Betöltés...

Felvidék (általában)


Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2008
3.500 Ft
Szerkesztette: Lelkes Gábor - Tóth Károly / Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában

Az évente megjelenő kötet helyzetképet ad az adott év nemzetiségi helyzetéről, minden kisebbségpolitikai ügyben. Így a 2008-ban történt változások, jelenségek mind vizsgálat alá kerültek, a tankönyvek kétnyelvű földrajzi nevei, a Slota-jelenség, az etnikai motivációjú rasszizmus, a nemzeti kisebbségek jogállása, az állami intézmények kisebbségpolitikai gyakorlata. A nemzetiségi múzeumok, színházak, televízió, rádió, a kisebbségek kultúrájának támogatási rendszere került vizsgálat alá. Majd az összes szlovákiai kisebbség társadalmi és kulturális eseményeinek 2008-as programjait összesíti a kötet.


Urban development in Slovakia
1.800 Ft
István Mezei

A könyv a 2008-ban "Városok Szlovákiában és a magyar határ mentén" című kötet fordításaként jelent meg. A tudományos munka először az 1918 előtti Felvidék városait mutatja be, népesség szerint, nemzetiségi összetételek szerint. Majd Szlovákia településszerkezetét ismerhetjük meg, a szlovákosítás folyamatát, az iparosodás hatásait a városok életére. Az önálló Szlovákia 1993 utáni közigazgatási átszervezésének hatását a városhálózatokra mutatja be a szerző, végül pedig az elmúlt évtizedben létrejött határmenti együttműködésekről olvashatunk – mindezeket számos adat, táblázat, térkép teszi kézzelfoghatóvá.


Hullámvasút
4.400 Ft
Válogatott írások, interjúk, felszólalások 1990-2010 / Csáky Pál

Csáky Pál a szlovákiai magyar politika egyik kiemelkedő alakja, az elmúlt időszakban az MKP elnöke volt. Politikai pályájának bemutatására vállalkozik a könyv, az elmúlt húsz év írásaival, interjúival, felszólalásaival ismerhetjük meg Csáky Pál közéleti tevékenységét. Ez a könyv hű lenyomat mindenről, amiről vitázunk, ami felett elgondolkodunk, amit tettünk - s talán arról is, amit elmulasztottunk. Mindenképpen érték: gondolati, szellemi, közösségi forrásanyag.


Szakrális kisemlékeink
4.500 Ft
L. Juhász Ilona - Liszka József / Jelek a térben

Szakrális kisemlék alatt olyan vallási célzattal állított, szabadtéri objektumokat értünk, amelyek térségünkben elsősorban a katolikus valláshoz köthetők. Tipológiailag ide tartoznak a képes fák, képoszlopok, szentek szabadban álló szobrai, út menti keresztek, kápolnák, kálváriaegyüttesek stb. Egy-egy település viszonylatában az ott lakók megkülönböztetett tisztelettel viseltettek/viseltetnek irányukban, sokszor sajátos kultuszuk is kialakult (esőkérő körmenetek, közös imák stb.)...bővebben


National populism and Slovak-Hungarian relations in Slovakia 2006-2009
3.000 Ft
Kálmán Petőcz (edited)

A kötetben magyar és szlovák szerzők keresik a választ a populizmus megjelenésének okaira, szlovákiai történetére, működésére és hatásaira a társadalmi érintkezésre, a gazdasági életre és az élet minden területére, abban a reményben, hogy az ennek során lefolytatott viták és szembesülések arra késztetik a szlovák és magyar demokratákat, hogy átgondolják kapcsolatuk alapvető kérdéseit, és ez felkészíti mindkét felet a jövőbeli közös feladatmegoldásra, együttműködésre.


Hatékony érdekérvényesítést
2.700 Ft
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala előadásai és dokumentumai 2009. január 29. Somorja-Csölösztő / Tóth Károly (szerk.)

