Betöltés...

zsidók


120 éves a Menház 1896-2016
2.400 Ft
120 rokov Útulku 1896-2016 / Paszternák Tamás - dr. Paszternák András (szerk.)

Jelentős jubileumhoz érkezett a komáromi zsidóság utolsó, szimbolikus épülete, az 1896. október 11-én átadott Menház. A millennium évében, a helyi zsidó közösség virágkorában adták át Komárom központjában az épületet. A zsidó hagyományban sokszor mondjuk, hogy Bis 120!, egymásnak azt kívánjuk, hogy 120 évig éljünk. A Menház megélte ezt a kort...bővebben


A komáromi zsidók múltja és jelene
1.300 Ft
Dr. Raab Ferenc

Komáromban egykoron jelentős számú zsidó közösség élt. Ma már csak a pusztuló temetőkkel, az átalakított templomokkal találkozni, és egy igen jelentéktelen számú közösséggel, ami mára megmaradt a helyi zsidóságból. A kötet az egykor volt komáromi zsidóságnak próbál emléket állítani.


A nemlétezők lázadása
1.950 Ft
Zárványok és szórványok II. / Szilágyi Aladár / Etnosz riportsorozat

Ötödik esztendeje rója Szilágyi Aladár a maga Etnosz-portyáknak nevezett riportútjaival Románia tájait, hogy másod-, harmadmagával képekben is megörökítve mutassa be, megyéről-megyére, faluról-falura járva azt a tarka világot, amit az országban élő nemzeti kisebbségek jelentenek. Az újra kötetbe gyűlő riportok - követve a 2006-ban A Klisszura titkai címmel megjelent első gyűjteményt - is különböző etnikai kisvilágokba kalaluzolják el az olvasót, egyazon, magát egységes nemzetállamnak valló, időközben a nyelvek és kultúrák sokszínűségét jelentő Európai Unió tagjává vált országban. Pedig mekkora különbségeket, megannyi érdekes másságot tapasztalni, mennyi megőrzésre, de még inkább utolsó pillanatban történő megmentésre érdemes kincset találni...bővebben


 


A Zala megyei zsidóság történetének levéltári forrásai 1716-1849
3.900 Ft
Németh László / Zalai Gyűjtemény

Németh Lászlónak, a Zala Megyei Levéltár tudományos munkatársának többéves kutatása eredményét tartja kezében a tisztelt olvasó. Olyan történeti forrásokat tár Önök elé, mely a zalai zsidóság társadalomtörténetének közel 150 évét reprezentálja. Helyet kaptak a forráskiadványban a zsidóság letelepedésének, hazai és nemzetközi kereskedésének, az asszimilációnak, mobilitásuknak, közösségi konfliktusaiknak, életmódjuknak, gazdasági helyzetüknek dokumentumai...


A zsidók története Sopronban a legrégebbi időktől a mai napig
4.000 Ft
Dr. Pollák Miksa

Hasonmás kiadás – Budapest, 1896.

Pollák Miksa. – Budapest : [Franklin-Társulat Ny.], 1896. 1877-ben két pártra szakad a zsidó közösség, nem tudtak megegyezni abban, hogy a frigyszekrény előtt vagy a templom közepén legyen az almemor. Eleinte a Hal téren bérelt lakás volt a zsinagóga, a Fekete sas térre, onnan pedig az Új utcába költöztek. 1891-ben a megosztottá vált zsidó közösség, amelyben létrejött az ortodox, vagyis az “igazhitűek” pártja, megépítették zsinagógájukat a Papréten. 


Az érsekújvári zsidóság története
3.800 Ft
Strba Sándor - Lang Tamás

Egy közép-európai kisváros zsidóságának dokumentumokkal és fényképanyaggal illusztrált autentikus története a holokauszt előtt és után.

A kötet több éves levéltári kutatás és gyűjtőmunka után látott napvilágot, hogy képet adjon az érsekújvári zsidóságról a városban való letelepedésüktől napjainkig. Vizsgálja a zsidóság szerepét a város életében, hitéletét, művelődését, sportéletét, bemutatja rabbijait és neves közéleti személyiségeit.


Az újrakezdés receptjei
6.990 Ft
Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről / Király Kinga Júlia

Éhség és sóvárgás, kóser és tréfli, holokauszt és újrakezdés. Ezek a gondolatok indították el a szerzőt 2015-ben, hogy megírjon egy erdélyi zsidó receptes könyvet, amiben a közösség háború előtti szokásaira, a koncentrációs táborokban tapasztalt éhezésre, aztán a kommunizmus csajkarendszerében megélt ínségre, a kényszerű tréfliségre egyaránt rá lehetett kérdezni. 
Szándékából nyilvánvalóan kitűnik, hogy látni és láttatni akarta, mi maradt az észak-erdélyi kóser háztartásokból, az étkezési szokásokból, s ezek mennyiben járultak hozzá eszközként a megmaradáshoz, az élet kiteljesítéséhez. Hogy erre választ kapjon, holokauszt túlélőkkel interjúzott, hiszen ha valakik, ők még emlékezhetnek a háború előtti ízekre, a vidékenként eltérő praktikákra, a családi receptúrákra, ahogyan emlékeznek a pusztító éhségre és az ízek utáni sóvárgásra is. 
A beszélgetések során egyértelművé vált, hogy a megkérdezettek emlékei a szerző emlékeivé is válnak, így lett a sok száz órás beszélgetésekből egy közös emlékkönyv, amely szépirodalom, de egyben kordokumentum is.


