Betöltés...

Életrajz, portré, riport, emlékkönyv

Monográfiák határon túli írókról, színészekről, tudósokról, művészekről. Riportkönyvek egy-egy emberről, kisközösségekről. Emlékkönyvek születésnapokra, évfordulókra egy-egy jeles személy tiszteletére. 


Makovecz
3.900 Ft
Paolo Portoghesi

Paolo Portoghesi (szül. 1931, Róma) olasz építész, teoretikus, történész és az építészet professzora a római La Sapienza Egyetemen. A Velencei Biennále építész szekciójának elnöke volt (1979–92). Fő kutatási, oktatási területe a klasszikus építészet, ezen belül is a barokk stílus. Kiemelten foglalkozott Borromini és Michelangelo munkásságával. Ezenkívül kollégájával, Bruno Zevivel az organikus formákat és építészetet tanulmányozta. Érdekes, ahogy összefüggéseket talált Palladio és Aalto, Borrromini és Wright építészete között. Bár Paolo Portoghesi pár évvel idősebb, mint Makovecz Imre, őt mindig is mesterének és barátjának tartotta. Többször is találkoztak, és ezek az együttlétek mindig is mély nyomokat hagytak mindkettőjük életében. Ezért is érdekes a Magyar Művészeti Akadémia felkérésére írt tanulmánya. Valójában egy nemrég lezárult életutat mutat be és tár az európai nagyközönség elé. Nem egy száraz, tényszerű életrajzról van szó, hanem egy kortárs és barát, személyes élményektől sem mentes visszaemlékezéséről. Ami elemző, magyarázó és tudományos esszé is egyben. 


Makovecz dans la culture européenne
3.900 Ft
Paolo Portoghesi

A magyar kötet francia változata. Paolo Portoghesi (szül. 1931, Róma) olasz építész, teoretikus, történész és az építészet professzora a római La Sapienza Egyetemen. A Velencei Biennále építész szekciójának elnöke volt (1979-92). Fő kutatási, oktatási területe a klasszikus építészet, ezen belül is a barokk stílus.     Magyar kötet itt


Makovecz in European Culture
3.900 Ft
Paolo Portoghesi

A magyar kötet angol változata. Paolo Portoghesi (szül. 1931, Róma) olasz építész, teoretikus, történész és az építészet professzora a római La Sapienza Egyetemen. A Velencei Biennále építész szekciójának elnöke volt (1979-92). Fő kutatási, oktatási területe a klasszikus építészet, ezen belül is a barokk stílus.          magyar kötet itt


Legyőztük a rákot
2.200 Ft
Gyógyulásom története - emlékfoszlányokkal fűszerezve / Juhász Béla

“Közben – visszatekintve a múltba – végiggondolom egy kicsit életem néhány mély nyomot hagyó pillanatát. Emlékezem.

Merészen, mert tudom, hogy bánthatnak, megalázhatnak, leteperhenek, de az emlékeimet soha senki sem lophatja el...

Felnézek a felhők felé. Előbújik pár aranyló napsugár.

Meggyógyultam. Legyőztük a rákot! Végül is azért vagyunk ezen a világon, hogy győzzünk...”


Kós András életútja Sztánától Sztánáig
3.900 Ft
"Nem kell mondanom, hogy a szobrok is beszélnek..." / Sas Péter

Kós András azt vallotta, hogy a száraz tények nem alkalmasak egy ember életének tükrözésére, hanem azoknak az ember által való megélése, átélése az elsődleges. A maguk előzményeivel, következményeivel, a személyhez kötött, tehát személyes vonatkozásaival. A száraz tényeket, állapotokat ezek telítik tartalommal, általuk kelnek életre és adják az élet sajátos színét, formáját és értelmét is. Ezért is éreztem úgy, róla nem lehet csupán száraz tudományossággal szép, kerek mondatokat megfogalmazni. Törekednem kell tehát a „lélektől lélekig” kifejezéssel összefoglalható képzőművészeti ars poeticáját minél hívebben körüljárni...bővebben

 


Benkő József, az erdővidéki polihisztor
1.690 Ft
Kolumbán Vilmos József / Híres Emberek

Középajtai és árkosi Benkő József (Bardóc, 1740. december 20. – Középajta, 1814. december 28.) református lelkész, teológus, botanikus, történetíró, nyelvész. A felvilágosodás korszakának elején élt tudós egyaránt eredményes művelője volt a társadalom- és a természettudományoknak. Fő műve, a Transsilvania, a korabeli Erdély leírása, a művelődéstörténet, a néprajztudomány és a családtörténet máig használt forrásmunkája, amely az államismereti iskola módszerével vizsgálja az erdélyi társadalom anyagi és szellemi életét...bővebben


