Betöltés...

Szociológia

Jelentős számú társadalomtudományi kötet dolgozza fel a határon túli magyarság demográfiáját, interetnikus kapcsolatait, kisebbségi helyzetét, identitását.


Az Istennel még magyarul beszélünk
3.360 Ft
Magyar szórványok a Kárpát-medencében / Gazda József

A szerző szakmai önéltrajza: 1936. április 8-án születtem Kézdivásárhelyen. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, ott végeztem iskoláimat (Ref. Elemi Iskola, Székely Mikó Kollégium, majd a tanügyi reform után ugyanaz Fiúlíceum néven). A Bolyai Tudományegyetemen szereztem magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. De érdeklődéskörömből fakadóan látogattam a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti óráit. 

1964-es Kovásznára kerülésem (feleségem családja élt ott, lakásgondok miatt döntöttünk az odatelepülés mellett) csodálkoztam rá a falusi népi társadalom csodálatos szervezettségére, hagyományos rendjére, ekkor kezdett foglalkoztatni a népélet, népi hagyományok, emlékező-történelem. Első nyugati utunkról (1970) hoztuk az első magnetofont, így vált lehetővé, hogy elkezdtem azt a magnósgyűjtést, melynek eredményeként több mint ezer emberrel beszélgettem el, mondattam el életét, ezekből születtek népi szociográfiáim. (Így tudom, így mondom... Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek), s ebben a műfajban írtam meg a szórvány-magyarságról szóló könyvemet is. 


Letűnt világok tanúja
750 Ft
Délvidéki kisebbségi sors / Tóth Lajos

Szórványban
1.680 Ft
Magyar és vegyes (magyar-román, román-magyar) családok helyzete Észak-Erdélyben 1942-44. között. / Tóth Pál Péter

Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a recenzenst eszi a sárga irigység. A magyarázat roppant egyszerű: Tóth Pál Péternek megadatott az, ami csak keveseknek; elvégezhette egy rendkívül érdekes és értékes adatbázis feldolgozását, s ezzel megjeleníthette a magyar történelem egy nem kevés tanulságot hordozó szegmensét. Az immáron közel fél évszázados történet a második bécsi döntés (1940. aug. 30.) után kezdődött, amikor a visszatért Észak-Erdély számos problémája közül az előtérbe került a szórványban élő magyarság eltűnésének riasztó veszélye. Az asszimiláció fékezése, vagy megállítása új kormányzati politikát is szükségessé tett, s ennek előkészítését és megalapozását szolgálta az a kérdőíves felmérés, amit 1942 elejétől egészen 1944 végéig végeztek. A hatalmas munka során Észak-Erdély 1751 településéből 709-re terjedt ki a felmérés, aminek keretében közel 13 ezer család adatait vették fel.

A könyvből valóban átfogó képet kaphatunk a vizsgált falusi társadalmak szinte minden lényeges jellemvonásáról. Jóllehet a könyv jó stílusban, gördülékeny fogalmazásban íródott, mégsem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Ez jórészt annak a rengeteg adatnak és információnak a következménye, amit a Szerző beépített a könyvbe. A témával érdemben foglalkozóknak különösen értékes az a több mint 60 oldalas adatbázis, ami a mellékletben kapott helyet. Az pedig végképp nem általánosan elterjedt, hogy a felmérés további feldolgozásához kedvet és tehetséget érzőknek a kódolt anyag - megfelelő feltételek esetén - rendelkezésére áll. Tóth Pál Péter ezúttal is a tőle megszokott magas színvonalat hozta, könyve kétségkívül nagy nyeresége a téma szakirodalmának. Dövényi Zoltán


Amerikai magyar szigetvilágban
2.500 Ft
Nagy Károly

Nagy Károly professzor az 1956-ban külhonba kényszerültek egyik jellegzetes pályaívét követve az Amerikai Egyesült Államokba került, és ott lett szociológus, egyetemi tanár. A rendszerváltás óta vendégprofesszorként magyar egyetemeken is tanít. Küldetéstudata, elmélyült ismeretei, szervezőmunkája egyetlen célt szolgál: a diaszpórában élő magyarság nemzeti tudatának megőrzését, a szülőföldjüktől távolra kerültek életének és a hazának összekötését. Ebben a könyvében is az amerikai magyarság egymást követő generációinak identitásélményében, eredettudatában bekövetkezett változásokat és magyarságuk megőrzésének esélyeit vizsgálja. 1999-ben Magyar Köztársaság Érdemrenddel, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal és 2009-ben Hazám-díjjal tüntették ki.


