A régi magyar királyságba röpít minket a Nagy Magyarország Anno 2018-as, jubileumi 5. kiadása. E hiánypótló és érdekes falinaptár nemcsak a Trianonban igazságtalanul elcsatolt térségekből, de a mai értelemben vett háromszor kisebb csonka országból is felvonultat felnagyított régi képeslapokat. A budapesti Országház is a történelmi nagy magyar állam számára épült, ezért is került a mostani jeles évfolyam címlapjára. A székesfőváros mellett feltűnik a naptárban Bártfa, Dobogókő, Kassa, Trencsénteplic, valamint a felvidéki Feled békebeli vasútállomása, a Magas-Tátra vízesései, Vajdahunyad vára, Nagyvárad, Kolozsvár és Pancsova is. Mindemellett a régi balatoni vízparti életbe is belekóstolhatunk egy 102 éves felvételen keresztül, illetve egy fölöttébb ritka régi képeslapon az is látható, amint az igazi magyar tengeren, az Adrián közlekedő Pannónia gőzős kiköt a magyar tengerhajózás bölcsőjében, Fiumében. A fotókhoz érdekes magyar és angol nyelvű ismeretterjesztő szövegek társulnak. A kiadványt Balázs D. Attila, a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon, az Erdély Anno 1895–1944, illetve a Torockó és környéke régi képeslapokon című kötetek írója és szerkesztője jegyzi. (30×30 centiméteres naptár bővített naptári névjegyzékkel.)