Következetes, éretten építkező, érzékeny, a létet, mint érzéki tapasztalást megformáló, a formát inkább a textúrában, mint a lírai hagyományban kereső erdélyi költő kötete.
A négy tételből (ciklusból) álló kompozíció az emberi itt-lét alaphelyzeteinek kibontása a költői nyelv és eszközrend kínálta, mindig személyes artikulációban. A Tavaszlassú az én-én viszonyt jeleníti meg, és árnyalja új és új színekkel, mindig más fénytörésben. Finom pasztell- és akvarell-technikák jellemzik, és néhol az érme, a medalion külső és belső, egyetlen szervező jelre épülő zártsága. A Férfibunda a szerelmes versek világa, az én kitágulása a másik én felé. Kíváncsiság, keresés, játék, bódulat és önfeledtség jellemzi, a szenvedély izzítása és a beteljesülés igézete. A Csendszoba monológgal a szerelmes versek természetes folytatása: a veszteség, a hiány, a magány költészete. Sűrű, metaforákkal, a léthelyzetek szimbólumaival terhes szövegek ezek, de nem a reménytelenség, a létbe vetettség drámájában, hanem a feldolgozás szüntelen kényszerében. A Városdalokban a költő kilép a szűken vett magánvalóból, s itt-létét tágabb kontextusba helyezi. Ám a ’város’ ugyanaz az én-én, én-te viszonyok része marad, mint a korábbi szcénák szereplői.
A kosár üres
