Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro


Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

Szilágysági útirajzok
9.900 Ft
Erdélyi látképek / Wagner Péter

Wagner Péter programszerűen járja Erdély jellegzetes tájait, jó néhány album készült már e barangolásain készült grafikáiból (Gyimes, Szászföld, Szék). Színes grafikai lapjai a nagyközönség számára kevésbé ismert szilágysági falvakba, városokba kalauzol el, elsősorban az ember alakította táj, falukép, szép, jellegzetes épület vagy éppen épületbelső jelenik meg lapjain. Alkotójuk tudniillik építész, s ekként természetesen sokkal fogékonyabb az ember alkotta építményekre, és érzékenyebb is a bennük megtestesülő harmóniákra. A mappa önálló lapokat tartalmaz, így könnyűszerrel lehet akár rögtönzött kiállítást is összerakni a segítségükkel, vélhetően nagy haszonnal szolgálja majd a szilágysági civil szervezetek munkáját, programjait. Az évek során – Szilágy megyében és egyebütt – szervezett bemutatók látogatottsága, sikere híven jelezte a közönség igényét Wagner Péter megközelítésmódjára.


Séta egy csodálatos szigeten
3.700 Ft
Dsida Jenő / Romániai Magyar Írók

„Dsida Jenő költé­szete kalauzolt, mikor publicisztikai írásainak sokaságából válogattam: elsősorban olyan cik­kek, tanulmányok, jegy­zetek érdekeltek, me­lyek valamilyen for­má­ban kapcsolatosak köl­tészetével, arra utalnak, vagy emberi-eszmei for­málódásának hiteles vagy átvitt megfogal­ma­zá­sai.” Marosi Ildikó


Tanulmányok
1.900 Ft
Jakab Elek / Téka

Jakab Elek a XIX. század egyik legtermékenyebb és legalaposabb hazai magyar történetírója volt, aki gazdag és értékes életművet hagyott az utókorra. Maradandóságot történetírói módszerének tudományossága s az erdélyi etnikai viszonyokat mindig szem előtt tartó demokratikus történetfelfogása biztosított...... Jakab Elek történetírása egységes, mert sohasem feledkezett meg a históriaírás első számú követelményéről: a tények, a történelmi valóság tiszteletéről.... Műveinek nagyobb része a művelődéstörténet köréből meríti tárgyát.


Templomra szállt bánatmadár
4.200 Ft
Székely Ferenc

A kötet a Kemény Zsigmond és Sütő András személye és neve által nagy ismertségre emel­ke­dett faluval kapcsolatos írásokat tömöríti, három csoportra tagolva a különböző műfaji írásokat. Az első ciklus (Sziget a Holttengerben) a települést mutatja be, különös tekintettel refor­mátus magyar lakosságára, múltját, a falu életében meghatározó szerepet vivő báró Kemény családot. A népi kultúrájáról Faragó József két, kevésbé ismert dolgozata nyújt képet, és Székely Ferenc összefoglalása...bővebben


Aranyvonat
2.900 Ft
Markovits Rodion

A Szibériai garnizon folytatása szomorú és megrázó honvágy regény, a Szibériában rekedt és hazavágyó magyar hadifoglyok története. Valóságalapja nem kétséges, maga a szerző is ekként tért haza az első világháború után, de nem emlékeit örökítette meg, hanem a kollektív emlékezet könyvét írta meg. Főhőse kálváriája jól példázza a korszak európai és orosz belső és külső viszonyait, a bolsevik államberendezkedés hiányosságait és kegyetlenségeit, miközben a hazajutás reményében még bolsevikokkal is együtt kell működnie.

Az Aranyvonat művészi szempontból egy szinten áll a Garnizonnal, tárgyának teljes kötetlenségénél fogva pedig sokkal kifejezőbb, többszínűbb és összefoglalóbb, mint az első regény volt. Fehér Gábor


Vezérek és atyafik
4.500 Ft
Székelyföldi mondák, regék, történetek / Ambrus Lajos

A kötet rövidprózai alkotásokat tartalmaz, amelyek a különféle székelyföldi tájegységek mi-tudatának szépirodalmi építőelemeit idézik az Olvasó elé. Többségükben olyan írások ezek, amelyek földrajzi és mesterséges formációk magaslatok, források, folyóvizek, síkok, szorosok, település(rész)ek stb. nevének népi magyarázatát rögzítik. De megtalálható ebben a kötetben néhány jelentős történeti fejlemény vázlatszerű összefoglalása és jó pár személyiség életeseményeinek adomaszerű elbeszélése is..


