Betöltés...

Mentor Kiadó, Marosvásárhely

Cím: str. Moldovei nr. 4/A/5, 540520 Târgu-Mures / Marosvásárhely, Románia
Honlap: www.mentorkiado.ro
Vezető: Káli Király István igazgató
Telefon: +40/265/256-975
E-mail: office@mentorkiado.ro


A Mentor Kiadót 1992. februárjában a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársai alapították. A lap szellemi körére épülve 1993-ban kezdett kiadóként működni, határozott szándékaként jelölve meg az élő erdélyi magyar írók műveinek kiadását. Az első könyvünk megjelenése óta (1993. júliusa) közel 500 kötetet adtunk ki, 1998-tól kezdődően évi 40-45 címet. Az erdélyi irodalom mellett megjelentetjük a nem erdélyi magyar szerzők műveit, újabb fordításokat a világirodalom klasszikusaiból, a kisebbségben élő népek irodalmát magyar fordításban — Minoritates Mundi sorozat —, a két világháború közötti erdélyi magyar írók műveit. 2000-ben indult a Könyvbarát sorozat, amelyben klasszikusok eddig kiadatlan vagy méltatlanul feledésbe merült műveit jelentetjük meg. A Wass Albert életmű-sorozatban a teljesség igényével próbáljuk meg közismertté tenni a sokáig tiltás alatt levő szerző műveit. Az Erdély Emlékezete néven indított sorozat arra hivatott, hogy teret biztosítson Erdély történelmének minél pontosabb, tárgyilagosabb, dokumentumokon alapuló bemutatására. Fontosnak tartjuk az Erdély néprajzával foglalkozó művek közkinccsé tételét abban a sorozatban, amelynek neve A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára; a sorozatban már eddig is számos újranyomást vagy újrakiadást is megért kötet került az érdeklődők kezébe. Tizenötödik köteténél tart az erdélyi képzőművészeket bemutató Mentor Művészeti Monográfiák sorozat. Munkánk még mindig többé-kevésbé közszolgálat is, kiadónk igyekszik nem csak Erdélyben jelentős szerepet játszani a magyar nyelvű kultúra terjesztésében.

Még regékben sincsen arra szó
2.520 Ft
Két tragédia Jánosházy György fordításában / Shakespeare William

Huszonnégy „kánoni” és jó néhány apokrif darab, hetvenhét szonett lefordítását követően Jánosházy György végre rászánta magát Shakespeare két legismertebb drámájának, a Romeo és Júliának és az Othellónak a fordítására is, ráébredve arra, hogy e két fontos tragédia nélkül munkáját nem tekintheti befejezettnek. Az eredményt ebben a kötetben nyújtja át az olvasónak.


Erdélyi testamentumok V.
3.150 Ft
Kora újkori marosvásárhelyi végrendeletek 1586–1689 / Rüsz-Fogarasi Enikő (sajtó alá rendezte)

Végrendelkező elődeink századokkal előbb nem gondolták volna, hogy az utókor nemcsak kuriózumként tekint a testamentumaikra, hanem felfedezve értéküket sokoldalú kutatási igényeinek kielégítése érdekében közreadja, és fel is dolgozza azokat. Ez történik a jelen összeállításba foglalt írásokkal is, amely immár az ötödik a Mentor Kiadó gondozásában megjelenő végrendeleteket közlő forráskötetek sorában.


Erdélyi legendák
1.890 Ft
Vári Attila

A számtalan nyelvi bravúrral versben megírt négy legenda – a Szent Anna-tóról, a Bálványosvárról, a Gyilkos-tóról, a Marosról és Oltról – mindenek előtt és fölött igazi érdekfeszítő, lenyűgöző olvasmány azok számára, akiknek szánták: a szövegre és annak mélységeire már figyelni tudó gyermekeknek.


Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között I-II. kötet
8.990 Ft
Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László

Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozat negyedik darabja a külhoni egyetemjárás 1849–1919 közötti szakaszát vizsgálja. A könyv egy részletes bevezető tanulmányt tartalmaz, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. A gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért a felkutatott diákok névsora – több mint 9600 név – ábécésorrendben, valamennyi diák életrajzi adataival, külföldi tanulmányainak helyével és idejével, élettörténetének jelentősebb állomásaival, értékelhető adatokkal szolgál a történészek, ezen belül helytörténészek, egyéb tudományágak művelői, valamint a különböző tudományos jellegű művek szerkesztői számára.


Nevelés
2.100 Ft
Márton Áron / Márton Áron hagyatéka

Márton Áron munkásságának igen jelentős részét alkotja nevelői tevékenysége. Szigorú feladatának tartotta küzdeni a lelkekért, így már fiatal papként felismerte, hogy nem térhet ki a nevelés világnézeti feladata elől. A könyv az azzal kapcsolatos jegyzeteit, cikkeit, tanulmányait tartalmazza.


Nyolc boldogság
2.100 Ft
Márton Áron / Márton Áron hagyatéka

Karácsonyi ajándékként elkészült a Márton Áron hagyatéka sorozat legújabb, immár 9. kötete. A 173 oldalas kötetben tematikus beszédek sorakoznak, amelyeket az egykori fiatal pap, egyetemi lelkész Márton Áron kolozsvári korszakában írt s mondott el egyetemista hallgatóinak.


A két Bolyai alalakja a magyar szépirodalomban
3.990 Ft
Kozma Béla

Bolyai Farkas és Bolyai János, a földön élő apa és a kozmikus szférákba látó fiú, a 19. század két erdélyi egyénisége, szinte valamennyi magyar írót megihlette. E műveket veszi számba és próbálja meg értelmezni sok évtizedes gyűjtő- és elemző munkája eredményeként az egykori marosvásárhelyi Református Kollégium volt tanára és igazgatója.


A magyar költészet századai
2.520 Ft
Cs. Szabó László

Cs. Szabó László írói munkássága a Nyugat vonzásában alakult, ő maga annak az esszéirodalomnak a képviselője volt, amely a nyilvános gondolkodásnak és eszmélkedésnek ezt a művészi formáját ismét a magyar irodalmi kultúra magaslataira emelte.


A Maros megyei magyarság történetéből 2.
2.940 Ft
Tanulmányok / Pál-Antal Sándor (szerk.) / Erdély Emlékezete

17 jeles történész kiváló tanulmánya, esszéje a régió történelméről, a reformkortól Kádár János 1958-as romániai látogatásáig. (Román és angol nyelvű rezümékkel, 13 illusztrációval)

A tanulmánykötet következő kötete elérhető itt.


A Székelyföldi Iparmúzeum
2.800 Ft
Bónis Johanna

A szerző a levéltári adatok, az egykori múzeum gyűjteményének, tárgyi emlékeinek számbavételével, színes és f.f. fotók felhasználásával igyekszik felkelteni az olvasó figyelmét.


A Marosvásárhelyi Evang. Reform. Kollégium történetéből (1895-1944)
2.940 Ft
Koncz József

A 450 éves marosvásárhelyi kollégium történetének érdekes felvezetése a Milleneumtól a második világháború hozta változásokig. A mellékletben a végzősök tablóinak színes reprodukciói találhatók.


A Sóvidék földművelése
1.680 Ft
Madar Ilona

A szerző a Sóvidék földművelését mutatja be, a földgazdálkodás szerkezetét és annak változását. A szöveget gazdag képanyag illusztrálja. Egész Sóvidéket átfogja Madar Ilona kutatása, a települések legtöbbje most is archaikus gazdálkodású, az ott élők életvitelét tekintve. Ezért is bizonyult megfelelő kutatási terepnek a vidék. A gyűjtés ideje is mondhatni szerencsés, ugyanis a hagyományos gazdálkodásnak olyan jelenségeit, formáit örökíthette meg a szerző, amelyeket talán ma már nem lehetne lencsevégre kapni (pl. sarlós aratás)...bővebben


A szellem stratégiája
2.800 Ft
Pomogáts Béla

A kötetbe összegyűjtött tanulmányok, amelyek a magyar irodalom európai küldetését, az erdélyi magyar irodalom jellegét, kiemelkedő képviselőinek munkásságát világítják meg, nélkülözhetetlenek ahhoz a folyamathoz, amelynek szükségessége nyilvánvaló: mielőbb megfogalmazni a magyarság szellemi stratégiáját.


