Büszke, nyakas, harcos nép Európa közepén – ők a székelyek. Rengeteg titok lengi körül őket. Kezdve azzal, hogy vajon kik ők? Szkíták, avarok, kazárok, kabarok leszármazottai? Egy ősi, elcsángált zsidó törzs maradéka? Görögök, perzsák, gótok, szicíliai római légionáriusok dédunokái? Attila és Csaba királyfi egyenes ági rokonai? Európa legősibb, a földjén legkorábban megtelepült népe? Vagy ne bonyolítsuk…? Egyszerűen magyarok ők is.
A magyar őstörténet, benne a székelyek történetével, olyan izgalmas, hogy a tudósok és megszállott amatőrök meg nem szűnő lelkesedéssel kutatják azt. Száraz Miklós György gyönyörű fotóanyaggal megjelenő művelődéstörténeti albumával a székelység természetét, szokásait, különösségét igyekszik megragadni. De mert egy nép habitusa alakítja a történelmét, és a történelme alakítja a habitusát, ezért a szerző mégis a történelembe ágyazva igyekszik megismertetni a székely népet, melynek saját földje, himnusza, zászlaja, szent hegye, és ami a legfontosabb, saját szabadsága van.
„Apai nagyapám, ha valami szokatlant tapasztalt, mosolyogva azt mondta: »Csavaros, mint a székely esze.« Szava járása volt ez is: »Három zsidó egy örmény, három örmény egy székely.« Nem tudom, honnan szedte a frappáns mondást, azt sem tudom, valaha találkozott-e örmény emberrel, s ha igen, tudta-e róla, hogy kiféle-miféle. Azt viszont tudom, hogy a székelyeket szerette. Hogy miért? Talán a Székely Hadosztály miatt?”
A kosár üres
