Betöltés...

Felvidék (általában)


Szlovákiai magyar népzene
4.980 Ft
1983-2006 / Tari Lujza / Gyurcsó István Alapítvány Könyvek

Tari Lujza zenetörténész-népzenekutató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanára, az MTA köztestületének tagja, az International Council for Traditional Music tagja. Az 1960-as évek végétől számos népzenegyűjtést végzett, a régi Felső-Magyarországon is. 1983 óta végzett, a mindenkori változásokat is nyomon követő felvidéki gyűjtőmunkája, melyből számos magyar és idegen nyelvű tanulmányt követően most első ízben ad összefoglaló jellegű válogatást. Népzene-gyűjtőmunkája során a viszonylag teljes áttekintést célozta meg, nyomatékot adva a dudazenei és cigányzenei hagyományban egyaránt gazdag terület szájhagyományos hangszeres zenéjének is, mely a szlovákiai magyar területeken kutatási szempontból háttérbe szorult a 20. század második felében.


Szlovákiai magyar szép irodalom 2007
2.700 Ft
Csanda Gábor (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek és Körkép antológia mintájára 2004-től minden évben közzé tett egy-egy vers- és prózaválogatást a szlovákiai magyar szépírók előző évben megjelent alkotásaiból.


Szlovákiai magyar szép irodalom 2008
2.700 Ft
Csanda Gábor (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek... bővebben

Szlovákiai magyar szép irodalom 2009
2.700 Ft
Csanda Gábor (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek és Körkép antológia mintájára 2004-től minden évben közzé tett egy-egy vers- és prózaválogatást a szlovákiai magyar szépírók előző évben megjelent alkotásaiból.


Szlovákiai magyar szép irodalom 2010
2.700 Ft
Csanda Gábor (összeállította) / Szlovákiai magyar szép irodalom
Az évente megjelenő antológia a felvidéki írók-költők legfrissebb alkotásaiból ad... bővebben

Szlovákiai magyar szép irodalom 2014
2.700 Ft
Nagy Erika (összeállította) / Szlovákiai magyar szép irodalom
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága minden évben megjelenteti az Ünnepi Könyvhétre az előző... bővebben

Szlovákiai magyar szép irodalom 2015
2.700 Ft
Hizsnyai Zoltán - H. Nagy Péter (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom

A szlovákiai magyar szerzők tavaly publikált szépirodalmi alkotásaiból összeállított idei antológia anyagának kiválogatása során több tucat hazai, határon és határokon túli folyóirat egész évfolyamát böngésztük át, és rendkívül sokszínű, nívós irodalmi anyagot sikerült összegyűjtenünk. Az anyagbőség annak ellenére is zavarba ejtő volt, hogy – sajnálatos módon – néhány jelentős szerző nem kívánt szerepelni válogatásunkban. A kötött terjedelem még így sem tette lehetővé, hogy minden arra érdemes írást besoroljunk e kötetbe...bővebben


Szlovákiai magyar szép irodalom 2016
2.700 Ft
Hizsnyai Zoltán - H. Nagy Péter (összeállította) / Szlovákiai magyar szép irodalom
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága minden évben megjelenteti az Ünnepi Könyvhétre az előző... bővebben

Szlovákiai magyar szép irodalom 2022
3.000 Ft
Összeállította: Nagy Erika

A vers- és prózaválogatás a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának megbízásából készült, tagjainak munkáiból, az elmúlt év lap- és folyóiratközlései alapján. Összeállította: Nagy Erika


Szlovákiai magyar szép próza 2006
1.500 Ft
Csaplár Vilmos (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek... bővebben

Szlovákiai magyar szép versek 2006
1.500 Ft
Kukorelly Endre (szerk.) / Szlovákiai magyar szép irodalom

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek antológia mintájára 2004-től minden évben közzé tesz egy versantológiát a szlovákiai magyar szépírók előző évben megjelent alkotásaiból. Most egy általam szerkesztett antológia utószavát írom, és azt kell látnom, hogy ( ... ) szakasztott olyan szerkeszteni, mint írni. Ugyanolyan komoly játék. Alig túlzok. Antológiát összeállítani - alig túlzás - veszélyes. Ha olvasol, zenét hallgatsz és képtárakba jársz, antológiát szerkesztesz. Saját kedvenceid csoportosítod, beveszel és kiraksz, visszaveszel, visszajársz, elidőzöl, gyorsan továbblépsz...bővebben


Szöktetés egy zsúfolt területre
1.700 Ft
részregény / Mizser Attila

A fiatal, Szlovákiában élő író első (rész)regénye egy kiteljesedni nem tudó életvilág epikai feltérképezése. A megidézett felvidéki lét hétköznapjainak komorságát és hőseinek távlattalan "rész"-életeit, önmagában forgó kétségbeesését finom iróniával és bővérű humorral ellensúlyozza a szerző.


Szorításban
1.400 Ft
Alta Vášová

Alta Vášová először 1997-ben megjelent kisregénye egy szlovákiai magyar asszony szorosra fogott, valós történetét mutatja be; falun töltött gyermekkorától, ifjúkora küzdelmein, helytállásain és vállalásain keresztül fia haláláig, s az abból fakadó - a jelenbe mutató belső űrig. A szöveget mégsem az időbeliség fogja egybe, hanem a sorsfordulat meghatározta emlékezésfolyam...


