Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda

Fele útjához érkezett a Hargita Kiadóhivatal könyvkiadási programjának száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár nevet viselő sorozata.

2012-ben született meg az ötlet, hogy miért ne lehetne egy olyan könyvsorozat is, amelyben a székely magyar kultúra alapműveit gyűjtenék össze. Száz kötetet terveztek és most értek a feléhez, mindegyikhez Siklódy Ferenc, grafikus készített egy-egy új munkát...bővebben

Amerikai útja során, 1831 őszén a Charlestown-i börtönben találkozik Bölöni Farkas Sándor Alexis de Tocqueville gróffal, akit „a kormány az amerikai fogházak s rendszer megvizsgálására s az itteni módnak Franciaországban is lehető béhozatalára utaztatott ide”, s akinek A demokrácia Amerikában című munkája, 1835-ös megjelenése óta, a klasszikus liberalizmus egyik alapművének számít. Bölöni Farkas Sándornak nem volt „mandátuma” az erdélyi guberniumtól az amerikai kutakodásra, sőt: Utazás Észak-Amerikában című, 1834-ben Kolozsváron megjelent kötetének második kiadása egyenesen tiltólistára került, majd vizsgálat is indult annak kiderítésére, hogy a könyv egyáltalán hogy jelenhetett meg...bővebben

1973-ban Székely János egy hosszú tanulmányban konstatálja a költészet halálát, azt állítva, hogy „Ars poétikám a hallgatás...Versem: a csend.” Valójában saját költészetének elapadásától jut erre a következtetésre, menti magát a „kétségbeeséstől”. Majd eltelik hat év, és megjelenik A nyugati hadtest című kisregénye. A nyugati hadtest a huszadik század magyar irodalom egyik remekműve...bővebben

Bukarestbe rengeteg erdélyi magyar ment munkát keresni az elmúlt pár száz évben. A 19. század végén, a 20. század elején úgy emlegették a várost, mint ahol Budapest után a legtöbb magyar él.Nagyon sokan közülük ott is ragadtak, beolvadtak a számukra idegen környezetbe…

Csiki László egy gyermek szemszögét választva közelít rá, milyen volt Bukarestben magyarként élni a kilencszázötvenes évek elején. A hitelesség szempontjából nem lényegtelen, hogy a szerzőnek is voltak hasonló élményei gyermekkorában. A főszereplőnek, Tibinek vannak emlékei szülőföldjéről is, egy székelyföldi faluról, ahonnan anyjával együtt, aki egyedül neveli őt, a román fővárosba települnek át. A jobb megélhetés reményében, de azért is, hogy némely ügyek kapcsán ne kerüljenek a kommunista hatalom látóterének fókuszába. Egy sokszínű nagyvárosban, a sokféle múltú emberek kavalkádjában könnyebben el lehet tűnni a hatalom szeme elől.

A Cirkálások szeredai emlékeimből több mint kordokumentum. Több mint lektűr, és több mint nosztalgia a sosemvolt, de mégis létező „békebeli” világról...bővebben

Tamási novelláinak jellemzői: költőiség és játékosság.

Költőiség ott, ahol az érzéstől túlcsorduló lélek a lírát hívja segítségül az ámulatos vagy éppen rettenetes valóság szavakba öntéséhez; játékosság ott, ahol nyelvében és nyelvével ficánkol a székely, ha már a szűkké lett életben, présként szorító mindennapokban nagyon nem ficánkolhat.

A költőiség főleg a leíró részekben jelentkezik. Meghökkentő, de igen találó hasonlatok, metaforák, költői képek merevítik ki ámulatos művészfotókként az élet hétköznapi jelenségeit, vagy olykor borzalmas látványait: „…a friss fényben piros szájjal dalolnak a hazajött fecskék; olyanok éppen, mint apró kicsi papok, kik az első miséjüket éneklik” (Rendes feltámadás); „A falu úgy feküdt a maga háborítatlan csendjében, mint egy földre boruló hatalmas anyaszív, amelyik estére kelve mindennap megnyílik, hogy magába fogadja az érkező gyermekek örömét” (Keserű kenyér); „Öröme hajtotta, mint a benzin a motort” (Himnusz egy szamárral). Vagy kedvencem, ahol egy első világháborús témájú novellában így tömöríti szavakba a kimondhatatlan szörnyűséget: „A hátuk megett egy égő falu képében Ferenc Jóska pásztortüze lobogott” (Siratnivaló székely).

