Betöltés...

Természettudományok

Természettudományi szakkönyveink a földrajz, a kémia, a matematika, a régészet, a biológiai témaköreit érintik. 


Hagyományos logika
1.400 Ft
Gál László / Egyetemi jegyzetek

E könyv elsősorban azoknak szól, akik elsőéves filozófus hallgatóként tantervük követelményei szerint kötelesek levizsgázni logikából. Viszont haszonnal kézbe vehetik az egyetem többi szakain hallgató diákok is, amennyiben tantervükben szerepel a logika évezredes diszciplínája. De bárkinek, aki a logika iránt érdeklődik, remélem, nem okoz majd csalódást. Miért Hagyományos logika e könyv címe? Egyrészt azért, mert alapvetően az arisztotelészi fogantatású logikai tematikát foglalja magába. Innen ered a megnevezésében a "hagyományos" szó. Ezen logikai elmélet évezredeken keresztül uralkodó volt. Másrészt azért, mert arra utal, hogy léteznek olyan logikai elméletek is, amelyek nem hagyományosak.


Háromszék élő kincsei
2.800 Ft
Kászoni Zoltán

Kászoni Zoltán a háromszéki táj alapos ismerője. Természetvédő vadász és horgászó halbiológus, aki a természeti értékek megőrzéséért fáradozik. Könyvében a háromszéki állatvilág rejtelmeibe vezeti olvasóját, azzal a szándékkal, hogy a természetes életközösség kincseit megőrizze és a jövőnek továbbadja.


Háromszék természetkalendáriuma
8.000 Ft
Dombi Szilvia Helga – Gaál Zsuzsanna – Majos Andrea Aranka

Ez a kiadvány igényes számbavétele annak a természeti kincsnek, amivel Háromszék rendelkezik. Hónapról hónapra sorolja a naptári év jeles napjaihoz kapcsolódó népi időjárásjósló regulákat, a nemzeti- és nemzetközi környezetvédelmi napokat, s az évszakok váltakozását követve mutat be 325 növény-, állat- és gombafajt. Mint minden elsőkönyves szerző, mi is reméljük, hogy jó fantáziával megáldott, vagy különböző okokból otthonukból kimozdulni nem tudó olvasóinknak pusztán az olvasás során is élményt nyújtunk ismeretterjesztő kiadványunkkal...bővebben


Idegen utazók Erdély és Máramaros sóbányáiban (18-19.század)
3.900 Ft
Miklós Alpár / Emberek és kontextusok

Miklós Alpár izgalmas olvasmányokat gyűjtött össze, válogatott és tesz hozzáférhetővé a jelen kötetben: 18-19. századi máramarosi és erdélyi sóbányalátogatások utazás- és élmény történeteit. A korszak a turizmus indulásának ideje, a mélyszíni kézi sófejtés virágkora. A történetek és az elemzések rendre a sóbányászok életébe és munkakörülményeibe, a sóvágás technikáiba, a sóbányák sötét világába, az utazás motivációiba, a turistafogadás formálódó rutinjaiba, az utazók élményei be, az utazásirodalom mentalitásaiba és beszédmódjaiba nyújtanak betekintést. Dr. Keszeg Vilmos 


Kalandos biológia
2.900 Ft
A halhatatlanság gyakorlati útmutatója / Dr. Györfi András

Kalandos fizika, Rejtélyes fizika és Kalandos matematika című tudománynépszerűsítő kalandregényei után a biológia – s azon belül a biotechnológia – területére kalauzolja az olvasót Györfi András. Szerinte régi megfigyelés, hogy az emberek nagy része szeretne sokáig élni. Nos, ez a gyakorlati útmutató négy módszert mutat be, amelyek révén az Ember halhatatlansága megvalósítható. Az egyik eljárás, amely a biológiai folyamatok korlátlan fenntartásához vezet, az egyén életfolyamatainak tetszőleges kiterjesztését teszi lehetővé. A földi élet kialakulása óta eltelt időben a halál a többsejtű szervezetek életének egy nem is oly régi komplikációja: egy evolúciós ugráshoz vezető mutáció eredménye. Ez a szövődmény a sejtenbelüli és sejtközötti kommunikáció megértéséve kiiktatható: a halál csupán egy informatikai jellegű rendszerhiba...bővebben


Kolozsvár születése
3.500 Ft
Régészeti adatok a város 10-13. századi történetéhez / Gáll Erwin - Gergely Balázs

A kiadvány a korszak temetkezési szokásait elemzi, majd a temetők leletanyagát, s ezek alapján vonják le következtetéseiket a szerzők. A tanulmányokat gazdag képanyag egészíti ki.