Színről színre
3.900 Ft
A temesvári református egyházközség forradalma 1989-ben / G. Mátyus Melinda

G. Mátyus Melinda református lelkipásztor könyvének ötlete a forradalom huszadik évfordulója tiszteletére tervezett megemlékezések előkészítése során merült fel és alig-két három hónap alatt állt össze, a Temesvár ostroma című könyvből vett részletek, a temesvári forradalommal kapcsolatos „oral history” típusú anyagok, interjúk, Kafka Naplója és ószövetségi idézetek felhasználásával...


A csíki boszorkány
3.900 Ft
Nagy Borbála

Vajon miféle érdekek állnak amögött, hogy Apor Annát, egy székely nemesi család sarját kivallassák, boszorkányként megégessék? - törik a fejüket a kényes ügy ítélőmesterei. A vádak fertelmesek és hihetetlenül nagyszámúak: papgyilkolás, többrendbeli megrontás, férfierő megkötése, gyújtogatás, bányaomlás előidézése - s minden bizonnyal a havaselvei hadjárat után, az ígért szabadságtól ismét megfosztott, elkeseredett közszékelyek lázadása is Anna praktikáival magyarázható. A regényben megelevenednek a 16-17. századi Erdély figurái...


Kampó az S
1.000 Ft
Simonfy József

már úgy megszoktam az életet asztalomat ágyamat székemet tányéromat kanalamat csészémet ablakon kinézek látom a diófát sétálni viszem kutyám a gilisztát kulcsot a virágcserép alá teszem már úgy megszoktam az életet szőlőhegyet csüngő fürtöket virágzó hársfán vadgalambszerelmet tücsök csorduló muzsikáját korsóban dongó dongását évszakokat égtájakat tavaszi záporokat...


Történetek a közvetlen irrealitásban
1.800 Ft
Max Blecher

Blecher írói nevét elsősorban szürrealista ihletésű prózája, azon belül különösen a Történetek a közvetlen irrealitásban című, önéletrajzi elemeket is tartalmazó regénye alapozza meg, amelyben Mircea Cărtărescu például d posztmodern korai jeleit véli felfedezni...


Az üres tér dicsérete
2.900 Ft
Színpadi látomások / Varga Gábor

Minden bizonnyal mióta színház a színház (s ennek pedig van vagy háromezer esztendeje), nálam sokkal pallérozottabb elmék is feltették már maguknak ezt a kérdést, és megpróbálták összetevőire bontani azt a rendkívül bonyolult erőátvitelt, amelynek eredőjeként a mindenkori nagyérdemű publikum megismerheti a szellemi megtisztulás - ama bizonyos katarzis - semmi mással össze nem hasonlítható erejét...


Az erdélyi matematika történetéből
2.500 Ft
T. Tóth Sándor

A matematika erdélyi oktatásának milyenségét, ismerőinek arányát vizsgálja ez a könyv a reneszánsztól egészen a 19. század elejéig. Filológiailag nagyon igényes munka, külön érdekessége, hogy két olyan távoli tudományterületet fog át, mint a matematika és a történetírás...


Szigorúan ellenőrzött evangélium I–IV. kötet
6.000 Ft
Molnár János

A totalitárius társadalmi struktúrák természetüknél fogva arra törekszenek, hogy az őket létrehozó eszmerendszer minden valós vagy vélt ellenfelét kiszorítsák, végső soron megsemmisítsék. Mivel az eszméket emberek képviselik, a harc emberek ellen folyik a „szent" eszme zászlaja alatt. A huszadik századi kommunisztikus rendszerekben a legkevésbé harcias és mégis legnehezebben legyűrhető ellenfélnek a kommunizmus számára a vallás bizonyult. Az ún. kizsákmányoló osztályokat viszonylag hamar meg lehetett semmisíteni, a vallást azonban – hiába igyekeztek bizonyítani, hogy az a kizsákmányolás egyik eszköze – nem sikerült az ún. kizsákmányolókkal együtt megszüntetni...


