Betöltés...

Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár

Cím: str. Samuil Micu nr. 12-A, 400132 Cluj-Napoca / Kolozsvár, Románia
Honlap: www.kriterion.ro
Vezető: H. Szabó Gyula igazgató
Telefon: +40/264/597-450
E-mail: kriterion@kriterion.ro


Az 1969 decemberében életre hívott intézmény feladataként a Romániában élő nemzetiségek kultúrájának ápolását jelölte meg a kormányrendelet. A kiadó az átszervezett Állami Irodalmi Könyvkiadó valamint az Ifjúsági Könyvkiadó nemzetiségi szerkesztőségének jogutódjaként kezdte meg tevékenységét, de hamarosan messze túlnőtt elődein, a kiváló vezetés, valamint a tapasztalt szakemberek közé fokozatosan beépült fiatal munkatársak közös erőfeszítéseinek eredményeképpen. A viszonylagos önállóság nyújtotta lehetőségeket kiaknázó Domokos Géza, a kiadó alapító igazgatója (és vezetője egészen 1990 augusztus 1-ig) jelentős szellemi műhelyeket alakított ki nemcsak a romániai magyarság, de a németek, az ukránok, a szerbek, a zsidók, a szlovákok, továbbá a törökök és a tatárok számára is. A kiadó életének első évében beindult fordítói tevékenység a kötetek hosszú sorát tette le az érdeklődő román olvasó asztalára. Így jelent meg román fordításban Sütő András, Szilágyi István, Szilágyi Domokos, Áprily Lajos, Dsida Jenő, Kuncz Aladár, Kós Károly, Jakó Zsigmond, Benkő Samu és még közel 100 magyar, német, szerb, ukrán, jiddis szerző regénye, novellája, verse, tanulmánya. A fennállásának első húsz évében több mint 3000 magyar, s közel ezer német cím két erőteljes kultúra továbbélését biztosította, a többi nyelv esetében pedig kizárólagosan a Kriterion adott önismereti jellegű könyvet ki Romániában. Az 1989-es változások természetesen gyökeresen megváltoztatták kiadónk helyzetét. Az első jelentős döntés a cenzúra által betiltott kéziratok megjelentetése. Az ún. Index-könyvek olyan szerzők munkáit sorakoztatták fel, mint Cs. Gyimesi Éva, Szilágyi István, Pusztai János, Mózes Attila és mások. A kilencvenes években a kiadó mindvégig igyekezett megfelelni eredeti rendeltetésének, a többnyelvűségnek, a kulturális értékek közvetítésének. Az átalakuló gazdasági viszonyok között sokat vesztett a kiadó piaci helyzetéből, újonnan megjelent könyvkiadókkal osztozik szerzőkön és olvasókon egyaránt. Ilyen körülmények között a korábban „gyakorolt” nyelvek mellett megjelentettünk néhány albán, örmény, és roma nyelvu könyvet. Könyveink tematikáját tekintve a szigorúan vett tankönyvek kivételével szinte valamennyi téma jelen van: szépirodalom, tudományos és ismeretterjesztő könyveket egyaránt adtunk ki önállóan vagy közös kiadásban. Kiadónk sokat köszönhet a különböző kormányzati és nem kormányzati intézményektől pályázat útján elnyert támogatásoknak.

Erdély az ébredő Európában
3.500 Ft
Csetri Elek

A szerző csaknem fél ­év­szá­zad terméséből válogat, régebbi és újabb írásokat. Műfajilag is külön­böz­nek. Tanulmányok és forrás­közlések vagy olyan értékelések, melyeket források szövege követ. Olyan forrásokról van szó, amelyek eddig ismeretlenül, kiadatlanul az erdélyi és annak határain kívüli levéltárak és kézirattárak porosodó polcain rejtőzködtek. E munkák búvárlásában és közlésében a szerzőt régen foglalkoztató gondolat hajtotta: hogy a köz­vé­leményt az egye­temes történet és annak hazai összefüggései kérdéseivel is meg­is­mer­tesse.


Az erdélyi szászok betelepedéséről
3.500 Ft
Horst Klusch

Horst Klusch erdélyi szász tudósember, a szászok eredetének, történelmének kutatója, aki e népcsoport világban való helyét keresi, önértelmezésének történelmi alapjait vizsgálja Az erdélyi szászok betelepedéséről című tanulmánykötetében. Sieben­bürgen név és a szászok eredetéről szóló tanulmányait követő írásaiban a szászsághoz kapcsolódó betelepedés-elméletek valószínűségét vizsgálja, a legújabb elméletek felől a szászok erdélyi betelepítését az 1096-1154 közötti periódus eseményeivel hozza kapcsolatba.


