Harkai Vass Éva, akit szépíróként is számon tartunk, évtizedek óta rendszeresen tesz közzé kritikákat és tanulmányokat a kortárs magyar irodalomról, több műfajban is gondolkodva, minden bizonnyal írói működésének tapasztalatait is felhasználva.
A szakmai tudás legitimáló ereje az alkotói életművek és biográfiák aprólékos ismeretében, tematikus-motivikus körök belátásában, a sokféleségből való könnyed szemezgetésben, költői szemléletek és nyelvek alakulásának több évtizedes követésében, a változások mélyreható érzékelésében is megmutatkozik.
Mindez megadja a szerzőnek a kritikai megszólalás jogát. És Harkai Vass Évának van bátorsága negatív felhanggal szólni, negatív elbírálásban részesíteni provinciális kulturális gesztusokat, szerkesztői, válogatói melléfogásokat, nyelvi igénytelenségeket, sematikus eljárásokat, költői modorosságokat és szóvirágokat.
A kötet az utóbbi öt-hat év jelentős verses- és prózaköteteinek, regényeinek bírálatából, valamint a mai magyar líra diskurzusát meghatározó költők egyes szövegeinek értelmezéséből épül fel.