Életrajz, portré, riport, emlékkönyv

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/2-es kötetének megjelenésével befejeződik az a nagyszabású vállalkozás, amelynek kezdetei az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, és amely oly hatalmas szerzői és szerkesztői munkaközösséget mozgatott meg a munkálatok megkezdése óta egészen mostanáig. Az V/1-eshez hasonlóan a T-Zs-kötetet is közös kiadásban jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel. A főszerkesztő, Dávid Gyula hatalmas vállalkozását nagy munkatársi kör segítette, az V. kötet ennek köszönhetően duzzadt akkorára, hogy két külön könyvben jelentetjük meg.

A lexikon az alapító főszerkesztő, Balogh Edgár szavaival "felöleli a romániai magyar irodalom minden számbajöhető eredményét, neves és névtelen, de irodalmunkhoz mégis hozzájáruló alkotóját, s az irodalom leszűkító értelmezése helyett az irásbeliség teljességére, határterületeire is tekintve, a természet- és társadalomtudományok, a mászaki irodalom, sőt az irodalommal valmainő kapcsolatban levő zene- és képzőművészeti alkotások területeit, a romániai magyar sajtó, az irodalmi és kulturális tömörülések, egyesületek, társaságok, intézmények legfontosabb adatait."

Csáky Károly, a szlovákiai magyar néprajz, helytörténet, szociográfia fáradhatatlan művelője, a kitűnő pedagógus és költő ez év október 24-én betölti életének hatvanadik esztendejét. Jelen műve, tanulmányainak, szülőföld-vallomásainak, esszéinek e breviárium jellegű válogatása ebből az alkalomból jelenik meg. "Itt közzétett írásaim szerény keresztmetszetét adják mindannak, amihez életemben hozzáfogtam, amit elvégeztem...bővebben

Idén 60 éves Marton József professzor, aki életéből 30 évet a tanári pályán töltött a gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán és Papnevelő Intézetben, majd ezzel párhuzamosan a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán. Kollégái, tanítványai, tisztelői, barátai határon innen és túl úgy gondolták, ez a kerek évforduló alkalmas ideje a köszöntésnek, életútja, tudományos pályája áttekintésének, az általa vezetett, egyetlen erdélyi magyar nyelvű katolikus teológiai doktori iskola eddigi eredményeinek számbavételének. A kötet tanulmányai mind ebből a pontból indulnak, de szétfutnak a kapcsolódó ezernyi téma irányába.

Az 1920 és 1950 közti évtizedek egyik legjelentősebb erdélyi/romániai magyar képzőművésze Szolnay Sándor (1893-1950). Az első világháború széttagolta tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, amit több év elmélyült nagybányai stúdiummal (mestere: Thorma János) egészített ki. Szervező motorja volt a Barabás Miklós Céhnek (1929-től), festőiskolát tartott fönn Szervátiusz Jenővel, tanított a Magyar Művészeti Intézet közvetlen előzményének számító Józsa Béla Atheneum Képzőművészeti Szabadiskolájában, a kolozsvári Műcsarnok gondnokaként számos kiállítást szervezett (1943-tól). 

Emlék- és naplótöredékek, gondolatszilánkok és megemlékezések ünnepekről, évfordulókról, jubileumokról, egykori színésztársakról, barátokról, színészfejedelmekről, a nemzet színészeiről, megszűnt és lerombolt, újjáépült és új színházakról, ma is mozgásban és örökös változásban élő társulatokról, felejthetetlen vendégszereplésekről; a magunk dolgairól; színházi erkölcsről, hitről, hivatástudatról, helytállásról, önmagunk és mások megbecsüléséről, a szolidaritásról, az együttérzésről, az együvé tartozásról, fogyásunkról és épülésünkről; az egységes nemzeti gondolatról Dormán László évtizedeket átugró és bevilágító élménydús fotóival.

