Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro


Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

Odüsszeusztól Ulyssesig
2.200 Ft
Világirodalmi szöveggyűjtemény / K. Jakab Antal / Kriterion Kincses Könyvtár

IV. kötet: Jeszenyin - Gabriel Marquez.


Karsztvidék
2.200 Ft
Sebestyén Mihály

Sebestyén Mihály (1949) elbeszéléskötete - szám szerint az ötödik - a szerző 2002 és 2006 között írott, részben különböző folyóiratokban napvilágot látott írásait gyűjti egybe, rendezi tematikus olvasókönyvé. Témájuk mi más lehetne, mint a város, az erdélyi (a képzeletbeli, a közép- és kelet-európai város) közönsége, polgárok, lófrálók, hivatásosak/hivatalnokok és magánemberek. A közélet működő modellje... ahogyan lehetett volna.


Ősz és hatalom
2.200 Ft
Ambrus Lajos

Az ember Istennek édes gyermeke. Mi más lehetne, ha a hatalma kevéssel kisebb – mondja az Írás –, mint a Teremtőjéé, aki megáldotta őt megtartó emlékezettel és alkotó képzelettel. Ezekkel a képességekkel a maga világában szabadon élnie az írónak megadatott. De neked is, kedves Olvasó, ha velük együtt hiszel legdrágább kincsed hatalmában, az anyanyelved varázserejében, akár a százesztendős mesemondóink, akiknek is csak annyiuk volt, hogy kíméletlenül kívánhattak mindent. (Ambrus Lajos)


Mit tanácsolsz cinege?
2.200 Ft
Versek gyerekeknek / Jancsik Pál

Gyermekversből sohasem elég, mondják a szakmabeliek. Jancsik Pál kötetének örök aktualitása, többnyire tévé előtt ücsörgő kis- és nagyobb gyermekeink számára: a „Ki a természetbe!” jelszava. Erdők, mezők, kertek, ligetek növényeit, állatait jeleníti meg játékos, csengő-bongó strófáiban. Természetjárásra, kertészkedésre, táborozásra, szabadtéri sportokra csalogatja-buzdítja a kicsinyeket, és segít nekik abban is, hogy alkalmi versikékkel köszönthessék szüleiket, nagyszüleiket vagy nevezetes ünnepeinket.


Szibériai garnizon
2.200 Ft
Markovits Rodion / Romániai Magyar Írók

Markovits Rodionnak lényegében három mélyreható, pályáját, szép- és közírói életművét alapvetően meghatározó élménye volt: szülőfaluja, az Ugocsa vármegyei Kisgérce, a sok nemzetiség lakta Avas egyrészt, másfelől meg a békés, hagyománytisztelő, zárt, patriarchális világot élesen ellenpontozó mozgalmas, zaklatott, kiszámíthatatlan fordulatokban, végletes helyzetekben fölötte bővelkedő szibériai hadifogság. A harmadik élményréteget a jellegzetes zsidó tradíciókhoz, a vallási közösség megtartó szokásrendjéhez való őszinte kötődés, töretlen ragaszkodás képviselte...bővebben


Bölcselet az Erdélyi Múzeum Egyesületben
2.100 Ft
Balázs Sándor

Volt, amikor azt mondták a filozófusról, hogy a bölcsek kövét keresi. Valahogy én is így éreztem magamat. Bányászok, de engem csak egy bizonyos kőfajta érdekel, az, amelyiknek vala­mi­lyen köze van a böl­cse­let­szere­tet­hez, ami a filozófia ere­deti ér­tel­me volt. De ott van ám mellette nem egy drágakő, ezek felszínre hozása azon szak­embe­rek fela­data, akik en­nek a nyers­anyagnak értéke­sítésével fog­lal­koz­nak.


Vonások Dsida Jenő portréjához
2.100 Ft
Tanulmányok és dokumentumok / Lisztóczky László

Dsida Jenő világképe a keresztény hagyományokban és értékrendben gyökeredzett. Egész lényét és költészetét áthatotta az evangéliumok üzenete, az imitatio Christi eszméje. Már a szeme villanásában, a tollfogásában ott rejtőzött, és a természetesség, az egyszerűség evidenciájával szólalt meg mély keresztény hite. Assisi Szent Ferenc-i megragadottsággal és lényegességélménnyel szemlélte a világot, annak pompájában és gazdagságában Isten képmását fedezte föl. Nemcsak vágyaiban és álmaiban, a költészet és a bölcsészet elvontságaiban élt együtt Istennel, hanem mindennapjaiban is.


