Irodalmi Jelen (Concord Media), Arad

„Mindenről meg akarok feledkezni, ami volt, ami van, és ami lehet. Csakhogy a világ nem ilyen. Érzem, hogy minden óraütéssel közelebb kerülünk a végső pillanathoz. Amitől csak még vadabbul kívánlak, most akarok elégni egészen, mert hát ki tudja mi lesz azután.” Bárdos József 1949-ben született Szegeden, író, irodalomtörténész, főiskolai tanár. Legutóbbi regénye: Kísértetregény (2012).

A lírával rokon, legszemélyesebb esszétípust közelítik meg Lászlóffy Csaba kötetbe foglalt újabb esszészövegei. A kötet monológjai jórészt egy más dimenzióban, más szabadságban teremtenek fegyelmet, szerkezetet, s közelítik meg a valóságot. Az idő- és térbeli síkokat metsző gondolati-filozófiai szövegeket és a rövidebb lírai mikroesszé-futamokat egységbe foglalja a szerző ama törekvése, hogy megkíséreljen kilépni önmagából, ahányszor csak lehet.

E mű második, bővített kiadása, elsősorban annak köszönhetően gazdagabb az előzőnél, hogy feldolgozhatta Simonyinak Márai Sándorral folytatott időközben megjelent izgalmas levelezését, illetve az első kiadás óta született Simonyi-irodalmat. Megjelent Simonyi Imre halálának 20. évfordulójára. Csibra István már az 1950-es években felfigyelt Simonyi Imre költészetére, és – gyulai barátai bíztatására – mindmáig egyedül ő írt kismonográfiát Simonyiról (2003).

Laik Eszter 1998 óta dolgozik könyvkiadóknak, lapoknak. Az Irodalmi Jelen munkatársa, e folyóiratnál kezdett el rendszeresen tárcát írni. A szépirodalom és a publicisztika határán egyensúlyozó tárcanovella műfajában „hazatalált”: ahhoz a hagyományhoz igyekszik visszanyúlni, amely többek között Jósika, Mikszáth, Kosztolányi, Karinthy műveiben érte el csúcsait. A magántörténésekre és a közélet eseményeire reflektáló szövegekben mindig a két szféra érintkezési pontjai izgatják – hogyan lesz a világ része és fordítva, miként áll össze az élet összhangzata a banális örömök apró-cseprő bosszúságok, nagy csapások és emlékezetes katarzisok kavalkádjából.

Hevesi József (Hevesi Mónár József) közíró, költő. 1948. május 5-én Aradon született. a Szabó Magda Társaság és a Habsburg László Páneurópai Társaság alapító tagja. A regionális Simonyi Társaság elnökeként a Regionális Simonyi Napok szervezője, a Simonyiak Házának ötletgazdája. A MÚRE és a MÚOSZ tagja. Korunk-díj (1964), RTV honismereti díj (1978), Simonyi-emlékérem (2006). Művei: Önarckép (antológia, Arad, 1982), Vagyunk (antológia, Arad, 2002), Csoportkép (Ar Art, Arad, 2001), A két Simonyi (Arad-Gyula, 2002), Jó napot, Körösköz (Arad, 2003), Magánúton, Arad, 2007).

Thamó Kata elénk tartott tükrében láthatjuk az ápolókat, orvosokat, betegeket, de másként, amint láthattuk a Száll a kakukk fészkére című filmben, az antipszichiátria zászlóvivőjében! Emberfeletti erőfeszítéseket tett a székelyudvarhelyi Thamó Kata, hogy önmagán és sorstársain segíthessen: gyógyulását követően, mintegy terápiás jelleggel kisregénybe foglalta saját pszichotikus depresszióját, kríziseit és pszichiátriai kezelését. Irodalmárok és orvosok úgy vélik, a Téboly címmel nemrég megjelent kötet megfordíthatja a témában eddig íródott kevés irodalmi mű negatív hatását: egyrészt kendőzetlenül, de optimistán beszél a betegségről, amely még mindig megbélyegzi a gyógyultakat is, másrészt reményt ébreszthet azokban, akik hasonló cipőben járnak. Nincs olyan borús idő, ami egyszer ki ne derülne – vallja Kata őszintén.

Mit szeretnél olvasni? Krimit, paródiát, hihetetlen mesét vagy inkább egy hihető, jövőbeli fenyegetés történetét? Választhatsz.

