Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro


Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

Néprajz és muzeológia
4.700 Ft
Dr. Kós Károly

Néprajzos érdeklődésem természetesen elsősorban a minél teljesebb és igazabb nemzetiségi önismeretünket célozta. Azonban kezdettől felismertem, hogy az erdélyi magyar etnikai karakter megkülönböztető jegyeinek meghatározása sem lehetséges az együtt élő és környező más etnikumok ismerete, az összehasonlítás nélkül. Ugyanakkor a különböző más etnikumok közti személyes terepkutatásaim az erdélyi interetnikus kölcsönhatásokat vitató egyetemi szemináriumomat és a Románia néprajza kollégiumomat igénylő, majd az Egyetemes néprajzi kurzusom, valamint az Erdélyi Néprajzi Múzeum egyes gyűjteményeinek ismertetése kapcsán szükséges szakirodalom és más néprajzi múzeumok ismerete szükségképpen elvezettek engem is ... az emberi kultúra közös-azonos gyökerei, az emberi gondolkodás azonossága felismeréséig.

Dr. Kós Károly


Sztambultól Szejkéig
4.500 Ft
Orbán Balázs

A legnagyobb székely ismeret­len, álnéven írt törökországi tudósításait, méltatlanul el­felejtett, ma már könyv­tárakban is alig hozzáférhető újságcikkeit és tanulmányait; keleti útleírásá­nak, ország­gyűlési beszédeinek legjavát tartja kezében az olvasó. A tudós polihisztor és a függetlenségi politikus telje­sebb megismerése mellett a ma­gánember hétköznapjairól is ké­pet kapunk sokáig kiadat­lan, kéziratban lappangó levelei által. A mostani bővített kiadás - a könyvet gondozó Balázs Ádám kutatásai nyomán - számos újabb újságcikkel, útleírással, levéllel, néprajzi gyűjtéssel, országgyűlési beszéddel gazdagodott.


Torockói népművészet
4.500 Ft
Dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, Dr. Nagy Jenő, F. Halay Hajnal, Furu Árpád

Dr. Kós KárolySzentimrei Judit és Furu Árpád tanulmányait tartalmazó Torockói népművészet című kötetünk Torockó és környéke magyar hagyományait ismerteti a régió iránt érdeklődő olvasókkal. Kós Károly tanulmánya a bányaváros vasművességének bemutatásával a régió fontos társadalomtörténeti jellemzőire ad választ, hiszen a bányászközösség foglalkozása, a termelés elsőrendű meghatározója az életmódnak, a társadalmi viszonyoknak és életnek s ezeken keresztül az egész sajátos helyi kultúrának. Szentimrei Judit Torockó szőtteseit, varrottasait és jellegzetes hímzésmintáit mutatja be tanulmányában, gazdag képanyaggal illusztrálva a közösség jellegzetes népművészeti motívumvilágát.


Naplójegyzetek 1980-1990
4.500 Ft
Közzétette, bevezetővel és jegyzetekkel ellátta Bárdi Nándor és Filep Tamás Gusztáv / Fábián Ernő

Mik voltak a Ceauşescu-i diktatúra körülményei között publikálhatatlan, sőt szóban is elmondhatatlan gondolatai annak az embernek, akit a nyolcvanas évektől a nemzeti és kisebbségi kérdés tekintetében mesterüknek tekintettek a következő két évtizedben a nemzetpolitika frontvonalába kerülő erdélyi és magyarországi fiatalok? Mi lehetett a titka, a kulcsa Fábián Ernőnek? Valószínűleg nem lényegtelen kérdés ez a közelmúlt magyar történelme, sőt jelenünk egyes vonatkozásainak megértéséhez. Egy erre adott választ, ezzel kapcsolatos forrásművet tart kezében a tisztelt olvasó. Fábián Ernő itt közölt naplójában azokat a gondolatait vetette papírra, amelyekkel, ha kiderülnek, "csak" önmagát sodorta volna bajba.


Vezérek és atyafik
4.500 Ft
Székelyföldi mondák, regék, történetek / Ambrus Lajos

A kötet rövidprózai alkotásokat tartalmaz, amelyek a különféle székelyföldi tájegységek mi-tudatának szépirodalmi építőelemeit idézik az Olvasó elé. Többségükben olyan írások ezek, amelyek földrajzi és mesterséges formációk magaslatok, források, folyóvizek, síkok, szorosok, település(rész)ek stb. nevének népi magyarázatát rögzítik. De megtalálható ebben a kötetben néhány jelentős történeti fejlemény vázlatszerű összefoglalása és jó pár személyiség életeseményeinek adomaszerű elbeszélése is..