Ágh István
3.400 Ft
Márkus Béla / Közelképek írókról

A Magyar Művészeti Akadémia kismonográfia-sorozatot indított Közelképek írókról címmel, Ács Margit sorozatszerkesztésében. A sorozatban összegző jelleggel mindeddig feltáratlan életművek kerülnek megismertetésre. A kötetekben válogatott bibliográfia és másfél íves képmelléklet is helyet kap. Ágh István magyar író, költőről Márkus Béla irodalomtörténész írt áttekintő bemutatást.


Hideg krematórium
2.500 Ft
Debreczeni József

Debreczeni József nevéhez fűződik a magyar irodalom szinte egyetlen autentikus táborregénye, a Hideg krematórium – ez a hideg forrósággal megírt riportkönyv Auschwitz borzalmairól (1950). Lírájának is ihletője volt a haláltábor élete és élménye, ám riportregényében nem ragadja el a szenvedély és a fájdalom. Amikor ezt a művét írja, még ha soraiból, mintegy az emlékek és a tények mögül fel-felparázslik is a gyűlölet, melyet a pusztítás nagymesterei és az őket éltető fasizmus iránt érez, az önsajnálatnak a hangja idegen tőle. Riportot, helyzetjelentést ír az embertelenség világáról ebben a műben, hiszen olyan félelmeket sorakoztat fel, amelyek meztelen igazságukkal és tényvoltukkal a képzelet kitaláló és regényesítő gesztusait is elhomályosítják. (Bori Imre)


Az én városom Dunaszerdahely
2.400 Ft
"kis Jeruzsálem" / Kornfeld Ferenc

A kép- és dokumentumanyaggal gazdagon ellátott könyv valójában az egykori polgári városka, Dunaszerdahely -- a kötet alcíme szerint "kis Jeruzsálem" -- több mint hatvan, egymáshoz laza szálakkal kapcsolódó fejezetben egy zsidó család szemszögéből elmesélt története. Bemutatását a szerző mérnök fia, Kornfeld Tibor ezekkel a mondatokkal kezdte: "Megható számomra, hogy engem kértek fel, hogy így, tapasztalatlanul ismertessem ezt a könyvecskét. Szerencsére édesapám a megjelenését még megérte, de csak két napig tarthatta a kezében, még vele is aludt, aztán eltávozott az élők sorából. A könyv létrejöttében, nem tagadom, némi szerepem nekem is volt. Mintegy öt éve foglalkozom már a gondolattal, összegezni kéne valahogy azt, hogy Dunaszerdahely egy nagyon fontos időszakában a zsidók nagyon sokat tettek ezért a városért. Igaz, sokan is éltek itt, Szerdahely akkoriban az egyetlen közép-európai város volt, ahol a többi lakossághoz képest többségben voltak a zsidók. Kelet-Európában vagy Lengyelországban voltak ilyen kisvárosok, de Közép-Európában sehol sem.


Kiáltó szó - Kós Károly emlékezete
2.900 Ft
Dávid Gyula (szerk.) / Emlékezet (Nap)

Kós Károly eredetileg a modern magyar építőművészet területén alkotott, új stílust teremtve, maradandó értékeket. 1919 után pedig írásaival a magára maradt erdélyi magyarság számára mutatott utat szépírói munkásságával: regényeivel, elbeszéléseivel, és a címadó röpiratával, amely a transsylvanizmus koncepcióját fogalmazza meg, miszerint az erdélyi magyarságnak az új viszonyok között kell megteremtenie mindazt, ami teljes életének, gazdasági és kulturális boldogulásának a feltételeit jelenti, megőrizve mindazt, ami a magyarságtudatának fennmaradásához elengedhetetlen.


Mit akartak ezek a magyarok?
2.500 Ft
Beszélgetések kortárs történészekkel / Szilágyi Aladár

Szilágyi Aladár, az Erdélyi Riport és a Várad folyóirat munkatársa immár negyedik, magyar történészekkel készített interjúkötetét kínálja az olvasónak. A honfoglalástól a közelmúltig háborúkban és békeidőben a magyarság és különböző más népek kapcsolatai jelentik ezúttal a fő témát, együttélés, asszimiláció, betelepítés, kivándorlás, a nemzet fogalmának változása.

