Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda

Sánta Ferenc sallangmentesen, szikáran írt és fogalmazott. Másként nem is tehetett: amiről Ő írt, ott nincs helye fölösleges cifraságnak. A kemény kétkezi munkában nincsenek fölösleges cifraságok, az arató, a famunkás, a szántóvető sem végez fölösleges mozdulatokat. Csupán céltudatosan, hozzáértéssel teremti meg az életet, a nélkülözhetetlent: és az is lehet, valójában ez a legnagyobb művészet...bővebben

Székely Könyvtár 60.

Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel magunknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba.

Márton Áron püspök 1939 és 1980 között, 41 évig volt főpásztora a közel félmillió hívőt számláló, 58 000 km2 kiterjedésű Gyulafehérvári (korábbi nevén: Erdélyi) Egyházmegyének. Írásos hagyatéka már csak ezen okból is sokak érdeklődésére tarthat számot. Ám a „székely püspök” már a kortársai szerint sem „csak” a katolikusoknak volt szellemi-lelki vezetője: írásai és beszédei más világnézetűek számára is hordoztak (és hordoznak ma is) érvényes erkölcsi és esztétikai üzenetet. Ezért kapott helyet a Székely Könyvtár sorozatban az írásaiból és beszédeiből készült válogatás.

Vannak művek, amelyek bár nem felejtődnek el teljesen, de egy időre mintha elhalványulnának a köztudatban, hogy aztán évek teltével az olvasó a reveláció örömével fedezze fel ismét őket. Főleg ha időközben olyan változások történtek a mindennapokban, amelyek mintegy nyomatékosítják a már-már elfeledett írás érvényességét, olyan helyzet jött létre, amikor a régen írott mű ismét maiként hat. „És ha belenézek a világba most, úgy látom, hogy alkalom humorra és felháborodásra még mindig akad elég” – írta Tomcsa Sándor úgy közel hetven éve, de hajszálra klappol a mai helyzettel is.

Amerikai útja során, 1831 őszén a Charlestown-i börtönben találkozik Bölöni Farkas Sándor Alexis de Tocqueville gróffal, akit „a kormány az amerikai fogházak s rendszer megvizsgálására s az itteni módnak Franciaországban is lehető béhozatalára utaztatott ide”, s akinek A demokrácia Amerikában című munkája, 1835-ös megjelenése óta, a klasszikus liberalizmus egyik alapművének számít. Bölöni Farkas Sándornak nem volt „mandátuma” az erdélyi guberniumtól az amerikai kutakodásra, sőt: Utazás Észak-Amerikában című, 1834-ben Kolozsváron megjelent kötetének második kiadása egyenesen tiltólistára került, majd vizsgálat is indult annak kiderítésére, hogy a könyv egyáltalán hogy jelenhetett meg...bővebben

A magyar nyelv egyik nagymestere, Kosztolányi írja Mikesről: „...az első prózaírónk, aki társalgási nyelvünket szólaltatta meg.” El ne felejtsük hamar hozzátenni, hogy ez a nyelv, amelyen olyan jól lehetett társalogni már háromszáz évvel ezelőtt is, a magyar nyelv székely nyelvjárása. Székelyül igen alkalmatosan lehet eszmét cserélni mindenről, még a sínylődésről is, vagyis hogy arról kiváltképpen. Mintha direkt erre találták volna ki. Tömören és találóan, olykor meglepő hasonlatokat és szólásokat híva segítségül, úgy lehet vele elmondani valamit, hogy abban benne találtatik az illetőnek a viszonyulása is ahhoz a valamihez, meg úgy általában a véleménye mindenről és önmagáról, sanyarúan és sokszor mégis kacagtatóan. (Molnár Vilmos)

„A regény – írja az írónő költő fia, Makkai Ádám – a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a város királyi szabadságlevét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a felkelőket.” Ennél tömörebben alulírott sem fogalmazhatta volna meg a regény lényegét...bővebben

Bukarestbe rengeteg erdélyi magyar ment munkát keresni az elmúlt pár száz évben. A 19. század végén, a 20. század elején úgy emlegették a várost, mint ahol Budapest után a legtöbb magyar él.Nagyon sokan közülük ott is ragadtak, beolvadtak a számukra idegen környezetbe…

Csiki László egy gyermek szemszögét választva közelít rá, milyen volt Bukarestben magyarként élni a kilencszázötvenes évek elején. A hitelesség szempontjából nem lényegtelen, hogy a szerzőnek is voltak hasonló élményei gyermekkorában. A főszereplőnek, Tibinek vannak emlékei szülőföldjéről is, egy székelyföldi faluról, ahonnan anyjával együtt, aki egyedül neveli őt, a román fővárosba települnek át. A jobb megélhetés reményében, de azért is, hogy némely ügyek kapcsán ne kerüljenek a kommunista hatalom látóterének fókuszába. Egy sokszínű nagyvárosban, a sokféle múltú emberek kavalkádjában könnyebben el lehet tűnni a hatalom szeme elől.