Kolozsvár - közelről II.
4.300 Ft
Asztalos Lajos

Kolozsvár - közelről 2015 augusztusában napvilágot látott első kötetével egyidejűleg fölmerült a kérdés: mikor jelenik meg a következő? Végül ez is elkészült. Az elsővel szemben mindössze kilenc, de terjedelmesebb írásból állt össze. Az első fejezet, Kolozsvár nevének eredete, ma is időszerű...


Garabonciások
4.300 Ft
Sarány István

Ötven évvel ezelőtt kezdődött. 1968 szele megérintette térségünket is: bár a kommunista hatalom szorításának enyhülése alig néhány évet tartott, a pillanatnyi fellélegzés intézmények létrehozását eredményezte, s ezek az intézmények napjainkig meghatározzák a hazai magyarság társadalmi, kulturális életét. Ezek az intézmények - köztük a román televízió magyar nyelvű adása - bábáskodtak többek között a nyugati világban kibontakozott popkultúra térségünkben való meghonosodása, fejlődése fölött. A temesvári Garabonciás együttes története ennek a kornak a lenyomata.


Templomra szállt bánatmadár
4.200 Ft
Székely Ferenc

A kötet a Kemény Zsigmond és Sütő András személye és neve által nagy ismertségre emel­ke­dett faluval kapcsolatos írásokat tömöríti, három csoportra tagolva a különböző műfaji írásokat. Az első ciklus (Sziget a Holttengerben) a települést mutatja be, különös tekintettel refor­mátus magyar lakosságára, múltját, a falu életében meghatározó szerepet vivő báró Kemény családot. A népi kultúrájáról Faragó József két, kevésbé ismert dolgozata nyújt képet, és Székely Ferenc összefoglalása...bővebben


A költő (régi és új) életei
4.000 Ft
Szilágyi Domokos (1938-1976) / Kántor Lajos (szerk.)

Nem ünnepi könyvet (em­lékkönyvet) kínálunk, kevéssel Szilágyi Domokos halálának 30. évfordulója után, a meg nem ért 70. születésnap küszöbén. De szüksé­ges, elengedhetetlen dokumentu­mkö­tetet - fontos és furcsa Szilágyi Domokos-írásokkal, kevés új verssel, értekező szöveggel, sok levéllel, nem utolsósorban rá való új (régi) emlékezésekkel. A régi és az új ugyanis akarva-akaratlanul keveredik, a helyzetből következően.


A tudás hatalom
4.000 Ft
Latin szólások, szállóigék és idézetek / Váczy Kálmán

A Nouveau Petit Larousse évről évre újranyomtatott szólásmondás-gyűjteménye idézi a közjegyzők párizsi testületének jelmondatát: „Lex est quod notamus.” (Az a törvény, amit mi írásba foglalunk.) Ennél tömörebben mi sem határozhatnók meg Váczy Kálmán itt közreadott „műhelyforgácsainak” rendeltetését, melyeket több évtizedes búvárkodása során szedegetett össze...bővebben


Mezőcsávási gyermekfolklór
3.950 Ft
Veress Péter Ilona

Erdélyi magyar népköltési kiadványaink sorozata ismét jeles gyűjteménnyel gyarapodott. Veress Péter Ilona, a kiváló magyartanár az erdélyi Mezőség egyik folkloristáktól elhanyagolt vidékén, Mezőcsáváson és a hozzá tartozó falvakban húsz évig végezte szorgos gyűjtőmunkáját, tanítványait és jóformán az egész faluközösséget bevonva e tevékenységbe.


Sárga vihar
3.900 Ft
Makkai Sándor / Történelmi regények

Sárga vihar, mint már a címe is mutatja, a magyar történelem egyik lenyomasztóbb eseményét mutatja be: a tatárjárást. Az igazán nagy írók általában nem a látványos történések krónikásai - inkább az összefüggések láncolatát figyelik és elemzik, s az okok elmélyült vizsgálata a legfőbb céljuk.


Erdélyi szemmel
3.900 Ft
Tanulmányok / Makkai Sándor / Romániai Magyar Írók

Ezzel a kötettel teljesebbé válik Makkai Sándor irodalmi tanulmányainak, esszéinek és előadásainak gyűjteménye, illetve a Kriterion Könyvkiadó kezdeményezte életműkiadás. Az 1922 és 1932 között keletkezett tanulmányait tartalmazó kötet 21 írásának törzsanyagát az Erdélyi Szépmíves Céhnél megjelent Erdélyi szemmel című gyűjtemény adja. Bár a tanulmányok vegyes tematikájúak, kikövetkeztethető belőlük néhány fontosabb kérdéskör: művelődéstörténet, íróportrék az erdélyi, az egyetemes magyar és világirodalomból és kánonelőkészítő és -megerősítő szövegek találhatóak a kötetben.