Sztambultól Szejkéig
4.500 Ft
Orbán Balázs

A legnagyobb székely ismeret­len, álnéven írt törökországi tudósításait, méltatlanul el­felejtett, ma már könyv­tárakban is alig hozzáférhető újságcikkeit és tanulmányait; keleti útleírásá­nak, ország­gyűlési beszédeinek legjavát tartja kezében az olvasó. A tudós polihisztor és a függetlenségi politikus telje­sebb megismerése mellett a ma­gánember hétköznapjairól is ké­pet kapunk sokáig kiadat­lan, kéziratban lappangó levelei által. A mostani bővített kiadás - a könyvet gondozó Balázs Ádám kutatásai nyomán - számos újabb újságcikkel, útleírással, levéllel, néprajzi gyűjtéssel, országgyűlési beszéddel gazdagodott.


Dsida Jenő emlékezete
4.700 Ft
Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére / Sas Péter (szerk.)

A Dsida Jenő alakját és költészetét megidéző kötetben a nagy költő verseiből, leveleiből, valamint az ezeket értelmező, értékelő tanulmányokból közöl válogatást gondozója, Sas Péter. Kötetünk anyagát Dsida nagy versei, költészetének témái tagolják fejezetekre, így a könyvben olyan sokatmondó fejezetekkel találkozhatunk, mint Leselkedő magány, Nagycsütörtök, Psalmus Hungaricus, Angyalok citeráján, Tóparti könyörgés, Arany és kék szavakkal, melyek mind Dsida költészetének világát idézik, ugyanakkor az életmű átható vizsgálatát nyújtják.


Romániai magyar irodalmi lexikon 5/1
4.800 Ft
S-Sz / Dávid Gyula (főszerk.) / Románia magyar irodalmi lexikon

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/1-es kötetének megjelenésével a végéhez közeledik az a nagyszabású vállalkozás, amelynek kezdetei az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, és amely oly hatalmas szerzői és szerkesztői munkaközösséget mozgatott meg a munkálatok megkezdése óta egészen mostanáig. Az S-Sz-kötetet a Kriterion Könyvkiadó az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közös kiadásban jelentette meg. A főszerkesztő, Dávid Gyula hatalmas vállalkozását nagy munkatársi kör segítette, az V. kötet ennek köszönhetően duzzadt akkorára, hogy két külön könyvben jelentetjük meg. Ezt az V/1-es kötetet egy-két hónapon belül követni fogja az V/2-es, amely az S-Sz betűs rész második felét képezi majd.


101 vers és ének Csíksomlyóról
3.500 Ft
Mirk László (válogatta) / 101-111-123 versek

Sorozatunk legújabb, Csíksomlyónak szentelt kötete kiemelkedő szerzők olyan vallásos, istenes verseit gyűjti egy csokorba, amelyeknek vagy csíksomlyói lokális vonatkozásaik vannak, vagy pedig a búcsú és annak vallási és nemzeti vonatkozásai fő ihletőjük volt. A Mirk László által szerkesztett kötetben 16 ének is helyet kapott, többségük ismert Mária-ének. Azért közöljük kottával valamennyit, hogy ezzel is szolgálatára lehessünk a dalok iránt érdeklődést mutató olvasónak.


Romániai magyar irodalmi lexikon 5/2.
4.800 Ft
T-Zs / Dávid Gyula (főszerk.) / Románia magyar irodalmi lexikon

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/2-es kötetének megjelenésével befejeződik az a nagyszabású vállalkozás, amelynek kezdetei az 1960-as évekbe nyúlnak vissza, és amely oly hatalmas szerzői és szerkesztői munkaközösséget mozgatott meg a munkálatok megkezdése óta egészen mostanáig. Az V/1-eshez hasonlóan a T-Zs-kötetet is közös kiadásban jelentette meg a Kriterion Könyvkiadó az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel. A főszerkesztő, Dávid Gyula hatalmas vállalkozását nagy munkatársi kör segítette, az V. kötet ennek köszönhetően duzzadt akkorára, hogy két külön könyvben jelentetjük meg.


Romániai magyar irodalmi lexikon 4.
5.600 Ft
N-R / Dávid Gyula (főszerk.) / Románia magyar irodalmi lexikon

A lexikon az alapító főszerkesztő, Balogh Edgár szavaival "felöleli a romániai magyar irodalom minden számbajöhető eredményét, neves és névtelen, de irodalmunkhoz mégis hozzájáruló alkotóját, s az irodalom leszűkító értelmezése helyett az irásbeliség teljességére, határterületeire is tekintve, a természet- és társadalomtudományok, a mászaki irodalom, sőt az irodalommal valmainő kapcsolatban levő zene- és képzőművészeti alkotások területeit, a romániai magyar sajtó, az irodalmi és kulturális tömörülések, egyesületek, társaságok, intézmények legfontosabb adatait."


