Betöltés...

Mentor Kiadó, Marosvásárhely

Cím: str. Moldovei nr. 4/A/5, 540520 Târgu-Mures / Marosvásárhely, Románia
Honlap: www.mentorkiado.ro
Vezető: Káli Király István igazgató
Telefon: +40/265/256-975
E-mail: office@mentorkiado.ro


A Mentor Kiadót 1992. februárjában a Látó szépirodalmi folyóirat akkori munkatársai alapították. A lap szellemi körére épülve 1993-ban kezdett kiadóként működni, határozott szándékaként jelölve meg az élő erdélyi magyar írók műveinek kiadását. Az első könyvünk megjelenése óta (1993. júliusa) közel 500 kötetet adtunk ki, 1998-tól kezdődően évi 40-45 címet. Az erdélyi irodalom mellett megjelentetjük a nem erdélyi magyar szerzők műveit, újabb fordításokat a világirodalom klasszikusaiból, a kisebbségben élő népek irodalmát magyar fordításban — Minoritates Mundi sorozat —, a két világháború közötti erdélyi magyar írók műveit. 2000-ben indult a Könyvbarát sorozat, amelyben klasszikusok eddig kiadatlan vagy méltatlanul feledésbe merült műveit jelentetjük meg. A Wass Albert életmű-sorozatban a teljesség igényével próbáljuk meg közismertté tenni a sokáig tiltás alatt levő szerző műveit. Az Erdély Emlékezete néven indított sorozat arra hivatott, hogy teret biztosítson Erdély történelmének minél pontosabb, tárgyilagosabb, dokumentumokon alapuló bemutatására. Fontosnak tartjuk az Erdély néprajzával foglalkozó művek közkinccsé tételét abban a sorozatban, amelynek neve A Kriza János Néprajzi Társaság Könyvtára; a sorozatban már eddig is számos újranyomást vagy újrakiadást is megért kötet került az érdeklődők kezébe. Tizenötödik köteténél tart az erdélyi képzőművészeket bemutató Mentor Művészeti Monográfiák sorozat. Munkánk még mindig többé-kevésbé közszolgálat is, kiadónk igyekszik nem csak Erdélyben jelentős szerepet játszani a magyar nyelvű kultúra terjesztésében.

Az újrakezdés receptjei
6.990 Ft
Erdélyi zsidó történetek életről, éhségről és reménységről / Király Kinga Júlia

Éhség és sóvárgás, kóser és tréfli, holokauszt és újrakezdés. Ezek a gondolatok indították el a szerzőt 2015-ben, hogy megírjon egy erdélyi zsidó receptes könyvet, amiben a közösség háború előtti szokásaira, a koncentrációs táborokban tapasztalt éhezésre, aztán a kommunizmus csajkarendszerében megélt ínségre, a kényszerű tréfliségre egyaránt rá lehetett kérdezni. 
Szándékából nyilvánvalóan kitűnik, hogy látni és láttatni akarta, mi maradt az észak-erdélyi kóser háztartásokból, az étkezési szokásokból, s ezek mennyiben járultak hozzá eszközként a megmaradáshoz, az élet kiteljesítéséhez. Hogy erre választ kapjon, holokauszt túlélőkkel interjúzott, hiszen ha valakik, ők még emlékezhetnek a háború előtti ízekre, a vidékenként eltérő praktikákra, a családi receptúrákra, ahogyan emlékeznek a pusztító éhségre és az ízek utáni sóvárgásra is. 
A beszélgetések során egyértelművé vált, hogy a megkérdezettek emlékei a szerző emlékeivé is válnak, így lett a sok száz órás beszélgetésekből egy közös emlékkönyv, amely szépirodalom, de egyben kordokumentum is.


Székes
3.500 Ft
Adalékok a falu monográfiájához / Szakács Ferenc - Nemes Gyula

Ez a könyv híd szeretne lenni, amely a mai székesi emberek világát összeköti az ősök világával. Lapjain - a különböző levéltárakban, könyvtárakban fellelhető okiratok, könyvekben már megjelent, dokumentum értékű leírások anyagát idős adatközlők emlékeivel ötvözve – igyekeztünk bemutatni Székes történetét a legrégebbi időktől kezdve napjainkig, remélve, hogy sikerül valamennyire eloszlatni a falu múltjára rátelepedett sok évszázados ködöt, támpontot, fogódzót adva ugyanakkor azoknak, akik az igazi tudományosság és a teljesség igényével óhajtják majdan megírni e kis székely falu monográfiáját.  A szerzők


Sütő András 75 éves
1.800 Ft
A 75 éves Sütő András köszöntése / Káli Király István (szerk.)

