néphagyományok

Negyven évig együtt lenni nagyon szép dolog. Nem sok dalos társaság van Magyarországon, akik ennyi időn keresztül összetartanak, hirdetik hovatartozásukat, ápolják kapcsolataikat. Hány helyen jártak vajon, és hány dalost láttak vendégül viszonzásul? De a legnagyobb eredmény az, hogy együtt voltak, törődtek egymás gondjával, bajával, megünnepelték mind az egyéni, mind pedig az ország jeles napjait, ezzel önmaguknak szerzett örömük mellett hány embernek tették szebbé, gazdagabbá az életét azáltal, hogy énekeltek? Sőt, lemezeiket, hanghordozóikat a világgal is megismertették...

Célom: minél teljesebben bemutatni a gyergyószentmiklósi halottas és temetkezési szokásokat, elsősorban a település zömét alkotó, hagyományőrző, római katolikus vallású székelyeknél, de párhuzamokat hozok más felekezetű, illetve más etnikumbeli szokásokból is. (...) A kultúraváltás folyamata Gyergyószentmiklóson is érzékelhető; a hagyományos szokásrend, a közösség és múlt tisztelete, valamint a társadalmi változásokból adódó új szokáselemek együtt élnek és hatnak az emberek tudatában. S bár a világkép változása jelentősen befolyásolja a halálkép változását, még élő az a hit, amelyet egyik idős adatközlőm így fogalmazott meg: "Eljön a drága Jézus értem!"

A hetes mágikus szám, szinte minden mesében szerepel - de a hetvenhét kétszeresen is az! A sárkánynak sokszor van hét feje (ebben a könyvben is szerepel egy sárkány, de ne ijedjetek meg, ő nem hétfejű, inkább százlábú). Illyés Gyula sem véletlenül fűzött egybe 77 magyar népmesét: el akarta varázsolni olvasóit. Ennek a könyvnek is ez a célja: a varázslat, csak épp Beke Mari módra...

A hétfalusi boricáról az első leírás 1862-ben jelent meg. Úgy tűnik, hogy a rítus anélkül érte meg ezt az időpontot, hogy az egyház integrálta volna, eltérően a szomszédos vidékek hasonló szokásaitól, például a betlehemestől. A régión kívüli magyar elitek a dualizmus idején figyeltek fel a boricára. A külső tekintetek hatására ekkor alakultak ki nemzeti vonásai. A boricának az egymást követő román nacionalista rezsimek is nemzeti jelentéseket tulajdonítottak, ezért többszörösen betiltották...bővebben

A szerző a gyimesi román és magyar lakodalmak néprajzi, kulturális antropológiai vizsgálatára vállalkozik. Bemutatja az egyes csoportok konkrét lakodalmait és a gyerek- vagy felnőtt szereplőkkel előadott gyermeklakodalmakat és „felnőtt”-lakodalmasokat. A könyv célja továbbá, hogy a lakodalmasok és lakodalmak elemzésével hozzászóljon ahhoz a rendkívül aktuális és interdiszciplináris érdeklődésre is számot tartó európai diskurzushoz, amely a multietnikus közösségek múltjának, jelenének és lehetséges jövőjének kérdései körül zajlik. A példák alapján nyomon követhetjük, hogy a gyimesiek esetében az együttélés azonosságokhoz, különbségekhez vagy inkább kevert, a közös kultúrák és eltérő identitások, értelmezések kialakulásához vezetett-e.

A könyv az 1953 és 1955 közötti hirdetések szövegeit dolgozza fel. Bár három évet ölel fel, a benne foglaltak több generáció életét mutatják be...

A kereszténység társadalmi jelenlétének, az emberek hitének és a belőle fakadó etikai magatartásoknak a vizsgálata azért fontos feladata a folklórkutatásnak, mert fontos információkat ad azokról a kihívásokról, amelyeknek figyelembevételével újra kellett fogalmazni a kereszténység alapvető hitét és reménységét, hogy a társadalom mai kihívásaira az európai kultúrával kompatibilis válaszokat tudjon adni.

Szőke Anna ebben a könyvében górcső alá tesz egy vajdasági falut, Kishegyest, és gondos empirikus eszközökkel feltárja a falu vallásainak történetét, bepillantást adva a sokszólamúvá lett keresztény közösségek vizsgálatába. Szőke Annát nem a történelmi múlt hozza lázba...bővebben

A kötet Losonc legrégebbi temetőjét, a református temetőt mutatja be, amelyet ma már a köztemető részeként tartanak nyilván. A téma megértéhez szükséges adatok, helytörténeti ismeretek mellett a kötet gerincét a lejegyzett sírfeliratok és egyéb adatok feldolgozása képezi. " A református vallás kertnek, a zsidó vallás "az élők házának" nevezi a temetőt, s ez a megnevezés sok igazságot rejt magában. A temetőkről először szeretteink jutnak az eszünkbe, hiszen ők itt élnek tovább a számunkra. Sétát téve a sírhelyek között, beleolvasva a sírfeliratokba, a múlt idéződik fel számunkra. Akarva-akaratlanul is felidézzük azokat, akik egykor e vidéken éltek és dolgoztak, látjuk a társadalmi ranglétrákat, a személyiségeket, azt, hogy kit hogyan értékelnek a rokonok és barátok, kit hogyan értékel a társadalom. A temető: történelem." (részlet)

Farkas Ottó felvidéki újságíró, a Regélő Múlt Polgári Társulás vezetője.