Az izgalmas, az érdeklődő olvasó számára is sok ismeretlen mozzanatot feltáró, szakszerű és közérthető beszélgetések a Szacsvay Akadémia vendégelőadói személyiségének megismeréséhez is hozzásegítenek.

Ajánljuk még Szilágyi Aladár további köteteit:

A belgaság dicsérete

A nemlétezők lázadása

A számon tartott ország

A Verità vándorai

Besztercétől a Bánságig

Csodaváróktól csodateremtőkig

Nem Tündérkert, vagy nagyon is az

Váradhegyalja – Egy világ a város körül


Márkos Albert vokális népdalfeldolgozásai
3.000 Ft
Péter Éva

Márkos Albert zeneszerző és pedagógus a kórusmozgalom elkötelezett támogatója volt. Zeneszerzői tevékenységében a kórusművek, ezeken belül a népdalfeldolgozások, kiemelkedő szerepet töltenek be. Aktív karnagyként ő maga is részt vállalt az amatőr kórusok felkészítésében, zenei nevelésében, a kórusmozgalom felvirágoztatásában.A könyv célja: megismertetni Márkos népdalfeldolgozásait a nagyközönséggel. Ennek elérése érdekében előbb elméleti oldalról közelítjük meg az alkotásokat...bővebben


Kortársunk, Arany János
1.200 Ft
Szilágyi Júlia előszavával / Szilágyi Domokos / Kettős Tükörben

A születése óta eltelt százötven esztendő nem volt elegendő igaz valójának megismeréséhez. S tán épp amiatt, hogy klasszikussá vált. És ami rosszabb: még életében.

Mert súlyosan esik latba, hogy kik avatják klasszikussá – kik sajátítják ki a költőt. Ismerjük mint a Toldi-trilógia, a balladák, a Buda halála, no meg a Fülemile szerzőjét. Ez arcának egyik fele.

A teljes kép megfestésére nem vállalkozom: csupán az arc másik – a nagyközönség előtt mindmáig árnyékos-felének a fölvillantatására.     

Szilágyi Domokos


Móricz Zsigmond
1.200 Ft
Füzi László bevezető tanulmányával / Féja Géza / Kettős Tükörben

„ A kérdés az, hogy az a kép és fejlődésrajz, amelyet Féja Géza a könyvében felrajzolt, mennyire felelt meg a valóságos vagy inkább az általunk valóságosnak gondolt Móricz-képnek. Természetesen csak részben. Természetesen, hiszen mások voltak a kiindulópontjai, mások a törekvései, mások az irodalomról vallott elképzelései, mint az időben utána következőké vagy éppenséggel a miénk.”

Füzi László


Szabó Lőrinc
1.200 Ft
Vázlat egy monográfiához - Kabdebó Lóránt előszavával / Lászlóffy Aladár / Kettős Tükörben

„Lászlóffy Aladár könyve az első teljes rálátás, amely szuggesztív erővel méri fel a Szabó Lőrinc-i életmű kettősségét: a háború vérzivataráig vezető történelmi és léttények okozta kétségbeesés ok-okozati összefüggésekbe kapaszkodó költői számbavételét és a háború után még kétségbeejtőbb valóságban vergődő költő felszabadult gyönyörködését a kétségbeesés kidalolása okán. Két költőt ír le, akiket csak az életrajzi egybeesés okán hívnak egyként Szabó Lőrincnek. Ez a szembesítés mára kaphat hangsúlyt: most értettem meg igazán könyvének akkori újdonságát. Megelőzött mindnyájunkat.”

Kabdebó Lóránt


Petőfi családja a Kiskunságban
1.500 Ft
Kiskunfélegyházi életük / Mezősi Károly / Bibliotheca Cumanica

A Bibliotheca Cumanica kiadványsorozat első kötetét veheti kezébe az érdeklődő olvasó. A kötet csak részben – az utótanulmányban – hoz új kutatási eredményeket, azonban jelentős hiányt pótol. Közel negyven évvel ezelőtt jelent meg Mezősi Károly munkája Petőfi családjáról. Most, Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója alkalmával szükségessé vált a ma már könyvritkaságnak számító első kiadásnak reprintként, változtatás nélkül való megjelentetése. A művet 1961-ben az Akadémiai Kiadó jelentette meg az Irodalomtörténeti Füzetek 33. számaként. Mostani sorozatindító kötetkénti újrakiadásával tisztelgünk a nagy költőnk, Petőfi Sándor előtt, s egyben megbecsülésünket fejezzük ki a jeles kutató, a Kiskun Múzeum egykori tudós igazgatója, dr. Mezősi Károly személye iránt.