Tamási Áron írásművészetének több méltatója is „csúcsértéket képviselő” műnek tartja a Szülőföldem című, először 1939-ben megjelent könyvét. Hogy könyvsikerről volt szó, az is jelzi, hogy a második világháború végéig többször is kiadták...bővebben

Szent Hilárius vagy szívet vidámító, elmét élesítő, kegyességre serkentő, rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt dolgok, melyek mind az hasznos időtöltésre, s mind az épületes tanulságra egybeszedegettetvén kibocsáttattak  Bod Péter által.

A Szent Hilárius az emberekről – férfiakról és nőkről –, az időről, a gazdagságról és a szegénységről, a betegségekről és az orvosokról, a növényekről és az állatokról szóló színes, szórakoztatva tanító kérdések és feleletek gyűjteménye.

A terület méretét és a lakosok lélekszámát illetően is akadnak Európában hasonló vagy akár kisebb országok is a Székelyföld régiónál. Ez a tájegység annyi markáns ismertetőjellel, más vidékektől jól megkülönböztethető jellegzetességgel rendelkezik (például történelmét vagy az itt lakók nyelvezetét és gondolkodásmódját illetően stb.), hogy egészen természetes, miszerint időről időre olyan munkák láttak napvilágot, amelyek külön egészként tárgyalták földrajzát, történelmét, gazdaságát, néprajzát. Ezek közül a legismertebb vállalkozás Orbán Balázsnak 1868 és 1873 között hat kötetben megjelent A Székelyföld leírása.

A 2010-es Székelyföld Évkönyv kronologikus sorrendbe szerkesztett válogatást tartalmaz a Székelyföld folyóirat eddigi 13 évének történelmi tárgyú írásaiból. Több száz tanulmány közül kellett kiválasztani az alábbi huszonnégyet, a teljesség igénye nélkül. A terjedelmi korlátok ezúttal is határt szabtak, a válogatás így inkább csak mintegy szemelvény nyújt a székelység régmúltjának és újkori történelmének fontosabb fordulópontjairól, legfájóbb eseményeiről.

A rongyossá olvasott, csak néhány ceruzarajzzal illusztrált Benedek Elek-mesekönyvemet édesanyaként ismét naponta forgatom. Nem volt szívem lecserélni őt, pedig több száz válogatás jelent meg azóta. A rendszerváltás után rövid ideig úgy tűnt, hogy Cerceruska és Sárkányölő Sebestyén helyét végképp átveszik a rózsaszínű unikornisok, a szupermenek, hogy Andersen Pöttöm Pannája csak Barbie-ként adható el, hogy Hamupipőkét és Holle anyót csak Disney-rajzfilmből ismerhetjük meg, s hogy csupán lerövidített, lebutított meseváltozatokat olvashatunk a sok igénytelenül illusztrált, helyesírási hibákkal teli mesekönyvekből. De aztán fellélegezhettünk: tanúi lehettünk annak, hogyan született újjá a magyar gyermekirodalom, hogyan kerültek vissza a könyvesboltok polcaira a klasszikusok.

Erre a polcra kívánjuk elhelyezni ezt a kötetet, melybe Benedek Elek első három gyűjteményéből válogattunk 22 mesét. (Mirk Szidónia-Kata)

„Újult ügyekezettel fogtam hozzá a székely népelme virágainak, vagy ha úgy neveznem szabad lesz, vadrózsáinak gyűjtéséhez, kiterjesztve most figyelmemet mindenre, mi az ősi népvirányon sajátságosnak látszhatott. (...) Részemről bőven megjutalmazva érzem fáradságomat, ha bár egy szetemnyi adalékkal is járulhattam szeretett szülőföldem nyelvjárásainak ismertetéséhez igénytelen Vadrózsáimmal” – írja Kriza János a Vadrózsák előszavában. Ma már tisztán látjuk, hogy az 1863-ban megjelenő kötet a legklasszikusabb magyar népköltési gyűjtemény, és senki meg nem kerülheti ezeket az „igénytelen” vadrózsákat, ha a magyar népköltészet szépségét, gazdagságát kívánja megismerni.