Élettől az életig a holokauszton át
5.000 Ft
Mirko Grlica - Ninkov K. Olga - Farkas Zsuzsa - Lovas Ildikó

Az Élettől az életig a holokauszton át című könyvben a szabadkai zsidóság múltjáról, művészeiről, mindennapjairól és tragédiájáról talál élményszerű beszámolókat az olvasó.

Magyar nyelven ez az első kiadvány, amely gyűjteményes formában mutatja be a szabadkai zsidó közösség sorsának alakulását a kezdettektől a vészkorszakban elszenvedett pótolhatatlan veszteségeken át egészen a második világháború utáni tömeges elvándorlásig. „Hagyományaink, épületeink, temetőink, a zsinagóga, egész sorsunk és életünk része a szabadkai mindennapoknak” – írja előszavában Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke, aki szerint ez a kötet válasz arra a széleskörű társadalmi érdeklődésre, amelyet a város lakói a zsidó értékek irányában megfogalmaztak. A könyv a valamikori és a mostani zsidóságról ad egyfajta életjelet, bemutatva hagyományait és örökségét, amelyből Szabadka a mai napig építkezhet.

 


Izraeli könyvtárakban
5.900 Ft
Két bibliográfia / Féder Zoltán

Féder Zoltán első könyve az „Izraeli könyvtárakban” címet kapta. Két bibliográfiáról van szó benne, az Izraelben, valamint az egykori Palesztinában megjelenő magyar nyelvű művekkel foglalkozik. A szerző az első magyar nyelvű kiadvány megjelenési dátumát tekintette kezdő időhatárnak. A mű a Duna-Palesztina Egyesület alapszabálya, amely Jeruzsálemben jelent meg 1928-ban.

A második bibliográfia a Kárpát-medence régióiban élt zsidó közösségek történelméről szóló munkákat foglalja magában...bővebben

korunk.org

ujkelet.live


Két évtized
3.990 Ft
A kolozsvári zsidóság a két világháború között / Gidó Attila

A könyv 22 éves időszakot vizsgál, szerkezeti felépítéséből kiindulva közösség-monográfiának lehet tekinteni. Úgy kívánja bemutatni a két világháború közötti lényegesebb mozzanatokat, hogy az esemény- és a politikatörténeti vizsgálatok szintjén túlmenően történeti-szociológiai elemzést is nyújtson. A történeti előzmények ismertetése után a kolozsvári zsidóság statisztikai és településszerkezeti bemutatására kerül sor. Ezt a társadalmi rétegződésnek és a kolozsvári zsidóság gazdasági szerepvállalásának a vizsgálata követi. Majd a zsidó életvilágot meghatározó különböző aspektusok (antiszemitizmus és jogkorlátozás, oktatás, hitközségek, politikai szerveződés) tükrében keres választ a szerző arra, hogy milyen változások mentek végbe a kolozsvári zsidóságon belül az 1918-at megelőző időszakhoz képest. Az utolsó fejezet a zsidó önmeghatározásokat mutatja be.


Mozaikok a komáromi zsidóság történetéből
4.800 Ft
dr. Paszternak András és Paszternak Tamás (szerk.)

A komáromi zsidóság a széles régióban az egyik legrégebben letelepedett közösség. A több évszázados múlt, a 221 éves hitközség teljes történetének nagy része a mai napig feldolgozatlan. E könyv arra vállalkozik, hogy bemutassa mindazt, amit eddig a közösség történetéből sikerült összegyűjtenünk, dokumentumok másolatát, eredeti forrásokat, zsinagógáinkat, temetőinket és a hitközségi élet alapvető intézményeit. A bemutatás mellett kiemelt szerep jut az emberi sorsoknak, a Holokauszt túlélők és a vészkorszak után született komáromi zsidó emberek mesélték el életüket, felidézve a városhoz kötődő emlékeiket.


Pozsonyi zsidó mesék
2.990 Ft
Viera Kamenická / Pozsonyi mesék

Nem messze a Zsidó utcától születtem, és sok gyerekkori élményem ezzel az utcával és környékével kapcsolatos. A sors iróniája, hogy első munkahelyemen a Halpiac téri neológ zsinagóga lerombolásának fénykép-dokumentálása volt a feladatom. Az arra járó szemlélődők voltak a társaim, akik közül sokan velem együtt sírtak. Amiként eltűnt a Zsidó utca, szétszóródtak utolsó lakói, velük együtt eltűnt a hagyományos zsidó kultúra nagy szelete is. Ennek a hagyománynak voltak részei a mesék. A zsidó mesék több ezer év tapasztalatát rögzítik, alapeszméjük a hit, az együvé tartozás, az igazságosság, a kitartás és a műveltség eszménye. Szerény könyvecskénk ezekből a mesékből kínál ízelítőt.


