Betöltés...

Sánta Ferenc

Vasy Géza

Ár: 3.500 Ft

Raktáron

Nap Kiadó, Budapest
128 x 190 mm, kötött, 268 oldal
Kiadás éve: 2017
Sorozat: MAGYAR ESSZÉK sorozat
ISBN: 978-963-332-122-5

„Sokat szenvedve Sánta Ferenc is halálnak halálával halt, de nemcsak megírta, meg is tapasztalhatta a halálnak halálát, vagyis azt, hogy az egyén biológiai létének befejeződése nem járhat együtt az ember, az emberiség által létrehozott szellemi, erkölcsi értékek pusztulásával. Egyik legvarázslatosabb elbeszélése az Isten a szekéren. Egy parasztember, Sánta Ferenc a neve, szekerén váratlan utasként jelenik meg az Isten, akit aztán éjszakára a házába fogad a gazda, feleségének beleegyezésével. S valahol ott repdes körülöttük a boldogság madara. Nem tudhatjuk, miként beszélget most az elbeszélés három szereplője egymással, s miként, milyen gondolatokkal tekintenek le reánk. De bizonyos vagyok abban, hogy segíteni próbálnak nekünk. Szükségünk van a segítségükre, a halhatatlanokéra. A szekér halad a hullámzó úton, a földön, a csillagok között, s mi lessük a szavakat, faggatjuk a csöndet” – olvassuk a kötetben. A 2008-ban elhunyt Sánta Ferenc az 1960-as évek közepétől az egyik legismertebb magyar író volt, művei idegen nyelven is többször megjelentek. Az írásaiból készült filmek nemzetközi sikereket arattak. Munkásságáról Vasy Géza 1975-ben írt kismonográfiát. Ezt a monográfiát a megírása után született tanulmányaival és interjújával kiegészítve adjuk most közre, Sánta Ferenc születésének 90. évfordulója alkalmából.



Részletes keresés