Betöltés...

Felvidék (általában)


Vágsellye 1002-2002
4.000 Ft
Bukovszky László, Gál Margit, Izóf József, Nagy Hildegarda, Novák Veronika

Az Etnológiai Központ Évkönyve 2006-2007
2.800 Ft
Liszka József (szerk.) / Acta Ethnologica Danubiana

Évkönyvünk - amellett, hogy elsősorban a szlovákiai magyar tájak népi kultúrájának kutatási eredményeiről ad számot - nyitva áll a Duna-medence népeinek népi kultúráit bemutatni kívánók előtt is. A komáromi Etnológiai Központ kutatási prioritásaival összhangban kiemelten foglalkozunk a szakrális néprajz szerteágazó kérdéskörével, hiszen a néprajznak ez az ága mind magyar, mind szlovák vonatkozásban az egyik legelhanyagoltabb területnek számít. Hangsúlyos szerepet szánunk továbbá az interetnikus kapcsolatok kutatási eredményeinek a bemutatására, valamint a különféle jelenkutatási és változásvizsgálatok prezentálásának is.


Búcsú a főiskolától
2.800 Ft
Popély Gyula

1918, de főleg a trianoni békeszerződés megkötése után a demokratikusnak mondott új államalakulat azzal kezdte cseppet sem demokratikus ténykedését, hogy egy sor közép- és főiskolát, egyetemet megszüntetett. S csak azért, mert azok magyar vagy német nyelvűek voltak. Ezekről az eseményekről szól, illetve a csehszlovákiai egyetemi, főiskolai fiatalság gazdasági, nemzetiségi, politikai és szociális helyzetével, a külömböző intézményeinek a sorsával foglalkozik nagy szakmai hozzáértéssel, mindig hiteles egykorú forrásokra támaszkodva Popély Gyula könyve.


Disputák között
1.600 Ft
Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs szlovákiai (magyar) irodalomról / H. Nagy Péter (szerk.) / Disputationes Samarienses

Az első Somorjai disputa óta eltelt időszak irodalomtörténeti fejleményei egyértelműen arról tanúskodnak, hogy e tanácskozássorozat a felvidéki magyar kultúra fontos eseményévé nőtte ki magát, sőt referenciaponttá vált.Ez a válogatás amellett,hogy viszonyítási alapként kezeli a somorjai rendezvényeket, kontextusukat is szélesíti. A kötet blokkjai, értelmezési ajánlatai olyan virtuális párbeszédek részesévé teszik az olvasót, melyekben többek között a kánonképződés kérdéseivel, egyes kortárs (szlovákiai magyar) művek megszólaltathatóságának dillemáival szembesülhet...bővebben


Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936
2.900 Ft
Angyal Béla / Fontes Historiae Hungarorum

Egy dokumentumválogatást vesz a kezébe az olvasó, amelyben 109 különböző eredetű dokumentum kerül közlésre a két világháború közötti csehszlovákiai magyar kisebbség 1936 előtti – a pártegyesülést megelőző – időszakának legnagyobb pártjáról, az Országos Keresztényszocialista Pártról. A kötetben levéltári, kézirattári és sajtóforrásból származó dokumentum egyaránt található. A korábban nyomtatásban (sajtó, pártkiadványok) megjelent publikációk közül 57, míg a levéltári és kézirattári forrásból 52 található a kötetben.


Én ámulok, hogy elmulok
2.150 Ft
Felvidéki anziksz / Hodossy Gyula (összeáll.)

Én ámulok, hogy elmulok címmel szlovákiai magyar költők, írók és képzőművészek József Attilával kapcsolatos alkotásaiból összeállított antológia látott napvilágot a Lilium Aurum Könyvkiadó gondozásában. Az antológia József Attilának állít emléket születésének 100.évfordulóján, 2005-ben. Az elegáns kötetet – amely József Attila szlovákiai magyar kortársaitól: Fábry Zoltántól, Berkó Sándortól, Szenes Erzsitől, Szabó Bélától kezdve egészen a legfiatalabbakig, Vida Gergelyig, Ardamica Zoránig harminchét hazai írástudó negyven művét tartalmazza.