Szinte valamennyi családi legendárium őriz rejtélyes, megmagyarázhatatlan eseteket. A könyvben a hátborzongató történeteken, a falusi kísértethistóriákon kívül gyógyító pásztoremberek praktikáiról, halottlátokról, túlélők halálközeli élményeiről olvashatunk hiteles beszámolókat. A különös családi történetek rövidek, szórakoztatóak, érdekesek, de nem éjszakai olvasmány.

E könyv a moldvai csángók vallásos mentalitásáról, a transzcendenciával való élénk kapcsolattartást lehetővé tevő élményeikről és rítusaikról szól: mediátori gyakorlatok és transztechnikák egyéni ás közösségileg kodifikált formáiról, népi vallási specialistákról, valamint a sorsukkal való küzdelmüket a vallás segítségével megvívó hétköznapi emberekről.

„A moldvai magyar tájnyelv szótára jórészt abból a nyelvi anyagból készült, amelyet kiterjedt nyelvföldrajzi kutatásaik során a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók jegyeztek le a század közepén. Az 1949–1962 közötti gyűjtések tetemes nyelvi anyaga közben egyre gyarapodott az újabb kutatásokkal és publikációkkal, egyre több lett a tanszéki archívumban őrzött cédula és szöveg...bővebben

„A moldvai magyar tájnyelv szótára jórészt abból a nyelvi anyagból készült, amelyet kiterjedt nyelvföldrajzi kutatásaik során a kolozsvári nyelvészek és néprajzkutatók jegyeztek le a század közepén. Az 1949–1962 közötti gyűjtések tetemes nyelvi anyaga közben egyre gyarapodott az újabb kutatásokkal és publikációkkal, egyre több lett a tanszéki archívumban őrzött cédula és szöveg...

Quel est le rapport entre tradition et patrimonie culturel? Désignent-ils la même acception du mot culture, sont-ils donc synonymes? La culture comporte-t-elle un segment qui ne fait/qui ne ferait pas partie du patrimoine culturel? Qui sont cceux qui décident la patrimonialisation d’un tradtion? Est-ceux qui’ils sont les proprétaires de la tradition, des peronnes initiées/socialisées á/dans la tradition, des personnes initées/socialisées á/dans la tradition, est-ce qu’ils sont les chercheurs de la tradition ou sont-ils des enterpreneurs, des distributeurs, des employes de la transmission? (Vilmos Keszeg)

Kötetünkkel a szlovákiai magyar néptáncokkal kapcsolatos kutatások egyik adósságát szeretnénk, ha nem is maradéktalanul, de mégis lehetőségeinkhez mérten rendezni. Könyvünk két szerzője, a korabeli terepmunka végzői, „néptáncgyűjtői" közül egyikőjük, Pálfy Gyula, néptánckutató, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének egykori munkatársa, másik szerzőnk, Takács András, a szlovákiai magyar néptánckutatás nagy öregje, 1951-ben Ág Tiborral együtt az itteni néptáncmozgalom elindítója, megalapozója, azonban ma is aktív, a gyűjtéseket, interjúkat lelkesen rendezte, a kötetet megtervezte, írta, emellett újabb kiadványokat tervez. Elkötelezettsége, munkabírása, lelkesedése példa lehet mindannyiunk számára. Kettőjüknek a témához szorosan kapcsolódó írásait és a Vály-völgyi táncélettel, szokásokkal foglalkozó szöveges gyűjtés anyagát, valamint a könyvhöz mellékelt DVD-n a terepmunka során készített néptáncfilmet tesszük itt közzé...bővebben 

Kevésbé ismert és teljesen ismeretlen, a nép ajkán született vagy szájhagyomány útján őrizgetett legendákat, regéket, mondagyanús történeteket tartalmaz a könyv. Sőt az utóbbiak között több olyan van, amely valóban úgy történt, ahogy a könyvben meg van írva. 

A neves folkloristának 1999-ben jelent meg a nagy sikert aratott Hegyet hágék, lőtöt lépék című, apokrif imákat tartalmazó könyvének bővített változata a Kalligram Kiadónál.

A közben Kossuth-díjassá lett szerző újabb kötete, egy korábbi tanulmány mellett, további folklórszövegeket, imákat, imazáradékokat tartalmaz – ezúttal azonban nemcsak a magyar nyelvterületről, hanem egész Európából, 16 kottával és színes képanyaggal illusztrálva.

A kötet az európai, ezen belül a magyar népi kultúrában is egyik legelterjedtebb profán ünnepsornak, a farsangnak Marosszéken meghonosodott dramatikus szokásait, népi színjátékait mutatja be igen részletesen, a leírásokat egy bevezető tanulmányban elemezve, összegezve. A 92 oldalas képmelléklet e szokásrendből ad ízelítőt.

A kötetben szereplő, bő félezernyi archaikus népi imádságot 1995 tavasza és 2009 ősze között rögzítette a szerző, javarészt a régi Csíkszék területén. Az itt olvasható imaszövegek tehát másfél évtizednyi csodaváró kóborlás eredményeként gyűltek és rengeteg töprengés árán rendeződtek össze. A szélesebb körben ismert pénteki, esti, hajnali imák mellett ritkább „típusok”: a Szűzanya álmáról szóló, a Szent Fiát kereső Mária alakját bemutató, a Páduai Szt. Antal mennyei útját leíró, a csíki angyalozás emlékét őrző, a jó halál elnyeréséért és a haldoklók „megkerítésekor” mondott imádságok, valamint hosszú, kánoni és apokrif elemekből építkező imafüzérek is szerepelnek közöttük.

Kiváló tanulmány az erdélyi magyar dramatikus népszokásokról.