Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár

Halász Péter (Budapest, 1939) 1966 óta foglalkozik a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Kutatásaiban Domokos Pál Péter tanítványának vallja magár, akihez szoros baráti kapcsolat fűzte. Az 1960-as években a Magyar Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtött a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságát Moldvában töltötte, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutatta, illetve kutatja. Egyes fontos témák feltárása egyedül  az ő nevéhez kapcsolódik. Kutatómunkája során előnyben részesíti a monografikus gyűjtéseket, a feltáró és leíró módszert, mind a tematikus kutatás, mind a jelenségek földrajzi elterjedtségének vizsgálata esetén.

A kötet öt gyergyói szerző kéziratát mutatja be, értelmezi. Közülük négy személy gyergyócsomafalvi: Köllő (sz. Borsos) Teréz 1909-ben született és 2008-ban halt meg, életének első szakaszában irgalmas nővér, ezután háziasszony volt; Huszár András 1931-ben született, elsősorban gazdálkodással foglalkozott, illetőleg mezőgazdasági gépeken dolgozott, jelenleg nyugdíjas; Czirják Gergely kovácsmester 1913-ban született, Kolozsváron halt meg 1993-ban; Köllő Vilma 1933-ban született, férje kőműves-asztalos volt, ő maga varrónő, jelenleg nyugdíjasként unokáját neveli. Antal János Gyergyótekerőpatakon született 1924-ben, Gyergyószentmiklóson halt meg 2009-ben. Életének meghatározó élménye hadifogsága volt.

A hétfalusi boricáról az első leírás 1862-ben jelent meg. Úgy tűnik, hogy a rítus anélkül érte meg ezt az időpontot, hogy az egyház integrálta volna, eltérően a szomszédos vidékek hasonló szokásaitól, például a betlehemestől. A régión kívüli magyar elitek a dualizmus idején figyeltek fel a boricára. A külső tekintetek hatására ekkor alakultak ki nemzeti vonásai. A boricának az egymást követő román nacionalista rezsimek is nemzeti jelentéseket tulajdonítottak, ezért többszörösen betiltották...bővebben

A kötet Balázs Lajos néprajzkutató előtt tiszteleg 70. születésnapja alkalmából. A tudós pályát felvázoló és tisztelgő írások és interjúk után neves magyarországi és erdélyi néprajzkutatók tanulmányai olvashatók, melyeket követnek a román és magyar kollégák nyelvészeti és irodalmi témájú munkái.

A kötet az elmúlt évben megrendezett két konferencián elhangzott előadások anyagából született, és arra tesz kísérletet, hogy  jobbára a néprajzi örökség értékeinek kérdésénél maradva  számba vegye azokat a paradigmákat és társadalmi, kulturális, valamint mediális kontextusokat, melyek az elmúlt másfél-két évszázad során meghatározták a magyar néprajzi értékek gyűjtésének, őrzésének / tárolásának, értelmezésének és megjelenítésének, illetve használatának kereteit. Ilyen értelemben a tanulmányok az örökség témaköréhez elsősorban néprajzi / antropológiai és kultúratudományi szempontból közelítenek.

"A kézdivásárhelyi múzeum néprajzosaként, muzeológusaként napi kapcsolatban állok a városban egykor fontos szerepet betöltő céhes mesterségek ránk maradt írott és tárgyi anyagával. Incze László (1928–2007) szerteágazó helytörténeti kutatásai révén ma már sokat tudunk a városról és az egykor benne működő céhes életről. 

A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum 2011-ben immár nyolcadszor adott helyet a Fiatal Néprajzkutatók Szemináriuma néven intézményesült, elsősorban egyetemi hallgatók és pályakezdő fiatal kutatók számára szervezett néprajztudományi-muzeológiai tábor konferenciájának. Az évek során a Pozsony Ferenc egyetemi tanár, múzeumalapító által szervezett zabolai szakmai találkozóknak helyet adó vidéki intézmény a székelyföldi, erdélyi és magyarországi fiatal néprajzkutatók, muzeológus szakemberek, egyetemi oktatók kultúratudományi műhelyévé vált.

Kacsuk Zoltán a szubkultúra kutatás történetét, iskoláit, terminológiáját foglalja össze. Patakfalvi Czirják Ágnes és Illés Sándor a kultúrához való hozzáférés technikájáról, metodologiájáról értekezik. Sólyom Andrea és Ferencz Angéla egy-egy romániai magyar város fiataljainak azt a stratégiáját mutatja be, amely során a városban teret sajátítanak ki a maguk számára, környezetet teremtenek szabadidős programjaik számára és ilyen módon határolódnak el a város társadalmától...bővebben

Az utóbbi évtizedek tudományainak figyelme intenzíven ráirányul a kollektív és individuális életpályák, valamint az életpályák narratív reprezentációja, az élettörténetek vizsgálatára. Alig van olyan tudományterület, amely a maga terminológiájával ne definiálta volna újra az élettörténetet, a biografikus történetet, annak műfaji, ontológiai és pragmatikus specifikumait.