„Mit lehet kívánni születésének hetvenötödik évfordulóján Sütő Andrásnak? Talán azt, hogy az idő múlásának ezen a sűrűsödési pontján nyugtatóan érezze-tudja: könyvtárpolcokat szakadásig töltő, visszhangos művei irodalmunk kivételes, sokrétű jelentésű és értékű fejezetévé teljesedtek, új írásait olvasók tízezrei várják, neve fogalommá nemesedett és jelképévé kristályosodott anyanyelvünk teremtő és megtartó képességének. Bármennyire is természetes és indokolt ez a kívánság, aligha lenne foganatja.” Gálfalvi Zsolt


Penna Historiae
1.800 Ft
Esszék / Láng Zsolt (szerk.)

Mi vagyunk-e sorsunk kovácsai? Avagy eleve elrendelt minden, s nekünk csupán a színezés, a ha-zás, a múlt dicsőségébe való tétlen megmerítkezés juthat? A diplomáciai öklözőpárna forgatásában virtuóz Teleki, akit Machiavellihez hasonlítottak kortársai, ütötte-verte az erdélyi főurakat, mint szódás a lovát; Báthori Gábor, akit gonosz magaviselete miatt a transsylván Merithnek szoktak nevezni, érzékeny, szép levelekkel ostromolta szerelmeit; Rákóczi, aki fejedelemségre született, és esze is több volt a káptalannál, és ezzel a nagy eszével kiismerni vélte a történelem kerekének forgását, nemcsak saját magát, hanem népét is kelepcébe vitte. Nyelvében él a nemzet - akkor úgy él, amilyen a nyelve... Tudunk-e a múltról mesélni? Miként?


Mesterségem címere: Bodor Péter
3.570 Ft
Egy zseniális székely elme / Pál-Antal Sándor

Bodor Péter alakját ma is inkább a róla terjengő legendákból ismerjük. Kalandos életű, időnként erkölcsileg kétes tetteiről elhíresült emberként tartjuk számon. Főként a marosvásárhelyi zenélő kút, a Maroson átívelő fahíd és orgonák építőjeként került be a köztudatba, de sokan tudnak bankóhamisításairól is. Ki is volt, mi is volt végül is ez a zseniális elméjű székely? Tudós? Szélhámos? Egy szerencsétlen művész, ahogyan saját magát egy levelében jellemzi? Mi lehetett volna belőle, ha megadatik neki a tanulás lehetősége? Ezt igyekszik megválaszolni a szerző az eddig, többnyire saját kutatásainak eredményeként előkerült dokumentumok alapján. A kötet a maga egészében kész forgatókönyv: akár egy mozifilmen, képekben pereg el előttünk egy többre hivatott ember élete.


Történelmi szimbólumaink – Székelyföldi pecsétek
4.990 Ft
Pál-Antal Sándor

Pál-Antal Sándor kutatásai és gyűjtőmunkája révén először kerül nyilvánosságra, egy összefoglaló műben rendszerezve a székelyföldi címeres pecsétek, pecsétrajzok vagy pecsétlenyomatok egész sora. A kötetben a szerző részletesen tárgyalja a székely nemzet, a székely székek és a többi székelyföldi helyhatósági, egyházi, iskolai és kézműipari intézmények pecsétjeit. Pál-Antal Sándor jelen munkája rendkívül igényes forrás-feldolgozás, amely nemcsak a szakmában kutatók, hanem a történelmünk, múltunk jelképei iránt érdeklődő olvasók számára is hiánypótló kézikönyvnek tekinthető.