Magyarország szóképekben (Hungaria in parabolis)
2.100 Ft
Szirmay Antal / Téka

A korai magyar parömiológia, vagyis a közmondáskutatás jelesei (Baranyai Decsi János Szenci Molnár Albert, Beniczky Péter, Kis-Viczay Péter Faludi Ferenc, Baróti Szabó Dávid és Dugonics András) sorába tartozik Szirmay Antal (1747-1812) Zemplén megyei főúr is, aki - egyéb helytörténeti és politikai munkái mellett - két kiadásban, 1804-ben és 1807-ban megjelentette legfontosabb, latin nyelvű művét, a Hungaria in parabolist...bővebben


Hungaropesszimizmus
2.080 Ft
Balázs Sándor

Balázs Sándor filozófiaprofesszor új kötetének első része – az előzetes fogalmi tisztázásokat követően – a nemzeti hungaropesszimizmust vizsgálja. Az egyes fejezetek a pesszimizmust mint szubjektív jelenséget (pszichés állapot, depresszió), mint személyes és kollektív gondterheltséget értelmezik, majd a borúlátás tárgya szerint tipologizálnak (a világkatasztrófa pesszimizmusa, a nem emberiségméretű válságelméletek, az egyszemélyű objektum, a történelem mint a pesszimizmus tárgya).


Magyar Encyclopaedia
2.000 Ft
Apáczai Csere János

Antikvár könyv

Apáczai eszmerendszerét nem a Descartes-éhoz mértük, hanem a hazai szükségletekhez. Mert Apáczai nem abban eredeti, hogy átvette Descartes eszméit, hanem ahogyan a hazai viszonyokhoz alkalmazta, ahogy rendszerezte. Ebben áll az író eredetisége, s az egyes irodalmak sajátos arculata, megismételhetetlensége, egyszerisége. Ezt a sajátos gondolatrendszert próbáljuk kibontakoztatni a műből. Ebben a rendszerben természetesen vannak olyan elemek, amelyek Descartes-ra, vagy a puritánusok elméletére mennek vissza, ám ezek azért kerültek be változatlanul a magyar tudós eszmerendszerébe, mert beillettek abba, s a mestereitől való eltérésekkel együtt alkotnak egységes, összefüggő építményt: Apáczai világképét. Célunk: nyomon követni, hogy az általános milyen sajátos formában jelentkezik e gondolatrendszerben.  Szigeti József


Az élet értelme
2.000 Ft
Madách Imre filozófiája / Fábián Ernő

A valóságban nem a kozmikusan kedvező helyzet, hanem az eszkimó-lét kísérti a magára maradt embert. Az embernek magára hagyottan, a történelmi és a kozmikus kilátástalanságban, transzcendens hittel nem a soha meg nem érkező Godot-ra – az emberiség beteljesíthetetlen vágyainak hordozójára – kell várakoznia, mert nincs olyan helyzet, amely választásában jó vagy rossz között megtörhetné másra hangolt akaratát...bővebben


Ahol nem pihen madarak szárnycsapása
1.900 Ft
Bordy Margit

A költőként és festőművészként jelentőset alkotott művésznő ebben a kötetben költőként és festőként egyaránt jelen van, legfrissebb verseskötetét nyolc festménye teszi teljessé.


Bocskor János énekeskönyve 1716-1739
1.900 Ft
Csörsz Rumen István (szerk.) / Téka

A kötet egy csíkszentléleki székely nemes 1716 és 1739 között keletkezett verses kéziratát adja közre. A kódex mostani kiadása a teljes versanyag közlését tűzte ki célul, modern, a nyelvjárási sajátosságokat tiszteletben tartó átiratban.