A Székely Könyvtár sorozat jelen kötete olyan régi népi imádságokat tartalmaz, amelyeket a folklórgyűjtők az elmúlt évtizedekben a Székelyföldön, valamint a székelység köréből kirajzott gyimesi csángók, moldvai székelyes csángók és a bukovinai székelyek körében jegyeztek le, majd jelentettek meg. 

A népi imádság az egyik olyan folklórműfaj, amelynek kapcsán éppen hogy nem a sajátosat, hanem sokkal inkább az egyetemeset kell kiemelnünk: ezek a székely imádságok is szerves módon illeszkednek egy közös magyar, sőt egy közös európai keresztény szellemiségbe, hiszen alapjában véve mind-mind a középkor Európa-szerte egyetemes vallásos világképének lenyomatai. Ezért van az, hogy a „székelynek” minősített imaszövegeknek általában más magyar tájegységeken, illetve más európai népek körében is vannak olyan változatai, amelyek az itt közöltekhez nagyon hasonlítanak. De vannak a kötetben olyan imádságok is, amelyek a Székelyföldön kívül változat nélküliek. Például az Elindula Mária hosszú útra..., amely a fiát kereső anya szenvedését és az anyai kétségbeeséssel azonosuló teljes kozmosz gyászát jeleníti meg, kizárólag a Székelyföldről (Csík, Gyergyó) ismert. Erdélyi Zsuzsanna, a műfaj felfedezője és legjelesebb kutatója ezt az imatípust tartotta a legszebb magyar archaikus népi imádságnak.

Igen, a népdalok sóhajtásában évszázados örömök, bánatok, szerelmek, vágyak szabadulnak fel a maguk egyszerűségében. Felismerjük a népdal hangját, hiszen bennünk él, ereinkben kering, szívünkben lüktet. Magunkra lelhetünk benne, mert a népdal nem más, mint „a magyar lélek tükre”.

Ez a kötet egy szubjektív válogatás a székely népballadákból. Vállalom minden ódiumát, és nyíltan megvallom: én ebbe a kötetbe zömmel azokat a székely népballadákat válogattam be, amelyek mögött hallani véltem tündéri édesem, kicsi nagyanyám, csíkszentkirályi, született Balló Julianna varázslatos hangját, mesélőkedvét, olvasmányait, imádságait, éteri hangját, amikor a Pókainét szavalja a gaz Báthoriakról. Az ő emlékének ajánlom, s így küldöm a kedves Olvasók felé a Székely Könyvtárnak ezt a kötetét. (Ferenczes István)

A belülről jövő kritika mindig kétélű fegyver. Különösen igaz volt ez Trianon után, a törleszteni vágyó, önbizalommal teli román uralom alatt: új intézményrendszert kellett kiépíteni, lelket kellett verni a sokkos állapotba került erdélyi magyar társadalomba, amely a szomorú valóság elől szívesebben menekült a „romantikus” történelmi múltba. „Veszélyes” dolog ilyenkor kritikával élni. Tudta ezt Bözödi is: „kisebbségi helyzetünk fokozott felelősséget és fokozott körültekintést követel meg az írótól”, mondja 1939 őszén, a Székely bánja 2. kiadásához írt Előszóban. Igen ám, de Trianontól a Székely bánja megírásáig eltelt 18 esztendő: divatba jött a tényirodalom, útjára indult a falukutató mozgalom, a helikonisták második nemzedéke elkészült a transzszilvanizmus kritikájával stb. Egyáltalán nem csoda tehát, ha Bözödi is – minden „óvatossága” ellenére is – arra a következtetésre jut (...), hogy „Reményünket önmagunk erejébe kell vetnünk, nem a mások segítségébe, és belső erőt csak úgy nyerünk, ha megtisztítjuk szemléletünket és közelebb visszük a valósághoz”… (Lövétei Lázár László)

Költészet...? A versek rejtélyessége és bizonyossága olvasóját keresi. Van-e bennünk kíváncsiság és van-e türelem követni a néhol lassú tempót, és megérteni a mára már homályba burkolózó utalásokat? Miben áll a poétikusság? Mibe kódolták ama hajdaniak a halánték ere dobogását, az elválásoktól elálló lélegzetet és a vágyakozások (hazavágyások) vissza-visszatérő hosszú pillanatait?

Székely Könyvtár 56.

Milyenek voltunk? Másképpen szólva: hogy éltek, hogy szóltak az előttünk járók, gondoltak-e ránk? Elképzelték-e szülőföldjük jövendő történetét, lakóit? Bizonyára álmodtak rólunk. Álmodtak is, nem csak harcoltak, megjelentek, gürcöltek, társalogtak. Mertek képzelődni, a tapasztaltakat tovább gondolni...