Idegen fődre siettem...
3.790 Ft
Moldvai csángók Baranyában / Laczkó Mihály

A II. világháború után 219 moldvai csángónak sikerült Magyarországra költöznie. A Magyarországra települt moldvai csángó családok számára nem volt zökkenőmentes az új társadalmi és kulturális környezethez való alkalmazkodás, a beilleszkedést pedig nehezítette a honvágy és az otthonmaradt rokonok hiánya. A kötetünkben közölt gajcsána-magyarfalusi, lábnyiki, lészpedi, klézsei, pokolpataki és pusztinai csángók elbeszélései a kitelepülés személyes történeteit őrzik, s egyéni olvasataikkal pótolhatatlan forrásként szolgálnak a moldvai csángók történelmének mélyebb megismeréséhez.


Mivé lettél, mivé leszel, csángó magyar?
2.600 Ft
A katolikus egyház szerepvállalása a moldvai csángók elrománosításában / Jakab Attila

A munka alapvetően abból a kitételből indul ki, hogy csángóság és katolicizmus gyakorlatilag szét­választhatatlanok. Ennek tudható be a csángómagyarok igen jelentős részének az elrománosodása / elrománosítása is, amely egyértelműen a moldvai katolikus egyház tevékenységének köszönhető. A csángóság jobb megértéséhez mindenképpen ezt a több évszázados folyamatot kell szem előtt tar­tanunk, megragadnunk és megértenünk. Annál is inkább, mert ez a folyamat a jelenben a végki­fejle­té­hez közeledik: belátható időn belül megvalósul a román nyelvi közegbe történő nagymértékű asszimi­láció. A folyamat „sikere”, kétséget kizáróan, annak köszönhető, hogy a katolikus egyházpolitika, vala­mint a román nemzetpolitika találkozott, és hatékonyan együttműködött egy jól meghatározott közös cél érdekében: létrehozni egy román nyelvű római katolikus egyházat!


A bodrogközi kultúra és társadalom változása a 19-20. században
2.400 Ft
Viga Gyula / Studia Ethnologica Hungarica

A kötet szerzője másfél évtizede kutatja a karakteres táj, Bodrogköz történeti néprajzát. A szerző, ahol lehetséges volt, folyamatokat igyekezett megrajzolni, s hangsúlyokat a változásokra helyezte. Fontos hozadéka a könyvnek az is, hogy a trianoni határ által kettéosztott történeti tájat egységben vizsgálja, ezzel árnyalt képet ad a Bodrogköz és hagyományos műveltsége belső tagozódásáról, az életmód táji változatairól is...bővebben

 


Államok, nyelvek, államnyelvek
3.990 Ft
Nyelvpolitika a mai Kárpátalja területén (1867-2010) / Csernicskó István

