Szépirodalom

Vegyes műfajú kötet ez, egészen különféle írások sorakoznak benne. Cikkek, riportok, novellák, de találhatóak benne képek is, illetve a Tokaji Írótábor különféle emlékei, dokumentumai. Az Egy és az Egész viszonyának a kérdése valamikor a múlt század hetvenes éveiben merült fel bennem. Tételesen, hogy mindabból, amit az egyén, az egy-ember egy közösségtől örökül kap - anyanyelv, történelem, hagyomány: érték és mérték! - s amelyből élete során építkezik, nos, abból mit és mennyit képes visszaadni ugyanannak a közösségnek. Ennek az emlékezésfolyamnak egy-egy fejezete ezt a szándékot és e szándék megvalósulásának fragmentumait tartalmazza. (A szerző)

Egy biztos: Tompa László nem „a székelyharisnyás költő”. Soha nem is volt az, és – jöjjenek bármilyen újabb és újabb értelmezők – reméljük, már soha nem is lesz az. Mai költő, ugyanolyan és ugyanúgy mai, mint amennyire az az ő igazi nemzedéke, a múlt század elején, Pesten iskolázott, a modern magyar irodalom hullámverésében, centrumában élő és alkotó több Nyugatos kortársa: Kosztolányi, Babits és társaik. (Jó pár héttel ezelőtt, kedves egykori tanárommal levelezvén, szóba került a sorsa, a költészete, jelentősége. És ez volt a Tanár úr levelének a végkonklúziója is Róla. Meg a Tompa-versek önarckép-jellege.)

Egyszer talán én is elmesélem „ruhás” tehenünk történetét, aki megette nagyanyám frissen mosott kötényét, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud írni Klotildról, a sörivó és cigarettát kedvelő szamárkancáról Volt egyszer egy város című regényében! Esetleg „Kála” Árpiról, falunk csendes bolondjáról is megemlékezem majd, aki kispárnával a hóna alatt bandukolt a falu utcáin, fejben sakkozva képzeletbeli ellenfelével, hiszen Vári Attila, lám, milyen szépen tud írni doktor Lajtáról, Klotild gazdájáról, akit az ivászaton és a kérlelhetetlen igazságon kívül csak a különféle ásványok érdekelték, mert kíváncsi volt, hogyan törik meg rajtuk a fény…

Költészet...? A versek rejtélyessége és bizonyossága olvasóját keresi. Van-e bennünk kíváncsiság és van-e türelem követni a néhol lassú tempót, és megérteni a mára már homályba burkolózó utalásokat? Miben áll a poétikusság? Mibe kódolták ama hajdaniak a halánték ere dobogását, az elválásoktól elálló lélegzetet és a vágyakozások (hazavágyások) vissza-visszatérő hosszú pillanatait?

A macska bazsalikommal nem receptgyűjtemény. Ebben a könyvben Gergely Edó egyszerűen az élet dolgairól ír. Teszi ezt olyan természeteséggel, ahogyan kevesek engedik meg maguknak.Akik szívesen olvasták transindexes cikkeit, vagy Cimborás, Közoktatásos írásait, azok ezt a könyvet is szeretni fogják. Írásai gondolatébresztőek, humorosak, néha bosszantóak, főként, amikor az olvasó magára ismer egy-egy helyzetben. Nyelvi játékosság, némi önirónia és rengeteg humor jellemzi Gergely Edót és írásait.

A Kakukkfiókák elnevezés alatt Kemény János és nővérei értendők, megözvegyült édesanyjával alkotott legszűkebb családja, akikkel kegyelemkenyérre szorulva hazavándorolt Amerikából, hogy Erdélyben új jövevényként erősítse a bárói família ősi gyökereit. A hazatelepedett családot – köztük az első életévét sem betöltött Jánoskát – nagyapja, Kemény Ödön volt 1848–49-es honvédtiszt fogadta magához Kolozs megyei udvarházában. Ez lett öntudatra eszmélésének színhelye: „Alsójárához kötnek kisgyermekkorom legszebb emlékei. Ezért vallom – az amerikai Pittsburgh helyett – ezt a mezővárosnak is beillő helységet szülőfalumnak, Erdélyt szülőhazámnak.” (Sas Péter)

A számtalan nyelvi bravúrral versben megírt négy legenda – a Szent Anna-tóról, a Bálványosvárról, a Gyilkos-tóról, a Marosról és Oltról – mindenek előtt és fölött igazi érdekfeszítő, lenyűgöző olvasmány azok számára, akiknek szánták: a szövegre és annak mélységeire már figyelni tudó gyermekeknek.

