Betöltés...

Irodalmi Jelen (Concord Media), Arad

Cím: str. Mihai Eminescu 55-57, 310085 Arad, Románia
Honlap: www.irodalmijelen.hu
Vezető: Böszörményi Zoltán
Telefon: +40/257/280-751
E-mail: ij@irodalmijelen.hu


Magyar könyvkiadó indult Aradon. A hír bejárta az országot-világot, hogy a nagy hagyománnyal rendelkező, nyugati szellemű városban megszületett kultúránk megtartó fóruma. Böszörményi Zoltán író vállalta magára, hogy a nyugati térség és ezen túlmenően az egész magyar irodalom legjobb alkotásait az IJK névjegyével ellátott könyvek útján közvetítse az olvasóhoz. A könyvkiadó termésének gyarapodását nagyban elősegítette az is, hogy a Nyugati Jelen regionális polgári napilap irodalmi melléklete, az Irodalmi Jelen külön folyóirattá nőtte ki magát, mely nemcsak a régió, hanem az országhatároktól független magyar irodalmi és művészeti élet visszhangos fórumává vált. Az IJK szerzői többnyire e havi lap oldalain mutatkoztak be írásaikkal, részleteket közöltek készülő könyveikből.

Álmaink piros sportladája
2.100 Ft
Pál Dániel Levente

Pál Dániel Levente nemrég megjelent prózakötetének, Az Úr Nyolcadik Kerülete című könyvnek lírai párjaként – és egyszerre ellenpontjaként – írta meg új verseskötetét: gyöngéden kíméletlen és rácsodálkozóan intelligens versek születtek.


A kör négyszögesítése
3.400 Ft
Összegyűjtött versek / Mandics György

Ez a kötet Mandics György 75. születésnapjára készült, és válogatott verseit tartalmazza....


Kisiratos 200 éve képekben
2.500 Ft
Szalbek- Iratostól Dorobáncon át (újra) Kisiratosig (avagy: Csanádtól Zarándon át Aradig) / Sarusi Mihály

Kisiratos alapításának a 200. évfordulója alkalmából az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg a kisiratosi százmazású Sarusi Mihály Kisiratos 200 éve képekben című nagyszabású dokumentumkötete, amely tulajdonképpen albumnak is mondható, hiszen kétszáznál több képet, illetve ugyanannyi képaláírást, magyarázatot tartalmaz, amelyeknek a jóvoltából a település kétszáz éves története rajzolódik ki.


Zora és a Lagrange-pont
2.000 Ft
Válogatás az Irodalmi Jelen Novella 2015 pályázatára beérkezett legjobb írásokból / Hudy Árpád (szerk.)

Fennállásának több mint két évtizede során az Irodalmi Jelen - más alkotói versenyek mellett - már többször hirdetett prózapályázatot, és minden alkalommal kötetbe gyűjtve jelentette meg a beérkezett művek legjobbjaiból készült válogatást. E hagyományunkat folytatva tesszük le most az olvasó asztalára legutóbbi kiírásunk, a tavaly zárult Novella 2015 termésének legjavát, tizennyolc pályázó ugyanennyi írását a közel kétszáz beérkezett munkából. 


A fásult kebelnek nincs költészete
2.500 Ft
Alkalmi versek és verses krónikák az erdélyi irodalmi életről / Varga Melinda / Irodalmi Jelen Könyvek

Varga Melinda (1984, Gyergyószentmiklós) jelenleg Kolozsvárott él, az Irodalmi Jelen szerkesztője. 

Új kötete alcímének megfelelően  "a verses helyszínek az erdélyi irodalmi életet próbálják érzékletesebben bemutatni, a kor hangulatát, amelyből a derű sem hiányzik. A könyv második ciklusa azokat az alkalmi verseimet tartalmazza, amelyeket születésnapkra, Irodalmi Jelen-díjátadóra, kötetbemutatókra írtam, így szintén szorosan kötődnek az erdélyi és az anyaországi irodalmi élet jelentős eseményeihez

Végtére minden csak játék, az az este, az irodalom, az ősz, hogy késésben vagyok, a város és az idő is, ahogy ez a könyv is." (Varga Melinda)


Papírtáj
2.500 Ft
Panna harmadik könyve / Nagyálmos Ildikó / Irodalmi Jelen Könyvek

 

Nagyálmos Ildikó (Székelyudvarhely, 1975) az Erdélyi Napló, az Udvarhelyi Híradó, a Nyugati Jelen munkatársa, az Irodalmi Jelen felelős szerkesztője volt. Jelenleg a Temesvári Rádió riportere. Számos erdélyi, magyarország és felvidéki lirodalmi lapban, illetve kiadónál önálló kötetekben  jelentek meg versei .

