Betöltés...

Szociológia

Jelentős számú társadalomtudományi kötet dolgozza fel a határon túli magyarság demográfiáját, interetnikus kapcsolatait, kisebbségi helyzetét, identitását.


Vajdaság
5.980 Ft
Nagy Imre (szerk.) / a Kárpát-medence régiói

A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának sorozata a Kárpát-medence régióinak évezred eleji helyzetét, térbeli folyamatait elemzi.

E kötet azt a térszerkezeti egységet mutatja be, amelyik különleges szerepet tölt be már csak történelmi múltjánál, sajátos fejlődési pályájánál fogva is a Kárpát-medencében. A Vajdaság volt ugyanis e tájon az egyik olyan területi-politkai egység, amelyik hosszabb-rövidebb ideig "régióként" működött. A mai Vajdaság három történelmi régióból (Bácska, Bánság-Bánát és Szerémség) jött létre.

A kötet Szerbia földrajzi és regionális sajátosságainak bemutatásával kezdődik, tekintettel arra, hogy a tartomány helyét így is érzékeltetni kívántuk. Ezen kívül először kíséreltünk meg körzeti és ágazati szintű regionális összehasonlítást alkalmazni a Vajdaság területén, így tárva fel a tartományon belüli fejlődési különbségeket. Az MTA RKK kutatásai között kiemelkedő helyet foglalnak el a határ menti területeknek és a határon átnyúló kapcsolatoknak, valamint a Kárpát-medencének, mint európai nagyrégiónak a kutatása. Ezért a Vajdaság-kötet részét alkotja a Kárpát-medence egyes régiói sokoldalú bemutatásának, feltárva a tartomány regionális sajátosságait az új évezred első évtizedében. A kötet alapja lehet további mikroregionális kutatásoknak, és segítséget nyújthat a szomszédos határrégiók számára az együttműködés megalapozásához vagy kiszélesítéséhez, hiszen a megszokott szűk keresztmetszetű ágazati leíráson túl olyan új szempontú ismeretanyagot tár fel, amely tartalmazza a Vajdaság területfejlesztésének irányvonalait is.


Csángómagyar falvak
3.900 Ft
Moldvai magyar vonatkozású települések történeti tára. I. kötet. A–G-ig. / Gazda László

A 250 települést bemutató mű első kötetében 94 településről esik szó. A földrajzi behatárolás és jellemzés után nagyjából időrendben következnek az adatok, melyek kiterjednek a település korai okleveles említéseire, a lélekszám, a nemzetiségi és vallási viszonyokra, a foglalkozási tagolódásra, megélhetési lehetőségekre, olykor nyelvjárási jellegzetességekre is. A feldolgozott terület nem a szoros, hanem a tágabb értelemben vett Moldvát öleli föl. Benne vannak azok az észak-moldvai egykor volt magyar falvak is, amelyeket a 18. század végétől az első világháborúig Bukovina területén tartottunk számon, és Moldva városai is, Aknavásártól Bákóig. Eddig senki nem csinált még ilyen áttekintést, pedig másfélszáz éve érlelődik rá az igény. A 2007-ben elhunyt Szerző és Tánczos Vilmos fotóival.


Csángómagyar falvak
2.900 Ft
Moldvai magyar vonatkozású települések történeti tára. - II. kötet H-P-ig / Gazda László

A 250 települést bemutató mű második kötetében a szerző 91 moldvai magyar vonatkozású település történeti tárát mutatja be. A földrajzi behatárolás és jellemzés után nagyjából időrendben következnek az adatok, melyek kiterjednek a település korai okleveles említéseire, a lélekszám, a nemzetiségi és vallási viszonyokra, a foglalkozási tagolódásra, megélhetési lehetőségekre, olykor nyelvjárási jellegzetességekre is. A feldolgozott terület nem a szoros, hanem a tágabb értelemben vett Moldvát öleli föl. Benne vannak azok az észak-moldvai egykor volt magyar falvak is, amelyeket a 18. század végétől az első világháborúig Bukovina területén tartottunk számon, és Moldva városai is, Aknavásártól Bákóig. Eddig senki nem csinált még ilyen áttekintést, pedig másfélszáz éve érlelődik rá az igény. A 2007-ben elhunyt Szerző és Tánczos Vilmos fotóival. 


