Mentor Kiadó, Marosvásárhely

A 20. század második felében nem túl sok magyar nemzetiségű tiszt szolgált a román hadseregben, és nem tudunk róla, hogy bárki közülük megírta volna az életrajzát. És főleg nagyon kevés volt közülük az olyan, aki, Bedő Bélához hasonlóan, megőrizte nemzeti identitását. A szerzőnek, bár fontos a magyarsága, értékrendszerében ugyanekkora súllyal bír a virtus és az élet nehézségeivel való bátor szembenézés. Élvezetes stílusban megírt rövid történeteiben sok olyan apró részletet örökít meg a világháborús és az azt megelőző időkről illetve a romániai kommunizmus öt évtizedéről, amelyek hiányoznak a hivatalos történelemkönyvekből.

Amit a szerző elmond, nem a történelem, hanem egyetlen kis család tragédiája, Európa Keletén, egy kis országban, annak is egy kis városában, Kolozsvárt, Erdélyben. De a történés maga része a történelemnek. Nem ‘világot megrendítő’ esemény, mégsem csak individuális tragédia. Hiszen akikről ez a dokumentum-írás szól, életükben sem játszottak hős-szerepet. Egy asszonyról és egy gyermekről van szó, akik egy forradalmár mellett élték le életüket. Egyikük tragikus haláláig. És a másik nem kevésbé tragikus pusztulásáig, a megőrüléséig.

A kötet novellái hol a gyermekkor emlékeit elevenítik fel, hol az időskor kalandjait mesélik el. Alaphangulatuk vidám, humoros, olykor groteszk, önironikus. A legnagyobb tragédiákban is felsejlik a remény, hogy mindennek, a szenvedésnek is van értelme. De ami leginkább jellemző rájuk: a szerző olyan világból küldi tudósításait, amelyet rajta kívül ma már nagyon kevesen ismernek ilyen behatóan. Behatóan és ilyen szeretetteljesen.

A szerző hősei többnyire az előző köteteiből ismert furcsa nevű, de akár a közvetlen környezetünkben vagy az osztrák–magyar monarchia „áldott békeidejében”, a két háború között élő, esetenként az elviselhetetlenség és felelőtlen szabadság határán billegő, különös, bogaras figurák. A hihető és a hihetetlen határán tollászkodó történetek, a helyzet pengeélén bokázó, hajbókoló alakok és városok megközelítése és ábrázolása ironikus. A nyelvi komikum, új szavak, képzelt állatok, átértelmezett kifejezések, a sokszínűség és a nemes érzelgősség keverékéből bontakozik ki az a sajátos meseközeg, amely Sebestyén Mihály elbeszéléseire jellemző.

Huszonnégy „kánoni” és jó néhány apokrif darab, hetvenhét szonett lefordítását követően Jánosházy György végre rászánta magát Shakespeare két legismertebb drámájának, a Romeo és Júliának és az Othellónak a fordítására is, ráébredve arra, hogy e két fontos tragédia nélkül munkáját nem tekintheti befejezettnek. Az eredményt ebben a kötetben nyújtja át az olvasónak.

Szilágyi Sándor nélkül, az ő megkerülésével nincs erdélyi történelemtudomány, munkássága nélkül a 16-17. századi erdélyi magyar politikatörténet, diplomáciatörténet, köztörténet, a fejedelmi közigazgatás és törvénykezés múltjának tanulmányozása – sőt értelmezése – elképzelhetetlen. Ebből kiindulva válogatott és szerkesztett egybe néhányat a jelentősebb, Erdély nagy személyiségeiről – Bethlen Gábor, Haller Gábor, Kemény János, Béldi Pál, Szász János, Rákóczy József, Mikes Kelemen, Cserei Mihály – szóló tanulmányai közül Sebestyén Mihály.

