Betöltés...

Mentor Kiadó, Marosvásárhely

Cím: str. Moldovei nr. 4/A/5, 540520 Târgu-Mures / Marosvásárhely, Románia
Honlap: www.mentorkiado.ro
Vezető: Káli Király István igazgató
Telefon: +40/265/256-975
E-mail: office@mentorkiado.ro


A Mentor Kiadót 1992. februárjában a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársai alapították. A lap szellemi körére épülve 1993-ban kezdett kiadóként működni, határozott szándékaként jelölve meg az élő erdélyi magyar írók műveinek kiadását. Az első könyvünk megjelenése óta (1993. júliusa) közel 500 kötetet adtunk ki, 1998-tól kezdődően évi 40-45 címet. Az erdélyi irodalom mellett megjelentetjük a nem erdélyi magyar szerzők műveit, újabb fordításokat a világirodalom klasszikusaiból, a kisebbségben élő népek irodalmát magyar fordításban — Minoritates Mundi sorozat —, a két világháború közötti erdélyi magyar írók műveit. 2000-ben indult a Könyvbarát sorozat, amelyben klasszikusok eddig kiadatlan vagy méltatlanul feledésbe merült műveit jelentetjük meg. A Wass Albert életmű-sorozatban a teljesség igényével próbáljuk meg közismertté tenni a sokáig tiltás alatt levő szerző műveit. Az Erdély Emlékezete néven indított sorozat arra hivatott, hogy teret biztosítson Erdély történelmének minél pontosabb, tárgyilagosabb, dokumentumokon alapuló bemutatására. Fontosnak tartjuk az Erdély néprajzával foglalkozó művek közkinccsé tételét abban a sorozatban, amelynek neve A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára; a sorozatban már eddig is számos újranyomást vagy újrakiadást is megért kötet került az érdeklődők kezébe. Tizenötödik köteténél tart az erdélyi képzőművészeket bemutató Mentor Művészeti Monográfiák sorozat. Munkánk még mindig többé-kevésbé közszolgálat is, kiadónk igyekszik nem csak Erdélyben jelentős szerepet játszani a magyar nyelvű kultúra terjesztésében.

Magyar tiszt a román hadseregben
2.390 Ft
Bedő Béla / Emberek - életek

A 20. század második felében nem túl sok magyar nemzetiségű tiszt szolgált a román hadseregben, és nem tudunk róla, hogy bárki közülük megírta volna az életrajzát. És főleg nagyon kevés volt közülük az olyan, aki, Bedő Bélához hasonlóan, megőrizte nemzeti identitását. A szerzőnek, bár fontos a magyarsága, értékrendszerében ugyanekkora súllyal bír a virtus és az élet nehézségeivel való bátor szembenézés. Élvezetes stílusban megírt rövid történeteiben sok olyan apró részletet örökít meg a világháborús és az azt megelőző időkről illetve a romániai kommunizmus öt évtizedéről, amelyek hiányoznak a hivatalos történelemkönyvekből.


Nem hősökről beszélek
2.350 Ft
Méliusz Anna / Emberek - életek

Amit a szerző elmond, nem a történelem, hanem egyetlen kis család tragédiája, Európa Keletén, egy kis országban, annak is egy kis városában, Kolozsvárt, Erdélyben. De a történés maga része a történelemnek. Nem ‘világot megrendítő’ esemény, mégsem csak individuális tragédia. Hiszen akikről ez a dokumentum-írás szól, életükben sem játszottak hős-szerepet. Egy asszonyról és egy gyermekről van szó, akik egy forradalmár mellett élték le életüket. Egyikük tragikus haláláig. És a másik nem kevésbé tragikus pusztulásáig, a megőrüléséig.


A tizedik zsidó
2.730 Ft
Novellák / Tóth Mária

A kötet novellái hol a gyermekkor emlékeit elevenítik fel, hol az időskor kalandjait mesélik el. Alaphangulatuk vidám, humoros, olykor groteszk, önironikus. A legnagyobb tragédiákban is felsejlik a remény, hogy mindennek, a szenvedésnek is van értelme. De ami leginkább jellemző rájuk: a szerző olyan világból küldi tudósításait, amelyet rajta kívül ma már nagyon kevesen ismernek ilyen behatóan. Behatóan és ilyen szeretetteljesen.