Néha megesik az emberfiával, hogy a jóból is több gyűl össze az éppen szükségesnél, s ilyenkor tanácstalanul tanakodva-tusakodva áll a helyzet előtt. A buta ember talán kiválasztja a portéka legjavát, a többit pedig félredobja, veszni hagyja, mint szükségtelent, de a bölcsebb másként cselekszik: ügyesen kettéosztja a készletet, s mindkét rakásba tesz a legjobból is, e egy helyett két darabot készít a portékából. Hát valahogy így jártunk mi is a 2015-ös Kalendáriummal: véges lévén a terjedelem, sok minden kimaradt belőle, annyi, hogy akár egy újabb kalendáriumra is futotta volna...bővebben

Elképzeléseimnek megfelelően szándékom Gyarmathy Zsigáné (1843–1910) szépirodalmi alkotásait felébreszteni Csipkerózsika-álmukból, hiszen azok pár kivételtől eltekintve a megírás és a kiadás óta (ami a 19. század utolsó évtizedeit jelenti, kissé belenyúlva a 20. század első éveibe) feledésbe merültek. Ezek a művek manapság már jószerivel csupán a nagyobb könyvtárak polcain lelhetőek fel. Remélem, hogy nem csak Kalotaszegen, ahol áldásos tevékenységét kifejtette, hanem az egész magyar nyelvterületen érdeklődésre készteti a könyvszerető olvasókat...bővebben

Vesztergom Andrea láthatatlan angyalszárnyakat rebbent, de két lábbal áll szilárdan az űrben kacsázó Földön, a gyámolításra szoruló emberek között. Ír, hogy azzal is gyógyítson, neveljen, vigasztaljon, de haladéktalanul leteszi a tollat, félretolja a fehér papírt, és szalad, ha valakin konkrétan segíteni tud. 

Domonkos István életművét érdemes igen alaposan ismerni. Az eddigi kutatásokból, ismertetésekből fájóan hiányzott a műfordító Domonkos kritikai méltatása. 

Orcsik Roland arra a feladatra vállalkozott, hogy felmérje: a szerb, a horvát és a szlovén irodalomból mit és hogyan fordított a költő; vajon kiolvasható-e egy fordítói szemlélet az átültetésekből; mely irányzat elveit fogadta el, és mihez-kihez volt hű, amikor a szerb, horvát, szlovén vers magyar változatán dolgozott. Az újabb fordításelméleti megfontolások felől vizsgálódó Orcsik Roland igényesen és minuciózusan veti egybe az eredeti és az átültetett verset, és igyekszik elhelyezni a fordításokat egy tágabb kontextusban. A monografikus igényű feldolgozás révén közelebb kerülünk Domonkoshoz és általa az Új Symposion történetéhez. (Fried István)

„Bolemant László költői világa olyan különleges tér, amely erős kommunikációs töltettel és specifikus megnyilatkozási formákkal bír, egy változó és egyben stabil tér, amely személyes és interaktív, izgató és egyidejűleg megnyugtató. Mindez a legújabb verseskötetét is jellemzi, amely un café allongé (kiutak) címmel kerül most az olvasó kezébe. A kötet versei olyan élmények és benyomások sorát keltik életre, amelyek intenzíven hatottak a szerzőre, és hatnak most, az olvasás folyamatában az olvasóra is...bővebben

Vickó Árpád Monstrumi, kućni vilenjaci, vragovi, zlodusi című fordításkötete a kortárs magyar prózairodalom panorámája. A Híd Könyvtár legújabb kiadványa huszonegy szerzőtől tartalmaz szöveget. Kertész Imre, Konrád György, Nádas Péter, Spiró György, Esterházy Péter, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Krasznahorkai László, Závada Pál, Balázs Attila, Garaczi László, Németh Gábor, Zeke Gyula, Márton László, Darvasi László, Nagy Atilla Kristóf, Hazai Attila, Ficsku Pál, Bartis Attila, Schein Gábor és Grecsó Krisztián szövegei Vickó Árpád válogatásában kerültek be a kötetbe. A kortárs magyar irodalom reprezentatív szerzőinek és szövegeinek közvetítésével nagy szerepet vállal a fordító a magyar és a szerb irodalmi kultúra párbeszédének elősegítésében.

Ha a kortárs magyar irodalomból olyan jelentős lírikust szeretnénk találni, aki a szélesebb olvasóközönség véleménye szerint is "szép verseket" ír, nos, akkor Kemény István neve valószínűleg egyetlen felsorolásból sem hiányozhatna. Jól mutatja a költő népszerűségét, hogy ötvenedik születésnapjára pályatársak, ismerősök, tanítványok, családtagok, jó barátok köszöntötték egy-egy versével. A kemenyistvan49 fedőnév alatt feltöltött versek szinte vég nélküli sora Tóth Krisztina, Kun Árpád, Wirth Imre, Takács Zsuzsa, Arató László, Kabai Lóránt, Karafiáth Orsolya, Vári György, Bajtai András, Fehér Renátó, Turi Tímea és mások hangján az azonosulás és a tisztelet mellett arra is utalnak, milyen gazdag értelmezési lehetőségeket kínál az a hely, amelyet Kemény István és életműve a kortárs magyar irodalomban jelenleg elfoglal. (Németh Zoltán)

