Betöltés...

Erdély (általában)


Erdély históriája I–II.
7.600 Ft   5.000 Ft
-34%
Cserei Mihály / Székely Könyvtár

Alighanem hosszan el lehetne vitatkozni arról: volt-e igazából Erdélynek aranykora, s ha igen, mikor? Hiszen, ha volt is (az utókor megszépült emlékezete szerint), az aranykorban is volt minden bizonnyal ínség, betegség, cselszövés, szegénység és ezerféle más nyavalya, ami a világ ezen részén őshonosnak számít.

Azt viszont, hogy mikor NEM volt Erdélynek aranykora, egészen pontosan megtudhatjuk Cserei Mihály nemzetes uram Históriájából. Ötven évet ölel fel, székely embertől szinte szokatlan bőbeszédűséggel ez a história: s az ötven év alatt ötszáz évre is elegendő lenne, ami történik a kicsi országban 1661 és 1711 között.


Erdély képekben
9.900 Ft
Szathmári Pap Károly

A 19. század jeles festőművésze és fényképésze születésének 200. évfordulóján tiszteleg az album, mely a kötetet gondozó Murádin Jenő szándéka szerint amolyan „virtuális album”, ugyanis a több változatban fennmaradt füzetek anyagából állította össze a sosemvolt teljes művet, mely követi az eredeti formátumát, tipográfiáját. Szathmári Erdély sok szép táját, jeles épületét festette meg és „rajzolta kőre”, a sokszorosítás érdekében. A kísérő-magyarázó szövegeket részben a festőművész, részben pedig kora ismert, jeles tollforgatói jegyzik. Az albumot a gondozó átfogó tanulmánya vezeti be.


Erdély kincsei
6.990 Ft
Barangolás csodás tájakon / Pataki János

A szerző specialitása, hogy érzelmekkel teli, kevésbé ismert különlegességekkel, és csodálatos képekkel mutatja be nekünk Erdély csodáit. Ez a könyv kiemelt figyelmet szentel Erdély természeti sokszínűségének is, és bemutat számos hegységet, barlangot és olyan látnivalót, amivel csak ezeken a tájakon találkozhatunk...


Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi
5.850 Ft
Benkő Elek
A kiadvány egy különleges témakört dolgoz fel, amely a szerző páratlan, igen alapos tudományos... bővebben

Erdély legszebb középkori templomai
3.990 Ft
Die schönsten mittelalterlichen Kirchen von Siebenbürgen - The Most Beautiful Medieval Churches of Transylvania / Horváth Zoltán György - Gondos Béla / A Szent Korona öröksége

A Szt. István alapította Erdélyi püspökség idén, 2009-ben ünnepli ezeréves fennállását. Egy évezred alatt a magyarok és a szászok a történelmi Erdélyben ezernyi pompás műemléket alkottak. Kötetünkben a legszebb, legkülönlegesebb félszáz középkori templomot, azok építészeti és képzőművészeti értékeit mutatjuk be soha nem látott részletességű, mintegy 700 fotóból álló képanyaggal.


Erdély múltjáról, jelenidőben
[Lépjen velünk kapcsolatba az árért]
Száraz György / Gyorsuló idő

„A történelem a valóság tudománya. A valóság ismerete nélkül illúzió minden, amit a múltról állítunk, és ingatag a jövő, amit nélküle építünk” – idézi fel a közelmúlt egyik követésre méltó történészi alapállását Száraz György, amikor önmaga, az író, a publicista, a mindenkori gondolkodó ember számára elfogultságoktól, mítoszoktól mentes hitvallást keres...


Erdély református népoktatása 1780–1848
2.390 Ft
Sebestyén Kálmán

Az utóbbi években közölt tanulmány- és könyvcímek azt is mutatják, hogy a szerzők többsége legszívesebben egy – a kutató számára valamilyen oknál fogva kivételesen fontos – iskola történetét tárgyalja; átfogó oktatástörténet írására csak kevesen vállalkoznak. Ezen kevesek közé tartozik az Erdélyből Magyarországra áttelepült Sebestyén Kálmán, akit évekkel korábban a kalotaszegi elemi oktatás kutatójaként ismerhettünk meg. Az elmúlt évben régebbi s újabb kutatásai eredményeit összegezve könyvet állított össze az erdélyi magyar református népoktatás II. József kora s 1848 közötti történetéről.

