Betöltés...

A tegnapok színháza

Nagy Béla

A Nagyváradi Magyar Színház képes olvasókönyve a XX. századból


Ár: 2.500 Ft

Raktáron

Bihari Napló Kiadó, Nagyvárad
215 x 210 mm, kötött, 190 oldal
Kiadás éve: 1999
ISBN: 973-98529-8-X

Viszonylag rövid időn belül másodszor élek ezzel a megszólítással, azokhoz fordulva újra őszinte megbecsüléssel, akiknek köszönhetően most megint jelentkezhetem. Amikor egy évvel ennek előtte az Önök kezébe került a Színház születik c. vékony kicsi könyv, még nem gondolhattam, hogy ilyen hamar (mert könyvkiadásunk jelen helyzetét-lehetőségeit ismerve egy esztendő szinte-szinte nem is idő) újfent találkozhatunk. Nem véletlenül említettem a Színház születiket, hanem azért, mert a most elkövetett munka nyomai - ha valakit egyáltalán érdekelnek ezek a nyomok -. egyértelműen ahhoz vezetnek vissza, s legalább három szálon.

Először is: ennek az albumnak (maradjunk most is ennél a műfaji megnevezésnél, hiszen jobbat tavaly óta sem találtam ki) a tárgya ugyanaz, amelyről az is szólt: a Nagyvárad egyik főterén, a város polgárságának akaratából 1899-1900-ban emelt színház. Ez az épület, amely születésének pillanatában a Szigligeti Színház elnevezést kapta, azóta - és ennek éppen most 100 esztendeje - Nagyvárad egyik, a városképet is döntő módon meghatározó remekműve. Nem véletlenül, hiszen azt az Európa-szerte méltán híres bécsi Fellner és Helmer cég építészei tervezték.

Másodszor: annak az albumnak szerkesztési ötletét is változatlanul hoztam át ebbe a kötetbe. Kép és szöveg ugyanúgy kapcsolódik össze oldalról-oldalra akárcsak abban. Elsősorban az épület homlokzatának, illetve az azt övező tér arculatának a változatlanságban is tetten érhető változásait próbáltam nyomon követni majdnem száz év (számomra elérhető) fényképfelvételein, képeslapjain és képzőművészeti alkotásain, mindezt olyan szövegek kíséretében, amelyek mára már a nagyközönség számára gyakorlatilag hozzáférhetetlenek; és ezek a szövegek korban (természetesen bizonyos keretek között) most is harmonizálnak az illusztrációs anyaggal.

Harmadikként említem azt, amit talán elsőbben kellett volna: a Színház születik Önöknek köszönhető sikere volt az, ami bennem is fellobbantotta a kedvet a tovább lépésre (ha már sikerült tettenérnünk a "születés" és a "gyermekkor" pillanatait, miért ne próbálnánk meg felmutatni most, a 100. születésnap közeledtével az azóta megélt időszakot is?!); és meggyőződésem: az önök kitüntető figyelmének abban is szerepe volt, hogy a Kiadó maga az első szóra fölkarolta a „folytatás" megjelenésének ügyét, ami - és ezt a legőszintébb elismerés hangján mondom ki - ugyancsak nagy szó a mai világban ... 



Részletes keresés