Az irodalom világában való tájékozódás nyomai jól felismerhetők Harkai Vass Éva versein is. Az olvasottság jól látszik rajtuk, rejtetten vagy kevésbé rejtetten mások verseinek jelei ismerhetők fel mondatain és képein; metaforái és hasonlatai nemegyszer viselik magukon származásuk jegyeit; mondatai megszakításokkal és kihagyásokkal nyernek végleges formát, közben a nyelvjátéktól sem riad vissza, ha arra az íráskép, a hangsor alkalmat ad.
Mégsem sorolható Harkai Vass Éva a tudós költők sorába, mert jártassága a költészet és a verselés akár közelebbi, akár távolabbi hagyományában nem a bölcseleti gondolkodásra vezette rá, hanem a közvetlen tapasztalatok és élmények kifejezésére, ami azt jelenti, hogy verseit nem az intellektus, hanem az érzelmek uralják. Itt azonban Harkai Vass Éva nem áll meg. Nem áll meg az érzelmek, a hangulatok megragadásának amúgy a versek líraiságát emelő szintjén, még egy lépést tesz a lírai hagyományok felé, és ezzel a lépéssel versformálását a kortárs magyar költészet kanonizálásra váró irányaival hozza összhangba. Ezáltal költészetében összeérnek a hagyományos és a kortárs lírai beszédmódok, találkozik verseiben a megélt élmény, főként az emlékezés élménye a versolvasó élményével.
A kosár üres
