült jelentősebb munkákból.


Kincses Képeskönyv Nagyvárad
2.990 Ft
Zágoni Bálint / Kincses Képeskönyv

A nagy sikerű, díjazott Kincses Képeskönyv sorozat ötödik kötete Partium fővárosába, Nagyváradra kalauzol el téged. Ha végiglapozod a könyvet, Szent László városának kilencszáz éves története számos elbűvölő illusztráció segítségével fog megelevenedni előtted. Megtudhatod, hogy miért volt különleges az egykori székesegyház előtt felállított Szent László-lovasszobor és miért gyalogolt Debrecenből Váradra Ulászló lengyel király 1412 húsvétján. Olvashatsz arról is, hogyan sikerült megmenekíteni a törökök kezéből a Váradi Bibliát, és hogyan próbálták fegyelmezni Váradon a csínytevő diákokat a XVII. században...bővebben


Kótsi Patkó János, avagy a Hamlet-kód
1.800 Ft
Darvay Nagy Adrienne

A Theatron - Varázshegy Színházi Műhellyel együtt az első magyar Hamlet, Kótsi Patkó János (1763-1842) nyomába eredünk. Felkeresünk kortársakat, színész-kollégákat, írókat, patrónusokat, akkori és kicsit későbbi krónikásokat, a nem ismert tartományba távozott szakértőket. 1794 legelején belenézünk a Kazinczy Ferenc fordításában játszott Hamlet második előadásába Kolozsváron, miközben nagy vonalakban megismerkedünk a 18. századvég különböző nemzeteinek Hamlet-játszásával. S nem utolsó sorban: elutazunk Váradra, ahol az erdélyi színész-csillagot nyugodtabb körülmények között faggathatom az egyemetes színjátszás és a színészi mesterség titkairól...bővebben


Nagyszalontai népballadák és epikus énekek 1912–1919
4.990 Ft
Olosz Katalin (szerk.) / Kriza Könyvtár

A Folklore Fellows magyar osztálya nagyszalontai gyűjtőszövetségének hagyatékából összegyűjtötte, szerkesztette, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel közzéteszi Olosz Katalin.


Nagyszalontai nyomdák és hírlapok
1.200 Ft
Dánielisz Endre

Címével ellentétben nem csupán a nagyszalontai nyomdákról és hírlapokról szól, hanem magáról a városról és lakóiról. A szerző - Nagyszalonta történetének elkötelezett kutatója - szemlét tart a városban megjelent hírlapok és nyomdatermékek fölött és lajstromba szedi azokat. Közben szerét ejti, hogy történelmi leckét tartson - kicsiknek, nagyoknak egyaránt.


Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből
3.500 Ft
Makai Zoltán / Partiumi füzetek

A megye iparosodása révén, ott lehettem több nagy létesítmény megszületésénél, mint a nagyváradi timföldüzem, a berettyószéplaki kőolajkitermelő, az élesdi cementgyár és sorolhatnám a létesítményeket. Tanúja voltam a nagy hőerőművek és vízerőművek üzembe helyezésénél is. Lassan felkeltette figyelmemet az áramszolgáltatás kezdeteinek a története. Ebbe a témakörbe Bolcas Victor mérnök kolléga, igazi polihisztor vezetett be. Ő volt az, aki mindig hangoztatta, műszaki múltunk megismerésének szükségességét...bővebben



Részletes keresés