Betöltés...

Ismeretterjesztő

Ismeretterjesztő kínálatunkban elsősorban fiataloknak, diákoknak szánt könyveket találunk, melyek a történelem és kultúra különböző területeit érintik.


Erdélyi rovásemlékek világa
650 Ft
Adalékok rováírásunk ismeretéhez / Ráduly János

A kötet cikkgyűjteménye az erdélyi rovásíráskutatás eredményeit mutatja be. Újabb kis cikkgyűjtemény azt kívánja jelezni, hogy lám, a rovásíráskutatás következetesen halad a maga útján, friss eredményei egyre biztosabb horizontok felé mutatnak. Az olvasatok „megtalálásával” pontosítani tudunk egyik-másik rovásemlékünk keletkezésének korát. A csíksomlyói, a berekeresztúri harmadik, és erdőszentgyörgyi felirat Árpád-kori sajátosságokat is hordoz.


Medgyes – Egykori ferences templom
900 Ft
Kovács Zsolt / Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.


Radnót – Kastély
900 Ft
Kovács András / Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.


Székely Kalendárium 2014
1.190 Ft
Ötvös Boglárka (szerk.)

A kézdivásárhelyi Pro Press Egyesület 272 oldalas (!), igényes kivitelezésű, magas szakmai színvonalat képviselő kiadványa – tulajdonképpen a Székely Hírmondó napilap évkönyve – a szokványos kalendáriumokra jellemző, változatos tematika mellett ezúttal Székelyföld turisztikai vonzerejére összpontosít, azt népszerűsíti, kiemelt figyelmet fordítva borvizeinkre, gyógyfürdőinkre, természeti látnivalóinkra, történelmi nevezetességeinkre, műemlékeinkre. Emellett a székelyföldi gyümölcs- és szőlőtermesztéshez, szarvasmarha-tenyésztéshez szolgáltat érdekfeszítő adalékokat, megismerkedhetünk legifjabb mesemondóinkkal, a gyergyóiak Hazug Pistájával, a csíkszentmártoniak zarándok polgármesterével, az ikafalviak sajtkészítőjével, az uzoniak grófjával...bővebben


Székely Kalendárium 2015
1.190 Ft
A Székely Hírmondó napilap évkönyve / Ötvös Boglárka

Akárcsak az előző évben, a megszokotthoz képest most is 32 oldallal vaskosabb a Székely Kalendárium legújabb kiadása, amely ráadásul ezúttal teljesen színes. És a színesség nem csak küllemére, hanem tematikájára is vonatkozik.A tulajdonképpeni naptár-részben időjárási kuriózumokról, népi megfigyelésekről, világ- és magyar napokról, az egyes hónapokhoz kapcsolódó gyógynövényekről, Székelyföld tizenkét mitikus helyéről olvashatnak, és székelyföldi személyiségek évforduló-naptárát is tartalmazza. Ezúttal sem hiányoznak az erdélyi gasztronómiát taglaló írások, ételreceptekkel fűszerezve, szó esik népi gyógymódokról, hagyományokról, Székelyföld legrégebbi templomairól...bővebben

 


Székely kalendárium 2015 húsvéti kiadás
1.190 Ft
Ötvös Boglárka (szerk.)

Néha megesik az emberfiával, hogy a jóból is több gyűl össze az éppen szükségesnél, s ilyenkor tanácstalanul tanakodva-tusakodva áll a helyzet előtt. A buta ember talán kiválasztja a portéka legjavát, a többit pedig félredobja, veszni hagyja, mint szükségtelent, de a bölcsebb másként cselekszik: ügyesen kettéosztja a készletet, s mindkét rakásba tesz a legjobból is, e egy helyett két darabot készít a portékából. Hát valahogy így jártunk mi is a 2015-ös Kalendáriummal: véges lévén a terjedelem, sok minden kimaradt belőle, annyi, hogy akár egy újabb kalendáriumra is futotta volna...bővebben


Székely Kalendárium 2016
1.190 Ft
alapkiadás / Kocsis Károly (szerk.)