Székely Könyvtár 56.

Milyenek voltunk? Másképpen szólva: hogy éltek, hogy szóltak az előttünk járók, gondoltak-e ránk? Elképzelték-e szülőföldjük jövendő történetét, lakóit? Bizonyára álmodtak rólunk. Álmodtak is, nem csak harcoltak, megjelentek, gürcöltek, társalogtak. Mertek képzelődni, a tapasztaltakat tovább gondolni...

Ennyire készen, ennyire teljes fegyverzetben kevesen érkeztek az irodalomba, mint ő. Nála mintha már a kezdet kezdetétől készen lett volna minden: a világ, a nyelv, a szereplők; be volt népesítve a táj, megvoltak a díszletek, a hegyek, a völgyek, a folyók, a patakok, minden megvolt. És megvoltak a szerepek, a monológok, a helyzetek, a jelenetek...bővebben

Tamási Áron írásművészetének több méltatója is „csúcsértéket képviselő” műnek tartja a Szülőföldem című, először 1939-ben megjelent könyvét. Hogy könyvsikerről volt szó, az is jelzi, hogy a második világháború végéig többször is kiadták...bővebben

Markó Béla legújabb kötete, a Kerítés, de ezúttal Markó teljes költői életműve – a Székely könyvtár sorozat legújabb, 50. kötete, Markó válogatott versei...bővebben

Valahol mindenik novella egy-egy félreértés története. A szereplőkből többnyire hiányzik az empátia, nem képesek vagy nem hajlandók beleképzelni magukat a másik helyébe, megérteni más felfogásmódokat, más értékrendeket. A kicsinyes önzés és az előítéletek korlátai kötik gúzsba őket. Pedig – hogy ismét Fodor Sándort idézzem –: „Az emberek iránti önzetlen ragaszkodás és bizalom nélkül elviselhetetlenné válhat az élet...bővebben

Székely Könyvtár 53.

2017. április 21.: sorban állok a csíkszeredai MOL töltőállomáson. Előttem a sorban húszegynéhány éves, széparcú lány. Valahonnét ismerheti a kasszásnőt, mert amíg az beolvassa a két csomag piros Marlborót és az egy db. Red Bullt, kedélyesen eldiskurálgatnak. Kiderül, hogy a lány Londonba megy a barátaival, egy kávézóban kapott állást. S mondja ezt olyan magától értetődő természetességgel, hogy szó szerint görcsbe rándul a gyomrom. Pedig – állítólag – ez a világ rendje, ez a „normális”...

Sánta Ferenc sallangmentesen, szikáran írt és fogalmazott. Másként nem is tehetett: amiről Ő írt, ott nincs helye fölösleges cifraságnak. A kemény kétkezi munkában nincsenek fölösleges cifraságok, az arató, a famunkás, a szántóvető sem végez fölösleges mozdulatokat. Csupán céltudatosan, hozzáértéssel teremti meg az életet, a nélkülözhetetlent: és az is lehet, valójában ez a legnagyobb művészet...bővebben

Székely Könyvtár 57. 

Magyarország második világháborús részvételéről már sok könyv jelent meg. A székely származású Nagybaczoni Nagy Vilmos könyve annyiban rendhagyó a témában, hogy a szerző 1942 szeptembere és 1943 júniusa között Magyarország honvédelmi minisztere volt. Úgymond „első kézből” származó információkkal bírt arról az időszakról, belülről ismerte az akkori döntéshozó állami apparátus működését, közeli kapcsolatban állt az ország hatalmi pozícióban lévő személyeivel. Már honvédelmi miniszteri kinevezése előtt is vezető katonai funkciókban volt.

Székely Könyvtár 58.

