Betöltés...

Helytörténet, monográfia

Egy-egy falu, város, kisrégió, tájegység bemutatása. A könyvekben történeti feldolgozás, néprajz, kultúrtörténet és egyéb tudományterületek egyaránt találhatóak.


Jubileumi emlékkönyv 1714-2014
3.500 Ft
300 éves az újraalapított Torbágyi Római Katolikus Egyházközség / Müllner János (szerk.)

A Torbágyi Római Katolikus Egyházközség 2014-ben ünnepli újraalapításának 300. évfordulóját. Az ebből az alkalomból megjelent könyv nemcsak az egyházközség 300 éves hitéletét mutatja be, hanem egyúttal Torbágy település történetébe, kulturális életébe is betekintést nyújt. Biatorbágy egyik legnagyobb közösségének történetén keresztül egy-egy korszak jellegzetes társadalmi viszonyait, illetve annak következményeit is megismerhetik az olvasók. Mindenkinek, aki városunkban él, vagy azt megismerni szándékozik, jó szívvel ajánljuk e kötetet.

 


Kalotaszeg
3.499 Ft
Kós Károly

„Elmesélem azt, amit a szívem diktál...”

Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely. A régi vándorló népek által könnyen barangolható, nyitott alföldektől zordon hegyfalakkal elválasztott és körülvett magas fekvésű katlan. De talán éppen ez a furcsa eldugottsága, erődítésszerűsége okozta, hogy visszaálmodható ősidők óta ismerték és lakták emberek...bővebben


Kárpát-medencei történeti családnévatlasz
4.900 Ft
Vörös Ferenc

A Kárpát-medencei történeti családnévatlasz egyszerre kíván társa és folytatása lenni a Kalligram Kiadónál 2014-ben megjelent Kis magyar családnévatlasznak. A kézikönyv 452 színes térképlapja az 1720-as országos összeírásra támaszkodva dolgozza fel a korabeli Magyar Királyság adóköteles személyeinek családneveit. A lexikális típusok közül a 176 leggyakoribbak nyelvföldrajzát tanulmányozhatjuk...bővebben


Kárpátalja
5.950 Ft   4.500 Ft
-24%
Kovács László - Nagy Zoltán

Ez a képes album Kárpátalja szépségeit és jellegzetességeit szeretné közelebb hozni az olvasóközönséghez. A könyv vállalt célja szélesebbre tárni Kárpátalja vendégeket váró kapuját, kedvet csinálni a terület jobb megismeréséhez, meglátogatásához. Az Európai Unióhoz való csatlakozás örömében se feledkezzünk el a Kárpát-medence azon tájáról, amely ebben a folyamatban – önhibáján kívül – még nemzedéknyi időn át nem tud majd részt venni.


Kárpátalja
5.980 Ft
Baranyi Béla (szerk.) / a Kárpát-medence régiói

A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának sorozata a Kárpát-medence régióinak évezred eleji helyzetét, térbeli folyamatait elemzi.

A sorozat tizenegyedik kötete a ma Ukrajnához tartozó Kárpátalja régiót mutatja be, a térség jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyait elemzi, a fejlődés különböző tényezőit méri fel történelmi összefüggésekbe ágyazva.

A 12 800 km2 alapterületű 1,25 millió népességű, történelmileg az egykori Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék területéből 1920-ban létrejött közigazgatási egység jelenleg 13 járást, 11 várost, 19 városias jellegű és 579 egyéb falusi települést foglal magában, a régió lakosságából mintegy 150 ezer fő, Kárpátalja népességének 12%-a a magyar nemzetiségű kisebbség. Többek között ezért is megkülönböztetett érdek a régió komplex gazdasági-társadalmi szempontú elemzése.


Kárpátalja szovjet terrorjának emléktérképe
500 Ft
Dupka György

A szovjet birodalomban található gyűjtőtáborok mellett 400 kárpátaljai település adatait tüntették fel, tételesen felsorolva, hogy a szovjet hatóságok ezekről a településekről hány embert hurcoltak el...


Kassa
4.990 Ft
Történelmi városkalauz / Balassa Zoltán / Tortoma útikönyvek

Balassa Zoltán Kassa című útikönyve a leghitelesebb városkalauz 1941 óta.

Kassa a maga 240 000 lakosával Szlovákia második legnagyobb városa, kerületi és járási székhely, egyetemi város, római katolikus érseki, görögkatolikus egyházmegyei (exarchátus) és a nagymihálykassai eparchia székhelye, fontos közlekedési csomópont és kulturális, valamint jelentős ipari központ. Legfontosabb ipari létesítménye a US Steel. A város 22 önkormányzati egységre oszlik, amelyek élén polgármester és helyi önkormányzati testület áll. Kassát főpolgármester irányítja összvárosi önkormányzattal. A város magyar neve a legrégebbi (Cassa, 1230). Majd latinul tűnik föl a forrásokban (1388: Cassouia) és németül (Kaschau; 1324: Casschaw), később szláv neve is előbukkan (1441: Kossicze). Lengyelül Koszyce, horvátul Kašava, oroszul Kosicy (Кошицы).