A kolozsvári jezsuita, majd piarista templom kincstára
3.200 Ft
Sas Péter

A barokk stílus kolozsvári megjelenésének legkorábbi és legnagyobb szabású, a maga korhűségében megmaradt alkotása az egykori jezsuita (később piarista, jelenleg egyetemi) templom. A templombelső számtalan egyház- és művészettörténeti értéket őriz, melyekből kiemelkedik a főoltáron elhelyezett kegykép, mely a Kolozsvári Könnyező Szűz elnevezést kapta. A jezsuita-barokk pompáját tükröző oltárépítményen áll Loyolai Szent Ignác és Xavéri Szent Ferenc ereklyetartó ezüst mellszobra...


A rajongók
3.500 Ft
Kemény Zsigmond

Ha sematikusan akarnánk összefoglalni Kemény művészetét, azt lehetne mondani, hogy Kemény a kínos helyzetek művésze. Eleme a lelki zsákutca. Akkor találja meg a hangját, amikor valamelyik alakját olyan helyzetbe hozza, hogy akármit tesz, rettenetes következményei lesznek. Ilyenkor önkínzó gyönyörűséggel tudja felfejteni a gondolat és a szenvedély minden szálát, utánamenni minden gyötrő lehetőségnek, ami a pusztulás felé visz. A determinizmusnak is az a művészi jelentősége az ő számára, hogy zsákutcát tud teremteni...


Aranyágacska
3.900 Ft
Szántó György

Most, hogy tömegekben vonultak fel temetésid Csákok, Abák, Németújváriak, Aporok, Borsák, Dobokák, Kendék, Subiehok, Frangepánok és a többi országrész nagyurai, tisztán látták, mit hagyott reájuk ő, aki ott fekszik a ravatalon. Hogy amit az első Árpád-király megkezdett, amit a többiek folytonos harcokban nem tudtak kiépíteni, azt az utolsó Árpád véghezvitte mindnyájuk ellenére...


Báró hadadi Wesselényi Kata, a hitben élő református nagyasszony
5.500 Ft
Deé Nagy Anikó

Rendhagyó kötetet tart kezében az olvasó. Ez lényegében a könyv kissé eklektikus felépítéséből adódik. Ennek oka talán a kötet létrejöttének körülményeiben keresendő. Évtizedeken keresztül foglalkoztam a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítójával, Teleki Sámuellel. Levéltári búvárkodásaim során lépten-nyomon elém került egy asszony neve: báró hadadi Wesselényi Katáé. Teleki feleségének, iktári Bethlen Zsuzsannának a nagynénjéről van szó, akinek fontos szerepe volt a Teleki család életében...


Kolozsvár - közelről II.
4.300 Ft
Asztalos Lajos

Kolozsvár - közelről 2015 augusztusában napvilágot látott első kötetével egyidejűleg fölmerült a kérdés: mikor jelenik meg a következő? Végül ez is elkészült. Az elsővel szemben mindössze kilenc, de terjedelmesebb írásból állt össze. Az első fejezet, Kolozsvár nevének eredete, ma is időszerű...


Székely Oklevéltár. I. kötet.
3.000 Ft
Udvarhely Széki Törvénykezési Jegyzőkönyvek 1569-1591 - Új sorozat / Demény Lajos - Pataki József (szerk.)

A Székely Oklevéltár új sorozatát a XVI. századból fennmaradt udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek közzétételével indítjuk. Ez a sorozat is szerves részét alkotja a romániai történeti forráskiadványoknak. Kötetünk a bukaresti Nicolae Iorga Történettudományi Intézet Nemzetiségtörténeti Osztályának gondozásában készült a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem...


Kék mesekönyv
4.900 Ft
A világ legszebb meséi / Benedek Elek

Sorozatunk harmadik kötete, amelyben a világirodalom legszebb meséiből válogatta színes meseantológiáit Elek apó. Benedek Elek megújult Kék mesekönyvét Csillag István 15, egész oldalas színes rajzával, igényes kivitelezésben adjuk meseszerető kis olvasóink kezébe. A negyvenkét mese közül kettő a klasszikus Ezeregyéj-sorozatból van...



Részletes keresés