Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro


Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

Falu, város, civilizáció
2.500 Ft
Fejezetek Erdély gazdaság- és társadalomtörténetéből 1848-1914 / Egyed Ákos

A kolozsvári professzor által jegyzett kötet Erdély, a Bánság és a Partium 1848 és 1914 közötti gazdasági és társadalmi struktúráját és a polgárosodás folyamatát vizsgáló történelmi tanulmányokat tartalmaz. A kötet vizsgálódásának társadalmi kereteit a falu és a város képezi. A szerző az 1848-as forradalmat és szabadságharcot és az általa generált reformokat a XIX. század legfontosabb eseményeinek tekinti, melyek gyökeresen megváltoztatták a társadalom szerkezetét: megszűnt a jobbágyrendszer, addig nem ismert gazdasági fejlődés zajlott le, lassan felbomlott a hagyományos falusi társadalom, nagyiramú városiasodás ment végbe és a korszak végére megteremtődtek a jóléti társadalom előfeltételei - ez volt a hosszú béke korszaka. 


Ezüst mesekönyv
4.900 Ft
A világ legszebb meséi / Benedek Elek

A világirodalom legszebb meséből válogatta meséit Elek apó. Tosa Katalin 16 egész oldalas színes rajzával, igényes kivitelezésben adjuk meseszerető kis olvasóink kezébe Benedek Elek megújult színes mesekönyvét.


Európa és Erdély
3.700 Ft
Források és tanulmányok / Csetri Elek

Csaknem fél évszázad terméséből válogat a szerző, régebbi és újabb írásokat, összefoglaló, szintézis vagy forrásközlés-jellegűeket. Mutatványok egy erdélyi magyar történetíró munkálkodása köréből. Abban a közegben születtek, mely a szerző tudományos irányulását meghatározta. A kötet jobb megértésében és forrásai bemutatásában bőséges jegyzetanyag, valamint a jegyzetek előtti rövidítési jegyzék és névmutató segíti az olvasót és igazítja el a szakembert.


Etimo apó csodálatos meséi
3.500 Ft
Lakatos Mihály

Etimo apót igen nagy tudású, bölcs és éles elméjű emberként ismerik, aki a világ minden kérdésére tudja a választ. A közeli völgy falujának lakóit azonban nemcsak tudásával, de jóságával, emberszeretetével is lenyűgözi. Egy nap azonban egy ifjú, harcias király érkezik a vidékre, aki arra kényszeríti az apót, hogy tartson vele az udvarába. Mint kiderül, a király az ő bölcsességére áhítozik, azt szeretné, ha eligazítaná a világ dolgaiban. Etimo apó tizenöt éjszakán át mesél a hódítónak, s csodálatos meséi nyomán a király viselkedése teljesen megváltozik. A meséskönyv az O. Nagy Gábor Mi fán terem? című művében közzétett szólásmondás-magyarázatok felhasználásával készült, így a gyermek olvasó Etimo apó hatvanegynéhány tréfás-szomorú meséjéből megtudhatja, hogy mit is jelentenek az egyébként első hallásra-látásra érthetetlennek tűnő szólásaink.


Esze Tamás talpasai
3.500 Ft
Szántó György / Kriterion Kincses Könyvtár

A Rákóczi-szabadságharc egyik meghatározó, jobbágyi származású vezetőjének sorsa elevenedik meg Szántó György sok kiadást megért regényének lapjain. Noha részt vett már a Thököly Imre vezette mozgalomban is, valódi képességeit a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcban tudta megmutatni: tapasztalt katonaként és szervezőként hűségesen szolgálja fejedelmét, akit ő szemel ki vezérnek és hív be a lázongó országba. Szántó György víziójában, jelképes gesztusként, három apátlan-anyátlan kisfiút vesz magához: Jancsit, Juont és Janót. A három egymásra utalt népet képviselő fiúkból rátermett, derék vitézeket nevel, a talpasok hadának vakmerő harcosait, akiknek még arra is telik, hogy egy ízben kiszabadítsák a legendás brigadérost a várbörtönből. S hogy a szerelem se hiányozzon a regényből, a három egykori erdei vadóc a harcok után ugyanannak a kislánynak a kegyeit igyekszik elnyerni.