Tanulmányok
1.900 Ft
Józsa János

A kötet anyagát összegyűjtötte, a pályaképet összeállította Szilágyi Józsa Mária

A kötet szerkesztője és összeállítója az első részben gyermeki szeretettel és alázattal kíséri végig édesapja Józsa János (Kajántó, 1901. okt. 11. – 1973. febr. 17. Kolozsvár) tanulmányíró, műfordító, egyetemi tanár, akár kalandosnak is mondható életútját, a kajántói szegényparaszti szülői háztól a Kolozsvári Piarista Gimnázium elvégzéséig s a tanári diploma megszerzéséig. Középiskolai tanárként Nagyenyeden, Gyulafehérváron, Kolozsváron működött, majd útja a Bolyai Tudományegyetem román nyelv és irodalom tanszékére vezetett. Diákjai igényes és rendkívül népszerű tanárként tisztelték...bővebben

 


Székely vértanúk 1854
1.900 Ft
Csehi Gyula - Mikó Imre / Téka

A Károlyi Dénes történész által válogatott és bevezető tanulmánnyal, valamint jegyzetekkel ellátott kötet az eltiport forradalmat és szabadságharcot követő Bach-korszak brutális katonai rémuralma elleni Makk-féle összeesküvés előzményeit, lefolyását és szerencsétlen kimenetelét tartalmazza korabeli visszaemlékezések, naplójegyzetek, levelezések és hivatalos dokumentumok alapján.


Társadalmi szerződés
1.900 Ft
Jean-Jacques Rousseau / Téka

Az 1762-ben megjelent s mindeddig több mint száz nyelvre lefordított híres műve, a francia forradalom politikai felfogásának fő forrása, a polgári demokráciát és szabadságjogokat, az emberek egyenlőségét hirdeti. Rousseau – mint a felvilágosodás kiemelkedő gondolkodója – a társadalmi szerződés híve volt, s úgy vélte, hogy a „természeti állapot” nemhogy nem ismerte mindenki háborúját mindenki ellen, hanem az emberi barátság és a társadalmi harmónia letéteményese volt.


Zokogó majom
1.900 Ft
Bálint Tibor

„A Zokogó majomban egy élhetetlen család kálváriáját akartam elmondani. De ez a család olyan népes, hogy tagjai, álom és ébrenlét határán, a legkülönfélébb emberekbe ütköznek. Így hát a regény, amely sok párhuzamos sorsból szövődik, szükségszerűen társadalmi regénnyé terebélyesül, a két világháború közötti időszak s a felszabadulás utáni első évtized freskójává válik.” Bálint Tibor


Bolyai-levelek
1.900 Ft
Benkő Samu / Téka

A kötet a két nagy természettudós, Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fiú részben egymáshoz, részben barátaikhoz, közéleti személyiségekhez, hivatalosságokhoz, jeles tudósokhoz – például a kor egyik legnagyobb tudósához, a német Gausshoz – írott leveleit tartalmazza. A hatvan levél hat évtizednyi időt – 1798–1859 – ölel fel.


Dsida Jenő költészete
1.900 Ft
Láng Gusztáv

A kolozsvári egyetem egykori és a szombathelyi Tanárképző Főiskola mai, köztiszteletnek örvendő irodalomtörténet-tanárának, Láng Gusztávnak a neve már maga garancia e kötet értékeit illetően. Láng Gusztáv minden bizonnyal legjobb ismerője és elemzője Dsida Jenő költészetének, értője, kitűnő közvetítője az erdélyi líra egyik legnagyobb egyénisége sokszínű, rendkívül összetett emberi értékeinek. A pályakezdés éveitől kíséri végig Dsida Jenő költészetének alakulását. A költő művészetének beható és igényes értékelését és értelmezését nyújtja, ugyanakkor a költői életút főbb mozzanataival is megismertet. Az impozáns jegyzetanyaggal, komoly tudományos apparátussal rendelkező monográfia teljesebbé teszi az irodalomtörténet eddig ismert Dsida-képét.


Tanulmányok
1.900 Ft
Jakab Elek / Téka

Jakab Elek a XIX. század egyik legtermékenyebb és legalaposabb hazai magyar történetírója volt, aki gazdag és értékes életművet hagyott az utókorra. Maradandóságot történetírói módszerének tudományossága s az erdélyi etnikai viszonyokat mindig szem előtt tartó demokratikus történetfelfogása biztosított...... Jakab Elek történetírása egységes, mert sohasem feledkezett meg a históriaírás első számú követelményéről: a tények, a történelmi valóság tiszteletéről.... Műveinek nagyobb része a művelődéstörténet köréből meríti tárgyát.



Részletes keresés