Erdélyiek külföldi egyetemjárása 1849–1919 között I-II. kötet
8.990 Ft
Szabó Miklós – Simon Zsolt – Szögi László

Az erdélyiek külföldi egyetemjárását tárgyaló sorozat negyedik darabja a külhoni egyetemjárás 1849–1919 közötti szakaszát vizsgálja. A könyv egy részletes bevezető tanulmányt tartalmaz, mely bemutatja a külföldi egyetemjárás irányát, méreteit és sajátosságait, azokat a jellegzetességeket és értékeléseket, amelyek ezekből következtethetők. A gyűjtés a teljes Erdélyt befogja, etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül, ezért a felkutatott diákok névsora – több mint 9600 név – ábécésorrendben, valamennyi diák életrajzi adataival, külföldi tanulmányainak helyével és idejével, élettörténetének jelentősebb állomásaival, értékelhető adatokkal szolgál a történészek, ezen belül helytörténészek, egyéb tudományágak művelői, valamint a különböző tudományos jellegű művek szerkesztői számára.


Álomkölcsönző
2.940 Ft
Novellák / Vári Attila

A kötet egy eddig ismeretlen Vári-világba kalauzol el, amelyik teli van a hétköznapok szürkeségével, egyhangúságával telített, csodaváró emberekkel, akik remélik, várják a megváltó pillanatot. De az ő világukban a csodák – sajnos – nem égi, hanem földi jelenségek.


Az erdélyi magyar tanító- és óvóképzés évszázadai (1777-2000)
6.720 Ft
Szabó Kálmán Attila

A társadalom és a mindenkori hatalom a tanítót tekintette - tekinti - az adott kor emberiségideálját formáló egyik fő tényezőjének, ezért a tanítóképzés az iskolapolitika homlokterében állt. Ezért fontos megismerni a tanítóképzés történetét. E mű, amely tudományos igényű részletes áttekintést biztosít Erdély ezen intézménytípusánál teljes hálózatáról a kezdetektől a 20. század végéig, összefoglaló-összehasonlító jellegével egységes szemléletmódú összképet alkot, alapul szolgálva mind a szaktudomány kutatói, mind pedig a tárgykör iránt érdeklődő laikusok számára....


Időtár V/1.
3.990 Ft
1291-1899 – Pótlások, kiegészítések, javítások az Időtár I-II. kötetéhez / Sebestyén Mihály (összeállító) / Erdély Emlékezete

Az ldőtár ötödik kötete a szerző szándékai szerint kiegészítéseket és pótlásokat tartalmaz a már megjelent első kötethez, illetve a második kötet első részéhez. Hét évi kutatómunka során számos olyan régebbi és új adat került a felszínre, amelyeket annak idején, a kötetek lezárásakor már/még nem tudott hasznosítani, feldolgozni, beépíteni a város kronológiájába. A fehér foltok eltüntetése természetesen nem sikerülhet egyik napról a másikra, ez további generációk feladata lehet; Sebestyén csupán a már feltárt adatok regisztrációjára és rendezésére szorítkozik...


Napéjegyenlőség
2.520 Ft
Versek / Ungvári László Zsolt

Ungvári László Zsolt meghökkentő fölénnyel gyakorolja a versteremtést, úgy szerkeszt költői képet, lírai hangulatot, mintha maga lenne a teljes fegyverben elénk pattant Hektór, lenyűgöz és meghódít. Mélyen érző ember, kész lélek, tudatos és elszánt alkotó.


Nagy Enikő - Egri László
3.150 Ft
Banner Zoltán / Mentor Művészeti Monográfia

A szerző igyekszik tárgyilagosan, mégis nagy empátiával megközelíteni a művészházaspár életének és tevékenységének jellemzőit, kiemelve mindenek előtt azt a megcáfolhatatlan tényt, hogy a zománcművész Nagy Enikő és az üvegművész Egri László a maguk területén meghatározó egyéniségei az erdélyi magyar képzőművészetnek.


A végzet kirakós játékai
3.150 Ft
Versek / (Bogdán László) Vaszilij Bogdanov

Bogdán László sziporkázó fantáziájára, de egyben tényismereteire is vall az a csodálatraméltó változatosság, ahogyan egy 20. század eleji orosz költő tudatából, érzelemvilágából kiszólva ábrázolja mindazt, ami egyidőben az orosz korszellemre és Európa nyitottabb világára is jellemző.