Gömörország 2015. Tavasz
600 Ft
az északi magyar peremvidék fóruma / B. Kovács István (főszerk.)

A tartalomból:

Gaál Lajos - Kálmán László - Vörös Attila:

Száz éves a rimaszombati cserkészet

Puntigán József:

Cserkészet két nógrádi városban

Kiss László:

Palócföld orvosai

 


Gömörország 2015. Nyár
600 Ft
az északi magyar peremvidék fóruma / B. Kovács István (főszerk.)

Kiemelt témánkMiskolc - a befogadó város

A tartalomból

Derecskei Gyula: Egy méltatlanul elfelejtett gömöri építőmester: Miks Ferenc (1814-1879)

Goda Gertrúd: Holló Barnabás: Szabó István mellszobra Rozsnyón

Herczeg Tünde: Az Eperjesi Jogakadémia Miskolcra költöztetése (1918-1919)

Viga Gyula: Gömör árucseréjéről és annak miskolci kapcsolatairól

Németh - Bozó Andrea: Bacskai Béla születésének 80. évfordulójára

 

 


Gömörország 2015. Ősz
600 Ft
az északi magyar peremvidék fóruma / B. Kovács István (főszerk.)

Kiemelt témánk: Irodalmi hagyományok a Bódva mentén

A tartalomból:

Két költő a Bódva völgyéből

Szígyártó Sámuel példája

Nagycsalomja hagyományai

Beszélgetés Cs. Varga Istvánnal


Kisebbségben és többségben
2.500 Ft
Románok és magyarok 1867-1940 / Bíró Sándor / Magyar Kisebbség Könyvtára

„A magyar szakirodalom nagyon sokáig feltűnően elhanyagolta a kiegyezési korszak nemzetiségi kérdéseinek tárgyalását. Ennek az volt az oka, hogy maguk a magyar szakkörök is az ellenséges propagandaművek egyoldalú felfogásának hatása alatt álltak, és a túl kényesnek tartott kérdésekhez általában óvakodtak hozzányúlni. Később, különösen az első összeomlás után, hozzáfogtak az ún. „magyar” elnyomás mentegetéséhez. 


Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés
2.000 Ft
Mikó Imre / Múltunk könyvek

Egy magyar girondista Erdélyben (Bárdi Nándor); A nemzetiségi kérdés tanulmányozásának szempontjai és módszere; A nemzetiségi kérdés múltja; A nemzetiségi kérdés mai állása; A nemzetiségi kérdés jövője; Mikó Imre munkái (részlet Mikó Imre életműbibliográfiájából) "Mikó Imre a nép felé fordulva nem szűkítette le a nemzetet az etnikai népre, az idő haladtával egyre kevésbé mitizálta értékrendjét, ellenben felmérte annak helyzetét, szembesítette ez a kor igényeivel, programot alkotott önazonosságának védelmére és felemelésére. A nép polgári nemzetbe emelésére törekedett. Ezzel Venczel József mellett Kovács Imre és Bibó István eszmetársa. Ezen az úton az első jelentős lépés volt a helyzet feltárása Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés című tanulmányában." (részlet Bárdi Nándor előszavából).


Árgus 2001
500 Ft
Az Árgus - Jugoszláviai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület évkönyve / Bozóki Antal

Amikor ennek az évkönyvnek az összeállításához fogtunk 2001 végén, nem az volt a szándékunk, hogy elkészítsük a vajdasági magyarok politikai, gazdasági, oktatási, jogi stb. aspektusainak elemzését, hanem hogy a közösségünk életével kapcsolatos tényeket és adatokat, eseményeket, történéseket és nyilatkozatokat, érveket és ellenérveket mintegy dokumentumszerűen és dokumentáltan áttekintsük, és hogy azokat könyv formájában a Tisztelt Olvasó asztalára tegyük, hogy az most, de évek multán is megbízható forrásként szolgáljon sorsunk alakulásának kutatásában, de nem csak abban...bővebben

 


Árgus 2002
500 Ft
Jugoszláviai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület évkönyve / Bozóki Antal

Az Árgus 2001-es Évkönyvének bevezetőjét annak a kérdésnek a felvetésével fejeztük be, hogy lesz-e folytatás, lesz-e újabb Árgus könyv? A választ most már tudjuk: Lesz!