"Erdély halhatatlan fiainak seregében bizonyította Csőgör Lajos is, hogy sorsunkat vallani és vállalni: sziámi ikerfogalmak. A kiváló tudós, szakorvos egész életének példájával bizonyította, hogy a kisebbségi létben a tudomány és a művészet embereinek is közösségi küzdelmet kell vállalnia… Állni, kiállni, sorsunkat nem megkerülni, de szembenézni vele – ordas veszedelmek között is… A poklok poklából szabadulva, küzdelmét ott folytatta, ahol a sátáni és velejéig magyargyűlölő hatalom azt megszakította: a nemzetiségi jogainkért vállalt cselekvésben." (Sütő András) A kötet tartalmaz egy videointerjút is 1994-ből Csőgör Lajossal, a Bolyai Tudományegyetem első rektorával.

Gyönyörű képekkel illusztrált, izgalmas, ugyanakkor mélyen megélt, emberi, a röpke pillanatokat megragadni tudó útikönyvet tart a kezében az olvasó. A tartalomjegyzék magáért beszél: Kilimandzsáró, Pireneusok, Nepál, Himalája, Kuba, Panama, Costa Rica, Nicaragua, Ladakh, Dolomitok, Izland, Irán, Peru.

Jelen kötetünk a teljesség igénye nélkül tartalmazza a szlovákiai magyar tudományos élet és az ismeretterjesztő irodalom egykori és mai szereplőit, mely szervesen kapcsolódik a Szlovákiai magyar írók arcképcsarnoka címmel 2009-ban megjelent összeállításhoz. Ebben a válogatásban is 100 személy fényképe és rövid életrajza szerepel, és a szempontok is ugyanazok. Az arcképek nincsenek lefűzve, bekeretezve kifüggeszthetők akár egy iskola falára is.

A kötet a ma 83 éves Szilágyi Domokos letartóztatásának és rabságának történetét mutatja be az emlékiratban, amely egyúttal a kommunista rendszer bűneit, aljasságait tárja elénk. ”Na, ismét egy szenvedéstörténet” – legyinthetnénk, ugyanakkor a kiadó a kézirat mértéktartó és hiteles írásában eddig nem ismert módszerekről is tudomást szerzett, és úgy ítélte meg, hogy nem lehet elegendő példával igazolni az önkényuralmi rendszerek embertelenségét és gonoszságát, túl az emlékirat emberi és információs értékein. Szilágyi Domokos az Unitárius Egyház megbecsült és hűséges szolgálója, presbitere, majd jegyzője, később a Maros-Küküllői Unitárius Egyházkör felügyelő gondnoka.

Kötetünk a szlovákiai magyar folklórirodalom, főleg a folklórgyűjtés és néptánckultúra, táncházmozgalom ezen Takács András nevű egyszemélyes intézményének afféle breviáriuma, életrajzi visszaemlékezéseinek, szakcikkeinek és egyéb publikációinak a keresztmetszete. A Madách-Posonium Kiadó így tiszteleg a nyolcvanévesen is fiatal felvidéki táncfenomén előtt.

A kétszeres Katedra-díjas, 2007-ben a Felvidéki Magyar Pedagógus-díj egyik kitüntetettje, a jeles iskolaigazgató és közösségszervező Csicsay Alajos e saját pályáját megrajzoló, olvasmányos, mégis tartalmas és szakmailag is tanulságos kötete szorosan kötődik az Embernevelők és az Iskolatörténet című könyveihez, mondhatni a trilógia harmadik része...bővebben

Az Erdély történelméről szóló tanulmányokat csokorba gyűjtő kötet tisztelgés a 80 éves történész, akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke előtt. A szerteágazó tematikájú tanulmányok jeles tudósunk kutatási területei köré csoportosulnak: többnyire Erdély gazdaságtörténetéről, a székelység történetéről, a reformkor és a 48-as szabadságharc erdélyi eseményeiről szólnak.

