Antikvár könyv
A Drávaszögben, a Duna és a Dráva folyók összeszakadásában elterülő vízerek, tavak, nádasok, rétek, lágy hullámzású, szőlősorokkal befuttatott, dombok szabdalta háromszög alakú földterület legdélibb zugában épült fel a halászfalu, Kopács. A víz közelsége évszázadokon keresztül meghatározta a kopácsiak életvitelét: a természetből élés, gyűjtögetés, a halászat, a vadászat legavatottabb ismerői lettek a környéken. A község „víz mellettisége” nemcsak mindennapjainkba szólt bele, hanem népköltészetükre, díszítőművészetükre, egész életükre kitörölhetetlenül erős hatást gyakorolt. Lábadi Károly, a Drávaszög kutatója két évtizedes saját és az elődök gyűjtőmunkájának összegezését végezte el ebben a kötetben. Arra vállalkozott, hogy mint az ötvös teszi, a szétszóródott ékköveket egyetlen foglalatba rakja. Kikerekedjen belőle az az egységes freskó, amely együtt mutat meg minden értéket. A néprajzi monográfia a szó szoros értelmében summázat, hiszen az 1991-ben kirobbant horvátországi háborús események Kopácsot sem kímélték. Hagyományos kultúrája elhamvadt, lakóinak majd fele szétfutott a szélrózsa minden irányába. Ezért a könyv fejfaállítás is a szétszóródott népcsoportnak. Újraírhatatlan, odaveszett múltja van benne. A szerző maga mondja, hogy igyekezete ugyanolyan, mint a Kopácsi-rétben a halpikkelyes vizekben álldigáló girbe-gurba szakállas sok fűzfa: meggyökeresedett marázsakaró. Jelképe, metaforája egy atlantiszi világnak.
A kosár üres
