Antikvár könyv
Szegedi diákok egy csoportja közel háromszáz évvel korábbi elődök után nyomozva talált rá a Magyar Országos Levéltárban őrzött, értékes, régi dokumentumokra: külföldön "bujdosó" régi magyar egyetemisták majd kétszáz, s professzoraik és más külföldi tudósok másfél tucat levelének kéziratára. A kötetünkben közölt dokumentumok túlnyomó többsége külföldön tanuló, egyetemjáró diákok missilis levele; főként a patrónusnak, s részben a családtagoknak, barátoknak szánt útibeszámolók. Az egyetemjárás velejárói, mint az utazási naplók, albumok, előadási jegyzetek, matrikula-bejegyzések stb. Napjainkra kevés számú ilyen levél maradt fenn a régi századokból, pedig rendkívül gazdag anyagot őriznek, mely különösen nélkülözhetetlen a művelődéstörténet-kutatás számára. Egy kötetnyi, az enyészetet elkerülő, értékes peregrinuslevelet bocsájtunk most közre. Mintegy negyven évet fog át a gyűjtemény, eseményekben gazdag időszakot: az 1711-től 1750-ig terjedő keserves, de mégis hősies éveket. Az 1711-es kezdő dátum lehet éppen véletlen is, de talán mégsem az. A Rákóczi- szabadságharc bukásának éve a levélírók s a címzett szűkebb pátriájában viszonylagos-ideiglenes nyugalom kezdetét jelzi, egyik levelünk szavaival a sok háborúságtól való Erdély megcsendesedését. Még nincs vége a háborúnak, s máris megindul a küzdelem a szellemi értékek megmentéséért, az újjáéledésért. Mélyen az erdélyi hanyatlás korában vagyunk, amikor nem él már a tudománypártoló kancellár, Teleki Mihály, a fejedelemség politikájának igazi irányítója; Tótfalusi Kis Miklós, az "Erdélyi Féniks" is halott; Bethlen Miklós távoli börtönben sínylődik; már csak az öreg Pápai Páriz Ferenc munkálkodik - néhány évig hatékonyan – a nagyenyedi kollégiumért, a színvonalas oktatás, könyvkiadás, kultúra ügyéért. Mégis: e nagyságok árnyékában éltek s működni kezdtek olyan utódok, akik nem hagyták halálra ítéltetni Erdélyt. A Teleki fiúk is - adataink, tudomásunk szerint főleg kulturális téren igyekeztek apjuk nyomdokaiba lépni: a négy fiú egy-egy kollégium kurátora lett, s tisztét igazán nemcsak formálisan töltötte be. József Gyulafehérvárott s Marosvásárhelyt, Pál Kolozsvárott, László és Sándor pedig Nagyenyeden buzgólkodott a hazai iskolázás színvonalának megtartása érdekében.