Betöltés...

Gondolat Kiadó, Budapest



...nagy haszna a Teátromnak
3.800 Ft
Régi s új színháztörténeti dolgozatok Komárom és Pozsony múltjához / Tóth László

Kötetünk - a kiadónknál 2015-ben megjelent íróportréi, a Határsértők után - ezúttal a József Attila-díjas TÓTH LÁSZLÓ (1949) színháztörténeti dolgozataiból ad válogatást. A szerző kutatásai főleg a mai Szlovákia területére eső kisebbségi, illetve 1918 előtti magyar színházi történések, hagyományok, s ezen belül a komáromi és a pozsonyi magyar színjátszás egészének feltárására, vizsgálatára irányulnak...bővebben


A Borsa-völgyi juhászat
3.450 Ft
K. Kovács László

A 2008-ban századik esztendejét betöltő néprajztudós, K. Kovács László egyik alapvető, de mind ez idáig kiadatlan munkája ez a kötet, mely egy az 1940-es években végzett terepmunka tapasztalatait összegzi, s amelyet szerzője 1962-ben öntött végleges formába. A könyv „azon túl, hogy nagy pontossággal rögzíti a Borsa-völgyi juhászat minden apró részletét…, eljutva a pásztorszervezet, a pásztorkultúra leírásáig és a juhtartás őszi-téli teendőinek bemutatásáig, főként a tulajdonviszonyok, a juhtartó népesség gazdasági és társadalmi viszonyainak aprólékos adatolásával és elemzésével tűnik ki a hazai szakirodalomból” (Paládi-Kovács Attila előszavából).


A Sepsi Református Egyházmegye történeti névtára 1900-ig
1.980 Ft
Tóth Levente / Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek

A kötet a történelmi Sepsi Református Egyházmegye lelkészeinek, iskolamestereinek, kántorainak 1900-ig vezetett névtára és életrajzi adattára. Bevezetője a sepsi egyházmegyében szolgáló családok, dinasztiák között kialakult kapcsolatok, rokoni szálak szövődését, kiterjedését követi nyomon, a papi pálya állomásait, a különböző karrierstratégiákat mutatja be. Bár a teljes erdélyi reformátusságra érvényes konzekvenciákat nem fogalmazhatunk meg, a kiválasztott példák alapján világosan körvonalazódik a székelyföldi református egyházi értelmiség tipikus életútja.


A Sepsi Református Egyházmegye történeti névtára 1900-ig
1.980 Ft
Tóth Levente / Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek

A kötet a történelmi Sepsi Református Egyházmegye lelkészeinek, iskolamestereinek, kántorainak 1900-ig vezetett névtára és életrajzi adattára. Bevezetője a sepsi egyházmegyében szolgáló családok, dinasztiák között kialakult kapcsolatok, rokoni szálak szövődését, kiterjedését követi nyomon, a papi pálya állomásait, a különböző karrierstratégiákat mutatja be. Bár a teljes erdélyi reformátusságra érvényes konzekvenciákat nem fogalmazhatunk meg, a kiválasztott példák alapján világosan körvonalazódik a székelyföldi református egyházi értelmiség tipikus életútja. A kötet második része a névtárban szereplő egyházi szolgák részletes biográfiai adatait tartalmazza (származás, tanulmányok, szolgálati állomások, egyházi hivatal, családtagok).


Államok, nyelvek, államnyelvek
3.990 Ft
Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867-2010) / Csernicskó István

A ma Kárpátaljaként ismert régió az elmúlt csaknem 150 évben hét különböző államalakulathoz tartozott. Az itt alkalmazott nyelvpolitikát minden korszakban több tényező befolyásolta. Hatással voltak rá a nemzetközi politikai események, a szomszédos országok szándékai, a központi állam nyelvpolitikai törekvései, a régió sajátosságai, valamint a lokális elitek saját nyelvi és nemzetiségi mozgalmai. A Szovjetuniótól Kárpátalját megöröklő Ukrajna nemzetiségi és nyelvpolitikáját a függetlenné válás első esztendeiben az etnikai és nyelvi konfliktusok elkerülésének szándéka vezette. Lényegében azonban az ukrán nemzetiségi és nyelvpolitika a szovjet beidegződések szerves folytatásának tekinthető. Ezt a politikát a gyakorlatban nagyrészt alkalmazhatatlan meg nem valósított látszatjogok biztosítása jellemzi. Része ennek a politikának a többségi nemzet felé orientáló burkolt asszimiláció és az autonómiatörekvések féken tartása is. A kiadvány a Kárpátaljaként ismert régión 1867 és 2010 között osztozó államoknak (Osztrák-Magyar Monarchia, Csehszlovák Köztársaság, Kárpáti Ukrajna, Magyar Királyság, Kárpátontúli Ukrajna, Szovjetunió, Ukrajna) a vidéken alkalmazott nyelvpolitikai törekvéseit és ezeknek a helyi lakosság nyelvi és identitástudatára gyakorolt hatásait mutatja be. A kötetet fotók, dokumentumok, térképek, táblázatok teszik áttekinthetőbbé.