Komplex analízis I.
2.400 Ft
Második, átdolgozott kiadás / Németh Sándor, Teodor Bulboacă

A komplex szám fogalmával a másodfokú egyenletek megoldása során találkozunk, pontosabban annak felismerésekor, hogy bizonyos (valós együtthatós) másodfokú egyenleteknek nincsenek (valós) megoldásai. Ezért a komplex szám fogalma olyasmihez kötődik, ami tulajdonképpen nincsen - legalábbis a szó addig megszokott értelmében. 


Környezeti radioaktivitás
3.400 Ft
Néda Tamás

Az utóbbi években, főleg a csernobili és fukushimai atomerőmű-balesetek után, egyre nagyobb félelem övezi a radioaktív sugárzásokat. Ahhoz, hogy helyesen tudjuk megítélni az ehhez hasonló helyzeteket, szükség van ezen, érzékszerveink számára észlelhetetlen, sugárzások tulajdonságainak, hatásainak megismerésére. A könyv célja az ionizáló sugárzások tulajdonságainak, detektálásának, fizikai és biológiai hatásainak megismertetése, illetve a sugárzással járó veszélyek reális megítélésének elősegítése. Ajánlom elsősorban környezettudomány, fizika, illetve kémia szakos hallgatóknak, ugyanakkor mindenki másnak is, aki érdeklődik a radioaktivitás témaköre iránt. 


Korrózió és korrózióvédelem
2.100 Ft
Bolla Csaba / Egyetemi jegyzetek

A jegyzet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatos hallgatói számára készült. A felsőoktatás átszervezése eredményeként lehetővé vált a vegyészmérnöki szak magyar nyelvű megindítása. Ezen a szakon a tanterv kötelező formában írja elő a korróziós alapismeretek oktatását. A jegyzet célja ezen igény kielégítése. Ugyanakkor haszonnal forgathatják mindazok, akik a korrózió megjelenési formáiról, illetve a korrózió elleni védekezés módozatairól szeretnének tájékozódni...bővebben


Madárbarátok könyve
3.995 Ft
Orbán Zoltán

"A ház körül végzett mindennapi madár- és természetvédelem elsősorban nem munka, hanem szórakozás. Az etetőkön és itatókon tevékenykedő madarak, a virágokra járó lepkék, a darázsgarázsokban sürgölődő sokféle magányos méh megfigyelése nem csak személyes, de közösségi élmény is lehet. Remélem, hogy a könyv, a rengeteg kép és filmfelvétel hatására sokan csatlakoznak a madárvédők egyre népesebb táborához és szereznek életre szóló élményeket otthon, az óvodákban és iskolákban vagy akár a munkahelyükön is!"

Orbán Zoltán, a Madárbarát kert program vezetője


Matematika és játék
1.800 Ft
Pintér János, Pintér Krekity Valéria

A szerzőpáros igyekszik megoldást találni a matematika-tanítás és -tanulás problémáira a játék segítségével. Játszva tanulunk, matematikát is, mégpedig előkészítő játékok, majd strukturált játékok, végül gyakorló és elemző játékok segítségével, a gyermek korának, érettségének megfelelően. A tankönyv az ovónők és a tanítók munkáját kívánja segíteni.


Matematikai zsebszótár alapiskolások számára
1.600 Ft
Könözsi Éva, PeadDr.

A zsebszótár elsősorban alapiskolásoknak készült. Tartalmazza az előírt teljes kötelező tananyagot és kiegészítő tananyagot a matematika egyes ágai szerinti csoportosításban. Segítséget adhat mindazoknak, akiknek nehézséget okoz a matematika megértése, de azoknak is, akik fokozottam érdeklődnek a tantárgy iránt. A zsebszótárt nemcsak az alapiskolások, hanem azok a középiskolások is haszonnal forgatják majd, akik valamelyik fogalom pontos jelentése vagy egy képlet után kutatnak.