Igaz lenne, hogy előkerült Leonardónak egy újabb masinája? Egy olyan szerkezet, ami valóban repül? Hol? Valahol Itáliában? Csak nem ott, ahol az a torony emelkedik, amibe képtelenség behatolni, hiszen teljesen zárt, de valaha valaki mégis bejutott, hogy végezzen a lakójával? Azt rebesgették, hogy egy madár volt, csak az juthatott be a lőréseken. Talán Leonardo szerkezete? Egy gépmadár, ami most újra kiszabadult arról a rejtekhelyről, amit maga a Mester építtetett neki egy palota labirintusszerű alagsorában, amit megközelíteni lehetetlen...bővebben

Jürgen Becker  német költő, próza- és hangjátékíró 1932-ben született Kölnben.

A háborút gyerekként, fiatal katonaként – nem ritkán gyerekkatonaként – átélő, földig rombolt városokban vegetáló vagy oda a frontról, fogolytáborból hazatérő fiatalok nem tudnak és nem is akarnak úgy írni, ahogyan a háború előtt és alatt lehetett, illetve kellett. Elutasítanak minden pátoszt, agitációt és spekulációt, s a puszta tények, a tárgyi valóság szinte dokumentarista leírása lép náluk a fennkölt eszmék és esztétikai műfogások helyébe. Beckernél, bár fokozatosan finomodva és átszűrve, lényegében mindvégig megmarad ez az antipoetikus költői látás- és szerkesztésmód, szikár, szenvtelen nyelvezet. 

Alan Britt az Egyesült Államokban, Floridában született és nevelkedett. Később az ország északi részébe költözött, a John Hopkins Egyetemen irodalomból szerzett diplomát. Most is Maryland államban él feleségével, lányával és két Bouvier kutyájával. Szépirodalmat tanít a Towson Egyetemen. Eddig 14 verseskötete jelent meg; idén (2015) vendége a Benjamin Carrion Kultúrháznak Quitóban, Ecuador fővárosában. Az amerikai költészet képviselőjeként szerepelt a VII. Írófesztiválon is Val-Davidban (Kanada, 2013). Sokszor lehet hallani őt előadótermekben és a rádióban verseivel vagy verselemzéssel. Ezenkívül szervezője és szószólója a We Are You (Mi Te Vagyunk) kisebbségeket felkaroló szervezetnek. Gyakran zsűritagja irodalmi és verspályázatoknak.

Fekete-fehér billentyűk! 

Utal a címadó elbeszélésre és az élet fekete-fehér oldalaira, pillanataira. Jelzi, hogy az élet játékként is felfogható, amiben örömünk telik, amiben el is bukhatunk, s ami egyszer mindenképpen lezárul. Kötődik a szívbillentyűkhöz is, amelyek sokat bírnak,de egyszer leállnak. A vég életünk legtermészetesebb pillanata. Mi öregek, nehezen értjük, miért annyira pénzorientáltak a mai fiatalok, a ma még dolgozók. Nincs igazunk. Nincs választásuk: nem lehetnek másak. Rákényszerülnek. Nekik is gondjuk van velünk, puhának látják a gerincünket. – Hogyan dőltetek be? Hogyan hihettétek? Miért csináltátok? Osztályharc… besúgás… kussolás… 

Az asztrológiához nem is konyítottam, a horoszkóp viszont bizonyos mértékig érdekelt, hittem is benne, nem is. Pontosabban szólva, az előrejelzésekben nem hittem, de az egyes csillagjegyek szülötteiről szóló általános jellemzések érdekeltek. Tudatában voltam, hogy a Halak jegyében születtem, de a különféle helyeken (főleg folyóiratokban) olvasott, erre vonatkozó jellemvonásoknak csak részben feleltem meg.

A tavalyelőtt indított Hangosan gondolkodom egyes írásaiban vissza-visszatérő motívum Arad múltja, jelene. Lehet, hogy ez a “bumeráng-hatás”, de nem hagyhattam szó nélkül azokat a szembeszökő és bántó fonákságokat, ellentmondásokat, amelyek aligha összeegyeztethetők az aradiság eleink által kivívott hírnevével és szellemiségével. Különösképpen egy olyan időszakban, amikor egy feltörekvő, becsvágyó nemzedék Európa Kulturális Fővárosának címére is esélyesnek látja városunkat 2021-ben. 

Szőcs Géza legújabb gyerekkötete.

Teljesen mindegy, kicsoda valójában Carbonaro, hol él, ha él, vagy hol halt meg, ha meghalt, és érdektelen, mikor született, amire nézve két adatunk is van:

1962. február 4. és 1999. december 31.

Lehet, hogy kétszer született?

