Betöltés...

Fotó


Pár-beszédek
1.750 Ft
Fotóalbum - Képek egymás mellett / Móser Zoltán

Itt két-két képet látunk egymás mellett, s ha igaz, az album lapjait forgatva, a kép-párokat nézegetve valamilyen néma párbeszédet hallhat az albumot lapozó. Ha igaz, itt a múlt beszél a jelennel, s a múlt beszél a múlttal. A másodperc kérdez, az évtizedek válaszolnak. Kérdezek én, és válaszolok is egy-egy képpel. Van közöttük húsz-harminc-negyven évvel ezelőtti, s van amelyik csak az elmúlt hónapban készült. Különös (néma) dialógus, de ugyanakkor egyszerű is. Egyszerű, mint két kép egymás mellett. (M. Z.)


Arc/mások
1.950 Ft
94 arc / Móser Zoltán

„Magyarázatként Kardos Tibor magyarázó jegyzetét idézem. ,Az Omo (ember) szó a régiek szerint arcon (a szem és orr vonásaiban) tisztán olvasható.’ Az az érzésem, hogy a portrék készítésekor – és ezért ennyi barázdált arc –, elsősorban ez érdekelt: e három betű, kiolvasása’! Hogy is írta Hamvas Béla: „A szenvedő…(arcokat) megismerni nem nehéz, mert megnyúltak és aszimetrikusak és barázdásak, az öreg Tolsztoj arca, Greco arcai, vonzóak, mert rútságukban nagyság van és mert az élet nem öröm.” És a tiszta arcú öregek, a gyerekek s ifjak tiszta arca? Ajánlólevél, útlevél, hitelkártya. Talán ennyi elegendő is az itt látható portrék magyarázataként.”


Kanizsai képmesék
2.000 Ft
Fényképek a Kanizsai Írótábor nyolcvanas éveiből / Dormán László

Szeretni valóak a régi fotók. Mert olyan régi rajtuk minden, A nyolcvanas években máshogy néztek ki az emberek és máshogy néztek egymásra. Más ruháik voltak, más frizurák és szemüvegek, minden valahogy más volt, pedig ugyanolyan mozdulattal nyúltak kanállal az üst felé, lógatták szájukból a cigarettát, írtak párt sort a köteteikbe, ugyanilyen összeszorított ujjakkal jelentkeztek, mint Dormán László fotóin, vagy mint most mii. Ők is hordtak nyakláncot, ők sem hordtak nyakkendőt, vitatkoztak, beszélgettek, egyetértettek, nevettek, de valahogy más volt régen mégis. (Terék Anna)
 


A fotószakíró Brogyáni Kálmán
2.200 Ft
Albertini Béla

A már-már feledésbe merült Brogyáni munkássága - amely a maga területén kiemelkedő volt - először kerül a széles olvasó közönség elé. Brogyányi Kálmán, a pozsonyi művészeti író nemcsak a szociális fényképezés elméleti szakembere és aktivistája volt. A harmincas évek elején folytatott munkássága révén a magyar fotókultúra egyik korszakos jelentőségű személyiségeként emlékezhetünk rá. Felidézésére számos ok miatt késve kerül sor. Pedig megismerésének több indoka is van. A hazai fotográfiai irodalmat áttekintve ugyanis látható, hogy a magyar fotóelmélet- és fotótörténet-írás történetének vizsgálatában még nagy adósságaink vannak...bővebben


Székelyföld madártávlatból
2.300 Ft
Fodor István

Fodor István a Csíkszeredai Megyei Kórház fül-orr-gégészeti osztályának főorvosa a fotózás nagy szerelmese. Szabadidejének nagy részét a mindennapok, a természet, a táj megörökítésére fordítja, csodás felvételeit több kiállításon is láthatta a közönség.


Cantus Hungaricus
2.500 Ft
Móser Zoltán

Móser Zoltán fotóalbuma Kodály Zoltán emlékére.


