Betöltés...

Miske László

Molnár Judit

Beszélgetőkönyv


Ár: 2.300 Ft

Raktáron

Korunk - Komp-Press, Kolozsvár
fűzött, 130×200, 108 oldal
Kiadás éve: 2013
Sorozat: Prospero könyvei
ISBN: 978-973-1960-53-1

Ha vallatóra fogjuk alakításainak sorát, egyértelműen bomlik ki a pályaív. Korosztályos társa lévén lehettem pályaindító alakításának: Kovács György rendezésében Liliom megformálásának. Ahogyan ebben a földi valóságot égi játékká emelő darabban a marcona külsővel és modorral palástolt belső emberi melegség végül eluralja a szerepet, úgy kellett az életmásoló színjátszó eszközöket stilizálni és a színpadot létértelmező térré változtatni – s Mikse László ebben az „elemelésben” jeleskedett. Éreztük: egy olyan új tehetség jelentkezett, aki képes új idők új dalait új módon megszólaltatni. (Kötő József)

Mikse László

Született Zalánban (Kovászna megye) 1935. szeptember 18-án.

1966-ban végzett a Szentgyörgy István Színművészeti Intézetben.

1966 és 1987 között a Nagyváradi Állami Magyar Színház művésze.

1987 és 1990 között Kolozsváron.

1990 és 1992 között Miskolcon játszott.

1992 óta a debreceni Csokonai Színház tagja.

2003-ban Jászai Mari díjat kapott.

2013 őszén a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagjává választják.



Részletes keresés