Jelen kötet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala címmel 2009. január 29-én Somorján-Csölösztőn a Kormorán Szállodában megrendezett tanácskozás előadásait tartalmazza. A résztvevők köre az országos hatáskörű szlovákiai magyar szervezetek, az intézményrendszert támogató vállalatok, vállalkozási képviselőiből és jeles szlovákiai magyar személyiségekből tevődött össze. A tanácskozás célja az volt, hogy szembenézzünk az egyre riasztóbb asszimilációs folyamatokkal, a szlovákiai magyarok létszámának drasztikus csökkenésével, és intézményi szinten tegyünk valamit azért, hogy ezek megállíthatók, de legalábbis mérsékelhetők legyenek.


A nagyvilág pitvarai
4.200 Ft
Egy felvidéki helytörténész és etnográfus vallomásai, tanulmányai, jegyzetei / Csáky Károly

Csáky Károly, a szlovákiai magyar néprajz, helytörténet, szociográfia fáradhatatlan művelője, a kitűnő pedagógus és költő ez év október 24-én betölti életének hatvanadik esztendejét. Jelen műve, tanulmányainak, szülőföld-vallomásainak, esszéinek e breviárium jellegű válogatása ebből az alkalomból jelenik meg. "Itt közzétett írásaim szerény keresztmetszetét adják mindannak, amihez életemben hozzáfogtam, amit elvégeztem...bővebben


A tudomány szolgálatában
3.600 Ft
A szlovákiai magyar tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom képviselőinek arcképcsarnoka / Lacza Tihamér (szerk.)

Jelen kötetünk a teljesség igénye nélkül tartalmazza a szlovákiai magyar tudományos élet és az ismeretterjesztő irodalom egykori és mai szereplőit, mely szervesen kapcsolódik a Szlovákiai magyar írók arcképcsarnoka címmel 2009-ban megjelent összeállításhoz. Ebben a válogatásban is 100 személy fényképe és rövid életrajza szerepel, és a szempontok is ugyanazok. Az arcképek nincsenek lefűzve, bekeretezve kifüggeszthetők akár egy iskola falára is.


A legkisebb fiú vándorlásai
4.500 Ft
A felvidéki magyar kulturális életről, folklórról, népi tánckultúráról egy élet tükrében / Takács András

Kötetünk a szlovákiai magyar folklórirodalom, főleg a folklórgyűjtés és néptánckultúra, táncházmozgalom ezen Takács András nevű egyszemélyes intézményének afféle breviáriuma, életrajzi visszaemlékezéseinek, szakcikkeinek és egyéb publikációinak a keresztmetszete. A Madách-Posonium Kiadó így tiszteleg a nyolcvanévesen is fiatal felvidéki táncfenomén előtt.


Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010
3.200 Ft
Acta Ethnologica Danubiana 12 / Liszka József (szerk.) / Acta Ethnologica Danubiana

Évkönyvünk – amellett, hogy elsősorban a szlovákiai magyar tájak népi kultúrájának kutatási eredményeiről ad számot – nyitva áll a Duna-medence népeinek népi kultúráit bemutatni kívánók előtt is. A komáromi Etnológiai Központ kutatási prioritásaival összhangban kiemelten foglalkozunk a szakrális néprajz szerteágazó kérdéskörével, hiszen a néprajznak ez az ága mind magyar, mind szlovák vonatkozásban az egyik legelhanyagoltabb területnek számít...bővebben


Neveitek e márványlapon... A háború jelei
6.990 Ft
Adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez / L. Juhász Ilona / Jelek a térben

Kötetünk Dél-Szlovákia zömében magyarlakta vidékein ma is megtalálható vagy egykor létezett olyan emlékjeleket mutatja be, amelyek közvetlenül vagy közvetve kötődnek az első és második világháborúhoz, s abból a célból állíttattak, hogy e két világégés során életüket vesztett személyek emlékét – az elesett katonák és polgári áldozatokét egyaránt – megőrizzék. A háborúk jelei kategóriájába értendőek a különféle emlékművek, emléktáblák, továbbá a szakrális kisemlékek közé sorolható emlékjelek (keresztek, feszületek, szentek szobrai, haranglábak, harangok, kápolnák stb.), kopjafák/emlékoszlopok, illetve a háború áldozatainak sírjelei...bővebben


