Betöltés...

Mentor Kiadó, Marosvásárhely

Cím: str. Moldovei nr. 4/A/5, 540520 Târgu-Mures / Marosvásárhely, Románia
Honlap: www.mentorkiado.ro
Vezető: Káli Király István igazgató
Telefon: +40/265/256-975
E-mail: office@mentorkiado.ro


A Mentor Kiadót 1992. februárjában a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársai alapították. A lap szellemi körére épülve 1993-ban kezdett kiadóként működni, határozott szándékaként jelölve meg az élő erdélyi magyar írók műveinek kiadását. Az első könyvünk megjelenése óta (1993. júliusa) közel 500 kötetet adtunk ki, 1998-tól kezdődően évi 40-45 címet. Az erdélyi irodalom mellett megjelentetjük a nem erdélyi magyar szerzők műveit, újabb fordításokat a világirodalom klasszikusaiból, a kisebbségben élő népek irodalmát magyar fordításban — Minoritates Mundi sorozat —, a két világháború közötti erdélyi magyar írók műveit. 2000-ben indult a Könyvbarát sorozat, amelyben klasszikusok eddig kiadatlan vagy méltatlanul feledésbe merült műveit jelentetjük meg. A Wass Albert életmű-sorozatban a teljesség igényével próbáljuk meg közismertté tenni a sokáig tiltás alatt levő szerző műveit. Az Erdély Emlékezete néven indított sorozat arra hivatott, hogy teret biztosítson Erdély történelmének minél pontosabb, tárgyilagosabb, dokumentumokon alapuló bemutatására. Fontosnak tartjuk az Erdély néprajzával foglalkozó művek közkinccsé tételét abban a sorozatban, amelynek neve A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára; a sorozatban már eddig is számos újranyomást vagy újrakiadást is megért kötet került az érdeklődők kezébe. Tizenötödik köteténél tart az erdélyi képzőművészeket bemutató Mentor Művészeti Monográfiák sorozat. Munkánk még mindig többé-kevésbé közszolgálat is, kiadónk igyekszik nem csak Erdélyben jelentős szerepet játszani a magyar nyelvű kultúra terjesztésében.

A Székelyföldi Iparmúzeum
2.800 Ft
Bónis Johanna

A szerző a levéltári adatok, az egykori múzeum gyűjteményének, tárgyi emlékeinek számbavételével, színes és f.f. fotók felhasználásával igyekszik felkelteni az olvasó figyelmét.


A magyar költészet századai
2.520 Ft
Cs. Szabó László

Cs. Szabó László írói munkássága a Nyugat vonzásában alakult, ő maga annak az esszéirodalomnak a képviselője volt, amely a nyilvános gondolkodásnak és eszmélkedésnek ezt a művészi formáját ismét a magyar irodalmi kultúra magaslataira emelte.


Szövegek, képek, kultúrák
3.150 Ft
Két tanulmány a szakrális művészet és a vallásos élet területéről / Szikszai Mária

A szerzőt a Szatmár megyei Kaplonyban és a Kolozs megyei Füzesmikolán a vallásos életnek a szakrális művészetekkel is kapcsolatban álló kérdésköre foglalkoztatta. Kiindulópontként Kaplonyban a plébánia eseményeit rögzítő Historia Domus, Füzesmikolán egy kegyképpel kapcsolatos mirákulumkönyv szolgált.


Hív a harang
2.350 Ft
Csávossy György

A szerző mint - világi rendben - levő keresztény hármas tagolású kötetében - harangozásra -, illetve az igehirdetés nem könnyű feladatára vállakozik, azzal a nem titkolt célkitűzéssel, hogy felébressze lelki szendergésükből a bóbiskoló embereket.


Amire vágyunk, amitől félünk, amit remélünk
2.730 Ft
Gagyi József

A kötet a szerző által az elmúlt 30 évben, székelyföldi falusi környezetben tanulmányozott, a népi vallásosság, a népi hiedelmek körébe tartozó jelenségek leírását, elemzését tartalmazza, az antropológiára jellemző alkalmazott szemléleti háttér és módszertan szerint.