„A 20. század közepétől fokozatosan bontakozott ki az a (történelem)antropológiai irányzat, amely rendre a figyelem középpontjába állította a folyó időhöz, a múlthoz és a múlt reprezentációjához, a történelemhez való viszonyulás típusait, az időtartamokat, a korszakok retorikáját, a történetiség rendjeit. Ezzel egyidőben erősödött fel az emlékezet, valamint az emlékezés rituális kereteinek, az emlékező embernek a vizsgálata...bővebben

Az erdélyi népballadagyűjtés történetének négy fejezetét ismerteti a kötet. Bemutatja Viski Károly balladagyűjtéseit a huszadik század elején, Fehér László balladájának korai erdélyi változatait, Benedek Elek és Sebesi Jób balladagyűjtéseinek problémáit, végül pedig Gyulai Pál és kolozsvári diákgyűjtője közötti konfliktust.

Gazda Klára (Zalán, 1944) erdélyi magyar muzeológus, néprajzkutató, egyetemi oktató. Könyve az Uzonba hazatelepült gróf Mikes család történetébe, rokonsági körébe és sorsfordulóiba tekint be, megőrzött vagy visszapótolt írott és képi dokumentumaik, emlékeik, valamint a szakirodalom alapján. Bemutatja közelebbi őseiket, azok történetét, jelzi magas tisztségeiket.

A felsőkápolnai tetőre beereszkedve a távolban egy kisebb domb tetején a bonyhai református templom bukkan fel, képe több irányban is uralja a tájat – dominanciáját viszont elhomályosítja egy, a kápolnai tető fölött nemrég emelt borház és pincészet, amely a térségben nagy múltú, de az 1990 utáni években visszaszorult szőlészetnek, borászatnak ad új irányt. A falvak egy részében magyar többséget találni, más részében románt, harmadik részben pedig cigányt. De vannak itt olyan falvak is, amelyekben még az 1990-es évek elején is szász többség volt. És végül több faluban találni a valamikor magyar nemesség tulajdonába tartozó kisebb-nagyobb udvarházat, amelyeknek állapota viszont igen változó...bővebben

A világképek, a tudás-, majd az eszmerendszerek differenciálódása óta a hiedelemről való beszélés az emberiség legállandóbb, legmakacsabb episztemológiai diskurzusa. Ez a diskurzus mindvégig hiedelemellenes magatartást követett. S paradox módon mégsem szüntette meg a hiedelmeket, hanem épp ellenkezőleg, újabb és újabb hiedelmeket termelt. A hiedelem együtt haladt a tudással. Illetve, félreértés ne essék, a hiedelem maga is tudás. Megfelel minden olyan elvárásnak, amit a tudással szemben támasztunk: a világot teszi érthetővé, az embernek szüksége van rá, mindig, korszakról korszakra megújul.

„Az ipari munkásság történetének, életmódjának, mentalitásának kutatása mostoha területnek számít mind a néprajz/antropológia, mind a történettudomány esetében. Kolozsvári viszonylatban különösen igaz ez, de ha a teljes magyar vagy román nyelvű tudományos eredményeket vesszük szemügyre, akkor sem állíthatjuk, hogy a téma valamirevaló népszerűségnek örvendene, vagy valamilyen mértékben megközelítené a nyugat-európai tudományos kutatás eredményeit." (A szerző)
 

A Kriza Évkönyv 17. száma kilenc néprajzi tanulmányt közöl. Többek között olvashatunk a kalotaszegi identitástudatról, a falusi értelmiségiek háborús történeteiről, a moldvai csángó falvak krízishelyzetének megítéléséről, egy sáromberki paraszti irattár elemzéséről. Könczei Csaba: Ki számít kalotaszeginek? Egy néprajzi tájegység és a hozzá fűződő regionális identitástudat alakulásának történeti áttekintése. Szilágyi Levente: Az államhatár hatása Csanálos és Vállaj kapcsolatára 1918-tól napjainkig...bővebben

Az évkönyv két tudománytörténeti konferencia anyagát teszi közzé. Az első a 2008. október 18-án megrendezésre került "Megemlékező konferencia a kolozsvári néprajzoktatás 110. évfordulója alkalmából" című, amely a néprajzi oktatás múltját és a kolozsvári néprajzi oktatás jelenét taglalta. A 2009. október 23-án megtartott következőn pedig a romániai, illetve hangsúlyosan a kolozsvári néprajzi oktatás és kutatás múltjának egy újabb áttekintésére került sor.

2010. november 19-én került sor Kolozsváron A 20. század (biografikus) történetei című háromnyelvű konferenciára. A konferencia felhívásában megfogalmazattok értelmében az előadások a 20. század reprezentatív történéseire, a reprezentatív események narratív reprezenációira, a narratívumok/narratívák státusára, a narratív stratégiákra, a narratívumok használatának habitusaira, a narratívumokkal szembeni attitűdökre, a különböző beszédmódokra és médiumokra kívántak reflektálni.

2010. október 22-én, 2011. október 21-én, majd 2012. október 26-án Kolozsvárt tartott konferenciák előadásait olvashatják jelen kötetben, két nagy témakörbe rendezve: Intézménytörténet és Életpályák, kutatások. A kötet szerzői: Keszeg Vilmos, Zakariás Erzsébet, Tibori Szabó Zoltán, Újvári Mária, Dávid Gyula, Vida Tekei Erika, Eleonora Sava, Asztalos Enikő, Olosz Katalin, Tánczos Vilmos, Salamon Márton László, Kürti László, Viga Gyula, Gatti Beáta, Albert Ernő, Balázs Lajos.