Erdélyi triptichon
1.700 Ft
Püspökdrámák / Páskándi Géza / Romániai Magyar Írók

Páskándi Géza Erdélyi triptichonokban a magyar történelem három jelentős személyisége kerül szembe a hatalommal, a világgal, a többi emberrel - végül barátaival és saját magával is. A szerző arra keresi a választ, meddig lehet egyedül maradni; s hogy miért vergődik mégis az, aki meg van győződve saját igazáról. Szabadság-e a belső kényszer, amely sokkal zsarnokibb olykor, mint a külső? Ha valaki tisztességes, útja feltétlenül az elviselhetetlen magányba vezet? 


Erdélyi szemmel
3.900 Ft
Tanulmányok / Makkai Sándor / Romániai Magyar Írók

Ezzel a kötettel teljesebbé válik Makkai Sándor irodalmi tanulmányainak, esszéinek és előadásainak gyűjteménye, illetve a Kriterion Könyvkiadó kezdeményezte életműkiadás. Az 1922 és 1932 között keletkezett tanulmányait tartalmazó kötet 21 írásának törzsanyagát az Erdélyi Szépmíves Céhnél megjelent Erdélyi szemmel című gyűjtemény adja. Bár a tanulmányok vegyes tematikájúak, kikövetkeztethető belőlük néhány fontosabb kérdéskör: művelődéstörténet, íróportrék az erdélyi, az egyetemes magyar és világirodalomból és kánonelőkészítő és -megerősítő szövegek találhatóak a kötetben.


Erdélyi magyar szótörténeti tár VII.
4.900 Ft
Ki - Ly / Szabó T. Attila (szerk.) / Erdélyi magyar szótörténeti tár

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője s az első hét kötet szerkesztője az azóta elhunyt Szabó T. Attila mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. Ez később kiegészült néhány erdélyi történet- és emlékíró (mint Apor Péter, Bethlen Miklós, Cserei Mihály, Kemény János) munkáinak nyelvi anyagával. A szótár célja a 16-19. századi erdélyi magyar nyelv szókincsének az eleven nyelvhasználatban való bemutatása a törvényszéki jegyzőkönyvekből, magánlevelekből, valamint az emlékiratokból kiemelt szövegrészletek segítségével. Földrajzilag kiterjed a hajdani Erdély valamennyi megyéjére. E monumentális vállalkozás nemcsak a nyelvészek számára kiapadhatatlan forrás, de a történettudomány, illetve a néprajz művelői is haszonnal forgathatják.


Erdélyi magyar szótörténeti tár VI.
4.990 Ft
K-Ki / Szabó T. Attila (szerk.) / Erdélyi magyar szótörténeti tár

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője s az első hét kötet szerkesztője az azóta elhunyt Szabó T. Attila mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. Ez később kiegészült néhány erdélyi történet- és emlékíró (mint Apor Péter, Bethlen Miklós, Cserei Mihály, Kemény János) munkáinak nyelvi anyagával. A szótár célja a 16-19. századi erdélyi magyar nyelv szókincsének az eleven nyelvhasználatban való bemutatása a törvényszéki jegyzőkönyvekből, magánlevelekből, valamint az emlékiratokból kiemelt szövegrészletek segítségével. Földrajzilag kiterjed a hajdani Erdély valamennyi megyéjére. E monumentális vállalkozás nemcsak a nyelvészek számára kiapadhatatlan forrás, de a történettudomány, illetve a néprajz művelői is haszonnal forgathatják.