Árnyékvitéz
2.100 Ft
Szonettek / Jánosházy György

Az idén 90. évét töltő költő az utóbbi évek során különböző helyzetekben és hangulatokban írt verseit – 80 szonettet – gyűjtötte össze ebbe a kötetbe, amelyek nagy része szembenézés szűkebb és tágabb világunk és a magunk életének romlásával, jelen és jövő sötét árnyékaival.


Fogyatékosság és családvilágok
2.400 Ft
A sérült gyermekeket nevelő családok életminősége és speciális problémái / Berszán Lídia

E könyv megkísérli feltárni, hogy milyen utat járt végig a fogyatékos személyekkel foglalkozó ellátórendszer. Visz-e egyenes út a társadalmon kívüliségből az aktív részvételre? Át lehet-e lépni az ignoranciából az integrációba?


Bolond kisváros
2.940 Ft
Molter Károly

Izes, zamatos próza, novellák a javából, egyetlen fűzérben, igazi Molter. Irónia és önirónia, társadalombírálat és -szeretet egy időben, egyik a másikért. Akik akkor éltek és olvasták, magukra ismertek. Akik most élnek, ha jól odafigyelnek, ők is magukra ismernek, és - ha fél szájjal is - nevetnek.


Erdélyi Panteon 1.
1.200 Ft
Művelődéstörténeti vázlatok / Jánosházy György (szerk.)

Publicisztikák mai erdélyi szerzőktől a 16-20. századi legkiválóbb erdélyi gondolkodókról.


Hanyatló Erdély
3.150 Ft
Történelmi tanulmányok / Szilágyi Sándor / Erdélyi ritkaságok

Szilágyi Sándor nélkül, az ő megkerülésével nincs erdélyi történelemtudomány, munkássága nélkül a 16-17. századi erdélyi magyar politikatörténet, diplomáciatörténet, köztörténet, a fejedelmi közigazgatás és törvénykezés múltjának tanulmányozása – sőt értelmezése – elképzelhetetlen. Ebből kiindulva válogatott és szerkesztett egybe néhányat a jelentősebb, Erdély nagy személyiségeiről – Bethlen Gábor, Haller Gábor, Kemény János, Béldi Pál, Szász János, Rákóczy József, Mikes Kelemen, Cserei Mihály – szóló tanulmányai közül Sebestyén Mihály.


Tatjána
2.940 Ft
Bogdán László

Átmenet a szerelmi történet, a pikareszk kalandregény és az utazási regény között. A különféle hangulati és stíluselemek - tragikum, fantasztikum, szarkazmus - áttűnnek egymásba, de a nagytörténet melankolikus atmoszféráját erősítik. A szerző a jelenről beszél, különös tekintettel a férfi-nő kapcsolatra, amely egyértelműen meghatározza a kor „bolond” világát. A történet fordulatokban gazdag, s a cselekmény olykor szinte észrevétlenül siklik át az álomszerűségbe. Amikor az erdélyi valóságról esik szó, Bogdán László igen jó érzékkel szól hozzá a mindennapi, olykor elvi kérdésekhez is.


Egy az Isten
2.790 Ft
Jókai Mór

A klasszikus, Erdélyben játszódó regény újrakiadása. Rómában kilincsel házassága felbontásáért Zbrócy Blanka grófnő, akit családja egy vén kéjenc herceghez, Cagliarihoz kényszerített. Sokszoros hálót kerítenek köréje, mert a herceg a vagyonára, a herceg titkára: egy erdélyi kalandor, Vajdár pedig a kezére pályázik. Változatos és veszélyes ármánykodásaik gyűrűjéből egy sejtelmesen viselkedő, békés, de ügyesen merész tordai festő, volt diplomata és vasbányatulajdonos, Adorján Manassé menti ki. Természetesen beleszeret, s a forradalmi "anarchiától" terhes Olaszországon és Magyarországon át viszi haza menyasszonyát Erdélybe...bővebben


Erdélyi Panteon 4.
1.890 Ft
Művelődéstörténeti vázlatok / Nagy Pál (szerk.)