A kötet két, a gyerekeknek írt darabot tartalmaz, mindkettő a magyar népmesevilágból ihletődött. A Tejkút témája: Piros- és Fehérország határában egy tejkút áll, amelyet megdézsmál egy fáradt óriás. A két ország eleve viszályban áll egymással, de külön-külön berúgatják majd megkötözik az óriást. A konfliktust a két király gyerekei, Rózsagyöngy és Tejkispej oldják meg, akiket szüleik elüldöztek, az eloldozott óriás segítségével azonban visszanyerik a szülői bizalmat, és a két országot is egyesítik...bővebben

Magyar Zoltán könyve egy elfeledett erdélyi tájegységet, a Kolozsvár és Dés között elterülő Erdélyi-Erdőhát vidékét hozza vissza a köztudatba. Mondakötete a megfogyatkozott népességű szórványvidék szájhagyományozott népköltészeti örökségét mutatja be monografikus igénnyel.

Végrendelkező elődeink századokkal előbb nem gondolták volna, hogy az utókor nemcsak kuriózumként tekint a testamentumaikra, hanem felfedezve értéküket sokoldalú kutatási igényeinek kielégítése érdekében közreadja, és fel is dolgozza azokat. Ez történik a jelen összeállításba foglalt írásokkal is, amely immár az ötödik a Mentor Kiadó gondozásában megjelenő végrendeleteket közlő forráskötetek sorában.

Naplójában, mely az utazást követő harmadik évben születik hányattatások, testi-lelki tusák közepette, Bölöni Farkas sok mindent elárul magáról, amire különben az életrajzírók soha nem jöttek volna rá, hiszen efféle igazán személyes napló, vallomásos önboncolás még ritka irodalmunkban a 19. század elején; Farkas Sándor is kísérletképpen veti papírra gondolatait, vívódásait: rendszertelenül, pillanatnyi benyomások hatására sebtiben jegyzi fel; s mikor az év végén visszaolvassa, nem kis fanyalgással veszi tudomásul, túlságosan őszinte volt.

A számtalan nyelvi bravúrral versben megírt négy legenda – a Szent Anna-tóról, a Bálványosvárról, a Gyilkos-tóról, a Marosról és Oltról – mindenek előtt és fölött igazi érdekfeszítő, lenyűgöző olvasmány azok számára, akiknek szánták: a szövegre és annak mélységeire már figyelni tudó gyermekeknek.

Pál-Antal Sándor kutatásai és gyűjtőmunkája révén először kerül nyilvánosságra, egy összefoglaló műben rendszerezve a székelyföldi címeres pecsétek, pecsétrajzok vagy pecsétlenyomatok egész sora. A kötetben a szerző részletesen tárgyalja a székely nemzet, a székely székek és a többi székelyföldi helyhatósági, egyházi, iskolai és kézműipari intézmények pecsétjeit. Pál-Antal Sándor jelen munkája rendkívül igényes forrás-feldolgozás, amely nemcsak a szakmában kutatók, hanem a történelmünk, múltunk jelképei iránt érdeklődő olvasók számára is hiánypótló kézikönyvnek tekinthető.

Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozat negyedik darabja a külhoni egyetemjárás 1849–1919 közötti szakaszát vizsgálja. A könyv egy részletes bevezető tanulmányt tartalmaz, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. A gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért a felkutatott diákok névsora – több mint 9600 név – ábécésorrendben, valamennyi diák életrajzi adataival, külföldi tanulmányainak helyével és idejével, élettörténetének jelentősebb állomásaival, értékelhető adatokkal szolgál a történészek, ezen belül helytörténészek, egyéb tudományágak művelői, valamint a különböző tudományos jellegű művek szerkesztői számára.