Szlovákiai magyar könyvművészet 1918-1945
7.900 Ft
Szabó Lilla

A szlovákiai magyar képzőművészek - a többi határon túl rekedt alkotóhoz hasonlóan - 1918 után vákuumban, kettős kiközösítésben éltek és alkottak, hiszen nem vett róluk tudomást sem az anyanemzet, sem országuk többségi nemzete. Könyvünk e súlyos adósság törlesztéséhez kíván hozzájárulni. Megörökíti mindazokat a képzőművészeket, akik közül számosan kiállítások hiányában csupán könyvek illusztrálásán keresztül tudtak bemutatkozni a közönségnek...bővebben


Szlovákiai magyar népzene
4.980 Ft
1983-2006 / Tari Lujza / Gyurcsó István Alapítvány Könyvek

Tari Lujza zenetörténész-népzenekutató, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanára, az MTA köztestületének tagja, az International Council for Traditional Music tagja. Az 1960-as évek végétől számos népzenegyűjtést végzett, a régi Felső-Magyarországon is. 1983 óta végzett, a mindenkori változásokat is nyomon követő felvidéki gyűjtőmunkája, melyből számos magyar és idegen nyelvű tanulmányt követően most első ízben ad összefoglaló jellegű válogatást. Népzene-gyűjtőmunkája során a viszonylag teljes áttekintést célozta meg, nyomatékot adva a dudazenei és cigányzenei hagyományban egyaránt gazdag terület szájhagyományos hangszeres zenéjének is, mely a szlovákiai magyar területeken kutatási szempontból háttérbe szorult a 20. század második felében.


A Felvidék
2.990 Ft
Grünwald Béla és Michal Mudroň vitairatai / Grünwald Béla - Michal Mudroň

Grünwald Bélának A Felvidék című 1878-as írása a szlovák-magyar kapcsolatok egyik jelentős mérföldköve, a dualizmus kori magyar politika szlovákellenességének szimbóluma. Értelmezése mindmáig vitatott: agyar bírálói türelmetlen nacionalizmusát, előítéletességét vetik a szemére, de sokan próbálják mentegetni, vagy azt bizonygatni, hogy Grünwaldnak igaza volt a szlovákság megítéléseben, s előre látta, hogy a két nemzet hamarosan különválik.A szlovák politikai gondolkodásban és közvéleményben Grünwaldot az erőszakos magyarosítás legfontosabb bizonyítékaként tartják számon. Kötetünkben e vitatott írás első kritikai kiadása mellett olvasható Grünwald kortársának, a korabeli szlovák politika egyik legtekintélyesebb képviselőjének, Michal Mudronnak az azonos címet viselő röpirata. Grünwald és Mudron írásainak szélesebb politikai kontextusát a agyar és szlovák történetírás elisert képviselői, Romsics Ignác és Roman Holec elemzik.


Szlovákia története
3.490 Ft
Dušan Kováč

 „Szlovákia története elsősorban két államkeretben játszódott le – a történelmi Magyarország és Cseh-Szlovákia keretében. Ennek ellenére Szlovákia története nem merül ki teljesen e keretekben. Ezt könnyen megállapíthatnánk, ha Szlovákia történetét 1918-ig a történelmi Magyarország történetével, 1918 után pedig Cseh-Szlovákia történetével akarnánk helyettesíteni. Kiderülne, hogy e két állam történetének összegezése még nem alakítja ki azt, amit meg akarunk ismerni. E szélsőség mellett létezik még egy másik szélsőséges szempont: e szerint Szlovákia történetét egyszerűen úgy kell felfogni, mint valami disszidens közösség történetét Magyarország vagy éppenséggel Cseh-Szlovákia keretében. Így sem alakulna ki teljesen plasztikus és felfogható kép a szlovák társadalom fejlődéséről...