Egy tudományos világkép gyökerei
500 Ft
Életrajzi esszé Bárczi Géza ifjúkoráról - Bárczi Géza ifjúkori versei / Szeli István

A kötet Bárczi Géza tevékenységéről mindössze arra szolgál, hogy születésének centenáriuma alkalmából felhívja a figyelmet kiváló nyelvészünk érdeme szerinti méltatásának időszerűségére, élete és munkássága ismeretlen mozzanatainak felderítésére, tudományos opusa elmélyült vizsgálatának szükségére, életének egy-egy fontosabb állomására és fordulatára. Abban is reménykedünk, hogy e megemlékezés is hozzájárul anyanyelvi tudatunk erősítéséhez, a szülőföld szimbolikája pedig szellemi örökségünk fokozottabb megbecsülésére serkent majd bennünket.


A magyar Tátra-kutatás apostolai
1.900 Ft
A Buchholtz-család / Neidenbach Ákos

A színes borítóval, fekete-fehér fotókkal készült könyv mindhárom neves személyt, apát és két fiát egy-egy munkájukon keresztül mutatja be. Egyedi érdekességnek számítanak az 1700-as évekből származó tátrai utazásaik leírásai és több más tátrai különlegesség.

Célom e munkával elsősorban egy különleges forrás közlése volt, hogy további részletes kutatások legyenek tehetők a Buchholtz család életműve tekintetében. Például a Tátra-panorámákon alkalmazott földrajzi elnevezések összehasonlítása.

 


Bolyai Biográfia - Bibliotéka - Bibliográfia
2.800 Ft
Nagy Ferenc (szerk.)

Ezzel a kötettel egyszerre tisztelgünk a 225 éve született zseniális apa, Bolyai Farkas, és a még zseniálisabb fiú, Bolyai János előtt, aki 175 éve készítette el világhírű remekművét.

A hiánypótló mű három részből áll. Első része Bolyai János biográfiája a Bolyai-kutatás négy kiválóságának tanulmányai tükrében. A második rész Bolyai Farkas tanári beköszöntője, akadémiai tervezete és 1830-ban megjelent első matematikai könyve. Mindkét rész nehezen hozzáférhető és alapvető fontosságú dokumentumok gyűjteménye reprint kiadásban.

A mű harmadik része a két Bolyai munkásságát, és a Bolyai-kutatás 1920-ig terjedő "hőskorát" átfogó első korszerű Bolyai-bibliográfia. A kötetet záró "Appendix" egy szenzációs felfedezés jelzésével nyit kaput a két Bolyai alkotóműhelyébe és az életműkiadás folytatásához.

Jelen kiadvány vezérlője Bolyai János üzenete: "már most nem durva erővel, hanem műveltséggel kell igyekeznünk ki-tűnni".


Hagymakupolás honfoglalás
1.680 Ft
avagy van-e magyar jövő a Székelyföldön? / Csáky Zoltán

Bár Sümegen születtem, a Vár alatt, "dolgozni csak pontosan, szépen" a marosvásárhelyi Bolyai Líceum tanárai- tól tanultam. Kolozsvár, a Mariannum, nem csak a bölcsészet, de a zsurnalisztika fellegvára volt számomra. Akkoriban az erdélyi magyarság televíziója Bukarestben székelt, de műsoraink az együvétartozás hullámhosszán szóltak a székelységről, a partiumi magyarságról - míg a diktatúra el nem némította, el nem sötétítette a képernyőt. "Itthon" a Szülőföldem, a Vasárnapi újság, a Panoráma következett. A könyvben olvasható riportok, beszélgetések már a Duna tévés korszakomból valóak. Csáky Zoltán

Kínkeserves feladat a romániai ortodoxia erdélyi terjeszkedéséről beszélni. Hiszen legszívesebben azt mondaná az ember: nőjön a szabadságban a hit, éljen jogával az egyház. Még a székely atyafinak is igaza van: inkább templomba, mint kocsmába járjon a nép. A nép viszont a hegyeken túlról jön és települ le az új templomok köré, hogy a színmagyar területekre bevándorolva megteremtse a nemzetállami többséget. Ezt a "honfoglalást" mutatja be a Hagymakupolás honfoglalás. Ráadásul itt vallási szándék és össznemzeti avagy hatalmi cél egybeesik, úgy találkozik egymással, mint eltérített repülőgép a toronyházzal egy végzetes pillanatban. Évszázados ez a pillanat. Csiki László



Részletes keresés