Kassa-vidék településképei
3.800 Ft
Tamáska Máté

Amennyire ismert Kassa városa, annyira keveset tudunk környékéről. A kötet elsőként nyújt betekintést e rendkívül változatos táj építészeti örökségébe, ahol néhány kilométerenként váltják egymást az alföldies és dombvidéki mikrovilágok, a Szepességet idéző kisvárosok és a régies irtásfalvak. A településeken földszintes és emeletes parasztporták, fa-, vályog- és kőépítészeti emlékek, kereskedőházak, tisztviselővillák alkotnak karakteres utcaképi együtteseket. E sokszínű múltra borul rá az elmúlt fél évszázad rohamos átalakulása, az iparosítás, a turizmus és a szuburbanizáció megannyi morfológiai lenyomata.


Kék a sátram, recece...
4.200 Ft
Fejezetek a csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom történetéből (1948-1992) / Czáboczky Szabolcs
"A kötetet egy évig tartó kutatómunka előzte meg, megannyi levéltári kutatás, valamint 13... bővebben

Kerelőszentpál - Haller kastély
900 Ft
Erdélyi műemlékek

A Transylvania Trust Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó közös kiadásában megjelenő Erdélyi műemlékek sorozat az épített örökség tájainkon még fellelhető legértékesebb emlékeit kívánja megismertetni a szélesebb körű olvasóközönséggel. A lassan negyvenedik számához közeledő füzetsorozat egyben történelmi-földrajzi turistakalauzként is szolgál az országjáróknak, hazai és külföldi turistáknak, ráébreszti a fiatalokat értékeinkre, arra, hogy mindnyájunk kötelessége ezeket megőrizni, védeni, és akár áldozatok árán is felújítani, rekonstruálni.


Kide, a kőből épült település
3.000 Ft
Bitay Enikő - Márton László - Nagy Tibor Sándor - Talpas János (szerk.) / Tudomány- és technikatörténeti füzetek

A Borsa-patak egyik mellékvölgyében fekvő Kide történelme régmúlt időkbe vezet vissza, lakói várszolgálatot teljesítettek a közeli Doboka váránál, amely az azonos nevű vármegye központja volt több évszázadon át. Kide kőépítészetéről lett híres. A szinte korlátlan mennyiségben található jó minőségű építkezési anyag, a dácittufa kiváló lehetőséget biztosított a kőépítészet, a kőfaragás tökéletesítéséhez. Kidén szinte minden kőből épült. A profilozott dácittufából emelt kőfalak, kerítések különös látványt nyújtanak a településre látogató számára. 


Kiegészítések a Székelyföld leírásához I. Háromszék
3.500 Ft
Kiegészítések a Székelyföld leírásához I. / Orbán Balázs

A klasszikus néprajztudós Székelyföld leírásához készült kiegészítő írásának első része. A második kötetben Csíkszék, Marosszék, Aranyosszék leírása olvasható. Az én tisztem nem más, mint szülőföldem, a szép Székelyföld minden talpalatnyi földét bejárva feljegyezni mindazt, mit a múltból és jelenben felmutat; regisztrálni mindazon romokat, erődítvényeket, emléképületeket, műemlékeket, melyek eddig senki által nem kutatva, mindenki által feledve kíméletlenül romboltatva porladoznak ős rengetegjeinkben és lakott vidékeinken egyaránt.


Kiegészítések a Székelyföld leírásához II. Csíkszék, Marosszék, Aranyosszék
3.500 Ft
Kiegészítések a Székelyföld leírásához II. / Orbán Balázs

A klasszikus néprajztudós Székelyföld leírásához készült kiegészítő írásának második része. Az első kötetben Háromszék leírása olvasható.