Midway-szigetek
2.940 Ft
Sebestyén Mihály

A szerző hősei többnyire az előző köteteiből ismert furcsa nevű, de akár a közvetlen környezetünkben vagy az osztrák–magyar monarchia „áldott békeidejében”, a két háború között élő, esetenként az elviselhetetlenség és felelőtlen szabadság határán billegő, különös, bogaras figurák. A hihető és a hihetetlen határán tollászkodó történetek, a helyzet pengeélén bokázó, hajbókoló alakok és városok megközelítése és ábrázolása ironikus. A nyelvi komikum, új szavak, képzelt állatok, átértelmezett kifejezések, a sokszínűség és a nemes érzelgősség keverékéből bontakozik ki az a sajátos meseközeg, amely Sebestyén Mihály elbeszéléseire jellemző.


Még regékben sincsen arra szó
2.520 Ft
Két tragédia Jánosházy György fordításában / Shakespeare William

Huszonnégy „kánoni” és jó néhány apokrif darab, hetvenhét szonett lefordítását követően Jánosházy György végre rászánta magát Shakespeare két legismertebb drámájának, a Romeo és Júliának és az Othellónak a fordítására is, ráébredve arra, hogy e két fontos tragédia nélkül munkáját nem tekintheti befejezettnek. Az eredményt ebben a kötetben nyújtja át az olvasónak.


Hanyatló Erdély
3.150 Ft
Történelmi tanulmányok / Szilágyi Sándor / Erdélyi ritkaságok

Szilágyi Sándor nélkül, az ő megkerülésével nincs erdélyi történelemtudomány, munkássága nélkül a 16-17. századi erdélyi magyar politikatörténet, diplomáciatörténet, köztörténet, a fejedelmi közigazgatás és törvénykezés múltjának tanulmányozása – sőt értelmezése – elképzelhetetlen. Ebből kiindulva válogatott és szerkesztett egybe néhányat a jelentősebb, Erdély nagy személyiségeiről – Bethlen Gábor, Haller Gábor, Kemény János, Béldi Pál, Szász János, Rákóczy József, Mikes Kelemen, Cserei Mihály – szóló tanulmányai közül Sebestyén Mihály.


A szerencse fia
1.890 Ft
Mesejáték / Király Kinga Júlia

A kötet két, a gyerekeknek írt darabot tartalmaz, mindkettő a magyar népmesevilágból ihletődött. A Tejkút témája: Piros- és Fehérország határában egy tejkút áll, amelyet megdézsmál egy fáradt óriás. A két ország eleve viszályban áll egymással, de külön-külön berúgatják majd megkötözik az óriást. A konfliktust a két király gyerekei, Rózsagyöngy és Tejkispej oldják meg, akiket szüleik elüldöztek, az eloldozott óriás segítségével azonban visszanyerik a szülői bizalmat, és a két országot is egyesítik...bővebben


Erdőháti népmondák
3.360 Ft
Magyar Zoltán

Magyar Zoltán könyve egy elfeledett erdélyi tájegységet, a Kolozsvár és Dés között elterülő Erdélyi-Erdőhát vidékét hozza vissza a köztudatba. Mondakötete a megfogyatkozott népességű szórványvidék szájhagyományozott népköltészeti örökségét mutatja be monografikus igénnyel.


Erdélyi testamentumok V.
3.150 Ft
Kora újkori marosvásárhelyi végrendeletek 1586–1689 / Rüsz-Fogarasi Enikő (sajtó alá rendezte)

Végrendelkező elődeink századokkal előbb nem gondolták volna, hogy az utókor nemcsak kuriózumként tekint a testamentumaikra, hanem felfedezve értéküket sokoldalú kutatási igényeinek kielégítése érdekében közreadja, és fel is dolgozza azokat. Ez történik a jelen összeállításba foglalt írásokkal is, amely immár az ötödik a Mentor Kiadó gondozásában megjelenő végrendeleteket közlő forráskötetek sorában.