Érdekvédelem és önszerveződés
2.100 Ft
Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 / Angyal Béla / Nostra Tempora

A szerző levéltári forrásokra támaszkodva mutatja be, hogyan épült ki az első világháborút követően az új hazába került csehszlovákiai magyarság politikai intézményrendszere, hogyan hozta létre a politikai pártjait, milyen erővonalak mentén szerveződtek és működtek ezek, milyen stratégiát követtek, hogyan viszonyultak egymáshoz, a többségi cseh és szlovák, illetve a többi kisebbségi pártokhoz, milyen kapcsolatokat tartottak fenn a hivatalos magyar kormánykörökkel.


Felvidéki népviseletek babákon
3.900 Ft
Szobiné Kerekes Eszter

Az exkluzív kivitelű, négynyelvű információkkal ellátott kötet 11 tájegység, 29 viseleti csoport, 41 faluközösség viseletébe enged bepillantást. „Rongyszabászatban jártas népművészek megrendelésünkre elkészítették az első héttagú babacsaládokat. Ezeket a babákat elvittük a kiválasztott községekbe, ott a viseleteket még hitelesen megvarrni tudó asszonyok elkészítették nemcsak a felnőtt női és férfi, hanem a gyermekek egykori viseletét is...bővebben


Felvidéki népviseletek babákon - CD-Rom
2.200 Ft
Szobiné Kerekes Eszter

Az azonos című könyv CD-ROM változata. Az exkluzív kivitelű, négynyelvű információkkal ellátott kötet 11 tájegység, 29 viseleti csoport, 41 faluközösség viseletébe enged bepillantást. „Rongyszabászatban jártas népművészek megrendelésünkre elkészítették az első héttagú babacsaládokat. Ezeket a babákat elvittük a kiválasztott községekbe, ott a viseleteket még hitelesen megvarrni tudó asszonyok elkészítették nemcsak a felnőtt női és férfi, hanem a gyermekek egykori viseletét is. Az eredeti viselet kicsinyített másaiba öltöztették a család tagjait, a nagypapát, a nagymamát, a fiatalembert, a fiatalasszonyt, a kisbabát, a lánykát és a fiúcskát” – írja a vándorkiállítás iniciátora, Szobiné Kerekes Eszter. A jubileumi 150. kiállítást 2005. szeptember 25-én Búcson tartották, majd megszületett a sikersorozatot dokumentáló könyv is.


Hagyománytörténés
890 Ft
A 'szlovákiai magyar' líra paradigmái 1989-2006 / H. Nagy Péter

A "szlovákiai magyar líra" paradigmái 1989-2006. A Szlovákiában íródó magyar irodalom H. Nagy Péter dolgozata által új megvilágításba kerül, új szempontok, új észrevételek hangoznak el, amelyek nyomán árnyaltabbá és izgalmasabbá válhatnak eddigi elgondolásaink a téma kapcsán. Olyan szakmai tudással szembesülhet az olvasó, amely összetett látásmódot eredményez, ismeretet nyújt és elgondolkodtat. Bevezetés és egyúttal összefoglalás, az elmúlt másfél évtized költészeti folyamatainak dokumentuma. Alapvető, vitaképes munka, becsületes olvasás eredménye. 


Hatszemközt
1.500 Ft
Tóth László

A kötet interjúi a rendszerváltás idején készültek. A szerző minden alkalommal egy szlovák és egy szlovákiai magyar írót ültetett le mikrofonja elé. Így, hármasban társalogtak a szlovák, a magyar és a szlovákiai magyar irodalomról, égető társadalmi kérdésekről, a szlovák-magyar kapcsolatokról, Közép-Európáról...


Hazatéréstől a hazavesztésig
2.800 Ft
Popély Gyula
Az ismert szlovákiai magyar történész újabb könyve a szlovákiai magyarságnak az 1938 és 1945... bővebben

Hazától a nemzetig
3.900 Ft
Duray Miklós

A Kárpát-medencei magyarság helyzete és esélyei a felvidéki magyar politikus írásaiból. Cikkek, elemzések, beszédek és interjúk 1990-2004 között. A rendszerváltás óta eltelt 15 év politikailag legjelentősebb írásait, beszédeit ismerhetjük meg, tematikusan szerkesztve.