A waterlooi ganajtúróbogár
2.100 Ft
Lászlóffy Csaba

Az idén 70 éves szerző versei hét ciklusba foglalva, amelyekben a történések ritmusa különös méltóságot kölcsönöz magának a történelemnek, az egész teremtett világnak, akár Cézárról, az Ezeregyéjszakáról, akár egy tengeri szörnyről legyen is szó.


Bolond kisváros
2.940 Ft
Molter Károly

Izes, zamatos próza, novellák a javából, egyetlen fűzérben, igazi Molter. Irónia és önirónia, társadalombírálat és -szeretet egy időben, egyik a másikért. Akik akkor éltek és olvasták, magukra ismertek. Akik most élnek, ha jól odafigyelnek, ők is magukra ismernek, és - ha fél szájjal is - nevetnek.


Akiket fog a figura
6.300 Ft
Barabás László

A kötet az európai, ezen belül a magyar népi kultúrában is egyik legelterjedtebb profán ünnepsornak, a farsangnak Marosszéken meghonosodott dramatikus szokásait, népi színjátékait mutatja be igen részletesen, a leírásokat egy bevezető tanulmányban elemezve, összegezve. A 92 oldalas képmelléklet e szokásrendből ad ízelítőt.


Albert László
2.730 Ft
Banner Zoltán / Mentor Művészeti Monográfia

Albert László az egyik legeredetibb erdélyi festő, akinek a 20. század második felében jelentős szerepe volt a képzőművészet modernizálási folyamatában. Absztrakt-expresszionista képei eredeti témákat dolgoznak fel, ötleteit, témáit a mikro- és makrokozmosz tárgyaiból, lényeiből, jelenségeiből meríti. Színvilága változatos, képeinek díszítő jellege is jelentős.


Aranyosszék népköltészete I-II.
4.800 Ft
Keszeg Vilmos

A kötet a teljességre törekedve bemutatja a történelmi emlékezet szerveződését, a népballadákat, a narratívumokat és proverbiumokat, a találósokat és beugratókat, a táncszókat, az erkölcsi és higiéniai regulákat, a rituális beszéd alkalmait. A gyűjtemény célja árnyalni, újrarajzolni, korrigálni az érdeklődők számára az Aranyosszék-képet; 2. olvasmányt nyújtani Aranyosszék múltjával, társadalmával és kultúrájával kapcsolatosan; 3. felvetni néhány aktuális szakmai kérdést, és válasz-kísérletet fogalmazni ezekre. A kutatás, a forrásfeltárás több téren történt. 


Az erdélyi tanító- és óvóképzés történetéből
6.720 Ft
Az erdélyi magyar tanító- és óvóképzés évszázadai Aradtól Zilahig (1777-2000) / Szabó K. Attila (összeáll.)

Erdélyben, 22 helységben működött az elmúlt évszázadok során, illetve működik olyan oktatási intézmény, amelyben magyar tanító- és óvóképzés folyt vagy folyik. A bevezető tanulmány ezek jellemzőit, ezen kívül valamennyi intézmény történelmét külön fejezet tárgyalja.


Fegyvertelen vadász dala
1.990 Ft
Áprily Lajos

A költő születésének 120. évfordulója alkalmából megjelent, az állatokról, a természetről szóló mesék, versek, amelyek hűen tükrözik Áprily természetszeretetét, a szülőföld imádatát.



Részletes keresés