Utazás Nyugat-Európában – Naplótöredék
2.730 Ft
Bölöni Farkas Sándor / Erdélyi ritkaságok

Naplójában, mely az utazást követő harmadik évben születik hányattatások, testi-lelki tusák közepette, Bölöni Farkas sok mindent elárul magáról, amire különben az életrajzírók soha nem jöttek volna rá, hiszen efféle igazán személyes napló, vallomásos önboncolás még ritka irodalmunkban a 19. század elején; Farkas Sándor is kísérletképpen veti papírra gondolatait, vívódásait: rendszertelenül, pillanatnyi benyomások hatására sebtiben jegyzi fel; s mikor az év végén visszaolvassa, nem kis fanyalgással veszi tudomásul, túlságosan őszinte volt.


Erdélyi legendák
1.890 Ft
Vári Attila

A számtalan nyelvi bravúrral versben megírt négy legenda – a Szent Anna-tóról, a Bálványosvárról, a Gyilkos-tóról, a Marosról és Oltról – mindenek előtt és fölött igazi érdekfeszítő, lenyűgöző olvasmány azok számára, akiknek szánták: a szövegre és annak mélységeire már figyelni tudó gyermekeknek.


Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek
4.990 Ft
Pál-Antal Sándor

Pál-Antal Sándor kutatásai és gyűjtőmunkája révén először kerül nyilvánosságra, egy összefoglaló műben rendszerezve a székelyföldi címeres pecsétek, pecsétrajzok vagy pecsétlenyomatok egész sora. A kötetben a szerző részletesen tárgyalja a székely nemzet, a székely székek és a többi székelyföldi helyhatósági, egyházi, iskolai és kézműipari intézmények pecsétjeit. Pál-Antal Sándor jelen munkája rendkívül igényes forrás-feldolgozás, amely nemcsak a szakmában kutatók, hanem a történelmünk, múltunk jelképei iránt érdeklődő olvasók számára is hiánypótló kézikönyvnek tekinthető.


Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között I-II. kötet
8.990 Ft
Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László

Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozat negyedik darabja a külhoni egyetemjárás 1849–1919 közötti szakaszát vizsgálja. A könyv egy részletes bevezető tanulmányt tartalmaz, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. A gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért a felkutatott diákok névsora – több mint 9600 név – ábécésorrendben, valamennyi diák életrajzi adataival, külföldi tanulmányainak helyével és idejével, élettörténetének jelentősebb állomásaival, értékelhető adatokkal szolgál a történészek, ezen belül helytörténészek, egyéb tudományágak művelői, valamint a különböző tudományos jellegű művek szerkesztői számára.


Galícia 1914–1916 – Arcvonal és hátország
3.990 Ft
Káli Király István (szerk.)

Fényképek albumba ragasztva vagy csak becsúsztatva egy harcteret megjárt bibliába, képeslapok, melyeket a propaganda, az élelmes kereskedő, a hadsereg adott ki s adott a honvéd, a közös hadseregbeli katona és a hátországiak kezébe. Ezeken ezernyi érdekes jelenet, a hadi élet mozzanatai. Albumunk, túl az emlékeztetésen, művészi igénnyel készült fotókat tartalmaz. Képei, amint kivehetők a felvételekből, képaláírásokból 1914–1916 között készültek, magyar, osztrák, német és orosz katonákról. Tisztek, tisztesek, közlegények, tüzérek, gyalogosok kerülnek előtérbe, pózolnak vagy bukkannak fel, olykor akaratlanul, egy-egy kép hátterében...bővebben


Nevelés
2.100 Ft
Márton Áron / Márton Áron hagyatéka

Márton Áron munkásságának igen jelentős részét alkotja nevelői tevékenysége. Szigorú feladatának tartotta küzdeni a lelkekért, így már fiatal papként felismerte, hogy nem térhet ki a nevelés világnézeti feladata elől. A könyv az azzal kapcsolatos jegyzeteit, cikkeit, tanulmányait tartalmazza.