Székelyföld értékeinek felleltározását, igényes kivitelezésű népszerűsítését tűzte ki céljául Székely Kalendárium, és eme törekvés a 2016. évre szóló (alap)kiadásban igencsak tetten érhető. A 272 oldalas, teljes egészében színes, szemkápráztató fotókkal illusztrált kötet „vezéranyaga” a világjáró székelyekről szóló összeállítás első része, amely Kőrösi Csoma Sándorról, Berzenczey Lászlóról, Ujfalvy Károly Jenőről, Jakabos Ödönről és Sütő Zsoltról nyújt eddig talán kevésbé ismert tudnivalókat, de az is kiderül, hány honfitársunk él például Honoluluban. Balla Ede-Zsolt szakrálisföldrajz-kutató székelyföldi templomok freskóinak üzeneteit tolmácsolja, dr. Balázs Lajos a szülés és a születés szokásrendjéről értekezik, míg Nagy Szabolcs egy száz évvel ezelőtti eseményt, Erdély román hadsereg általi megszállását idézi fel...bővebben

 


Székely Kalendárium 2016
1.190 Ft
- tavaszi-nyári kiadás - / Kocsis Károly (szerk.)

A 2016­-os Székely Kalendárium tavaszi­-nyári kiadása természetesen nem kizárólag tavaszi és nyári vonatkozású írásokat tartalmaz, hanem egész egyszerűen évente két kalendáriummal szeretnénk megörvendeztetni az olvasót, és a 2016-­os esztendő jegyében ez lenne a második!

Nyilvánvaló, ha az alapkiadásban például több a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó ételrecept vagy népszokás-­ismertető, most valamelyest a húsvét és a pünkösd kerül előtérbe, de oldalszámban, a tartalom gazdagságában, kivitelezésben egyaránt a párjához méltó kiadványt teszünk le az olvasó asztalára. Természetesen a vezérelv is változatlan: felleltározni, népszerűsíteni mindazt, ami Székelyföldön értéket képvisel – őrizni és továbbadni a kincset...bővebben

 

 


Sétálni megy a csiga
1.200 Ft
Drozdik Katalin – Kremmer Júlia

A két szerző olyan történeteket mesél el, melyek a természet szeretetére, a környezetvédelemre, a hétköznapi csodákra irányítják a gyerekek figyelmét. S mindezt megkapóan, ötletesen teszik, tele humorral, vidámsággal, egyszóval úgy, hogy a kisiskolások játékos módon sajátítsák el azokat a természeti ismereteket, amelyek gazdagítják egyéniségüket, s az állatok, növények szeretetére, megóvására nevelik őket. A történetekhez szemléletes, jókedvű, vidám rajzok párosulnak, ezáltal is plasztikusabbá téve a természet kimeríthetetlen szépségeit a gyermekek számára.


Érdekes tájak
1.200 Ft
a Bánságban és környékén / T. Székely László / Helyzet-Kép-Jel Könyvek

A könyv T.Székely Lászlónak az 1950-es és az 1960-as években a Szabad Szó napilapban közölt földrajzi-természetismereti tárgyú írásait tartalmazza, amelyek zöme emlékezetes osztálykirándulások nyomán született. A jó tollú szerző cikkei útleírásként is használhatók, a helyszíneken az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változásokról Illés Mihály a jegyzetekben tájékoztatja az olvasót...


Székely Kalendárium 2018
1.290 Ft
Kocsis Károly (szerk.)

A legújabb Székely Kalendárium 48 oldallal vaskosabb a korábbi kiadásokhoz képest, ami jelentős tartalmi színesedést, gazdagodást eredményezett. Az alapelv viszont nem változott: Székelyföld kincsestárának átörökítése, népszerűsítése. Több fejezetben is érdekes, gyakorlatban alkalmazható tudnivalókat kínálunk gyógy- és fűszernövényekről, gombákról, székelyföldi orchideákról, a gasztronómiai részt pedig több mint ötven eredeti erdélyi ételrecept erősíti termesztési, eltevési, tartósítási praktikákkal kiegészítve...


Mértéktéka
1.300 Ft
Különféle mértékek gyűjteménye / Váradi József - Tóth Pál

A mérés összehasonlításképp vagy egyszerűen viszonyításként szinte egyidős emberi létezésünkkel. A teremtett világ megvalósulása az a relatív, biblikus nap-idő, amelyek hossza lehetett talán éppen ezer év is. Minden verseny időtartama jóval a verseny előtt kezdődik, az eredmények értékelése és a körülmények megbeszélése a verseny után még hosszú időn át lázban tarthat. Mégis a verseny időtartamát bármely mérőórával a startpisztoly pukkanásától az érkezést jelző zászló lengéséig mérik. Más szóval az időtartam csak annyi amennyit az óra szubjektíven mér...bővebben


Székely Kalendárium 2020
1.390 Ft
Kocsis Károly (szerk.)