Szülőföldön magyarul
2.500 Ft
Iskolák és diákok a határon túl / Pusztai Gabriella - Márkus Zsuzsanna (szerk.) / Oktatáskutatás a 21. században

A kötet, amelyet a tisztelt olvasó a kezében tart, a Kárpát-medence magyar nyelvű kisebbségi oktatását veszi górcső alá. Annak jelenével, múltjával, jövőjével, eredményeivel, ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, mind az oktatási fokozatok, mind a magyarok által lakott téregységek viszonylatában. Mindez hűen tükrözi a hozzáértő szerkesztők elképzeléseit. Konkrétan, olvashatunk ebben a kötetben - többek között - a képzettségi helyzetképről Kárpátalján, a szlovákiai magyar tannyelvű középiskolásokról, az előkészítő osztályok reformjáról Székelyföldön vagy a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem működésének első huszonöt esztendejéről...


Társadalom - Tudomány
1.100 Ft
Tanulmányok a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport műhelyéből / Gyurgyík László - Kocsis Aranka (szerk.)

2002-ben tízéves a Mercurius Társadalomtudományi Kutatócsoport. A csoport tagjai e kerek évforduló alkalmából egy sokszínű összeállításban adnak számot eddigi munkájukról, eredményeikről. Különös hangsúlyt kaptak a szlovákiai magyarság létének és önismeretének szempontjából olyan meghatározó kérdések, mint az asszimiláció, az iskolaügy, a kétnyelvűség vagy az 1945–1948-as évek politikai eseményei s mindezek kihatása a kisebbségi társadalomra.


Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között
3.800 Ft
Simon Attila / Nostra Tempora

"Mostanra, mikor ennek a könyvnek az utolsó sorait írom, már számos dél-szlovákiai kolóniát bejártam régi telepes házak, emlékek után kutatva. Elmentem arra a négy gömöri telepre is, amely szülőfalumtól csak néhány kilométerre található, de ahol egész gyerekkoromban egyszer sem jártam. Sőt, mire ez a könyv megjelenik, már új helyen lakom, s otthonom - az élet furcsa fintoraként - az egyik csallóközi telepen, Balázsfa-Kolónián található. A morva telepesek egykori jelenlétére azonban egy-két átépített, de alapjaiban még a kolonisták otthonaira épülő házon kívül más már nem nagyon emlékeztet. A kolóniáról - a helyiek ma is így nevezik a falunak ezt a részét - nemcsak az ide érkező morva telepesek örökösei vesztek ki, de nyelvük is. A könyv az ő történetüket is őrzi." (Simon Attila)


Telt ház előtt...
2.990 Ft
Egy néprajzkutató töprengései (Napló-jegyzetek: 2001-2004) / Liszka József

Liszka József (Köbölkút, 1956) szlovákiai magyar néprajzkutató, többek között az interetnikus kapcsolatok és a szakrális kisemlékek kutatója. 

1980-1991 között az Érsekújvári Járási Múzeum (ma Thain János Múzeum) régész, 1991-1996 között pedig a Duna Menti Múzeum etnológus munkatársa volt. 1997 óta a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatója. 2004-2006 között a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karán oktatott, 2006 óta a Selye János Egyetem Tanárképző Karán oktat. Ebben a kötetében a 2001-2004 közötti naplójegyzeteit adja közre. 


The Life and Martyrdom of János Esterházy
4.700 Ft
Molnár Imre

The shared moral value system of the European Union is at the very base of its existence and its future. These values include respect for human rights and for the rights of ethnic and na- tional minorities, as well as the rule of law. We cannot look into the future as long as our present is poisoned by a message of collective guilt surviving from the past and preventing through so many invisible channels the emergence of an atmosphere of trust; if people who suffered torment and humiliation while in- nocent still cannot partake of justice and legal remedy because facing up to the past is a difficult and unpleasant exercise...bővebben


Trencsén szabad királyi város és vára vázlatos leírása.
2.800 Ft
Krasznyánszky Károly

Hasonmás kiadás – Trencsén: Gansel Lipót, 1893.

Jelen művem világgá bocsátásakor a t. olvasó talán azt kérdi tőlem : mi indított engem a jelen könyvecske megírására, miután már többek által itt-ott, de szétszórtan megjelent és töredékben közölve volt a város és vár leírása? Őszintén bevallva, e lépésre egyedül a jelen könyv t. kiadója buzdított és birt reá, - kinek nyomdájából évtizedekkel ez előtt kikerült az u. n. " Wegweiser in der Trencsiner Burg-Ruine und Umrisse der Geschichte der kön. Freistadt und Burg Trencsin" czimű mű, de német nyelven! 


Turóc megye kialakulása
1.900 Ft
Mályusz Elemér / Historia Incognita

A magyar középkor egyik legnagyobb tudósának iskolateremtő munkája. Amíg Árpád-kori társadalomtörténetünk vitás kérdéseinek tisztázásához historikusaink legkiválóbbjai járultak hozzá, történetirodalmunk szegényes s nagyon is elmaradott voltát kellett tapasztalnunk a településtörténeti anyag feldolgozásánál. Feladatunk megkísérlésére, hogy egy geográfiailag is elkülönözött kis terület gazdasági és társadalmi fejlődését tüntessük fel, egy olyan területet választottunk ki, melynek okleveles anyagát semmiféle pusztulás sem érte. Szubjektív érzéseink vezettek, hogy ne a Dunántúlon vagy Erdélyben keressünk ki ily területet, hanem a Felvidéken.



Részletes keresés