Betöltés...

Zene


101 vers és ének Csíksomlyóról
3.500 Ft
Mirk László (válogatta) / 101-111-123 versek

Sorozatunk legújabb, Csíksomlyónak szentelt kötete kiemelkedő szerzők olyan vallásos, istenes verseit gyűjti egy csokorba, amelyeknek vagy csíksomlyói lokális vonatkozásaik vannak, vagy pedig a búcsú és annak vallási és nemzeti vonatkozásai fő ihletőjük volt. A Mirk László által szerkesztett kötetben 16 ének is helyet kapott, többségük ismert Mária-ének. Azért közöljük kottával valamennyit, hogy ezzel is szolgálatára lehessünk a dalok iránt érdeklődést mutató olvasónak.


123 vers a zenéről
3.100 Ft
Molnár Judit (vál.) / 101-111-123 versek

Nem tudjuk, elérné-e a zeneakadémiák bejutási pontszámát Euterpé fuvolajátéka, Pán sípszava, Orpheusz lanttudása; nem tudjuk, Dávid ujjai elég szakszerűen kezelték-e a hárfahúrokat, csábítana-e csápolásra tömegeket Szent Cecília orgonája; nem tudjuk, hogyan szólt az egyetemes harmóniát megtörő, nem felfelé törekvő tiltott zene a régi Kínában, s hogy nem énekelte-e fel valaki Bartók viaszhengerére épp azt a dallamot, amely már Balassit is versírásra ihlette. De tudjuk, hogy univerzális ikon lett a líra, hogy Verlaine nem is akart mást a verstől csak zenét, amire ma is elcsendesülnek a toporgó vadak, tudjuk, hogy a török előretörés fájdalmát Tinódi Sebestyén lantja tette elviselhetőbbé, hogy a Sors olykor Beethoven hangjaival tör ránk, hogy nász és gyász katarzisát a muzsika teljesíti ki. A Természet karmesteri pálcája tökéletesen irányítja a sok ezer hangszert, s ha meghalljuk, a csend dúdolja a legszebb altatódalt...


A bukovinai székelyek táncai és táncélete - DVD
2.500 Ft
A Kárpát-medence táncos öröksége sorozat III. - Tánctanítás - Hagyomány - Oktatási segédanyag / A Kárpát-medence táncos öröksége

Napjainkban, amikor megszűnt a hagyományok átadásának az a módja melyet családi tradíciók, közösségi normák és ízlés szabályoztak, már nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett népművészetről. Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem csökken az érdeklődés iránta. A sorozat küldetése a hagyományos (paraszti, népi) kultúra közvetítése, be- és megmutatása a mindenkori aktuális közkultúra felé. Célja, hogy a néphagyomány élhető műveltségi tényezőként, érvényes tudásként jelenjen meg a közművelődésben, a szórakozásban, az oktatásban. A hagyományos műveltség – ezen belül kiemelten a néptánc, a népzene, a népköltészet és a kézművesség – az egyetemes kultúra részeként éljen tovább.


A gyergyai szép, ragyogós...
3.900 Ft
39 gyergyói népdal, házi használatra, CD-melléklettel / Erőssné Sándor Judit (szerk.)

Miután Berecz András "hazakísérte" a gyergyói népdalokat, melyeket Bartók, Kodály és Molnár Antal gyűjtött a Gyergyói-medencében a múlt század elején, a magyar népzenekultúra térképén egy új szín árnyalatai tüntek fel: Gyergyóé. Milyen idejében! Mert mi már hajlandóak voltunk elhinni, hogy színtelenül és eszköztelenül állunk ezen a térképen. Holott íme: volt és van gyergyói népdal, volt és van gyergyói tánc! A mi népdalaink nyelvileg....bővebben

 


A gyógyírként ható blues
2.000 Ft
Nagy Tibor

A kötet a blues születését és történetét meséli el. "Átlépvén a XXI. század küszöbét, a blues lassan századik születésnapját ünnepli. Ez a zeneirányzat manapság nemcsak az amerikai négerek, hanem az emberiség nagy részének is a lelkivilágát tárja fel. Az érzés, amelyet a színes bőrű ember évszázadokon keresztül rejtegetette a szíve mélyén, kitörve rejtekéből, megható nyomot tud hagyni a mai emberben is."


A hagyományos citerajáték kezdőknek és haladóknak - CD melléklettel
3.500 Ft
Traditional Zither for Beginners and Advanced Students / Borsi Ferenc / Népzenei füzetek - Hangszeres népzenei példatár

A citera a legelterjedtebb népi hangszerünk volt egykor a hagyományos közösségek zenei életében, s talán a legtöbbek által használt népi hangszer az újjáéledő népzenei életben is. A hangszer gyakoriságát azzal magyarázhatjuk, hogy viszonylag egyszerű az elkészítése, s könnyen elsajátítható játéktechnikával önállóan is teljes értékű zenei élményt, akár kisebb vigasságokban tánckíséretet is szolgáltat....