Mértéktéka
1.300 Ft
Különféle mértékek gyűjteménye / Váradi József - Tóth Pál

A mérés összehasonlításképp vagy egyszerűen viszonyításként szinte egyidős emberi létezésünkkel. A teremtett világ megvalósulása az a relatív, biblikus nap-idő, amelyek hossza lehetett talán éppen ezer év is. Minden verseny időtartama jóval a verseny előtt kezdődik, az eredmények értékelése és a körülmények megbeszélése a verseny után még hosszú időn át lázban tarthat. Mégis a verseny időtartamát bármely mérőórával a startpisztoly pukkanásától az érkezést jelző zászló lengéséig mérik. Más szóval az időtartam csak annyi amennyit az óra szubjektíven mér...bővebben


Miért nem lehet?
2.300 Ft
500 matematikai feladat megoldással / Tuzson Zoltán

A könyvben 500 matematikai Miért?-re kap választ az Olvasó. Az ilyen jellegű feladat megfogalmazásokkal a feladatmegoldónak egy rejtvényszerű, a szokásosnál izgalmasabb problémát tűzünk ki, annál mely úgy kezdődik, hogy „Bizonyítsuk be, hogy...". Így az érdeklődés fölkeltése és fönntartása sokkal hatékonyabban megvalósítható. A matematikának ilyen kérdésekkel való gyakorlása elősegíti a tanulók lényeglátását, ötletgazdagságuk gyarapítását, gondolkodási rugalmasságuk fejlesztését, érdeklődésük ébrentartását és nem utolsó sorban ismereteik elmélyítését és gyarapítását. 


Növénytani ismeretek
3.200 Ft
Fodorpataki László - Szigyártó Lídia - Bartha Csaba

A könyv bevezető, alapozó növénytani ismereteket foglal össze.


Orvosi biokémia
3.800 Ft
Fazakas Zita

A biokémia (életvegytan) a biológia (élettan) és a kémia (vegytan) határterületén a 19. század utolsó harmadában kialakult új tudomány. A biokémia az élő anyag kémiai szerkezetét és a benne végbemenő kémiai változásokat vizsgálja. Célja megállapítani az összefüggéseket az életjelenségek és az élő anyag tulajdonságai között. Az orvosi biokémia fő feladata az életfolyamatok kémiai mechanizmusainak felderítése. Az Orvosi biokémia tankönyv bemutatja az élő szervezetek molekuláris felépítését, az életfolyamatok molekuláris mechanizmusát...bővebben


Quo vadis chemia et scientia?
1.950 Ft
Merre tart a vegyészet és tudomány? / Muzsnay Csaba

A kötet elhelyezi a kémiát a tudományok rendszerében, beszél tagozódásáról és szerepéről a társadalomban és a gazdaságban. Majd ismerteti az elméleti kémia és az alkalmazott vegyészet izgalmas történetét. Ezek után néhány tanulmány következik még a kémia hátrányos minősítésének okairól, a vegyipar és a környezetszennyezés viszonyáról és a gyógyszergyártásról.


Régi erdélyi szilvák
1.900 Ft
Nagy-Tóth Ferenc

A múlt értékeit a jövő számára átmentő, a régi erdélyi gyümölcsöket a teljesség igényével bemutató könyvsorozat harmadik kötete is napvilágot látott dr. Nagy-Tóth Ferenc tollából, kiegészítve a sorozatot az Erdély-szerte termesztett, őshonos és hagyományos módszerekkel a helyi termőkörülményekhez régóta honosított szilvafajták felleltározásával, miután az előbbi kötetekben sor került a régi erdélyi almák, körték, dió, berkenye és szelídgesztenye fajták számba vételére. A könyv különös értéke, hogy egy feledésbe merült, hosszas és alapos kutatómunka és rendszeres adatgyűjtés eredményeit menti át mindazok számára hozzáférhető formában, akik az erdélyi vonatkozású értékek iránt érdeklődnek, és közöttük is különösképpen a gyümölcstermesztők és nemesítők számára. (Fodorpataki László)


Sáros Megye helyirata .
2.800 Ft
Bartsch Eduárd

Hasonmás kiadás - Sáros vármegye 1846-ban Eperjesen megjelent természettudományos és társadalmi leírása.

„Kellemes hegyvidék, átkarolva s elfödve hegyek által, mellyek termékeny dombokul kicsin lapályokban fölolvadnak, vagy pedig meredek rohanó árkoktól alászántott szirtek és csúcsokul szük völgyeket képeznek.”


Sétálni megy a csiga
1.200 Ft
Drozdik Katalin – Kremmer Júlia

A két szerző olyan történeteket mesél el, melyek a természet szeretetére, a környezetvédelemre, a hétköznapi csodákra irányítják a gyerekek figyelmét. S mindezt megkapóan, ötletesen teszik, tele humorral, vidámsággal, egyszóval úgy, hogy a kisiskolások játékos módon sajátítsák el azokat a természeti ismereteket, amelyek gazdagítják egyéniségüket, s az állatok, növények szeretetére, megóvására nevelik őket. A történetekhez szemléletes, jókedvű, vidám rajzok párosulnak, ezáltal is plasztikusabbá téve a természet kimeríthetetlen szépségeit a gyermekek számára.



Részletes keresés