Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro

Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

111 vers a Sóvidékről
3.500 Ft
Katona Éva (válogatta) / 101-111-123 versek

A 111 vers a Sóvidékről című, Katona Éva ''egybeszedte'' nagyszerű és egyedülállóan arányos versantológiával válogatója bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik kis - úgymond - szivárványos tájegysége, hanem költői ihletforrás, versekben tündöklő tájegység. Micsoda föld lehet, amelyhez ilyen hűséggel lehet ragaszkodni? Csodálatos föld. Ahogyan az antológia huszonnégy szerzője versekben vallja: a követ termő, sziknyos, agyagos földbe beletemetik az ősöket, szülőket, testvéreket, rokonokat, s kikél belőle a legszebb, az egyik legszínesebben pompázó népművészet, a töredékeiben is páratlan néptánc, viselet, és immár lassan száz esztendeje: a költészet maga. (Tófalvi Zoltán)

Medgyes – Egykori ferences templom
900 Ft
Kovács Zsolt / Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.

Kolozsvár erődítményei
900 Ft
Zabán Márta (szerk.) / Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.

Elsüllyedt dal
2.300 Ft
Versek, cikkek, interjúk / Reiter Róbert

A Kriterion Könyvkiadó gondozásában megjelent Reiter Róbert: Elsüllyedt dal című kötete (Versek, cikkek, interjúk). A Temesvárott élt (1899-1989) költő, műfordító, helytörténész, lapszerkesztő, dramaturg műveit két nyelven – magyarul és németül – írta és közölte. 1949 után Franz Liebhard néven romániai német íróként volt ismerős.

Napló és tanulmányok
3.600 Ft
Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Váczy Leona / Szabó Károly

Szabó Károly neve ma leginkább a könyves műveltséggel foglalkozók körében ismert, ő állította össze a régi magyarországi nyomtatványok első, ma is használható retrospektív bibliográfiáját, és ő rendezte sajtó alá a Székely Oklevéltár köteteit. Az alföldi születésű tudóst székely tárgyú tanulmányai miatt hívta Erdélybe gr. Mikó Imre. Harminc évig volt könyvtáros Kolozsvárott, tanított görög nyelvet, majd az egyetemen történelmet.

Emlékirat
2.300 Ft
Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról / Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda

"Mikor eljött a várt nyugdíjazás, munkához láttam. Nem sokat írtam, évekre félretettem azt, amit írtam, és csak jóval később, édesapád halála után, mikor magamra maradtam, fogtam ismét hozzá.

Az élet határán visszafelé fordul az ember azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban. Ezeket szeretném összeszedegetni neked, megőrizni, mert a te életedben is el fog jönni az idő – szerencsére ez még messze van, s addig a magad életét kell élned –, amikor szívesen fogsz időzni gondolatban azoknál, akik már nincsenek, s akik éppúgy éltek, örültek, búsultak, mint mi, s akiknek már csak az emlékét idézzük mind jobban eltűnő alakjukat. Megpróbálom tehát felidézni azok emlékét, akik nincsenek már, dédszüleid, nagyszüleid, azok gyermekeinek alakját. Keveset, hézagosat tudok róluk, de ezt átadom neked, édes gyermekem."

Alvinc - Martinuzzi-Bethlen kastély
900 Ft
Zabán Márta / Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.

Déva - Magna Curia
900 Ft
H. Szabó Gyula / Erdélyi műemlékek

Erdélyi krónika 1520-1570 - Dácia rövid története 1143-1571
1.700 Ft
Ostermayer, Hieronymus / Téka

Kiss András előszavában a boszorkányságnak egy új szemszögből való vizsgálatát ígéri. Nagyon bő forrásanyaga a mózesi törvényektől királyaink ilyen vonatkozású dekrétumain keresztül országgyűlési határozatokig minden rendelkezésére álló adatot felhasznál, hogy a könyv törzsanyagát képező 16. századi peranyag az olvasó számára könnyen megközelíthető legyen.

Torockószentgyörgy - A torockai család vára
900 Ft
H. Szabó Gyula / Erdélyi műemlékek

Az 1993-ban útjára indított Erdélyi műemlékek sorozata magyar kultúrához tartozó erdélyi épített örökség legjavát mutatja be azzal a céllal, hogy felhívja a közösség figyelmét értékeinkre, örökségünkre, felelősségeinkre. Különösen olyan emberek figyelmébe ajánlott, akik jelenleg birtokolják, használják ezeket az értékeket, de azoknak is szól, akiket érdekel az erdélyi történelem, építészet és művészet.

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.

Részletes keresés