Határkövek
3.500 Ft
Franz Hodjak

Franz Hodjak neve ismerősen csenghet számos olvasó számára. Az 1944-ben Szebenben született Hodjak 1992-ben az utolsó kivándorló szászok egyikeként hagyta el hazáját és választott városát, Kolozsvárt, ahol a Dacia Kiadó szerkesztőjeként és nem utolsó sorban jeles, számos díjjal kitüntetett költőként, íróként élt. Kitelepedése óta művei Németország legjelesebb irodalmi kiadójánál, a Suhrkampnál jelennek meg, A regény fő történetszála, amelyre kisebb történetek vannak felfűzve, a következő: Harald Frank vízumért Bukarestbe utazik, ahol emberek százai várnak ugyanarra.


111 vers a Sóvidékről
3.500 Ft
Katona Éva (válogatta) / 101-111-123 versek

A 111 vers a Sóvidékről című, Katona Éva ''egybeszedte'' nagyszerű és egyedülállóan arányos versantológiával válogatója bebizonyította, hogy a Sóvidék nemcsak Erdély, a magyar nyelvterület egyik kis - úgymond - szivárványos tájegysége, hanem költői ihletforrás, versekben tündöklő tájegység. Micsoda föld lehet, amelyhez ilyen hűséggel lehet ragaszkodni? Csodálatos föld. Ahogyan az antológia huszonnégy szerzője versekben vallja: a követ termő, sziknyos, agyagos földbe beletemetik az ősöket, szülőket, testvéreket, rokonokat, s kikél belőle a legszebb, az egyik legszínesebben pompázó népművészet, a töredékeiben is páratlan néptánc, viselet, és immár lassan száz esztendeje: a költészet maga. (Tófalvi Zoltán)


Ördögszekér
3.500 Ft
Makkai Sándor / Történelmi regények

A könyv Makkai egyik legértékesebb történelmi regényének, a Báthory Anna alakját és korát megidéző művének újrakiadása, hiszen a 80-as években a református püspök-írót ezzel a művével mutattuk be a Makkai-életműtől jól elzárt olvasóközönségnek.


Ismét a balladák földjén
2.900 Ft
Válogatott tanulmányok, cikkek / Faragó József

Faragó József tanulmánygyűjteménye kései második kötete a Balladák földjén című, 1977-ben megjelent könyvnek. A tanulmányokban a balladakutatás számos dilemmája, a munka egész folyamata rajzolódik ki: tipologizálási kérdések, folklórkapcsolatok feltérképezése, egészen az olyan aprólékos feladatokig, mint egy-egy versszak rekonstruálása, értelmezése.


A Boldog utca hava és egyéb történetek
2.500 Ft
Király Farkas

Király Farkas legújabb novelláinak világa a valószerű és a valószerűtlen találkozásának pillanatait ragadja meg. A novellák komplex világa, az elbeszélés gördülékenysége, a meghökkentő történetvezetés jellemzi a kötetet.


Ezüst mesekönyv
4.900 Ft
A világ legszebb meséi / Benedek Elek

A világirodalom legszebb meséből válogatta meséit Elek apó. Tosa Katalin 16 egész oldalas színes rajzával, igényes kivitelezésben adjuk meseszerető kis olvasóink kezébe Benedek Elek megújult színes mesekönyvét.


Erdélyi éremművesség a 16-18. században
4.900 Ft
Huszár Lajos, Pap Ferenc, Winkler Judit

Kötetünk Erdély érmeverésének 16-18. századi történetét kínálja olvasói számára, és abból a meggondolásból született, hogy az erdélyi éremkészítésnek ma sem készült még el egy olyan tudományos igényű ismertetése, amely ugyanakkor könnyen hozzáférhető is lenne akár a szakma, akár a tágabb nagyközönség számára. Gazdag képanyaggal, pontosan kialakított kategorizációval igyekszik csoportosítani, ezzel pedig áttekinthetővé, "kezelhetővé" tenni Erdély érmekincsét. A pénzverési technikák, a pénznemek aprólékos bemutatását az önálló erdélyi pénz- és éremverés sajátos jegyeinek, a pénzek történeti stílusváltozásainak, a Habsburgok erdélyi pénzverésének jellegzetességei egészítik ki a kötetben. A tanulmányok sorát az erdélyi pénzek külföldi terjedési statisztikájának elemzése zárja.


