Mentor Kiadó, Marosvásárhely

A szerző, Magyarországon élő és alkotó szobrászművész, több mint 30 éve járja Marosszék temetőit, fényképezi és rajzolja, menti az enyészettől a jövő számára a múlt értékeit. Tanulmányában összegezi e kincsek jelentőségét, rendszerét, jelképvilágának lényegét. A kötetet 300-nál több rajz és 20 színes tábla gazdagítja.

Intézmény-, közigazgatás- és egyháztörténet. Ugyanakkor a tárgyalt intézmények pecséthasználatának története is, a pecsétek részletes leírásával. A kötethez a pecséteket bemutató album járul.

A kötetben elsősorban az egykori Székelyvásárhelyről, a mai Marosvásárhelyről és környékéről a 16–18. században írt krónikákat adjuk közre, amelyeknek szerzői, Borsos Sebestyén, Nagy Szabó Ferenc, Toldalagi Mihály, Enyedi Lakatos Márton.

Rozsnyai Dávid, Szatmári Ötves János, Petri Nagy György, Borosnyai Lukács János és Bélteki Zsigmond krónikái, jegyzetekkel, mutatókkal.

Szerkesztette, a tanulmányt írta, jegyzetekkel ellátta Pál-Antal Sándor.

Marosvásárhelyről ez a leggazdagabb monográfia, amely valaha elkészült. A szerző a könyvet két kötetesre tervezte, az első kötet a kezdetektől 1848-ig igyekszik a lehető legrészletesebben bemutatni Erdély egyik legjelentősebb helységének történetét, a hozzáférhető dokumentumok és résztanulmányok alapján.

A kötet tizenkilenc, Marosvásárhely új- és legújabb kori történelmével kapcsolatos tanulmányt tartalmaz, amelyek az 1848-as forradalmat követő polgári korszaktól kezdődően, a két világháború közötti város gazdasági és közéletén át a kommunista éra első két évtizedében bekövetkezett gyökeres változásokra keresnek megalapozott magyarázatot.

A sorozat következő kötete elérhető itt.

Újabb tanulmánykötet, amely Marosvásárhely történetébe enged betekintést. Többnyire eddig érintetlen kérdésekre vonatkozó tíz írást tartalmaz. A hiteles múlt iránt érdeklődő feleltet kap időben jól körülhatárolt témákban a középkori, a fejedelemkori, valamint az újabb kori városi életről. Van közöttük hosszabb időszakot felölelő, átfogó tanulmány is, amelyik teljesen új oldaláról közelíti meg a kor eseményeit. A szerzők – erdélyi és magyarországi kutatók – segítséget nyújtanak szakmabelieknek és laikusoknak egyaránt, hogy részleteiben is jobban megismerjék és megértsék a helység történetét.

Marosvásárhely jogszabályai a sok évszázados helyi önkormányzat megnyilvánulásának bizonyítékai, a polgárnévsorok a vezető testületnek egy egységes, életerős és hasznos városi közösség megteremtését célzó gyakorlatát tükrözik.

A könyvben részletesen megismerhetjük a fotóművész életét, szakmai munkásságát, kiállításait, melyet fekete-fehér képanyag kísér a művész alkotásaiból.

Huszonnégy „kánoni” és jó néhány apokrif darab, hetvenhét szonett lefordítását követően Jánosházy György végre rászánta magát Shakespeare két legismertebb drámájának, a Romeo és Júliának és az Othellónak a fordítására is, ráébredve arra, hogy e két fontos tragédia nélkül munkáját nem tekintheti befejezettnek. Az eredményt ebben a kötetben nyújtja át az olvasónak.

Huszonöt mese, amely a szerző legelső kéziratának egyike, egy tiszta szerelem gyermekien őszinte mesés elbeszélése. Csorbítatlan egész. Bensőséges lírai vallomás lobog belőle a legnagyszerűbb emberi érzésről, híradásul arról az emberről is, aki ennek az érzésnek valaha kifejezésformát talált, a akiből még most, halála után több mint hat évtizeddel is idevilágol egy másokért égő áldozatos élet példája.

Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerjük. Kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartjuk számon. Főként a marosvásárhelyi zenélő kút, a Maroson átívelő fahíd és orgonák építőjeként került be a köztudatba, de sokan tudnak bankóhamisításairól is. Ki is volt, mi is volt végül is ez a zseniális elméjű székely? Tudós? Szélhámos? Egy szerencsétlen művész, ahogyan saját magát egy levelében jellemzi? Mi lehetett volna belőle, ha megadatik neki a tanulás lehetősége? Ezt igyekszik megválaszolni a szerző az eddig, többnyire saját kutatásainak eredményeként előkerült dokumentumok alapján. A kötet a maga egészében kész forgatókönyv: akár egy mozifilmen, képekben pereg el előttünk egy többre hivatott ember élete.

Átfogó, tudományos jellegét tekintve igen értékes munka az erdélyi Mezőség hiedelemvilágáról; gazdag dokumentummelléklettel.

A Miatyánk a keresztény ember legkedvesebb imádsága, ezért a leggyakoribb is. Erdély mártír életű püspöke egy egész évet szánt a Miatyánkkal kapcsolatos kérdések megfogalmazására, mert szerinte „egész életünk benne van..., az Istenhez való viszonyunkat átfogja minden vonatkozásban”.

Michelangelo a szobrász, festő, építész kora kimagasló költője is volt.  A késői reneszánsz nagy lángelméje,  kortársai szerint különc, magányos, barátságtalan ember volt. Ám ebben a teremtő magányban, melyet a tapintatlan világ oly kevéssé tartott tiszteletben, a múzsák közül négyen is társául szegődtek: a szobrászaté, a festészeté, az építészeté és a költészeté. Ezzel az utóbbival folytatta legbizalmasabb beszélgetéseit. E kötet 76 teljes és egy csonkán maradt szonettjét tartalmazza. A fordítás az utca nyelvét beszélő és saját iratlan törvényeit követő elmét igyekszik visszaadni, aki hasonló módon faragja a verset, mint az utolsó Pietákat.

A szerző hősei többnyire az előző köteteiből ismert furcsa nevű, de akár a közvetlen környezetünkben vagy az osztrák–magyar monarchia „áldott békeidejében”, a két háború között élő, esetenként az elviselhetetlenség és felelőtlen szabadság határán billegő, különös, bogaras figurák. A hihető és a hihetetlen határán tollászkodó történetek, a helyzet pengeélén bokázó, hajbókoló alakok és városok megközelítése és ábrázolása ironikus. A nyelvi komikum, új szavak, képzelt állatok, átértelmezett kifejezések, a sokszínűség és a nemes érzelgősség keverékéből bontakozik ki az a sajátos meseközeg, amely Sebestyén Mihály elbeszéléseire jellemző.

A könyvben részletesen megismerhetjük a kortárs képzőművész életét, szakmai munkásságát, kiállításait, melyet fekete-fehér képanyag kísér a művész alkotásaiból, s az album végén 40 színes kép mutatja be munkásságát. Miklóssy Gábor a Holnaposok városában, a Nyugat forradalmának időszakában, 1912. október 25-én született.

A kötet az Emberek és kontextusok című néprajzi forráskiadvány-sorozat ötödik kötete, amely egy mezőkeszüi autodidakta író kéziratos füzeteiben fellelhető szövegek közreadására vállalkozik. A könyvben ízelítőt kapunk 1945-től 2008-ig megírt szövegekből: verses halotti búcsúztatók, család- és helytörténeti feljegyzések, történelmi eseményekre való reflexiók, lakodalmi költészet, karácsonyi, újévi, húsvéti, anyák napi, iskolai, lelkipásztori köszöntők, imák stb.

A könyv egy sáromberki parasztember, Berekméri István Andrásé (1877-1953) élettörténetét teszi közzé és elemzi. Első fele forrásközlés, a második része egy terjedelmesebb tanulmány, amely azt boncolgatja, hogy mivel magyarázható az embernek a nagyfokú törekvése, hogy életéről történeteket mondjon, milyen alkalmak váltják ki az emberből a történetmondást, a történetek felelevenítését, milyen funkciókat tölthet be az írás az ember életében. A kötet melléklete a szerző iratainak másolatát és korabeli fényképeket tartalmazza és egy CD is forrásként szolgál.