Kincses Képeskönyv Kolozsvár
3.500 Ft
Harmadik, bővített kiadás! / Zágoni Balázs / Kincses Képeskönyv

A könyv írói, történészek és művészettörténészek aprólékos gonddal és szakértelemmel rekonstruálták a város fejlődésének különböző szakaszait. Jánosi Andrea tüneményes rajzai pedig elragadó módon varázsolják elénk a kincses város különböző arcait és történeteit....bővebben


Kincses Képeskönyv Marosvásárhely
2.990 Ft
Zágoni Balázs / Kincses Képeskönyv

A Kincses Képeskönyv sorozat második darabjával Székelyföld legnagyobb városába repítünk. Tizenkét fejezeten át, változó évszakok közt, a szövegek és a színes rajzok segítségével megismerheted a hajdani Székelyvásárhely, a későbbi Marosvásárhely fejlődését az őskortól a 21. századig. Könyvmakett Marosvásárhelyen nem egy híres ember született, élt és dolgozott. A város nagyjai szinte mind B betűsök! ...bővebben


Kincses Képeskönyv Nagyvárad
2.990 Ft
Zágoni Bálint / Kincses Képeskönyv

A nagy sikerű, díjazott Kincses Képeskönyv sorozat ötödik kötete Partium fővárosába, Nagyváradra kalauzol el téged. Ha végiglapozod a könyvet, Szent László városának kilencszáz éves története számos elbűvölő illusztráció segítségével fog megelevenedni előtted. Megtudhatod, hogy miért volt különleges az egykori székesegyház előtt felállított Szent László-lovasszobor és miért gyalogolt Debrecenből Váradra Ulászló lengyel király 1412 húsvétján. Olvashatsz arról is, hogyan sikerült megmenekíteni a törökök kezéből a Váradi Bibliát, és hogyan próbálták fegyelmezni Váradon a csínytevő diákokat a XVII. században...bővebben


Kincses Képeskönyv Segesvár
2.990 Ft
Zágoni Bálint / Kincses Képeskönyv

Kincses Képeskönyv sorozat negyedik darabja az egyik legszebb erdélyi szász város, Segesvár történetét mutatja be gyermekeknek. Időutazásra hívunk, mely az őskortól napjainkig tart, és amelynek segítségével megismerheted a Nagy-Küküllő partján fekvő város történetének legfontosabb eseményeit és legérdekesebb lakóit. A könyvet neves régészek, történészek, művészettörténészek kutatásai és útmutatásai alapján írta Zágoni Bálint. A humoros, tüneményes, történelmileg mégis hiteles illusztrációk Jánosi Andrea munkái.


Kincses Képeskönyv Sepsiszentgyörgy
2.990 Ft
Zágoni Bálint / Kincses Képeskönyv

A nagy sikerű, díjazott Kincses Képeskönyv sorozat hetedik kötete a háromszéki Sepsiszentgyörgyre kalauzol el téged. Ha fellapozod ezt a könyvet, Sepsiszentgyörgy története számos elbűvölő illusztráció segítségével fog megelevenedni előtted. Megtudhatod, hogyan nézett ki az éves sokadalom a középkori mezővárosban, a XVIII. században miért nem örvendtek a város lakói a huszárezred hadgyakorlatainak, de azt is, hogy milyen tornaversenyen bizonyultak a szentgyörgyi diákok az ország legjobbjainak. A könyvből megismerheted Gábor Áront, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ágyúöntőjét, Császár Bálint és ifjú Gödri Ferenc polgármestereket, Kós Károly építészt és persze számos más fontos személyiséget. A könyv elsősorban általános iskolások számára íródott, de örömmel és haszonnal forgathatják kisebb-nagyobb testvéreik, szülők, pedagógusok, mindenki, aki kíváncsi Szentgyörgy történetére.


Kincses Képeskönyv Székesfehérvár
2.990 Ft
Laczkó Gábor - Zágoni Balázs / Kincses Képeskönyv

Ha fellapozod ezt a könyvet, rendkívüli időutazásban lesz részed. Elröpítünk Géza fejedelem várába, Szent István király kedvenc városába, Magyarország történelmi fővárosába, a magyar királyok koronázó és temetkező helyére, Mátyás király esküvőjének színhelyére, a török Üsztolni Belgrádba, a hazai katonai repülés fővárosába, majd a magyar szilícium-völgybe. Eközben egy tapodtat sem mozdulunk arról a helyről, amelyet immár több száz éve változatlanul Székesfehérvárnak hívunk...bővebben


Kincses Képeskönyv Visegrád
2.990 Ft
Zágoni Balázs / Kincses Képeskönyv

Kevés olyan szép és izgalmas város van Magyarországon mint Visegrád. A Várhegyet körülölelő Dunakanyar látványa már az ókorban is sok népnek megtetszett. A rómaiak itt építették ki birodalmuk erődökkel és őrtornyokkal szegélyezett határvonalát, Szent István király vármegye-központtá tette, IV. Béla pedig várat épített ide. Károly Róbert Visegrádra költöztette királyi udvarát, Nagy Lajos palotát épített, Zsigmond pedig Közép-Európa legszebb királyi lakóhelyévé alakította...bővebben



Részletes keresés