A hangosan szóló csend zenéje
3.400 Ft
30 év a fúvószene szolgálatában / Kelemen Antal

A háromszéki Réty község neves fúvószenekarának 70 éves történetét mutatja be a zenekar vezetője, gazdag fotóanyaggal illusztrálva.


A jászsági hagyományokról
2.000 Ft
Kocsán László

Igen hasznos összeállítást tart kezében az olvasó, ha a Jászság egyes folklórműfajai és azok kutatástörténete iránt érdeklődik. A különböző nehezen hozzáférhető, többnyire "elszórt" helyeken megjelent anyagközlések összebúvárlásával már önmagában is dicséretes munkát végzett a szerző, aki ezeknek a részeknek mintegy "csak" összeállítója. Azért is üdvözlendő ez a vállalkozás, mert nem csupán a helyi vagy regionális kiadványok számbavétele révén jött létre, hanem a nagyobb tematikus monográfiák anyagából is kerültek bele...bővebben


A kalocsai szállások táncai és táncélete - DVD
2.500 Ft
A Kárpát-medence táncos öröksége II. - Tánctanítás - Hagyomány - Oktatási segédanyag / A Kárpát-medence táncos öröksége

A Hagyományok Háza gondozásában 2007 tavaszán jelent meg A Kalocsai szállások táncai és táncélete című oktatási segédanyag, A KÁRPÁT-MEDENCE TÁNCOS ÖRÖKSÉGE második sorozatának részeként. A DVD-ROM formátumban megjelentett kiadvány által segítséget és alternatívát kívánnak adni a pota néprajzi csoport tánckultúrájának megismeréséhez és tanításához. A táncok bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektettek a táncok környezetének megismertetésére is. A tájtörténetet, népviseletet és a táncéletet bemutató, képekkel illusztrált szöveges részek teszik még teljesebbé a kalocsai szállások táncai iránt érdeklődők tudását.


A kalotaszegi cigányzenészek társadalmi és kulturális hálózatáról
3.200 Ft
Könczei Csongor / Kriza Könyvek

A szerző jelenleg a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa. Kutatási területei: etnokoreológia - etnomuzikológia, regionális, kulturális és etnikus identitások, interetnikus kapcsolatok, kulturális és társadalmi hálózatok.


A kockás füzet
2.500 Ft
Úttalan utakon Lajtha Lászlóval / Erdélyi Zsuzsanna

"Laci bácsi 1948. október közepén önként jött haza, amikor már söpörték a Mindszentynek készített zárkát. Nyugati barátai jól látták, hogy mi a helyzet Magyarországon. Lajtha úgy érezte, itthon a helye. Azonosulni kell népével. Magyarsága kötelezi a közös sorsvállalásra. Karácsonyra kirobbant a Mindszenty-per, s elkezdődött az érsek szörnyű kálváriája. Laci bácsi pedig látta, hogy csapdahelyzetbe került, ahonnét egyhamar nem tud kievickélni...bővebben


A komolyzene szolgálatában
5.900 Ft
A szlovákiai magyar komolyzenei élet képviselőinek arcképcsarnoka – Karnagyok, karmesterek, zeneszerzők, énekesek, hangszeres művészek, zenetudósok, zenetanárok / Horváth Géza (szerk.)

Olykor nem volt egyszerű eldönteni, hogy kit sorolhatunk a „szlovákiai magyar” kategóriába, hiszen a zene nemzetközi – nem lehet magyarul, angolul vagy szlovákul zenélni. Különösen neves hangszeres zenészeink esetében volt nehéz a kérdést megválaszolni. Az 1918 utáni szlovákiai magyar zenei élet olyannyira bővelkedett kiváló zenészben, hogy jobbnak láttuk a kötetet csupán a komolyzenészek felsorolására tervezni. A könnyűzenészek (operetténekesek, nótaénekesek, cigányzenekarok, rockzenészek) és a népzenészek egy (vagy akár két) további kötetet tölthetnek meg majd meg...bővebben


A népzenekutató Kodály Zoltán
2.000 Ft
Egy kiállítás képei és dokumentumai / Pávai István (szerk.)