A ma Kárpátaljaként ismert régió az elmúlt csaknem 150 évben hét különböző államalakulathoz tartozott. Az itt alkalmazott nyelvpolitikát minden korszakban több tényező befolyásolta. Hatással voltak rá a nemzetközi politikai események, a szomszédos országok szándékai, a központi állam nyelvpolitikai törekvései, a régió sajátosságai, valamint a lokális elitek saját nyelvi és nemzetiségi mozgalmai. A Szovjetuniótól Kárpátalját megöröklő Ukrajna nemzetiségi és nyelvpolitikáját a függetlenné válás első esztendeiben az etnikai és nyelvi konfliktusok elkerülésének szándéka vezette. Lényegében azonban az ukrán nemzetiségi és nyelvpolitika a szovjet beidegződések szerves folytatásának tekinthető. Ezt a politikát a gyakorlatban nagyrészt alkalmazhatatlan meg nem valósított látszatjogok biztosítása jellemzi. Része ennek a politikának a többségi nemzet felé orientáló burkolt asszimiláció és az autonómiatörekvések féken tartása is. A kiadvány a Kárpátaljaként ismert régión 1867 és 2010 között osztozó államoknak (Osztrák-Magyar Monarchia, Csehszlovák Köztársaság, Kárpáti Ukrajna, Magyar Királyság, Kárpátontúli Ukrajna, Szovjetunió, Ukrajna) a vidéken alkalmazott nyelvpolitikai törekvéseit és ezeknek a helyi lakosság nyelvi és identitástudatára gyakorolt hatásait mutatja be. A kötetet fotók, dokumentumok, térképek, táblázatok teszik áttekinthetőbbé.


Tanulmányok a szórványról
1.650 Ft
Ilyés Zoltán - Papp Richárd (szerk.)

A kötetben a szerzők - egy 2003 decemberében megtartott kerekasztal-beszélgetés nyomán - kísérletet tesznek arra, hogy áttekintsék a kárpát-medencei magyar szórványok kialakulását, asszimilációs-integrációs, nyelv- és nemzetváltási folyamatait, és módszertani ajánlásokat tegyenek a különféle helyzetű és dinamikájú szórványközösségek kisebbségkutatás keretében történő interdiszciplináris vizsgálatára. A kötetben olvasható tanulmányok segítségével rápillanthatunk nemzeti kultúránk sokszínűségére, és beláthatjuk, önmagunk megismerése sem nélkülözheti a közös kötődésen belül megnyilvánuló másságok, különbözőségek tudatosítását, a szórványközösségek nyelvvel, nemzettel, interetnikus együttéléssel kapcsolatos kulturális beállítódásainak elemzését. A Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete fontosnak tartja, hogy a szórványkérdés elméleti problémáival, a szórványkutatás módszereivel és a szórványgondozás gyakorlatával egyaránt foglalkozó írások a hazai és határon túli szaktudományosság, az egyházak képviselői, a politikai döntéshozók és az érdeklődő nagyközönség számára hozzáférhetővé és egyben megvitathatóvá váljanak.


Erdély változó társadalma
1.500 Ft
1767-1821 / Csetri Elek - Imreh István

Antikvár könyv

A történelemtudományt ma rendkívül sokoldalú elvi-módszertani hatás éri. A filozófia, a lélektan, a matematika, a szociológia és sok más tudományág mind erőteljesebben követeli meg azt, hogy a história megújuljon, a maga módján egzaktabbá s így a valóságot hívebben tükrözővé váljék: tehát mennyiségi elemzésre és ellenőrizhetőségre törekedjék. A matematika segítségével a múlt, a történelem tudományosabb tükrözést remélhet, a történetírás magabiztosabbá, ellenőrzöttebbé válhat. A modellek, feltételezett konstrukciók megalkotására is lehetőséget kínálnak ezek az új kutatási eljárásmódok, amelyek tehát nemcsak alapoznak, hanem merőben új építkezésekre is sarkallnak és ezeknél a szilárdsági mutatószámok próbáját szigorúan megkövetelik. 


Intézmény, lázadás, ethosz
2.400 Ft
Közelítések a bürokratikus hatalomhoz - A 4. Kolozsvári Alkalmazott Etikai Konferencia előadásai 2014. június 7. / Veress Károly (szerk.) / Műhely (Pro Philosophia)

Az itt összegyűjtött tanulmányok tendenciájuk szerint átfogják az intézményproblematika egészét, amennyiben az intézmények általános jellemvonásaival, az intézményes hatalom torzulásaival és az intézményes rend elleni lázadási formákkal egyaránt foglalkoznak. Általánosságban megvizsgálják az intézmények működését az igazságosság elvével fennálló belső viszonyaik, a kommunikációban megnyilvánuló lényegi jellemvonásaik és az autonóm akaratokkal szembeni hatalmi potenciáljuk szempontjából, A kötet három részre tagolódik aszerint, hogy a tanulmányok az intézményesülés útjait, a bürokráciának a hatalommal és a biztonsággal való viszonyát, illetve a közszolgálat korrumpálódásának és az ezzel szembeni lázadásnak az eseteit elemzik. Ungvári Zrínyi Imre 