Az 1848-as erdélyi római katolikus egyházmegyei zsinat
1.980 Ft
Tamási Zsolt

Az 1848-as erdélyi római katolikus egyház-megyei zsinat a forradalmi hangulatban került megtartásra. A megfogalmazott javaslatok és határozatok jól tükrözik azokat a törekvéseket, amelyek végig jelen voltak a 19. századi Erdélyben, de megfogalmazásra csak ekkor kerülhettek. A kötet a zsinati munkálatok elemzésén keresztül az elvitatott egyházjogi érvényesség bizonyítása mellett bemutatja az erdélyi katolicizmusnak a klerikusok és világiak által jelzett kulcsproblémáit.


Erdély és a szentszék a Báthoryak korában Okmánytár II (1595-1613)
4.980 Ft
Kruppa Tamás (szerk.) / Collectanea Vaticana Hungariae

A vatikáni–magyar történeti könyvsorozat e kötete forráskiadás. Eredeti, olasz és latin nyelven itáliai, főként vatikáni levéltárakból közöl kiadatlan dokumentumokat. Az iratok Erdély történelméből tárnak elénk új, izgalmas adatokat a 16—17. század fordulójáról. Báthory Zsigmond hadjáratai, válása és lemondásai, Székely Mózes és Basta csatái, dúlásai, Báthory Gábor szerencsétlen uralkodásának ismeretlen részletei pápai diplomaták tollán elevenednek meg.

Az olvasót részletes magyar nyelvű kivonatok segítik a korszak tüzetesebb megismerésében. Az eligazodást a sorozati kívánalmaknak megfelelően kötetvégi apparátus és angol összefoglaló tanulmány könnyíti meg.


Ferences misszionáriusok Magyarországon: a királyságban és Erdélyben a 17-18. században
3.990 Ft
Galla Ferenc / Collectanea Vaticana Hungariae

A magyar nyelvű, adatgazdag missziótörténeti monográfia a ferences rend különféle ágai, kiváltképpen a minoriták és obszervánsok 17. századi felső-magyarországi és erdélyi hittérítő tevékenységét mutatja be. A főként olasz származású misszionáriusok jelentésein, Rómába küldött levelein alapuló munka látóközelbe hozza Magyarország kora újkori egyháztörténetét.

Használhatóságát a hazai és a nemzetközi tudományosság számára a Sacra Congregazione de Propaganda Fide archívumából és más római levéltárakból származó anyagra épülő óriási szakapparátus, ezen források mutatója (pp. 359–362), a Bibliográfia (pp. 363–367), alapos Index (pp. 369–390), továbbá kimerítő, jegyzetekkel és fejezetcímekkel ellátott angol nyelvű Összefoglaló és Tartalomjegyzék könnyíti meg, teszi lehetővé (pp. 391–406).


Határsértők
3.500 Ft
Önarckép - másokban 1. (Az emlékezet merevlemezéről I.) / Tóth László

A József Attila-díjas költő, író, művelődéstörténész, szerkesztő, Tóth László (1949) legújabb esszékötete kettőskönyv, olyan rendhagyó (szellemi) önéletrajz, önarckép, mely mások portréjának felrajzolásából kerekedik ki: azt keresi, írónk ki(k)ből s miből építkezett eddigi több mint négy és fél évtizedes pályája során. Hiszen miként az életben, az irodalomban sincsenek élesen kijelölhető határok: mindkettő folyamatos határátlépések, határsértések sorozata.

 


Ki volt valójában Edvard Beneš?
2.450 Ft
Ádám Magda

Kevés politikus hagyott olyan mély nyomot korának történelmén, mint Edvard Benes, aki jelentős szerepet játszott az önálló Cseh-Szlovákia létrejöttében, az utódállamok megosztásában, s végül nem kis mértékben neki is köszönhető, hogy egy gazdaságilag és politikailag sebezhető Közép-Európa jött létre. A szerző alaposan és tárgyilagosan mutatja be e tipikusan közép-európai politikust és korát, a környezetet, amely elősegítette szédületes karrierjét, sikereit, majd kudarcait, illetve csúfos bukását.

A könyvben elénk tárul Benes kivételes politikai tehetsége, becsvágyó személyisége, készsége, hogy saját nemzete és személyes karrierje javára gátlástalanul kihasználja az adott történelmi helyzetet és politikustársai rövidlátását.

Ádám Magda, aki több évtizede kutatja Európa, ezen belül Közép-Európa huszadik századi diplomáciatörténetét, hatalmas levéltári és publikált forrásanyag alapján sokoldalúan és újszerűen mutatja be Benes félévszázados politikai és diplomáciai tevékenységét.



Részletes keresés