Honvágy
2.250 Ft
Szlovákiai magyar széppróza / Závada Pál (szerk.)

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek és körkép antológia mintájára 2004-től minden évben közzé tesz egy-egy vers- és prózaválogatást a szlovákiai magyar szépirók előző évben megjelent alkotásaiból. Ez a 2005-ös antológia az előző év legjobb prózai munkáiból válogat...bővebben


Iratok a csehszlovákiai magyarság 1948-1956 közötti történetéhez I
4.500 Ft
Popély Árpád (szerk.) / Fontes Historiae Hungarorum

A szlovákiai, illetve csehszlovákiai magyarság történetének kutatása és feldolgozása részben a szlovák, részben a magyar történetírás feladata. A tudományos alapossággal megírt feldolgozások elkészítésének egyik alapfeltétele a korabeli források feltárása és közzététele. A tudományos kutatásokat kívánja elosegíteni ez a kötet is, amely a csehszlovák állami és pártszervek magyar kisebbséggel kapcsolatos dokumentumaiból ad közre válogatást...bővebben


Jelek a porban I.
1.500 Ft
Lacza Éva

A szlovákiai Pátria rádió kitűnő riportere évtizedeken át készítette mélyinterjúit a szlovákiai magyar irodalom legjelesebbjeivel. Ezekből ad válogatást a kiadó két kötetben. Többek között, Tőzsér Árpád, Grendel Lajos, Bereck József, Barak László, Tóth László, Cselényi László vallanak legszemélyesebb műhelytitkaikról.


Jelek a porban II.
2.500 Ft
Lacza Éva

A kötet rendhagyó beszélgetőkönyv, melynek résztvevői: egyfelől az interjúk profi készítője, a szerkesztő és újságíró szerző, másfelől leggyakoribb beszélgetőpartnerei, az írók. Írók, költők, irodalomtörténészek, a szlovákiai irodalom színe-java. Az interjúkból, vallomásokból kikerekedő eredmény ennek megfelelően rendkívül változatos és sokszínű, ám nem kétséges: az interjúk és vallomások legkisebb közös többszöröse az irodalom, az irodalmi éket, az alkotás utolérhetetlen varázsa...bővebben


Képünk
2.500 Ft
Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága / Kubička Kucsera Klára (szerk.)

A szlovákiai magyar közösség képzőművészeit tömöríti a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága, amely 10 éves fennállása alkalmából jubileumi kiadványban mutatkozik be alkotóikkal, s műveikkel. A kötetben a művészek szakmai életútja, kiállításaik, s munkásságuk egy-egy darabja látható-olvasható. A Társaság tíz éves tevékenységének bemutatása mellett a kiadvány végén színesben is (40 oldalon) megtekinthetjük az alkotók válogatott műveit.


Magyar irodalom Szlovákiában (1945 - 1999) II.
1.990 Ft
Szeberényi Zoltán

A II. kötet a "konszolidáció" éveitől (1968) a 20. század végéig követi nyomon a szlovákiai magyar irodalmi élet fordulópontjait, jelentős alkotóit, a művek megjelenését, fogadtatását, s az irodalom egészén belül betöltött szerepét. A kötet a legutóbbi évek irodalmi folyamatainak első szakszerű, s a széles olvasóközönség számára is hasznos, élvezetes számbavétele.


Magyarok Csehszlovákiában 1918-1938
2.600 Ft
Borsody István (szerk.)

A kötet az 1939-ben megjelent kiadás reprintje, melyben átfogó szemléletben olvashatunk a csehszlovákiai magyarok két háború közötti sorsáról, kulturális helyzetéről, oktatásáról, önszerveződéséről. Borsody István: Ez a kötet abból a felismerésből született, hogy nincsen könyv, amely összefoglalná azokat az eseményeket, változásokat, amelyek a csehszlovákiai magyarságot kisebbségi élete alatt érték. Az ilyen mű nemcsak a csehszlovákiai magyarok önismerete szempontjából látszott hasznot hozónak, hanem fontos fölvilágosító szerepet ígért betölteni a magyarországi, erdélyi és délszláviai magyarság körében is.



Részletes keresés