Világ árnya - világ fénye
3.900 Ft
Beszélgetőkönyv / Árkossy István, Bágyoni Szabó István

Az egykori Utunk szerkesztője, Bágyoni Szabó István, és ugyanezen lap grafikai szerkesztője, Árkossy István között megszólaló párbeszéd könyve ez a beszélgetőkönyv. Egymásnak írt, datált levelek formájában bontakozik ki kettejük története, mely a régi Kolozsvár története is egyben. A mozaikszerűen, kettejük párbeszédéből összeálló történet Bágyoni Kolozsvárra kerülésével, az 1950-es évekkel veszi kezdetét. Arról is szól ez a történet, hogy a művészet és a irodalom szemüvegén keresztül hogyan néz ki a korabeli Kolozsvár kulturális miliője. Két művész intellektuális utazását követhetjük nyomon e könyv lapjain


Miklóssy Gábor
3.900 Ft
Sümegi György

Igényes kivitelezésben látott napvilágot a neves festő, Miklóssy Gábor munkásságának szentelt album-monográfiánk. A Sümegi György tollából származó szakszerű, részletes értékelés után kitűnő minőségű reprodukciókon keresztül ismerkedhet az olvasó Miklóssy Gábor munkásságával.


Városok, emberek
3.900 Ft
Szentimrei Jenő

Szentimrei Jenő még a 19. században Magyarországon született, ám élete javát Trianon után Romániában leélő újságíró, író, költő, a 20. század eleji erdélyi kulturális élet egyik tevékeny szervezője. Szentimrei életének utolsó éveiben a háromkötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, jóval megelőzve kortársait, akik csak később láttak neki életútjuk feltérképezéséhez. Rossz korszakban fogott életútjának áttekintéséhez, hiszen egy korlátolt szemléletű korban próbált meg vallani egy azóta is nehezen megfejthető korszakról, mint a monarchia bukása, a két világháború, a kisebbségi sors, hogy csak a leglényegesebbeket említsük. Nem csoda, hogy csak az első kötettel végzett, melynek jelentős része a gyermekkoról szól, színhelye pedig a 19. század utolsó évtizedének erdélyi kisvárosa, Nagyenyed.


Portrék műteremben
3.900 Ft
Szabó Tamás

Szabó Tamás fotóművész, született Aradon, 1935. február 18-án. (Szülei az An­to­nescu-rendszer kisebbségellenes poli­tikája miatt 1941-ben telepedtek át Kolozs­várra.) 1954 és 1962 között a kolozsvári egyetem Központi Film- és Fotólabo­ratóriumának munkatársa. 1962-tól nyugdíjazásáig az Erdélyi Néprajzi Múzeum fényképésze volt. Folyóiratokban, évkönyvek­ben és napilapokban jelentek meg nagy számban fényképei, műteremfelvételei, reprodukciói. 


Farkas-barkas
3.900 Ft
Magyar népmesék / Faragó József (szerk.)

Faragó József népmesegyűjteménye gazdagon illusztrált, igényes kivitelezésű kötetben jelenik meg a Kriterion könyvkiadónál. Az Unipan Helga által tervezett és kivitelezett meséskönyvben 20 egészoldalas színes illusztráció mellett számos apró illusztráció díszíti az állatmeséket tartalmazó meseválogatást.


Írottmuzsika
3.900 Ft
Válogatott költemények / Palocsay Zsigmond / Romániai Magyar Írók

Palocsay Zsigmond nemcsak korának volt eredeti, jelentős erdélyi magyar lírikusa, aki nagy verskompozícióiban teljesen újszerű nyelvi-zenei-képi összefüggéseket teremtett és tovább elemzendő költészettechnikai megoldásokat hagyományozott ránk, hanem megható, gyönyörködtető és megrendítő érzéseket is, a születés, élet és elmúlás legnagyobb érvényes skáláján, természet, ember és isten háromszögében.


A Securitate célkeresztjében
3.900 Ft
Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel / Molnár János

Tőkés László és a román politikai rendőrség negyedszázaddal ezelőtti küzdelmének felelevenítését azok a támadások is indokolják, amelyek napi politikai csatározások  forgatagában a rágalmazástól, nemtelen gyanúsítgatásoktól sem riadnak vissza. Az elvakult, tudatos torzítással szemben ez a könyv a dokumentumokra épít, hagyja a korhű szövegeket beszélni, épp csak annyi kommentárt fűz a történésekhez, amennyi elengedhetetlenül szükséges a jobb megértéshez, a szereplők beazonosításához. Múlt, jelen, jövő szerves összetartozásának érzékeltetésére a kronologikus szemlélet látszott kézenfekvőnek. Ezt a célt szolgálják a fotók is, amelyek nagy részét a román állambiztonság fotósai készítették.



Részletes keresés