Mostani kötete Panna harmadik könyve. Váncsa Mónika remek rajzokkal illusztrálta a vidám hangulatú, sokszor talányszerű, játékos rímekkel írt verseket, amelyeket már a kicsik is kónnyen érthetnek, megtanulhatnak.


Az én fénytudományom parázsló gyűrűje
1.800 Ft
Versek / Peter Gehrisch

Peter Gehrisch (1942, Drezda) az egyetemen német nyelvészetet, majd etikát és vallásfilozófiát tanult. Előbb középiskolában, majd a Drezdai Népfőiskolán, végül a Műegyetemen oktatott vallásfilozófiát. Köteteinek száma 25. Ezek zöme verseskötet, versfordítás, antológia-összeállítás és esszé. Egyik fő műve a lengyel romantikus, Norwid filozófiai műveinek német nyelvű kiadása. Verseit eddig lengyel, orosz, szerb, cseh, bolgár és román nyelvre fordították. Az Ostragehege drezdai irodalmi és művészeti folyóirat társkiadója és szerkesztője. Drezdában és Lwówek Slaskiban (Szilézia, ma Lengyelország) él. A bevándorlásellenes keletnémet értelmiség egyik szellemi vezére. 


A tér tenyerén
2.500 Ft
Közelítések Böszörményi Zoltán életművéhez / Kántás Balázs / Irodalmi Jelen Könyvek

Kántás Balázs (Budapest, 1987) irodalomtörténész, kritikus. 2015-ben szerzett PhD-fokozatot Paul Celan munkásságát elemző disszertációjával. Az utóbbi időben érdeklődése a kortárs magyar irodalom felé fordult, melynek aktív kritikusa. Kismonográfiát publikát többek között Géher István, Bíró József és Kemény István költészetéről. 2016 óta levéltárosként dolgozik a Magyar Nemzeti Levéltában. Irodalmi munkásságáért 2019-ben Gérecz Attila-díjjal tüntették ki.


Ha elfogy a fény
2.500 Ft
Elbeszélések / Király Farkas / Irodalmi Jelen Könyvek

Király Farkas (1971, Kolozsvár) költő, író, műfordító, szerkesztő, újságíró. Az Irodalmi Jelen Könyveknél most új elbeszéléseit adta közre. 

 


Párbeszéd a pokolban
3.000 Ft
Szőcs Géza az Irodalmi Jelen hasábjain, 2008-2019 / Szőcs Géza / Irodalmi Jelen Könyvek

Szőcs Géza (Marosvásárhely, 1953) Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar költő, politikus. 

A kötetben az Irodalmi Jelen on-line felületén 2008-2019 között olvasható írások vannak, feltüntetve a közlés napját. A szövegek legnagyobb része az Irodalmi Jelen nyomtatott változatában is megjelent . Műfajok: versek, drámai szövegek, esszék, tanulmányok, naplójegyzetek, glosszák, előadások.


Dómaci és más mesék
3.400 Ft
Bárdos József / Irodalmi Jelen Könyvek

 

Az első felében mai klasszikus mesék sorakoznak, van köztük varázsmese, rászedett ördögről szóló mese, legendamese, hazugságmese, csalimese, Mátyás-mese és egy félig komoly makáma-mese is. A könyv második része egyetlen, a mese és a valóság határán játszódó történetsorozat, melynek hőse egy két-hároméves kislány, aki játékállatai társaságában fedezi fel önmagát és a világot.

A mesekönyv elsősorban az olvasmányokkal mostohán kezelt 6-10 éves korosztályt célozza, akik már nem szeretik a „dedós” történeteket, de még élvezik a mesét, és már értik az humoros-ironikus játékokat.