Farkas-barkas
3.900 Ft
Magyar népmesék / Faragó József (szerk.)

Faragó József népmesegyűjteménye gazdagon illusztrált, igényes kivitelezésű kötetben jelenik meg a Kriterion könyvkiadónál. Az Unipan Helga által tervezett és kivitelezett meséskönyvben 20 egészoldalas színes illusztráció mellett számos apró illusztráció díszíti az állatmeséket tartalmazó meseválogatást.


Varju nemzetség
3.200 Ft
Kós Károly / Kriterion Kincses Könyvtár

Kós Károly három történelmi elbeszélését (Varjú nemzetség, Gálok, Budai Nagy Antal históriája) kínálja most megjelent kötetünk. Mindhárom elbeszélés szerzője legkiérleltebb írásai közé tartozik, a transzilván eszmeiségű széppróza legszebb darabjai. Hősei erdélyi történelmi személyiségek vagy kisemberek egyaránt az igazságos ügyért, szűkebb pátriájuk felemelkedéséért viaskodó egyéniségek, nehezen mozduló de a felvállalt eszményekért a legvégsőkig harcoló emberek Budai Nagy Antal, a Varjú család tagjai vagy a Gálok. Könyvünk elsősorban a tanulóifjúságnak szól, iskolai kötelező olvasmányuk a három elbeszélés.


Tudósítások és hasznos mulatságok
3.500 Ft
Válogatás Hazai és Külföldi Tudósítások, valamint a Hasznos Mulatságok cikkeiből - Válogatta, sajtó alá rendezte, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Buda Attila és Hidvégi Violetta. / Kultsár István / Téka

Kultsár a saját korában is hézagpótló egyéniség volt, mintegy hidat képezve a felvilágosodás korának első nagy nemzedéke és a reformkori, sok szempontból már más elveket valló értelmiségiek között. Kiterjedt levelezését máig nem aknázta ki a szaktudomány, óriási életműve pedig, amely főként a Hazai és Külföldi Tudósítások (1806-tól) és ennek melléklapja, a Hasznos Mulatságok (1817-től) lapszámaiban jelent meg, ugyancsak sok újdonságot tartogat. Ezekből készült a mostani válogatás, melyet a korszak két kiváló ismerője állított össze: Buda Attila, az ELTE Toldy Ferenc Könyvtárának vezetője és Hidvégi Violetta, Budapest Főváros Levéltárának munkatársa. A Kriterion Kiadó patinás Téka sorozata számára összeállított szemelvénygyűjtemény nemcsak a szűk szakmához szól, hanem - a sorozat nemes hagyományait követve - a legszélesebb olvasóközönséghez, aki az irodalom és a történelem iránt érdeklődik.


Hind Szvarádzs, avagy az indiai önkormányzat
2.900 Ft
Móhandász Karamcsand Gándhí / Téka

Mahátma Gandhi 1908-ban honi, gudzsaráti nyelven írt, majd később angolra is lefordított könyvét ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe. A könyv a passzív el­len­ál­lás­nak vagy erőszakmentességnek­, a satvagra­hara (szatjágraha) a szen­ve­dé­se­inek és e mód­szerek al­kal­ma­zá­sá­val meg­va­ló­sí­tan­dó swarajnak (szvarázsnak) kérdéseire koncentrál. Tulajdonképpen egy párbeszéd a Szerkesztő, azaz Gandhi és a munkások és az anarchisták véleményét képviselő Olvasó között. A könyvhöz a fordító, Bodor András írt előszót. Gondozta: Szenkovics Dezső.


Torockói népművészet
4.500 Ft
Dr. Kós Károly, Szentimrei Judit, Dr. Nagy Jenő, F. Halay Hajnal, Furu Árpád

Dr. Kós KárolySzentimrei Judit és Furu Árpád tanulmányait tartalmazó Torockói népművészet című kötetünk Torockó és környéke magyar hagyományait ismerteti a régió iránt érdeklődő olvasókkal. Kós Károly tanulmánya a bányaváros vasművességének bemutatásával a régió fontos társadalomtörténeti jellemzőire ad választ, hiszen a bányászközösség foglalkozása, a termelés elsőrendű meghatározója az életmódnak, a társadalmi viszonyoknak és életnek s ezeken keresztül az egész sajátos helyi kultúrának. Szentimrei Judit Torockó szőtteseit, varrottasait és jellegzetes hímzésmintáit mutatja be tanulmányában, gazdag képanyaggal illusztrálva a közösség jellegzetes népművészeti motívumvilágát.



Részletes keresés