A szlovák nemzet születése
2.900 Ft
L'udovit Stúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon / Demmel József

L'udovit Stúr (1815-1856) a szlovák történele legjelentősebb személyisége volt. Ő hozta létre az önálló szlovák irodalmi nyelvet, ő szerkesztette és adta ki az első szlovák nyelvű politikai újságot, ő volt az első olyan országgyűlési követ, aki a magyar törvényhozásban szlovák érdekeket jelenített meg. Ő volt az 1848-as szlovák politikai mozgalak legfontosabb vezetője, de részt vett a katonai megmozdulásokban is, sőt, ő volt az, aki 1849 után először felvetette az önálló, Magyarországtól független szlovák állam létrehozásának gondolatát.


Az Etnológiai Központ Évkönyve 2011
3.500 Ft
Liszka József (szerk.) / Acta Ethnologica Danubiana

Évkönyvünk – amellett, hogy elsősorban a szlovákiai magyar tájak népi kultúrájának kutatási eredményeiről ad számot – nyitva áll a Duna-medence népeinek népi kultúráit bemutatni kívánók előtt is. A komáromi Etnológiai Központ kutatási prioritásaival összhangban kiemelten foglalkozunk a szakrális néprajz szerteágazó kérdéskörével, hiszen a néprajznak ez az ága mind magyar, mind szlovák vonatkozásban az egyik legelhanyagoltabb területnek számít. Hangsúlyos szerepet szánunk továbbá az interetnikus kapcsolatok kutatási eredményeinek a bemutatására, valamint a különféle jelenkutatási és változásvizsgálatok prezentálásának is.
 


Magyarok Szlovákiában 6.
4.500 Ft
Populáris kultúra / Liszka József / Magyarok Szlovákiában

A Magyarok Szlovákiában jelen kötete Dél-Szlovákia magyarok lakta területei populáris/népi kultúrájának összegző áttekintését kínálja. A kiadvány első harmadában a térség magyar néprajzi kutatása eredményeinek a keresztmetszetét egy település- és népesedéstörténeti vázlat követi. A hagyományos néprajzi szemlélettől eltérően a szerző nem egy adott társadalmi csoport (osztály, réteg) kultúrájának tekinti a népi kultúrát, hanem az alapvetően szóbeliséggel, az ebből is adódó variálódással, a közösségi elvvel stb. fémjelzett jelenségcsoportot az azt hordozó közeg társadalmi hovatartozásától függetlenül vizsgálja.


Egyirányú zsákutca
1.900 Ft
Különvélemények 2008-2011 / Ardamica Zorán

Ardamica Zorán losonci író, költő, fordító, publicista, egyetemi tanár. Kötetében a 2008-2011 között íródott különvéleményei olvashatóak, melyek elsősorban a szlovákiai politikai és közéleti eseményekre reflektálnak. Természetesen magyar vonatkozásokkal, és nézőpontból, de leginkább Ardamica Zorán személyes nézőpontjából.


Éjnek vigyázása
2.400 Ft
(Cseh)szlovákiai magyar esszéírók 1918-2011 / Szerkesztette Tóth László

Tóth László szerkesztésében a (cseh)szlovákiai magyar irodalom esszéiből olvashatunk válogatást, felölelve az 1918-2011 közötti időszakot. Ez a szubjektív válogatás az irodalomkritikus és irodalomtörténész szakavatott szerkesztése, így az olvasó valóban széleskörű képet kap az egyes korszakok esszéiből. A kötetben Fábry Zoltán, Szavtkó Pál, Kovács Endre, Forbáth Imre, Krammer Jenő, Borsody István, Vass László, Márai Sándor, Peéry Rezső, Környei Elek, Szalatnai Rezső, Jócsik Lajos esszéit találjuk. 



Részletes keresés