Menedzser humanizmus: a szervezeti és üzleti élet „átlelkesítettsége”
2.400 Ft
Sebestyén Attila / Letöltés - Média- és kommunikációtudományi könyvsorozat

Miként képezik részét az üzleti életnek és a menedzsmentnek a szellemi javak, az irodalom és a humántudományok szempontjai? Sebestyén Attila kommunikációs szakember és irodalmár, célközönsége irodalomkedvelő céges vezetők, menedzserek, társadalomtudósok, bölcsészek. Könyve azt tételezi, hogy a fogyasztói/munkavállalói identitások gondozása igényli a menedzsmenttudás és a humán műveltség összekapcsolását a szervezeti életben. Elemzi a spirituális öngondozás és a szóművészet jelentőségét a szervezeti kultúrában, feltárja a könyvipar kultúrabrókeri feladatkörét a kulturális gazdaságban. Ez a könyv szemléletet formál, s ezt izgalmasan gazdag anyagon teszi...bővebben


Bíró Gáspár emlékkönyv
3.990 Ft
Kisebbségi identitás és önrendelkezés a globalizmusban / Fábián Gyula - Jakab Albert Zsolt (szerk.) / Documenta et studia minoritatum

"Az érdekek harmóniájának a feltevése a nemzetközi viszonyokban és általában a materiális világban alapvetően téves feltevés. A harmónia alapvetően spirituális fogalom, még akkor is, ha a materiális világra (tárgyakra) vonatkozik. Nem értelmetlen pl. az emberi testben megnyilvánuló harmóniáról beszélni, de ez a harmónia olyan bonyolult összefüggéseknek a végeredménye, amelyek ...bővebben


Nemzetiség vagy kisebbség
980 Ft
A magyarországi horvátok, németek, románok, szerbek, szlovákok és szlovének státusáról 1945-1993 / Föglein Gizella

1945 és 1993: a második világháború vége és a rendszerváltozást követő első kisebbségi törvény elfogadása. Két meghatározó év, melyek között a magyarországi nemzetiségek élete óriási mértékben megváltozott. Föglein Gizella könyve tanulmányokkal és forrásközlésekkel hozza közelebb e korszakot az olvasók számára. A kötet első fele nagyrészt a kisebbségi kérdés korabeli jogi szabályozásával foglalkozik. Számos dokumentumot olvashatunk ebben a részben, az oktatásügyet külön fejezetben tárgyalja. A második részben többek között vizsgálja a magyarországi németek kitelepítését és a csehszlovák-magyar lakosságcserét...bővebben

 


Népességszerkezet és nemzetiség
2.400 Ft
Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében / Veres Valér

„A romániai magyarok létszámfenntartásának megvalósítását összetett népességpolitikai stratégiával lehet elérni. Ennek alapja a hatékony országos családpolitika, a továbbtanulás és a magyar nyelvű iskolaválasztás többoldalú serkentése az asszimiláció megfékezése és az iskolázottsági esélyegyenlőség biztosítása céljából – és nem utolsósorban az életszínvonal olyan mértékű növekedése, amely a kivándorlást a jelenleginél mérsékeltebb üteművé teheti, ideális esetben megállíthatja” – összegez Veres Valér szociológus a Népességszerkezet és nemzetiség című, a romániai magyarok demográfiai helyzetét vizsgáló tanulmánykötetében.