A szülőföld tájélménye hangsúlyozott motívumként jelenik meg a gyergyói születésű, Kézdivásárhelyen élő és alkotó Sárosi Csaba képzőművész grafikai lapjain és festményein. Sárosinál, akárcsak az erdélyi képzőművészek legjobbjainál, a természethez fűződő viszony megjelenési módja nem torkollik panteisztikus vagy bukolikus tájábrázolásba. Méltatói gondolati grafikáknak nevezik Sárosi alkotásait. A rajzokban a létélmény esztétikai visszatükrözése mindig súlyos gondolati tartalmat hordoz.

Az op-art-ot vállalni Vasarely után, méghozzá programszerűen és végzetes meggyőződéssel, a szándékban és a cselekvésben állhatatos egyéniség sajátja – állítja Cseke Gábor erdélyi író, újságíró, aki szerint „ilyen ember az erdélyi képzőművészek társadalmában Fazakas Tibor, aki nem átallja a formák végtelenjéből a szimmetriát, a szögek, szakaszok és síkok illeszkedő rendjét, színbe és alakzatokba rendeződését előnyben részesíteni, velük saját művészi útját kikövezni”.

Köllő Margit az erdélyi magyar művészet kimagasló egyénisége. Halk, visszafogott alkat, művei ugyancsak visszafogottak, halkra hangoltak. De épp ebben a halkságukban rejlik igazi értékük. Halkra hangolja mély gondolatait, korképét – és képet ad a korról –, világlátását – látja a világot. Kifejezi sorshelyzetünket, mindezt valahol belülről, a lélek mélyéről szemlélve és a lélek mélységeivel, gazdag lelkiséggel rezdítve ki magából. Kezdetben Brassó, majd Háromszék művésze, de nem brassói-háromszéki mércével mérhető.

„Bandi Kati ruháiban az anyag, funkció és forma szerves egysége jut kifejezésre – írja a ma már Németországban dolgozó pályzatárs, Garda Aladár László, akit Nagy Miklós Kund idéz a Bandi Kati-művészalbumhoz írt előszavában. A szerző kiemeli a művész családi indíttatását, azt, hogy a népművészet iránt elkötelezett Bandi Dezső iparművész lányaként már otthon kapcsolatba került a művészettel, ezen belül a népművészettel, a népi iparművészetben használt anyagokkal, motívumokkal, használati tárgyakkal...bővebben

Zsigmond Márton azon kevés jelenkori képzőművész körébe tudható, aki a monumentális művészetnek szentelte ideje és tehetsége java részét. Bár a műfaj több évezredes hagyományra tekint vissza, az utóbbi néhány évszázad, évtized, nem kedvezett népszerűségének, különösen mifelénk. Ilyen körülmények között igen nehéz dolga akadhatott annak a művésznek, aki megalkuvást nem tűrően igyekezett véghezvinni, formába önteni elképzeléseit, a monumentalitás megvalósíthatóságának mostoha feltételei között próbálta kifejezésre juttatni nemcsak a saját, hanem egész népének kisebbségi sorsából, a diktatórikus rendszerek megtapasztalásából fakadó szabadságvágyát – mindezt ráadásul úgy, hogy lehetőleg ne járjon fejvesztéssel.

Mik voltak a Ceauşescu-i diktatúra körülményei között publikálhatatlan, sőt szóban is elmondhatatlan gondolatai annak az embernek, akit a nyolcvanas évektől a nemzeti és kisebbségi kérdés tekintetében mesterüknek tekintettek a következő két évtizedben a nemzetpolitika frontvonalába kerülő erdélyi és magyarországi fiatalok? Mi lehetett a titka, a kulcsa Fábián Ernőnek? Valószínűleg nem lényegtelen kérdés ez a közelmúlt magyar történelme, sőt jelenünk egyes vonatkozásainak megértéséhez. Egy erre adott választ, ezzel kapcsolatos forrásművet tart kezében a tisztelt olvasó. Fábián Ernő itt közölt naplójában azokat a gondolatait vetette papírra, amelyekkel, ha kiderülnek, "csak" önmagát sodorta volna bajba.