A könyv anyaga, ezúttal is felöleli a vajdasági magyar kisebbségi közösség helyzetének alakulásával és jogainak megvalósulásával kapcsolatos legfontosabb történéseket, elemzéseket, nyilatkozatokat. Részletesen áttekinti a vajdasági magyarságnak a közügyekben való részvételét, a kultúrában és az oktatásban jelentkező problémákat, a határon túli kapcsolatok alakulását.  


Az egészséges életviteltől a drogfogyasztó magatartásig
2.400 Ft
Albert-Lőrincz Enikő

„A mindennapokban különböző helyzeteket kell felismerni, értelmezni, és hatékonyan kell hozzájuk alkalmazkodni.

Világrajövetelkor a személy potenciálisan rendelkezik azokkal a képességekkel, készségekkel, amelyek mindehhez szükségesek, de az alapvető én-funkciók, a védekező mechanizmusok kibontakoztatásának, az attitűdök, a társas készségek, a szociális szerepek és a helyzetek értelmezéséhez szükséges ismeretek valamint eszközök elsajátításának az egyén élete folyamán kell megvalósulnia. Mindez a szocializáció eredményeként alakul ki.” 


Társadalmi önismeret és nemzeti önazonosság Közép-Európában
3.000 Ft
Fedinec Csilla (szerk.)

Tartalom:

Kovács Éva: Identitás és etnicitás Kelet-Közép-Európában ◊ Közép-Európa politikák változásaAblonczy Balázs: Francia Közép-Európa-politika a két világháború között ◊ Eiler Ferenc: Németország Duna-völgyi politikája 1920-1938 ◊ Varannai Zoltán: Közép- és Kelet-Európa-koncepciók a két világháború közötti Magyarországon - Az 1940-es Magyar Nemzet-vita alapján ◊ Lagzi Gábor: Lengyelek és ukránok - a két nacionalizmus találkozása - Ukránok Lengyelországban, 1918-1939 ...


Falu, város, civilizáció
2.500 Ft
Fejezetek Erdély gazdaság- és társadalomtörténetéből 1848-1914 / Egyed Ákos

A kolozsvári professzor által jegyzett kötet Erdély, a Bánság és a Partium 1848 és 1914 közötti gazdasági és társadalmi struktúráját és a polgárosodás folyamatát vizsgáló történelmi tanulmányokat tartalmaz. A kötet vizsgálódásának társadalmi kereteit a falu és a város képezi. A szerző az 1848-as forradalmat és szabadságharcot és az általa generált reformokat a XIX. század legfontosabb eseményeinek tekinti, melyek gyökeresen megváltoztatták a társadalom szerkezetét: megszűnt a jobbágyrendszer, addig nem ismert gazdasági fejlődés zajlott le, lassan felbomlott a hagyományos falusi társadalom, nagyiramú városiasodás ment végbe és a korszak végére megteremtődtek a jóléti társadalom előfeltételei - ez volt a hosszú béke korszaka. 


Vallásosság és nemzettudat
850 Ft
Vizsgálódások Erdélyben / Gereben Ferenc - Tomka Miklós / Kerkai-könyvek

A két különálló tanulmányt tartalmazó könyvecske korunk talán legfontosabb kérdésére keresi a választ: van-e, lehet-e keresnivalója a modern világban a hagyományos értékeknek; alkalmasak-e ezek arra, hogy a modernizáció mindannyiunk által ismert káros hatásait kiküszöbölve, de legalábbis enyhítve a fejlődés kétségbevonhatatlanul pozitív folyamatait erősítsék...