1929-et írunk. Ekkor indul el Moldvába először Domokos Pál Péter, az éppen állás nélkül maradt fiatal tanárember, hogy Bartók hatására nekilásson a moldvai csángó népdalok gyűjtésének. Talán ő sem sejtette még akkor, hogy személyes sorsa ezzel végérvényesen összefonódik a moldvai csángómagyarok sorsával. Csak azt tudta, hogy kisebbségbe került erdélyi magyar értelmiségiként talán még nagyobb felelősség hárul rá, mint elődeire. „Népemet nagy veszedelem fenyegeti az új világban, s hogy az ember menthesse valamiképpen, ahhoz fel kell készülni. (...) És a népem helyett, aki nem tud szólni, miért ne szólhatnék én, akit megáldott a sors azzal, hogy el tudja mondani azt, amit a népe nem tud.”

Székely Könyvtár 52.

A magyar nemzet ezeréves életének legszomorúbb tavaszán fogtam e könyv írásába: az első fejezetek egy-két keserű kiszólását ez magyarázza. Azzal az érzéssel ültem íróasztalomhoz, hogy e könyv írói pályám utolsó könyve lesz - halálom után, ha nyilvánosságra kerül. A vörös fergeteg elviharzott, úgy tetszik, dereng a magyar ég, nem kell írásomat az asztalfiában rejtegetnem. Az ország színe előtt róhatom le régi adósságomat ama nép iránt, amely ezer évig őrizte, védte a keleti határt, s jutalma: „honját a hazában" nem leli ...

Székely Könyvtár 60.

Vajon a tizenévesek miért örülnek jobban azoknak az íróknak-költőknek, akiket „csak úgy”, mintegy mellékesen, a magyarórákat széles ívben elkerülve fedeznek fel magunknak? A választ nem tudom, de középiskolás koromban, az 1980-as évek végén nekem is volt legalább két ilyen olvasmányélményem: Sütő István én, Dániel című verseskötete, illetve Györffi Kálmán Johannes című hosszú novellája a Mézízű napjainkból. Sütő István verseiből tíz év múlva államvizsga-dolgozatot írtam a kolozsvári BBTE bölcsészkarán, Györffi Kálmán novelláiból pedig, íme, egy vékonyka kötetre valót válogattam a Székely Könyvtár sorozatba.

Székely Könyvtár 59. 

Ha valaki végképp eltűnni látszik a XX. századi irodalomtörténet süllyesztőjében: ő az. Olvasni ugyanis nem (nagyon) olvassák, szavalni nem szavalják, neve és életműve az irodalomtörténetek és a könyvtárak raktárai mélyén szunnyad, várva az újrafelfedezését. Ezek, így, nagyon kegyetlen mondatok. Amikor azonban fellapoztam a marosvásárhelyi orvos-költő barátomtól ajándékba kapott, a harmincas évek elején megjelent kötetét, az volt az érzésem, hogy méltatlanul van ott, ahol van, és hogy megérdemli, hogy újra elővegyük, kihalásszuk abból a vélt vagy valós süllyesztőből.

E mozgalmas, prózai vallomásokkal és kordokumetumok segítségével megírt könyv századokra visszanyúló család- és falutörténeteken keresztül mutatja be a székelység évszázadainak viharos történetét. Az időben lassan felbomló, egykori rendtartó, önellátó és önigazgató falu, s a székely menekülés (Mádéfalva), valamint a szétszóratás históriáját. A lélek örökké fel-felbukkanó "Siculicidiumait"...

Székely Könyvtár 54.

Épp a napokban olvastam Kemény István Lúdbőr című kötetében, Fekete István kapcsán, a múlt század harmincas éveiről: „Ekkoriban épp megtört a modernség lendülete. Kifulladt a húszas évek, gazdasági válság tört ki, szörnyetegek másztak elő a sötétségből, rossz előérzet szállta meg a szellemi életet. A művészetek visszaklasszicizálódtak. A modern civilizáció pár évre visszahőkölt, hogy aztán pár év múlva felvegye a pokolba vezető irányt...