Darabokra tépve
4.990 Ft
Böszörményí Zoltán / Irodalmi Jelen Könyvek

Böszörményi Zoltán (Arad,1951) prózai világa olyan, akár a japán legyező: izgalmas, vibráló, minden színnek és formának jelképes szerepe van. [...] A Darabokra tépve újszerű, felkavaró, merőben más, mint amit eddig bármelyik kortárs vagy klasszikus prózaírótól olvashattunk. Kizökkent a komfortzónánkból, álmatlan éjszakákat okoz, felkavar, megnevettet, költői képekkel kápráztat el.


Ha megesszük hőseinket
2.500 Ft
Recenziók, kritikák, paródiák, egyéb írások / Boldogh Dezső

A Recenziók, kritikák fejezetben - néhány ismertebb nevet leszámítva - a kötet a szélesebb közönség számára talán kevésbé előtérbe került, mégis figyelemre méltó életműveket, létrehozó írókat, költőket mutat be. A merítés viszonylag tág teret nyújt műfaji, stilisztikai és akár életkorbeli szempontból is. A kötet következő része, az Egyéb írások, paródiák más oldalról vizsgálja meg ugyanazt a kérdést...


Újratervezés
2.200 Ft
Trió / Frideczky Katalin / Irodalmi Jelen Könyvek

Frideczky Katalin (Budapest, 1950) prózáiban egyre telítettebbé válik a korábbi köteteiben már megismert elbeszélő hang, amely az élettapasztalatokat egyszerre derűs, ugyanakkor nagyon is realista bölcseletté transzformálja. Hőse – vagy inkább hősei – sokat megélt asszonyok, nők, akik hétköznapjaik minden mozzanatával rácáfolnak a 21. század értelmetlen fiatalságkultuszára, és sugárzik belőlük, hogy az élet mély és tudatos megélése a középkorúsággal kezdődik.

Míg a szerzőt eddig többnyire novellistaként ismertük, e kötetében új arcait is megmutatja: a nagyobb, összefüggő struktúrában gondolkodó íróét egy kisregénnyel, valamint filmes látásmódját egy filmnovellával, amely mind hangulatában, mind témájában a magyar filmírás legjobb korszakát idézi meg.


Rövid hullámok
2.500 Ft
Pantsirev, Szergej / Irodalmi Jelen Könyvek

 

 


A remény peremén - Covid-kórház
2.500 Ft
Kisregény / Mandics György / Irodalmi Jelen Könyvek

Mandics György (Temesvár, 1943) József Attila-díjas magyar tanár, költő, író, újságíró, esszéíró. Mostani kisregénye Covid betegsége kapcsán íródott.


Mandola története
2.500 Ft
Bene Zoltán / Irodalmi Jelen Könyvek

Bene Zoltán (Kecskemét, 1973) Szegeden élő író, a Magyar Művészeti Akadémia Művészeti Ösztöndíj Programjának ösztöndíjasa (2019-2022).

Egy főiskolás lány, Mandola 1995-ben rejtélyes körülmények között eltűnik. Barátja, P. életének hátralévő részét alapvetően határozza meg ez a veszteség és a hiány. 


Darabokra tépve
4.990 Ft
Böszörményi Géza / Irodalmi Jelen Könyvek

Böszörményi Zoltán (Arad, 1951) prózai világa olyan, akár a japán legyező: izgalmas, vibráló, minden színnek és formának jelképes szerepe van. [...] A Darabokra tépve újszerű, felkavaró, merőben más, mint amit eddig bármelyik kortárs vagy klasszikus prózaírótól olvashattunk. Kizökkent a komfortzónánkból, álmatlan éjszakákat okoz, felkavar, megnevettet, költői képekkel kápráztat el. Egy éven belül 2. kiadását érte meg. 


Sóvárgás hangoskönyv
3.000 Ft
Böszörményi Zoltán

A nagysikerű regény hangoskönyv változata Mikita Dorka Júlia előadásában,


Hiteles nyomat
2.200 Ft
Fecske Csaba legszebb versei / Fecske Csaba / Irodalmi Jelen Könyvek
Fecske Csaba (Sződliget, 1948) József Attila-díjas költő, publicista. Legszebb versei a szerző válogatásában... bővebben


Részletes keresés