A szóban forgó kötet gerincét tehát az 1780–1848 közötti időszak erdélyi református népoktatástörténete teszi ki, de bevezetőként szükségszerűen áttekintést nyújt a 15–18. századi előzményekről is. Az erdélyi népiskolai hálózat kialakulása című fejezetben a szerző tisztázni igyekszik a népiskola fogalmát s kialakulását. A feladat, amire Sebestyén Kálmán vállalkozott, nem ígérkezett könnyűnek, s azt csupán könyvészeti tanulmányok alapján nem is teljesíthette volna. Hogy mégis jó és hasznos könyvet írhatott, azt alapos levéltári kutatásai segítették elő. A különböző egyházi levéltárakból kibányászott adatokkal ugyanis a lehetőségig sikerült kitöltenie azokat az űröket, amelyek az elemzett korszak oktatástörténetének terén eleddig tátongtak. Ezért okkal nevezhető Sebestyén Kálmán könyve adatfeltáró munkának, amely ugyanakkor rendszerező-összegező és értelmezésben is előrelépést jelent az erdélyi magyar iskolatörténet-írásban.


Erdély természeti csodái
3.000 Ft
Ajtay Ferenc

Van Európának egy semmi más tájhoz nem hasonlítható része, ez a Keleti- és Déli-Kárpátok, valamint az Erdélyi-szigethegység ősi masszívumai által határolt „tündérkert” – Erdély. Ez a „bérces hazá”-nak is nevezett országrész táji önállóságát, jellegzetes arculatát mindenekelőtt földtani szerkezetének, domborzatának és zártságának köszönheti...bővebben


Erdély története
3.000 Ft
Dr. Jancsó Benedek

Reprint kiadás.

E könyvet azzal a szándékkal írtam, hogy benne legalább fő vonásaiban vázoljam és összefüggő képet alkossak Erdély népeinek, de különösen az erdélyi magyarságnak történeti életéről, amelyet ezer éven át a magyar állam keretében a magyar nemzettel a legteljesebb lelki egységben élt még abban az időszakban is, amikor az európai politikai helyzet következtében majdnem kétszáz éven át önálló nemzeti fejedelemséget alkotott...


Erdély történetei
2.100 Ft
Bölöni Farkas Sándor / Erdélyi ritkaságok

A több mint hat évtized után újraindított Erdélyi Ritkaságok sorozat első kötetét, Bölöni Farkas Sándor bűbájos Erdély-történelmét, amely a kezdetektől a fejedelemség kialakulásáig vezet el, Izsák József rendezte sajtó alá még 1944-ben. Ez a kötet akkor már nem jelenhetett meg. Első kiadását az Izsák József által akkor írt tanulmánnyal előszavazzuk.


Erdély történetének atlasza
11.900 Ft
Bereznay András

BEREZNAY ANDRÁS igazi csudabogár, foglalkozására nézve történész és kartográfus, a historikus térképrajzolás egyik nemzetközi szinten jegyzett mestere. Nagy sikert és parázs vitákat jósolok az olvasó kezében lévő munkának. Sikerét eleve biztosítja már a témaválasztás is: ennek a nagytájnak (országnak) régiónak mindeddig senki sem készített külön történelmi atlaszt. A most átlapozandó kötet a Meszestől és a Királyhágótól az Ojtozi-szorosig terjedő úgynevezett történeti Erdély több ezer éves múltját vetíti térképekre...bővebben


Erdély újranemesítői
3.300 Ft
Arisztokraták honfoglalása / Csinta Samu

Ez a kötet arról szól, hogy sosem szabad feladni. Akkor sem, ha ezernyi kiskapu nyílik a menekülésre, a komfortosabb létre, mert dolgunk van a Földön, s a ránk váró feladatokat helyettünk senki más nem végezheti el. Így ha a történelem vagy bármi más ok félbe is szakítja munkánk teljesítését, nem hezitálhatunk a folytatásról, amint szabad akaratunkból dönthetünk megint. Ahogy azt Tamási Áron írta, azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. És hol van legtöbb képességünk az otthonlétre, ha nem a szülőföldön?...bővebben


Erdély változó társadalma
1.500 Ft
1767-1821 / Csetri Elek - Imreh István

Antikvár könyv

A történelemtudományt ma rendkívül sokoldalú elvi-módszertani hatás éri. A filozófia, a lélektan, a matematika, a szociológia és sok más tudományág mind erőteljesebben követeli meg azt, hogy a história megújuljon, a maga módján egzaktabbá s így a valóságot hívebben tükrözővé váljék: tehát mennyiségi elemzésre és ellenőrizhetőségre törekedjék. A matematika segítségével a múlt, a történelem tudományosabb tükrözést remélhet, a történetírás magabiztosabbá, ellenőrzöttebbé válhat. A modellek, feltételezett konstrukciók megalkotására is lehetőséget kínálnak ezek az új kutatási eljárásmódok, amelyek tehát nemcsak alapoznak, hanem merőben új építkezésekre is sarkallnak és ezeknél a szilárdsági mutatószámok próbáját szigorúan megkövetelik. 