Köszöntjük Kedves Olvasónkat a régi népi irodalom kései - talán utolsó - alkotásával! Szerzőnk tudatosan felvállalja, és megélésének tapasztalataival gazdagítva tovább élteti a népi írók eszmeiségét. Másrészt: valahol A jó palócok és a Boldog ember közé illik ez az irodalmi világ. A nagy klasszikusainkkal való szellemi rokonságát nyilvánvalóvá teszi a Palóc trilógia érzelem- és gondolatvilága, az írói szándék, a helyszín, a regényhősök és azok életmódja, a téma és a nyelv valamint, az ábrázolt időszak.

A színhely, Börzsönyalja - ahol szükségszerű természetességgel megjelenik és megszólal Palócia és a teljes - egysorsú magyar nemzet, valamint az egyfajú emberiség közös vagy hasonló örömével gondjával és bajával – sajátos palóc Elsodort falu; noha a bemutatott történelmi kor jóval tágabb: 1880/90-1945. A palóc trilógia nemes Iírájú történelmi nemzetség regény. 

György Attila harminchárom részből álló regénye harminchárom nemzedék, harminchárom férfi rövid történetének füzére; nem egymást követő nemzedéké, hanem – egy-két kivételtől eltekintve – a nagyszülőké és az unokáké, tehát minden második generációé. Ez nem véletlen, hiszen apa és fia között szinte mindig olyan ellentétek feszülnek, amelyek megnehezítik a szellemi örökség, a családi legendák, történetek átadását, így szerencsés családokban ezt a szerepet a nagyapa veszi át, ő mesél „naphosszat a régi, szép időkről”. bővebben

Nők és fér(c)fiak. Kapcsolatok, vonzások és függőségek. Szerelem és gyűlölet, ártatlanság és agresszió. Uršula Kovalyk elbeszéléseinek szereplői olyan emberek, akikkel mi is találkozunk, de nem biztos, hogy meglátjuk a kép mögött a történetet, amit az írónő sziporkázó humorral, iróniával, emellett megértéssel is fogalmaz meg. Annak ellenére, hogy nehéz, néha elviselhetetlen női sorsokat tár elénk. Olyan egyszerű természetességgel, mint ahogy az ember írni tud. Az író ember, vagyis az író nő. Mivelhogy mindehhez a női szem és a női tapasztalat is elengedhetetlen. Mert másféle elemeiből állítja össze a világot, és másféle ruhába öltözteti az embert, akár férfi, akár nő az illető...bővebben

Harmos Ilona elfeledett írása műfaját tekintve erotikus ponyva, mely Erdős Renée „tabudöntögető” költészetével egy időben született, sőt, Erdősnek a korban nagy fölháborodást kiváltó regényeit (Santerra bíboros, A nagy sikoly) meg is előzte.

Harmos könyve egyike volt azon gesztusoknak,amikor a századforduló női – félretéve a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszert – tudtak és mertek
erotikus témákról írni, nyíltan vállalva a női testi lét örömeit és keserveit.

A szerzőről: Demény Péter (1972) írónemzedékének jelentős, sokoldalú képviselője: költő, író, műfordító, publicista. Jelenleg a Látó esszérovatának szerkesztője. Kötetei: Ikarosz imája – versek. Marosvásárhely, 1994; Bolyongás – versek. Uo., ...bővebben

A könyvről: A nagyesszé, melynek rövidebb változata szerepel a Sütő András-konferenciakötetben (Milyen gazdagok vagyunk? Marosvásárhely, 2015), az erdélyi kulturális-közéleti hagyományt járja körül és kérdőjelezi meg. Alaptémája az értékvesztés, - keresés, annak az átöröklendő értékrendnek az elfogadása, amelyre építeni lehet, illetve az elfogadás és/vagy tagadás dilemmái...bővebben

Levente, a magas, jóképű, kisportolt és intelligens fiatalember legényélete igencsak izgalmas. Éli világát, nem veti meg az alkoholt, a nők körberajongják és válogathat a jobbnál jobb álláslehetőségek közül. Ám, amikor megismerkedik egy fiatal lánnyal, akit megszöktet a kórházból és elvesz feleségül, egyszeriben minden megváltozik körülötte. A lány szülei tiltják tőle gyermeküket, az édesapa nem fogadja be fia választottját, mindketten Levente nagyszüleinél keresnek menedéket. Így indul az igaz történeten alapuló regény, amelynek főszereplője őszintén vall kalandos legényéletéről, ezért a könyvet csak felnőtt olvasóinknak ajánljuk.