Nagy Enikő - Egri László
3.150 Ft
Banner Zoltán / Mentor Művészeti Monográfia

A szerző igyekszik tárgyilagosan, mégis nagy empátiával megközelíteni a művészházaspár életének és tevékenységének jellemzőit, kiemelve mindenek előtt azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy a zománcművész Nagy Enikő és az üvegművész Egri László a maguk területén meghatározó egyéniségei az erdélyi magyar képzőművészetnek.


Mesterségem címere: Bodor Péter
3.570 Ft
Egy zseniális székely elme / Pál-Antal Sándor

Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerjük. Kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartjuk számon. Főként a marosvásárhelyi zenélő kút, a Maroson átívelő fahíd és orgonák építőjeként került be a köztudatba, de sokan tudnak bankóhamisításairól is. Ki is volt, mi is volt végül is ez a zseniális elméjű székely? Tudós? Szélhámos? Egy szerencsétlen művész, ahogyan saját magát egy levelében jellemzi? Mi lehetett volna belőle, ha megadatik neki a tanulás lehetősége? Ezt igyekszik megválaszolni a szerző az eddig, többnyire saját kutatásainak eredményeként előkerült dokumentumok alapján. A kötet a maga egészében kész forgatókönyv: akár egy mozifilmen, képekben pereg el előttünk egy többre hivatott ember élete.


Időtár V/1.
3.990 Ft
1291-1899 – Pótlások, kiegészítések, javítások az Időtár I-II. kötetéhez / Sebestyén Mihály (összeállító) / Erdély Emlékezete

Az ldőtár ötödik kötete a szerző szándékai szerint kiegészítéseket és pótlásokat tartalmaz a már megjelent első kötethez, illetve a második kötet első részéhez. Hét évi kutatómunka során számos olyan régebbi és új adat került a felszínre, amelyeket annak idején, a kötetek lezárásakor már/még nem tudott hasznosítani, feldolgozni, beépíteni a város kronológiájába. A fehér foltok eltüntetése természetesen nem sikerülhet egyik napról a másikra, ez további generációk feladata lehet; Sebestyén csupán a már feltárt adatok regisztrációjára és rendezésére szorítkozik...


Sütő András 75 éves
1.800 Ft
A 75 éves Sütő András köszöntése / Káli Király István (szerk.)

„Mit lehet kívánni születésének hetvenötödik évfordulóján Sütő Andrásnak? Talán azt, hogy az idő múlásának ezen a sűrűsödési pontján nyugtatóan érezze-tudja: könyvtárpolcokat szakadásig töltő, visszhangos művei irodalmunk kivételes, sokrétű jelentésű és értékű fejezetévé teljesedtek, új írásait olvasók tízezrei várják, neve fogalommá nemesedett és jelképévé kristályosodott anyanyelvünk teremtő és megtartó képességének. Bármennyire is természetes és indokolt ez a kívánság, aligha lenne foganatja.” Gálfalvi Zsolt


Penna Historiae
1.800 Ft
Esszék / Láng Zsolt (szerk.)

Mi vagyunk-e sorsunk kovácsai? Avagy eleve elrendelt minden, s nekünk csupán a színezés, a ha-zás, a múlt dicsőségébe való tétlen megmerítkezés juthat? A diplomáciai öklözőpárna forgatásában virtuóz Teleki, akit Machiavellihez hasonlítottak kortársai, ütötte-verte az erdélyi főurakat, mint szódás a lovát; Báthori Gábor, akit gonosz magaviselete miatt a transsylván Merithnek szoktak nevezni, érzékeny, szép levelekkel ostromolta szerelmeit; Rákóczi, aki fejedelemségre született, és esze is több volt a káptalannál, és ezzel a nagy eszével kiismerni vélte a történelem kerekének forgását, nemcsak saját magát, hanem népét is kelepcébe vitte. Nyelvében él a nemzet - akkor úgy él, amilyen a nyelve... Tudunk-e a múltról mesélni? Miként?



Részletes keresés