Erdély XVII-XVIII. századi építészetének forrásaiból
1.500 Ft
Kovács Zsolt (szerk.) / Sapientia Könyvek

A kötet anyaga levéltári forrásokra támaszkodó építészettörténeti vonatkozású tanulmányokból áll, amelyek a XVI-XVII. század egy-egy jelentős emlékéhez vagy személyiségéhez kapcsolódnak.  Az első tanulmány az alvinci Bethlen-kastély kiadatlan XVII-XVIII. századi ingatlanleltárát teszi közzé, a második tanulmány az Apafi család ebesfalvi kastélyának 1681-es leltárát közli, betekintést nyújtva a hanyatló Erdély utolsó fejedelmi udvarának mindennapjaiba. A következő írás egy Marosvásárhely környéki falusi templom építéstörténetéről szól, a befejező tanulmány pedig a „kincses” korát élő Kolozsvár korabeli helyrajzához közöl adatokat.


Erdély, Bánság és Partium történeti és közigazgatási helységnévtára
14.800 Ft
Szabó M. Attila

A helynevek kialakulása évszázadokra visszamenő folyamat eredménye, a névadók az illető helységben élők, letelepedők voltak. Az évszázadok óta együtt élő nemzetiségek kialakították helynévrendszerüket, amit folyamatos változás, átalakulás jellemez. Ennek a sokszínűségnek szép példája a bemutatott névanyag, mely kiemelkedő jelentőségű forrásanyagot kínál kutatóknak, intézményeknek és a téma iránt érdeklődőknek.


Erdélyi anekdotika
2.800 Ft
Tömörí Péter

A szerző 1989-1990 között írt tárcasorozatában csokorba szedte erdélyi létezésünk buktatókkal, de helytállásokkal is teli eseményeit, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Kolozsváron... Veszprémben - azokon a tájakon, ahol ő pályája során vesztes és győztes életcsatáit megvívta. Az anekdota műfaja szerencsés választásnak bizonyul a vidám alaphanghoz, ahhoz, hogy humorral oldja fel a sokszor keserű és kegyetlen emlékeket.


Erdélyi arcok
3.790 Ft
Versek / Gömöri György

Gömöri György irodalomtörténész, egyetemi tanár, műfordító, a lengyel és angol irodalom kiváló ismerőjének erdélyi személyiségekről, az erdélyi történelem apró, rejtett és széles körben ismert eseményeiről írott versei Kovács András Ferenc szerkesztésében, Somogyi Győző illusztrációival.

 


Erdélyi bevonulás, 1940
5.490 Ft
Illésfalvi Péter - Dr. Szabó Péter

Hetven éve, 1940. szeptember 5-13. között, a második bécsi döntés következtében Észak-Erdélyt és a Székelyföldet birtokba vette a magyar honvédség. Az erdélyi magyarság mindenhol kitörő lelkesedéssel fogadta a bevonuló honvédeket. A baróti Tortoma Könyvkiadó az évfordulóra egy az eseményhez méltó kötettel emlékezik. Az Illésfalvi Péter és Szabó Péter budapesti hadtörténészek által írt és szerkesztett több mint 200 oldalas, igényesen kialakított, gazdagon illusztrált kötet olvasói a szemtanúk emlékezete, a korabeli hadiokmányok, egy értékelő tanulmány, illetve egykorú sajtóhíradások és helyszíni felvételek által ismerkedhetnek meg a magyarság számára oly fontos eseményről.


Erdélyi emlékírók Erdélyről és a fejedelemségről
1.680 Ft
Történelmi olvasókönyv iskolásoknak és felnőtteknek / A forrásokat válogatta Iszlai Sándor

A fejedelemség kora Erdély történetének legizgalmasabb, nagyságban és szétforgácsoltságban is véglegetek közt vergődő korszaka. Erről a korszakról vallanak azok a forrástöredékek, amelyeket a kortársak emlékirataiból, történelmi munkáiból válogatott össze a könyvnek az útra bocsátója…


Erdélyi éremművesség a 16-18. században
4.900 Ft
Huszár Lajos, Pap Ferenc, Winkler Judit

Kötetünk Erdély érmeverésének 16-18. századi történetét kínálja olvasói számára, és abból a meggondolásból született, hogy az erdélyi éremkészítésnek ma sem készült még el egy olyan tudományos igényű ismertetése, amely ugyanakkor könnyen hozzáférhető is lenne akár a szakma, akár a tágabb nagyközönség számára. Gazdag képanyaggal, pontosan kialakított kategorizációval igyekszik csoportosítani, ezzel pedig áttekinthetővé, "kezelhetővé" tenni Erdély érmekincsét. A pénzverési technikák, a pénznemek aprólékos bemutatását az önálló erdélyi pénz- és éremverés sajátos jegyeinek, a pénzek történeti stílusváltozásainak, a Habsburgok erdélyi pénzverésének jellegzetességei egészítik ki a kötetben. A tanulmányok sorát az erdélyi pénzek külföldi terjedési statisztikájának elemzése zárja.



Részletes keresés