Szénacsinálás 2 zivatar között
2.290 Ft
B. Kovács András

A téeszvilág széthullása (1991–1992) és a földbirtokok nagy vonalakban lezárult reprivatizációja (1991-től máig) nyomán a székely falvakban újból fellángolt az egyéni gazdálkodási kedv egy talpraesett kisebbség körében. E kötet írásai a földek visszaszolgáltatásától Románia európai uniós csatlakozása (2007. január 1.) környékéig, e két „zivatar” közti dologidőben követik nyomon az új világ beköszöntének fejleményeit.


Szabadító versek
1.680 Ft
Egyed Emese

A 86 versből álló kötet sokhangú létköltészet, változatos formatárral és tematikával, költői üzenetei balladai tömörségűek, szavából elemi erővel szólnak ki az élmények, felszabadítva a gondolat végeláthatatlan útjait.


Midway-szigetek
2.940 Ft
Sebestyén Mihály

A szerző hősei többnyire az előző köteteiből ismert furcsa nevű, de akár a közvetlen környezetünkben vagy az osztrák–magyar monarchia „áldott békeidejében”, a két háború között élő, esetenként az elviselhetetlenség és felelőtlen szabadság határán billegő, különös, bogaras figurák. A hihető és a hihetetlen határán tollászkodó történetek, a helyzet pengeélén bokázó, hajbókoló alakok és városok megközelítése és ábrázolása ironikus. A nyelvi komikum, új szavak, képzelt állatok, átértelmezett kifejezések, a sokszínűség és a nemes érzelgősség keverékéből bontakozik ki az a sajátos meseközeg, amely Sebestyén Mihály elbeszéléseire jellemző.


Ha akartam fütyöltem, ha akartam dúdolászgattam
2.730 Ft
Beszélgetések Balogh Pállal / Gagyi József

A szerző tapintatos, de közvetlen és sokrétű kérdéseire az idős, sokat megélt és megért jobbágyfalvi férfi megnyílik, őszintén és a részleteket is kimerítően válaszol. Az általa elmeséltekből feltárul előttünk a 20. század második felének minden, az életéhez kötődő eseménye és azokkal együtt a körülmények, a társadalmi viszonyok is, amelyek életét meghatározták.


Galícia 1914–1916 – Arcvonal és hátország
3.990 Ft
Káli Király István (szerk.)

Fényképek albumba ragasztva vagy csak becsúsztatva egy harcteret megjárt bibliába, képeslapok, melyeket a propaganda, az élelmes kereskedő, a hadsereg adott ki s adott a honvéd, a közös hadseregbeli katona és a hátországiak kezébe. Ezeken ezernyi érdekes jelenet, a hadi élet mozzanatai. Albumunk, túl az emlékeztetésen, művészi igénnyel készült fotókat tartalmaz. Képei, amint kivehetők a felvételekből, képaláírásokból 1914–1916 között készültek, magyar, osztrák, német és orosz katonákról. Tisztek, tisztesek, közlegények, tüzérek, gyalogosok kerülnek előtérbe, pózolnak vagy bukkannak fel, olykor akaratlanul, egy-egy kép hátterében...bővebben


Nyolc boldogság
2.100 Ft
Márton Áron / Márton Áron hagyatéka

Karácsonyi ajándékként elkészült a Márton Áron hagyatéka sorozat legújabb, immár 9. kötete. A 173 oldalas kötetben tematikus beszédek sorakoznak, amelyeket az egykori fiatal pap, egyetemi lelkész Márton Áron kolozsvári korszakában írt s mondott el egyetemista hallgatóinak.


Még regékben sincsen arra szó
2.520 Ft
Két tragédia Jánosházy György fordításában / Shakespeare William

Huszonnégy „kánoni” és jó néhány apokrif darab, hetvenhét szonett lefordítását követően Jánosházy György végre rászánta magát Shakespeare két legismertebb drámájának, a Romeo és Júliának és az Othellónak a fordítására is, ráébredve arra, hogy e két fontos tragédia nélkül munkáját nem tekintheti befejezettnek. Az eredményt ebben a kötetben nyújtja át az olvasónak.



Részletes keresés