Erdélyi magyar szótörténeti tár V.
4.990 Ft
He - Jü / Szabó T. Attila (szerk.) / Erdélyi magyar szótörténeti tár

Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár anyagának összegyűjtője s az első hét kötet szerkesztője az azóta elhunyt Szabó T. Attila mintegy másfél millió nyelvi adatot gyűjtött össze 50 évi munkával. Ez később kiegészült néhány erdélyi történet- és emlékíró (mint Apor Péter, Bethlen Miklós, Cserei Mihály, Kemény János) munkáinak nyelvi anyagával. A szótár célja a 16-19. századi erdélyi magyar nyelv szókincsének az eleven nyelvhasználatban való bemutatása a törvényszéki jegyzőkönyvekből, magánlevelekből, valamint az emlékiratokból kiemelt szövegrészletek segítségével. Földrajzilag kiterjed a hajdani Erdély valamennyi megyéjére. E monumentális vállalkozás nemcsak a nyelvészek számára kiapadhatatlan forrás, de a történettudomány, illetve a néprajz művelői is haszonnal forgathatják.


Erdélyi krónika 1520-1570 - Dácia rövid története 1143-1571
1.700 Ft
Ostermayer, Hieronymus / Téka

Kiss András előszavában a boszorkányságnak egy új szemszögből való vizsgálatát ígéri. Nagyon bő forrásanyaga a mózesi törvényektől királyaink ilyen vonatkozású dekrétumain keresztül országgyűlési határozatokig minden rendelkezésére álló adatot felhasznál, hogy a könyv törzsanyagát képező 16. századi peranyag az olvasó számára könnyen megközelíthető legyen.


Erdélyi hármasoltár
2.900 Ft
Kések ideje – A lovak estére hazaérnek – Képek a porból / Bágyoni Szabó István

Erdélyi hármasoltár c. regénytrilógiája könyveiben háromszáz év és egy Darótról (Tordáról) elszármazott élet pár esztendejét „szinkronizálja” válogatott írói eszköztárral és remek szerkesztéssel a Kolozsvárról 1989 nyarán családostól Budapestre áttelepült írótárs. Munkája komoly teljesítmény, mely - és méltatói közül ezt hangsúlyozza Kántor Lajos, Fodor András, Láng Gusztáv, Csűrös Miklós, Keszeg Vilmos, Filep Tamás Gusztáv is - a magyar prózát sajátos ízekkel gazdagítja, erősítve azt a vonalát, mely kemény erkölcsi kételyeket és közösségi problémákat fogalmaz meg modern nyelvhasználattal, izgalmas arányteremtéssel...bővebben


Erdélyi éremművesség a 16-18. században
4.900 Ft
Huszár Lajos, Pap Ferenc, Winkler Judit

Kötetünk Erdély érmeverésének 16-18. századi történetét kínálja olvasói számára, és abból a meggondolásból született, hogy az erdélyi éremkészítésnek ma sem készült még el egy olyan tudományos igényű ismertetése, amely ugyanakkor könnyen hozzáférhető is lenne akár a szakma, akár a tágabb nagyközönség számára. Gazdag képanyaggal, pontosan kialakított kategorizációval igyekszik csoportosítani, ezzel pedig áttekinthetővé, "kezelhetővé" tenni Erdély érmekincsét. A pénzverési technikák, a pénznemek aprólékos bemutatását az önálló erdélyi pénz- és éremverés sajátos jegyeinek, a pénzek történeti stílusváltozásainak, a Habsburgok erdélyi pénzverésének jellegzetességei egészítik ki a kötetben. A tanulmányok sorát az erdélyi pénzek külföldi terjedési statisztikájának elemzése zárja.


Erdély változó társadalma
1.500 Ft
1767-1821 / Csetri Elek - Imreh István

Antikvár könyv

A történelemtudományt ma rendkívül sokoldalú elvi-módszertani hatás éri. A filozófia, a lélektan, a matematika, a szociológia és sok más tudományág mind erőteljesebben követeli meg azt, hogy a história megújuljon, a maga módján egzaktabbá s így a valóságot hívebben tükrözővé váljék: tehát mennyiségi elemzésre és ellenőrizhetőségre törekedjék. A matematika segítségével a múlt, a történelem tudományosabb tükrözést remélhet, a történetírás magabiztosabbá, ellenőrzöttebbé válhat. A modellek, feltételezett konstrukciók megalkotására is lehetőséget kínálnak ezek az új kutatási eljárásmódok, amelyek tehát nemcsak alapoznak, hanem merőben új építkezésekre is sarkallnak és ezeknél a szilárdsági mutatószámok próbáját szigorúan megkövetelik. 


