Betöltés...

Küzdelem a városért

Simon Attila

Pozsony és a pozsonyi magyarok 1938−1939-ben


Ár: 2.300 Ft

Raktáron

Kalligram, Pozsony
135 x 205 mm, fűzött, 168 oldal
Kiadás éve: 2011
Sorozat: Pozsony város történetei
ISBN: 978-80-8101-467-3

1938 és 1939 feszültségekkel terhelt és jelentős változásokkal járó évek voltak Közép-Európa lakói számára. Az első világháborút lezáró békeszerződések óta felhalmozódó problémák olyan erővel törtek ekkor a felszínre, hogy az egész térséget megrengették és Csehszlovákiát is magukkal sodorták. Az ország bukásához vezető események Szlovákia háromnyelvű és háromnevű fővárosa, Bratislava-Pressburg-Pozsony sorsára ugyancsak rányomták a bélyegüket. Az addig többnyire békésen egymás mellett élő etnikumok között kiéleződtek az ellentétek, és megkezdődött a küzdelem a város fölötti uralomért.

A könyv 1938 tavaszától, a községi választásoktól 1939 nyaráig, az önálló szlovák állam alkotmányának elfogadásáig tartó, alig több mint egy év eseményeit tekinti át. Azt a másfél évet, amely a pozsonyi magyarok számára még 1918-1920-nál is nagyobb megrázkódtatással járt. Akkor egy ország, most Pozsony veszett el a számukra. A város ekkor tette meg az első lépéseket afelé, hogy addigi multietnikus és toleráns jellegét elveszítse. A könyv azt a másfél évet tekinti át, amely a pozsonyi magyarok számára még 1918-1920-nál is nagyobb megrázkódtatással járt. 

Pozsony történetei egy multikulturális, jellegzetesen közép-európai város múltjáról mesélnek, németek, magyarok, szlovákok, zsidók és más nemzetiségű pozsonyiak közös történelméről. Sorozatunk kötetei szlovákiai és magyarországi kutatók együttműködésében e város társadalom-, gazdaság-, politika- és kultúrtörténetének eddig kevéssé ismert területeit tárják fel új szempontok és források alapján.



Részletes keresés