 

 


Az ezredforduló Magyarországa a világsajtó tükrében - Hungary at the Millennium, as seen by the International Press
2.950 Ft
Dr. Dobál Viktor - Som Márta - Lukácsy Csaba - Batthyány Bálint (szerk.)

Ez a könyv - a kiadó és a szerkesztők szándéka szerint - egy tükröt tart korunk Magyarországa elé. Ha e tükörbe nézünk, megpillanthatjuk magunkról azt a képet, amelyet a külföldi sajtó rólunk alkotott. Ez a tükörkép sokban eltér attól a képtől amit mi saját magunk alkotunk önmagunkról. Ez lehet előny is, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy az az önarckép, amelyet mi magunkról rajzolunk; mindenben megfelel a valóságnak.

Ez a könyv egyben bizonyíték arra is, hogy Magyarország rajtunk kívül másokat is érdekel. A szerkesztők szándéka szerint e cikkgyűjtemény egy elfogultságtói mentes válogatás a világ sajtójából. De a sajtó azért természetes és fogyasztható képződmény, mert mindenki megtalálja benne azt, ami leginkább érdekli. Ezért olvashatunk e könyvben Hollókőről és Hollóházáról, turizmusról és kultúráról, a ciánnal szennyezett Tisza halászainak gondjairól, a Hortobágy megőrizendő értékeiről, a magyar munkanélküliek és a magyar májlibák keserves életéről.

Ez a könyv csak egy kezdet, amire építeni lehet. A nem magyar olvasó, akinek szintén ajánljuk e könyvet, megtalál itt olyan információkat, amelyek remélhetőleg segítik őt Magyarország és a magyarság alaposabb megismerésében.

A kiadó

 


Erdélyi Múzeum - LXXVI. kötet - 2014. 4. füzet
1.600 Ft
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Elnökségének, Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi, valamint Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályainak közlönye - LXXVI. Kötet - 2014. 4. Füzet / Kovács Kiss Gyöngy (szerk.)

Bélyácz Iván: Pénzügyi válság, véletlen bolyongás, piaci hatékonyság

Horváth Gyula: Az új regionális fejlődési paradigma két eleme Kelet-Közép-Európában: intézményi decentralizáció és kutatásfejlesztés           

Benedek József: Regionális fejlesztés és területi kohézió Romániában a 2014-2020-as programozási időszak perspektívájából            

Kocziszky György: Fiskális és monetáris beavatkozások területi fejlődésre gyakorolt hatásmechanizmusának vizsgálata           

Bankó Zoltán: Európai uniós követelmények és kelet-közép-európai realitások között: a részmunkaidős foglalkoztatás szabályozása Magyarországon

 


Az Istennel még magyarul beszélünk
3.360 Ft
Magyar szórványok a Kárpát-medencében / Gazda József

A szerző szakmai önéltrajza: 1936. április 8-án születtem Kézdivásárhelyen. Sepsiszentgyörgyön nőttem fel, ott végeztem iskoláimat (Ref. Elemi Iskola, Székely Mikó Kollégium, majd a tanügyi reform után ugyanaz Fiúlíceum néven). A Bolyai Tudományegyetemen szereztem magyar nyelv és irodalom szakos diplomát. De érdeklődéskörömből fakadóan látogattam a Képzőművészeti Főiskola művészettörténeti óráit. 

1964-es Kovásznára kerülésem (feleségem családja élt ott, lakásgondok miatt döntöttünk az odatelepülés mellett) csodálkoztam rá a falusi népi társadalom csodálatos szervezettségére, hagyományos rendjére, ekkor kezdett foglalkoztatni a népélet, népi hagyományok, emlékező-történelem. Első nyugati utunkról (1970) hoztuk az első magnetofont, így vált lehetővé, hogy elkezdtem azt a magnósgyűjtést, melynek eredményeként több mint ezer emberrel beszélgettem el, mondattam el életét, ezekből születtek népi szociográfiáim. (Így tudom, így mondom... Jaj, mik történtek, jaj mik is történtek), s ebben a műfajban írtam meg a szórvány-magyarságról szóló könyvemet is. 