Erdély képekben
9.900 Ft
Szathmári Pap Károly

A 19. század jeles festőművésze és fényképésze születésének 200. évfordulóján tiszteleg az album, mely a kötetet gondozó Murádin Jenő szándéka szerint amolyan „virtuális album”, ugyanis a több változatban fennmaradt füzetek anyagából állította össze a sosemvolt teljes művet, mely követi az eredeti formátumát, tipográfiáját. Szathmári Erdély sok szép táját, jeles épületét festette meg és „rajzolta kőre”, a sokszorosítás érdekében. A kísérő-magyarázó szövegeket részben a festőművész, részben pedig kora ismert, jeles tollforgatói jegyzik. Az albumot a gondozó átfogó tanulmánya vezeti be.


Erdély históriája 1661-1711
2.500 Ft
Cserei Mihály / Téka

Azok a tények, amelyeknek megírásából és értelmezéséből kötetünk szemelvényeket tartalmaz, körülbelül három évszázaddal ezelőtt zajlottak le Erdélyben, Európának akkor - is - zaklatott vidékén.


Erdély beszélő kövei
4.900 Ft
Bíró József

A kötet, Sas Péter válogatásában és szerkesztésében, átfogó és pontos képet nyújt az erdélyi barokk építészet megörökítőjéről, Bíró Józsefről.


Erdély az ébredő Európában
3.500 Ft
Csetri Elek

A szerző csaknem fél ­év­szá­zad terméséből válogat, régebbi és újabb írásokat. Műfajilag is külön­böz­nek. Tanulmányok és forrás­közlések vagy olyan értékelések, melyeket források szövege követ. Olyan forrásokról van szó, amelyek eddig ismeretlenül, kiadatlanul az erdélyi és annak határain kívüli levéltárak és kézirattárak porosodó polcain rejtőzködtek. E munkák búvárlásában és közlésében a szerzőt régen foglalkoztató gondolat hajtotta: hogy a köz­vé­leményt az egye­temes történet és annak hazai összefüggései kérdéseivel is meg­is­mer­tesse.


Énekben hallottam ...
3.300 Ft
Régi magyar világi énekek / Boros Zoltán

E kiadvány anyagát három évszázad (16–19. század eleje) világi énekeiből válogattam. Gyűjteményem célja elsősorban gyakorlati jellegű, összeállításakor a régizene-együttesek, színjátszó csoportok repertoárszükségleteire gondoltam, ezért a dallamokat a gitár- vagy zongorakíséretet megkönnyítő akkordjelzésekkel láttam el. 


Emlékirat
2.300 Ft
Életképek Kolozsvárról, Kunczékról és más családokról / Jancsó Elemérné Máthé-Szabó Magda

"Mikor eljött a várt nyugdíjazás, munkához láttam. Nem sokat írtam, évekre félretettem azt, amit írtam, és csak jóval később, édesapád halála után, mikor magamra maradtam, fogtam ismét hozzá.

Az élet határán visszafelé fordul az ember azok felé, akiknek az életét köszönheti, akiket szeretett, ha mindnyájukat nem ismerte is, de a róluk szóló mozaikszerű történetek tovább élnek a családban. Ezeket szeretném összeszedegetni neked, megőrizni, mert a te életedben is el fog jönni az idő – szerencsére ez még messze van, s addig a magad életét kell élned –, amikor szívesen fogsz időzni gondolatban azoknál, akik már nincsenek, s akik éppúgy éltek, örültek, búsultak, mint mi, s akiknek már csak az emlékét idézzük mind jobban eltűnő alakjukat. Megpróbálom tehát felidézni azok emlékét, akik nincsenek már, dédszüleid, nagyszüleid, azok gyermekeinek alakját. Keveset, hézagosat tudok róluk, de ezt átadom neked, édes gyermekem."



Részletes keresés