Bevezetés a gyerekvédelembe
2.400 Ft
Roth Mária - Antal Imola - Dávid-Kacsó Ágnes - Bodrogi Éva

A gyermekvédelem a fejlett nyugati országokban egyre komolyabb szerephez jut a szociális szolgáltatási rendszerben, akárcsak a nemzetközi emberjogi szabályozásban. A kolozsvári egyetem kutatói átfogó képet adnak a gyermekvédelem különféle vonatkozásairól a gyermekbántalmazás leggyakoribb típusairól, ezek felismerésének, diagnosztizálásának lehetőségeiről (külön fejezetet szentelve a szexuális bántalmazásnak és a gyermekkereskedelemnek), a bántalmazás és elhanyagolás gyermekre gyakorolt következményeiről...bővebben


Kisebbségszociológia
2.400 Ft
Alapfogalmak és kritikai perspektívák / Horváth István

Ez a könyv a már másfél évtizede tartott kisebbségszociológiai előadások, illetve az ebben a témakörben végzett kutatások során felgyűlt anyag rendszerezésének és publikálásának az első lépése. Ezt a munkát (reményeim szerint hamarosan) az asszimiláció, integráció és a plurális társadalmak kohéziója témában írt elméleti és fogalmi rendszerező, összefoglaló jellegű tankönyv követi. Az itt szereplő témák kiválasztása, kialakítása során kettős megfontolás vezérelt...bővebben


Médiakultúra Közép-Kelet-Európában
2.400 Ft
Kálai Sándor (szerk.) / Letöltés - Média- és kommunikációtudományi könyvsorozat

A Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke, a Limoges-i Egyetem és a belfasti Queen's University szervezésében 2014 decemberében a Debreceni Egyetemen került megrendezésre a Réseaux, diffusion, acculturation - La naissance de la culture de masse en Europe (Hálózatok, terjedés, akkulturáció - Az európai tömegkultúra születése) című konferencia, amelynek előadásai arra keresték a választ, hogy milyen hasonlóságok és különbségek ragadhatók meg a kelet- és nyugat-európai médiakultúraként értett tömegkultúra folyamataiban. A tanulmánnyá átszerkesztett előadások angol és/vagy francia nyelven is meg fognak jelenni, ebben a kötetben annak a néhány szövegnek olvasható a magyar változata vagy fordítása, amelyek vagy magyar vagy pedig kelet-európai vonatkozásúak. 


Évkönyv 6.
2.500 Ft
Besnyi Károly

A helytörténészek megszállottak, önként vállalt feladatuk elkötelezettjei. Néha esztendőkig kutatnak valamit, máskor véletlenül rábukkannak a témára, ismét máskor egy-egy biztatás vagy váratlanul előkerült adat indítja be azt a láthatatlan gépezetet, ami mozgásban tartja és kikényszeríti a végeredményt: a helytörténeti írást. Érdemes megemlíteni azokat a ritka alkalmakat is, amikor a helytörténész megbízás alapján fog munkához, leginkább jeles évforduló kapcsán. Szerencsés körülmény, mert a kezdetektől biztos a végeredmény megjelentetése...bővebben


SZIGETEK – SZÓRVÁNYOK a Kárpát-medencében és Észak-Amerikában
3.900 Ft
Cseke Péter (szerk.)

„A mindennapi szórványlét, szórványtapasztalat bőségesen elég okot szolgáltat a szerkesztőnek, hogy keresni kezdje a mélyebb összefüggéseket, amelyek ismeretében nem csupán történelmileg válhatnak világosabbá a dolgok, hanem a jövő is (talán) reálisabban ítélhető meg” – írta a Korunk 1991-es szórványszámában Cseke Péter. Az akkori lapszámfelelős – és a mostani kötetszerkesztő – már kezdettől úgy látta, hogy akár a gondok számbavétele is meghaladja a szerkesztőség lehetőségeit. Ezért aztán módosítottuk – „korunkosítottuk” – elképzeléseinket; így jutottunk el ahhoz a felismeréshez, hogy célirányosabb a szórványgondok egyetemes és ugyanakkor sajátos megközelítése. A belső szórványok világától ekként jutottunk el a világproblémához: a vándorlás, kivándorlás kérdésköréhez...bővebben

mixonline/Cikk



Részletes keresés