Az idén megint növelni tudta terjedelmét a népszerű Székely Kalendárium. Fő témavonulatát ezúttal Székelyföldnek a 80 évvel ezelőtti, a "kicsi magyar világ" kezdetét jelentő visszatérése képezi, de természetesen a megszokott rovatok sem hiányoznak belőle. Székelyföld ételkultúrája, sajátos receptjeinek ismertetése mellett a szerkesztő külön fejezetet szentel a pisztrángnak, illetőleg a pisztrángfogyasztásnak, de gyógynövényekről, erdei gombákról, régi és élő népszokásokról egyaránt szó esik a 336 oldalas, teljesen színes kiadványban. Kiderül, milyen székely kötődése volt Horthy Miklósnak, miként sikerült megmenteni a székely határőrök harci kürtjét az Úz völgyében, mit jelent az 'ájos fül' a gyimesi csángóknál. Azt is megtudjuk, mennyire boldogok a székelyek – ennek fokozásához pedig megannyi viccel, góbésággal, anekdotával járul hozzá a 2020-as Székely Kalendárium.


A tudás almája
1.450 Ft
Érdekességek a tudomény világából / Ozogány Ernő
Rövid történetek a természettudomány nagyjainak felfedezéseiről.

Magyar feltalálók a nyomdászat történetében
1.500 Ft
Bödők Zsigmond / Magyar Talentum

A napjainkban sokat emlegetett információs háló immáron körbeérte a Földet, s lehet erőltetettnek tűnik fel a gondolat, de ennek a legelső szálait még a távoli múltban sodorták barlangok falára festő, ékíró s betűinket megformáló őseink. Ez a szerény könyvecske az emberiség e nagy diadaláról szól. Igaz, nem tudjuk és nem is kívánjuk az írás, a nyomdászat és a sokszorosítás történetének minden mozzanatát tomografikus mélységben feltárni, csak egy-egy jelentősebb állomásánál időzünk el hosszabban...bővebben


Magyar feltalálók a távközlés történetében
1.500 Ft
Bödők Zsigmond / Magyar Talentum

Az éteren át történő földi távközlés még az emberiség történelméhez viszonyítva is röpke pillanatnak számít, nem beszélve a világegyetem koráról. A távíró, a rádió és a televízió technikájának a kifejlesztése a földi távolságok mihamarabbi áthidalása céljából született meg, de kezünkbe adta a kulcsot, hogy egykoron értekezni tudjunk a kozmosznak egy barátságos zugában élő sorstársainkkal? A könyvsorozat hetedik kötete azokat a feltalálókat mutatja be, akik a hírközlés és a híradástechnika történetében alkottak maradandót. A magyar vonatkozású találmányok műszaki rajzaival, sok fényképpel, eddig nem publikált dokumentumokkal.


Mindennapi lelkünk
1.600 Ft
Albert Ildikó

A szerző közérthető nyelven, élvezetesen és olvasmányosan tárgyalja az egyéni viselkedés, viszonyulás, gondolkodásmód eredetét és fejlődését, valamit ezek szerepét a társas-társadalmi magatartás magyarázataiban. Főbb témakörei: a köznapi ember- és lélekismeret, intelligencia, érzékek és érzelmek, a köztudatban élő előítéletek, az egyéni és közösségi gondolkodásmód alakulása.


Akik nélkül...
1.600 Ft
Wertzberger Péter

Ez a tanulmány bemutatni szándékszik azoknak a nevezetes, rendkívüli magyaroknak a történetét, életútját, akik származásuk révén abba a csoportba sorolhatók, akiket Ady Endre a bélyeges seregnek nevezett, tehát zsidó származású magyarokét.


Akik hozzájárultak a magyar kultúra és tudományos élet fejlődéséhez
1.600 Ft

A könyvben szereplők közül, akiknek az élet mondhatni – többé, kevésbé – sikertörténet volt, azok időközben elhagyták szülőhazájukat. A választott szakmai sikereket, anyagi jólétet, de a vágyakozás, a honvágy megmaradt mindenikük lelkében.


Rég volt, igaz volt
1.790 Ft
Gyallay Domokos

A kötet Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a 10-14 éves korosztályhoz. A Mátyás királyról, Lórántffy Zsuzsannáról, Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelmekről szóló történetek a szereplők személyiségén túl bemutatják a kor nemeseinek és közembereinek szokásvilágát is.



Részletes keresés