Sárga csillag Kolozsváron
3.500 Ft
Kortanúk emlékezései / Lőwy Dániel

Túlélők és szemtanúk vallomásait adja közre Lőwy Dániel jelen kötetében. Az interjúk többsége a szerző Kolozsvár zsidóságának történetét és II. világháborús pusztulását ismertető munkái során készült. Az egyéni sorsok megismerése a közelmúlt eseményeinek mélyebb megértését teszi lehetővé: a fajtörvényeket elszenvedett kolozsváriak mellett a kötetben keresztény kortanúk is megszólalnak. A holokauszt idején valamennyien kora fiatalságukat élték – több évtized távlatából higgadtan, tárgyilagosan mondják el fájó emlékeiket, mindazt, ami akkor alapjaiból forgatta ki világukat...bővebben


Úton
3.800 Ft
Erdélyi zsidó társadalom- és nemzetépítési kísérletek / Gidó Attila (összeállította) / Források a romániai magyarság történetéhez

1918-ban egy sokak által utópiának vélt eszme hívei az erélyi zsidó társadalom megszervezésének alapját fektették le. Létrejött az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség, mely a zsidóságot nemzetként határozta meg. A többségében magyar anyanyelvű és magyar kultúrájú erdélyi zsidóságon belül mély törésvonalak keletkeztek. 


Vallomás a székely szombatosok perében
900 Ft
Kovács András

Évszázados tényekről szól benne az utolsó tanú, aki még vallomást tehetett a székely zsidózók perében. Egy olyan népi szellemi áramlat tragédiás történetét beszéli el a szerző a belső láttatás, a személyes részvétel és az átélt tragédia hangján, amelynek titkát sokan és sokféleképpen próbálták megközelíteni – hogy csak Kemény Zsigmondot, Móriczot vagy Bözödi Györgyöt említsük –, a székely szombatosok történetét.


Velünk éltek
2.200 Ft
A nagymegyeri zsidóság története / Varga László

E kiváló helytörténeti munka összefoglalja a nagymegyeri zsidóság mindennapjait a kezdetektől a közösség megszűnéséig. A könyv további fejezeteiben Weisz Jehosua személyes sorsával ismerkedhetünk meg, mely Nagymegyerről indul, és az akkor alakuló Izraelben folyatódik. A mű alapja egy oktatási programnak is.


Volt egyszer egy zsidó város, Dunaszerdahely
9.990 Ft
Kornfeld Tibor

Dunaszerdahelyt a múltban jogosan illette meg a „Kis Palesztina”, később pedig a „Kis Jeruzsálem” jelző, hiszen a zsidók itt a 18. század elejétől nem csak többségben éltek, hanem aktívan részt vettek a város gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésében. Gazdag levéltári anyag és számos hozzáférhető irodalmi mű állt a szerző rendelkezésére, nem beszélve a régi emlékekről, melyekkel az idős korosztály segített felidézni a múltat. 
 


Zsidó hagyományok Galántán és környékén
3.900 Ft
Hrábcsek-Noszek Magdaléna

„És kezdetben teremtette az Örökkévaló…” (Mózes első könyve, első fejezet, első vers) Teremtette a világot. A rendet. Az embert. A Törvényt. A hagyományt. Teremtette Galántát és Galántán a zsidó asszonyokat és édesapákat. Gyermekeket és unokákat. Teremtette a vőlegény hangját és a menyasszony hangját, a szombat kacagását és a temető csöndjét. Teremtette a zsidó–magyar együttélést és a zsidó–magyar különválást. Teremtette a nemzeti törvényeket és a zsidó törvényeket. „A többi néma csend…”...bővebben


Zsidó vagy?
2.300 Ft
Németh Gábor

Felkavaró és provokatív mű. A Zsidó vagy? című könyvével Németh Gábor végre megírta azt a regényt, amit olvasói régóta várnak tőle. Az elbeszélő gyermekkora tragikusan fájdalmas pillanatait felidézve keresi leküzdhetetlen idegenségérzetének eredetét. Ezt az érzést azonban nem származása értelmezi és igazolja, hanem annak az ismétlődő tapasztalata, ahogyan mások félreértik és stigmatizálják. A regény kivételes egyensúlyt teremt a történetmondás és az elbeszélői reflexiók között; nyelvileg rendkívül pontos és kiérlelt mű.


Zsidók Temesvárott ... és széles e világban
3.200 Ft
Esszék a magyar-zsidó (zsidó-magyar) szimbiózis történetéből / Borsi-Kálmán Béla / Kisebbségkutatás Könyvek

Borsi-Kálmán Béla, az ELTE Kelet-Európa Története Tanszékének professzora hosszú évek óta foglalkozik a magyar nemzetté válás- és nemzettudat problematikájával, amelynek keretében főként arra a kérdésre keres választ, hogy a sajátos kelet-közép-európai társadalomtörténeti és mentális viszonyok közepette hogyan ment végbe a francia típusú nemzetállami modell adaptációja...bővebben



Részletes keresés