Fényképek albumba ragasztva vagy csak becsúsztatva egy harcteret megjárt bibliába, képeslapok, melyeket a propaganda, az élelmes kereskedő, a hadsereg adott ki s adott a honvéd, a közös hadseregbeli katona és a hátországiak kezébe. Ezeken ezernyi érdekes jelenet, a hadi élet mozzanatai. Albumunk, túl az emlékeztetésen, művészi igénnyel készült fotókat tartalmaz. Képei, amint kivehetők a felvételekből, képaláírásokból 1914–1916 között készültek, magyar, osztrák, német és orosz katonákról. Tisztek, tisztesek, közlegények, tüzérek, gyalogosok kerülnek előtérbe, pózolnak vagy bukkannak fel, olykor akaratlanul, egy-egy kép hátterében...bővebben

Márton Áron munkásságának igen jelentős részét alkotja nevelői tevékenysége. Szigorú feladatának tartotta küzdeni a lelkekért, így már fiatal papként felismerte, hogy nem térhet ki a nevelés világnézeti feladata elől. A könyv az azzal kapcsolatos jegyzeteit, cikkeit, tanulmányait tartalmazza.

A szerző igyekszik tárgyilagosan, mégis nagy empátiával megközelíteni a művészházaspár életének és tevékenységének jellemzőit, kiemelve mindenek előtt azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy a zománcművész Nagy Enikő és az üvegművész Egri László a maguk területén meghatározó egyéniségei az erdélyi magyar képzőművészetnek.

Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerjük. Kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartjuk számon. Főként a marosvásárhelyi zenélő kút, a Maroson átívelő fahíd és orgonák építőjeként került be a köztudatba, de sokan tudnak bankóhamisításairól is. Ki is volt, mi is volt végül is ez a zseniális elméjű székely? Tudós? Szélhámos? Egy szerencsétlen művész, ahogyan saját magát egy levelében jellemzi? Mi lehetett volna belőle, ha megadatik neki a tanulás lehetősége? Ezt igyekszik megválaszolni a szerző az eddig, többnyire saját kutatásainak eredményeként előkerült dokumentumok alapján. A kötet a maga egészében kész forgatókönyv: akár egy mozifilmen, képekben pereg el előttünk egy többre hivatott ember élete.

Az ldőtár ötödik kötete a szerző szándékai szerint kiegészítéseket és pótlásokat tartalmaz a már megjelent első kötethez, illetve a második kötet első részéhez. Hét évi kutatómunka során számos olyan régebbi és új adat került a felszínre, amelyeket annak idején, a kötetek lezárásakor már/még nem tudott hasznosítani, feldolgozni, beépíteni a város kronológiájába. A fehér foltok eltüntetése természetesen nem sikerülhet egyik napról a másikra, ez további generációk feladata lehet; Sebestyén csupán a már feltárt adatok regisztrációjára és rendezésére szorítkozik...

„Mit lehet kívánni születésének hetvenötödik évfordulóján Sütő Andrásnak? Talán azt, hogy az idő múlásának ezen a sűrűsödési pontján nyugtatóan érezze-tudja: könyvtárpolcokat szakadásig töltő, visszhangos művei irodalmunk kivételes, sokrétű jelentésű és értékű fejezetévé teljesedtek, új írásait olvasók tízezrei várják, neve fogalommá nemesedett és jelképévé kristályosodott anyanyelvünk teremtő és megtartó képességének. Bármennyire is természetes és indokolt ez a kívánság, aligha lenne foganatja.” Gálfalvi Zsolt

Mi vagyunk-e sorsunk kovácsai? Avagy eleve elrendelt minden, s nekünk csupán a színezés, a ha-zás, a múlt dicsőségébe való tétlen megmerítkezés juthat? A diplomáciai öklözőpárna forgatásában virtuóz Teleki, akit Machiavellihez hasonlítottak kortársai, ütötte-verte az erdélyi főurakat, mint szódás a lovát; Báthori Gábor, akit gonosz magaviselete miatt a transsylván Merithnek szoktak nevezni, érzékeny, szép levelekkel ostromolta szerelmeit; Rákóczi, aki fejedelemségre született, és esze is több volt a káptalannál, és ezzel a nagy eszével kiismerni vélte a történelem kerekének forgását, nemcsak saját magát, hanem népét is kelepcébe vitte. Nyelvében él a nemzet - akkor úgy él, amilyen a nyelve... Tudunk-e a múltról mesélni? Miként?