Vagy az utóbbi a halála napja?

“Közben – visszatekintve a múltba – végiggondolom egy kicsit életem néhány mély nyomot hagyó pillanatát. Emlékezem.

Merészen, mert tudom, hogy bánthatnak, megalázhatnak, leteperhenek, de az emlékeimet soha senki sem lophatja el...

Felnézek a felhők felé. Előbújik pár aranyló napsugár.

Meggyógyultam. Legyőztük a rákot! Végül is azért vagyunk ezen a világon, hogy győzzünk...”

Nem a ruha eszi az embert – állítottam humorgyűjteményem első részében (Concord Media Jelen, 2014). Most, a második kötet születésekor ismét a lakmározás területére tévedtem, amikor a középkor gáncstalan lovagjait csak a kipukkanás veszélye fenyegeti, torna helyett a torta, persze csak egy Walter Scott paródiában. Bízom benne, hogy a félelmetes vitézek láttán az olvasó is magára ölti páncélingét, amit humorból, tréfából meg a képtelenségek játékából szabott számára a tollforgató, élvezve anyanyelvünk páratlan játékosságát.

Volt idő, főleg az 1980-as évek végén, amikor Románia nyugati nagyvárosainak utcáin, elrettentő szándékkal, bilincsbe vert embereket vezettek végig. Nem gyilkosokat, betörőket – azokat rabomobilokban szállították –, hanem határsértőket: olyanokat, akik torkig voltak a román diktátor „aranykorával”, és megpróbálták, életük kockáztatásával, a román–magyar vagy román–jugoszláv határt átlépve elhagyni az országot. Volt, akinek sikerült, és Nyugaton új egzisztenciát teremtett magának, volt, akinek nem – ez esetben a határnál agyonlőtték, halálra verték, vagy a Dunába fulladt, jobb esetben Romániában börtönre, később munkahelyen letöltendő büntetésre ítéltek.

Ezeknek állít emléket ez a szívszorító dokumentum-regény.

A 2014-es Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából meghirdetett, Lezáratlan holokauszt című pályázatunkra egy-két kivételtől eltekintve színvonalas alkotások érkeztek, még a kevésbé sikerült pályaművekben is éreztük az igényességre való törekvést. A téma nehézsége és - tragikus - szépsége a legtöbb beküldő esetében egy tőről fakad: a személyesen megélt traumából, legyen az akár egy családtag, akár közeli barát vagy ismerős kálváriája. Ám hasonlóan érzékeny írói megközelítéssel találkoztunk azoknál a műveknél is, amelyek a fikció felé mozdultak el, vagy történetük többszörös áttétellel jutott el a szerzőhöz. A dokumentarista jellegű művek közül különösen értékesek azok a naplók, memoárok, amelyeket hitelességük emel a "személyes történelem" kiemelkedő darabjaivá...bővebben

Manolita Dragomir-Filimonescu zsigeri szükségből a szerelem templomát, a béke kikötőjét akarja megépíteni az emberiségnek. Olyan költészettel szembesülünk, mely élettapasztalatból ered, virágzást, megújhodást ígér, egy új társadalmat, amelyben a nagyon gazdagok kevésbé önzőek, a nagyon szegények pedig boldogabbak lehetnek.

“Jack London regénye, A zubbony, Csillagok vándora mintha ablakot vágna az életre, amin kitekinthetünk, s megtanulhatunk látni.
Darrell Standing teste szorosan befűzve a zubbonyba,meggyötörten, még lázong a sorsa ellen; évek alatt kialakult személyisége az egyetlen, amivel magányában felkészülhet a halálra. ”  (Jakabffy Andrea)

Jack London (1876-1916) amerikai író, elbeszélő. A világirodalmi rangú amerikai író, népszerűsége mind a mai napig töretlen. Az emberi társadalom megreformálásáért küzdött, legkedvesebb szereplői vakmerő kalandorok, "éneklő" és "beszélő" kutyák, legkedvesebb színterei az erdő és a tenger voltak. 

A világ legszebb asszonya kétségtelenül megérdemelné, hogy örökre megmaradjon. Ha másként nem, szoborként. Nem közönséges kőfaragványként, inkább egy olyan emIékműként, amivé ő maga alakítja magát. Persze ehhez fel kellene fedezni a csodaszert, ami még életedben tartósít, akárcsak azt a kábítószert, amivel nyomban megtaníthatnád beszélni az állatokat, egyiket a másik nyelvén, tetszés szerint, pl. úgy, hogy a vadkacsa ugasson, ne a vadászkutya...bővebben