Az erdélyi gondolkodókról írt esszék IV. kötetébe azok a 20. századi írók kerültek, akik a III. kötetből kimaradtak, vagy azóta – szomorú tényként kell kezelnünk – a halhatatlanságba távoztak (pl. Sütő András, Lászlóffy Aladár, Domokos Géza).


Celestina
1.980 Ft
Fernando de Rojas

A 15. század végén írt párbeszédes regény első magyar kiadása. Irodalmi kuriózum. Rojas 1499-ben kiadott huszonegy felvonásos könyvdrámáját az irodalomtörténet a spanyol Rómeó és Júliaként tartja számon.  A műben, miképp a korban is, egyszerre jelenik meg a pogány életöröm és az elragadtatott vallásosság. Tébolyult szerelmesek, haszonleső és mafla szolgák és gátlástalan katonák hajszolják egyre vad vágyaikat. A történet középpontjában pedig Celestina, az öreg kerítőnő áll, ki boszorkányos ügyességgel szálazza szét és bogozza össze a sorsfonalakat.


Fegyvertelen vadász dala
1.990 Ft
Áprily Lajos

A költő születésének 120. évfordulója alkalmából megjelent, az állatokról, a természetről szóló mesék, versek, amelyek hűen tükrözik Áprily természetszeretetét, a szülőföld imádatát.


Mesék
1.580 Ft
Balázs Ferenc

Huszonöt mese, amely a szerző legelső kéziratának egyike, egy tiszta szerelem gyermekien őszinte mesés elbeszélése. Csorbítatlan egész. Bensőséges lírai vallomás lobog belőle a legnagyszerűbb emberi érzésről, híradásul arról az emberről is, aki ennek az érzésnek valaha kifejezésformát talált, a akiből még most, halála után több mint hat évtizeddel is idevilágol egy másokért égő áldozatos élet példája.


Haza, a magasban
5.730 Ft
A "kettős kötődés" vita 1968-1969 / Pomogáts Béla (szerk.)

Pomogáts Béla 23 irodalomtörténeti dokumentumot gyűjtött ebbe a kötetbe. Bevezető tanulmánya megindokolja, miért fontos mindez irodalom- és művelődéstörténetünk szempontjából. Az 1968-69-es ankét természetes következménye volt a sajtóvisszhang, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, újvidéki írók, irodalomtudósok reagáltak a felvetett problémákra, a kettős, hármas kötődés elvére, a helyi politikai adottságok függvényében.


Üdvözlet Marosvásárhelyről
4.350 Ft
Csepreghy András - Csepreghy Henrik

A hajdani (1866-1944) Marosvásárhely régi képeslapokon, a szerzők bevezetőjével, Sebestyén Mihály előszavával. "Marosvásárhely első városa a Székelyföldnek, népessége 14 212 lakos -ipara, díszes épületei, templomai, könyvtára, iskolái, nagy intelligenciája, társadalma, a többszázados múltnak emlékei teszik azzá. (...) A város sok fényes, dicsőséges és boldog napot látott, de nem egyszer kellett fenékig kiürítenie a szenvedéseknek a poharát is."...bővebben


Erdélyről Trianonban
2.940 Ft
Pomogáts Béla (sajtó alá rendezte)

A kiadvány azokat a dokumentumokat tartalmazza, amelyeket a magyar békedelegáció mutatott be 1919–1920-ban Erdélyről, illetve az erdélyi állapotokról, s amelyek alapján az I. világháborút követő béketárgyalásokon a gr. Apponyi Albert vezette magyar küldöttség megfogalmazta álláspontját Erdéllyel kapcsolatban.


Laus Libri
4.990 Ft
Nyomdász- és kiadójelvények a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár 15-16. századi kiadványaiban / Deé Nagy Anikó

A szerző, aki közel fél évszázadot töltött a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár öreg könyvei között, igyekszik ízelítőt nyújtani a könyvnyomtatás korai szakaszaiban működő legismertebb európai nyomdászok által használt jelvényanyagról és arról, hogy az elmúlt századokban mi jutott el abból Erdély egyik városába, Marosvásárhelyre. A kötet gazdag illusztrációs anyaga a könyvet előállító egykori mesterek nagy szaktudását dicséri.



Részletes keresés