"Kodály Zoltán a 20. századi magyar kultúra meghatározó és sokoldalú személyisége. Pontosan ez a sokoldalúság, a pedagógus és zeneszerző Kodály nemzetközi és hazai sikerei kissé háttérbe szorították a tudós Kodályt. Pedig pályatársával, Bartók Bélával együtt ők teremtették meg a tudományos alapokra helyezett magyar népzenekutatást, s annak máig ható nemzetközi rangot vívtak ki. 2007-ben a Hagyományok Háza Folklórdokumentációs Központja fotó- és dokumentumkiállítással emlékezett a népzenekutató Kodály Zoltánra. A jubileumi tárlat áttekintette Kodály életművének azokat az állomásait, amelyek népzenekutatói szemléletének kialakulásához vezettek, illetve azokat a kutatási témaköröket, eredményeket, tudományos műhelyteremtő erőfeszítéseket, amelyek által a magyar népzenekutatás a nemzetközi etnomuzikológiai törekvések élvonalába került. ..." Részlet Pávai István bevezetőjéből


A Szabadkai Dalegyesület története
990 Ft
Pekár Tibor

A "boldog békeidők" Szabadkáján sok szép dolog született, ezek egyike a Szabadkai Dalegyesület. Az 1889-ben megalakult énekkar viszonylag rövid, de eseményekben gazdag élete megérdemli, hogy Szabadka történetének legfényesebb lapjaira kerüljön.


A szív sorsa
5.000 Ft
A jazz és mi / Bicskei Zoltán

Bicskei Zoltán igazi kanizsánernek, az Akadémia rendes tagjának A szív sorsa című könyve, mely hatvan zeneesszét tartalmaz. Az 1977-től gyűjtött írások és rajzok kiegészülnek Dormán László fotóival és egy hangjátékmelléklettel is....


A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői
3.200 Ft
Dobi Géza / A Felvidék művelődéstörténeti enciklopédiája

A kiadványban azok a személyek - énekkarvezetők, énekkarok, zenekarok, hangszeres-szólisták, zeneszerzők, zenekari játékosok, énekesek, karmesterek, pedagógusok, tankönyv-összeállítók, muzikológusok, kulturális intézmények tagjai stb.- szerepelnek, akik a 20. század első évtizedeiben és főleg a második világháború után bekapcsolódtak Szlovákia magyarságának zenei életébe, sokat tettek zenei kultúránk életbenmaradásáért és fejlesztéséért.


A zenetudomány mostohagyermeke - CD melléklet
4.500 Ft
A jazz és hatása Magyarországon 1920–1950 / Simon Géza Gábor

Simon Géza Gábor (1947) zene- és hanglemeztörténész, a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja, a Magyar Jazzkutatási Társaság elnökének immár 38. kötete a szorosan vett magyar jazztörténeten túlmenően igazi interdiszciplináris megközelítéssel szemléli az 1920 és 1950 közötti, a jazzmuzsikához kapcsolódó eseményeket...bővebben

Penge/ujszo.com

Olasz Sándor cikke a könyvről (www.rif.hu)


Albert Annamária
2.400 Ft
Beszélgetőkönyv / Benkő Judit / Prospero könyvei

A kötet Albert Annamária, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekesnőjének életébe és művészi pályájába nyújt betekintést, egyaránt figyelve a történeti-kulturális összefüggésekre és az aprólékos dokumentálásra. A művésznő 1948. augusztus 1-től a kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarának tagja, később az Opera magánénekese, 1992-től örökös tagja, az intézmény megbecsült, széles körben ismert művésze. A könyv kitér énekesi pályájának részleteire, részvételére az Opera számos hazai és nemzetközi sikerének megalapozásában.


Arany János népdalgyűjteménye
3.800 Ft
Az 1952-ben megjelent, Kodály Zoltán széljegyzeteivel ellátott gyűjtemény hasonmás kiadása / Arany János - Gyulai Ágost - Kodály Zoltán

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának a kezdeményezésére 1953 elején 1952-es kiadási évjelzéssel látott napvilágot az Akadémiai Kiadónál Arany János 1871 és 1874 között Bartalus Istvánnak, a kor ismert zeneesztétájának és népdalgyűjtőjének a felkérésére a költő által sajátkezűleg lejegyzett népdalgyűjteménye...


Aranyosszék népköltészete I-II.
4.800 Ft
Keszeg Vilmos

A kötet a teljességre törekedve bemutatja a történelmi emlékezet szerveződését, a népballadákat, a narratívumokat és proverbiumokat, a találósokat és beugratókat, a táncszókat, az erkölcsi és higiéniai regulákat, a rituális beszéd alkalmait. A gyűjtemény célja árnyalni, újrarajzolni, korrigálni az érdeklődők számára az Aranyosszék-képet; 2. olvasmányt nyújtani Aranyosszék múltjával, társadalmával és kultúrájával kapcsolatosan; 3. felvetni néhány aktuális szakmai kérdést, és válasz-kísérletet fogalmazni ezekre. A kutatás, a forrásfeltárás több téren történt. 



Részletes keresés