Szórványban
1.680 Ft
Magyar és vegyes (magyar-román, román-magyar) családok helyzete Észak-Erdélyben 1942-44. között. / Tóth Pál Péter

Ritkán ugyan, de előfordul, hogy a recenzenst eszi a sárga irigység. A magyarázat roppant egyszerű: Tóth Pál Péternek megadatott az, ami csak keveseknek; elvégezhette egy rendkívül érdekes és értékes adatbázis feldolgozását, s ezzel megjeleníthette a magyar történelem egy nem kevés tanulságot hordozó szegmensét. Az immáron közel fél évszázados történet a második bécsi döntés (1940. aug. 30.) után kezdődött, amikor a visszatért Észak-Erdély számos problémája közül az előtérbe került a szórványban élő magyarság eltűnésének riasztó veszélye. Az asszimiláció fékezése, vagy megállítása új kormányzati politikát is szükségessé tett, s ennek előkészítését és megalapozását szolgálta az a kérdőíves felmérés, amit 1942 elejétől egészen 1944 végéig végeztek. A hatalmas munka során Észak-Erdély 1751 településéből 709-re terjedt ki a felmérés, aminek keretében közel 13 ezer család adatait vették fel.

A könyvből valóban átfogó képet kaphatunk a vizsgált falusi társadalmak szinte minden lényeges jellemvonásáról. Jóllehet a könyv jó stílusban, gördülékeny fogalmazásban íródott, mégsem tartozik a könnyű olvasmányok közé. Ez jórészt annak a rengeteg adatnak és információnak a következménye, amit a Szerző beépített a könyvbe. A témával érdemben foglalkozóknak különösen értékes az a több mint 60 oldalas adatbázis, ami a mellékletben kapott helyet. Az pedig végképp nem általánosan elterjedt, hogy a felmérés további feldolgozásához kedvet és tehetséget érzőknek a kódolt anyag - megfelelő feltételek esetén - rendelkezésére áll. Tóth Pál Péter ezúttal is a tőle megszokott magas színvonalat hozta, könyve kétségkívül nagy nyeresége a téma szakirodalmának. Dövényi Zoltán


Amerikai magyar szigetvilágban
2.500 Ft
Nagy Károly

Nagy Károly professzor az 1956-ban külhonba kényszerültek egyik jellegzetes pályaívét követve az Amerikai Egyesült Államokba került, és ott lett szociológus, egyetemi tanár. A rendszerváltás óta vendégprofesszorként magyar egyetemeken is tanít. Küldetéstudata, elmélyült ismeretei, szervezőmunkája egyetlen célt szolgál: a diaszpórában élő magyarság nemzeti tudatának megőrzését, a szülőföldjüktől távolra kerültek életének és a hazának összekötését. Ebben a könyvében is az amerikai magyarság egymást követő generációinak identitásélményében, eredettudatában bekövetkezett változásokat és magyarságuk megőrzésének esélyeit vizsgálja. 1999-ben Magyar Köztársaság Érdemrenddel, 2004-ben Bethlen Gábor-díjjal és 2009-ben Hazám-díjjal tüntették ki.


Idegen fődre siettem...
3.790 Ft
Moldvai csángók Baranyában / Laczkó Mihály

A II. világháború után 219 moldvai csángónak sikerült Magyarországra költöznie. A Magyarországra települt moldvai csángó családok számára nem volt zökkenőmentes az új társadalmi és kulturális környezethez való alkalmazkodás, a beilleszkedést pedig nehezítette a honvágy és az otthonmaradt rokonok hiánya. A kötetünkben közölt gajcsána-magyarfalusi, lábnyiki, lészpedi, klézsei, pokolpataki és pusztinai csángók elbeszélései a kitelepülés személyes történeteit őrzik, s egyéni olvasataikkal pótolhatatlan forrásként szolgálnak a moldvai csángók történelmének mélyebb megismeréséhez.



Részletes keresés