A Művelődés címet viselő lap szerkesztőjétől természetesen elvárta az ember; hogy tisztelje a hagyományt. És mivel ezt a közművelődési folyóiratot Kolozsvárt szerkesztik, a gazdag erdélyi örökség ébren tartását és fejlesztését, vagyis kortársi szolgálatát várta, igényelte tőle az olvasó.
Szabó Zsoltról, aki nehéz éveket élt meg mint a Művelődés főszerkesztője, azt mondhatjuk, génjeiben hordozta ezt a hagyományt, ezt a feladatot. Családi örökségként kapta az irodalom, a népismeret, a művészetek megbecsülését, mindennapi szolgálatát. És elmondhatjuk, hogy jól sáfárkodott vele. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a Művelődés az ő szerkesztői keze alatt nyerte el rangját az erdélyi, a romániai magyar kultúra egészében. Az egyik legnehezebb dolog sikerült neki: megőrizni a közművelődési hatókört és közben emelni az igényszintet. Vagyis olyan lapot szerkeszteni, amely áthidalja a magas kultúra és a tömegkultúrának nevezett, az átlag fogyasztó elvárásaival egyeztethető művelődési igény közti távolságot, nem egyszer szakadékot. És abban is sikereket mutathatott fel a Művelődés, ahogy a magyar és az európai közt hidat teremtett. (Csak utalok például a lengyel, a magyar-szász összeállításra, vagy a római hungarológiai kongresszusra megjelentetett olasz számra.) Amiről külön kell szólni: a személyes jelenlét, a szüntelen útonlevés, a lap eljuttatása mindenüvé, ahol érdeklődés mutatkozik iránta - Szabó Zsoltnak egyik nagy erénye volt. Ebben és a menet közben kiteljesedő könyvkiadásban úgy érzem, Püski Sándor páradan példáját követte, ez pedig nem kis dicséret a kortársi magyar művelődésben.
Kántor Lajos
A kosár üres