Bukott angyal ablaka
2.500 Ft
Fényversek utazásaimról / Maurits Ferenc / Híd könyvtár

Maurits Ferenc: Bukott angyal ablaka

Maurits Ferenc (1945, Újvidék) grafikus, festőművész, költő. A hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alakja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője. A hetvenes években művei a jugoszláv modern művészet bemutatóin szerepelnek Európa- szerte. Önálló tárlatai: Szabadka (1966), Belgrád (1972, 1984), Zágráb (1978, 1984), Baja (1990), Szekszárd (1993), Budapest (1993, 1994), Győr, Szeged (1994), Kecskemét (1996), Budapest (1999), Pannonhalma (2004). 1979-ben elnyerte a Forum Képzőművészeti Díjat. Több kötet szerzője, jeles illusztrátor.

Legújabb kötetében három ciklusban (Belgiumi séták; Madridi séták; Barcelonai séták) utazásélményeit adja közre, amelyeket a szerző fényverseknek nevez, mert mindegyik színekről és terekről szól. A könyvben láthatók Maurits kép- és fényképkorrekciói is. Kötetének központi témája az emberi test.


A füredi fotós
2.500 Ft
Talabér Gyula (1924-1962) / Burza Patrícia Kármen - Tóbiás Krisztián (szerk.) / Tempevölgy albumok

Több mint fél évszázaddal fiatalon bekövetkezett halála után, 2015. szeptember 5-én került sor első alkalommal Talabér Gyula (1924-1962) önálló fotókiállítására a balatonfüredi Vaszary Galériában. Nem nehéz kiszámolni, hogy a fotóművész halálától első kiállításáig tehát éppen 53 év telt el. Helyénvaló itt tehetségének újrafelfedezéséről beszélni, hiszen utolsó éveiben éppen kibontakozóban volt előtte egy komolyabb fotós karrier, műveit mind szélesebb körű elismerés övezte...bővebben


Kisiratos 200 éve képekben
2.500 Ft
Szalbek- Iratostól Dorobáncon át (újra) Kisiratosig (avagy: Csanádtól Zarándon át Aradig) / Sarusi Mihály

Kisiratos alapításának a 200. évfordulója alkalmából az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelent meg a kisiratosi százmazású Sarusi Mihály Kisiratos 200 éve képekben című nagyszabású dokumentumkötete, amely tulajdonképpen albumnak is mondható, hiszen kétszáznál több képet, illetve ugyanannyi képaláírást, magyarázatot tartalmaz, amelyeknek a jóvoltából a település kétszáz éves története rajzolódik ki.


Szathmári Pap Károly
2.600 Ft
Murádin Jenő

Szathmári Pap Károly ha nem is az egyik legnagyobb, de több szempontból is egyik legérdekesebb alakja a balkáni térség művészettörténetének, mintegy összekötő kapocs a 19. század magyar és román festészete között, és fontos szerepet játszott a fotóportrézás és a fotóriport történetében. Pályája két kultúrkör határán teljesedett ki, fogékony gyermekkora, ifjúsága erdélyi szülőföldjéhez kötötték őt, hogy azután, túl a Kárpátokon, román földön teremtsen magának egzisztenciát. Nem véletlenül nevezték a román fejedelmek festőjének és fotográfusának.


Molnár Zoltán: 50 év
3.000 Ft
Molnár Zoltán / Mentor Művészeti Monográfia

Molnár Zoltán 50 év alatt készített fényképei nélkül több ezer pillanattal lenne szegényebb a végtelen valóság.


Periplu montan - Barangolás
3.000 Ft
Borsec şi împrejurimile/ Borszék és környéke / Nicolae Bucur (szerk.) / HMKK könyvek

A fotók jó időben, jó hangulatban készült "ellesett pillanatok", amelyek esetlegességeikben is az életszerűséget sugallják, vállalva az általánosítás veszélyét. Izgalmasak és vonzóak a fényképek a Kisbeszterce völgyének kissé elfelejtett szűk világáról, ahol a Kelemen havasok zord tekintete összekacsint a Csalhó hófehér szoborszikláivaI. A csíkszeredai székhelyű Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte második borszéki fotótábor anyagából készített színes albumban Ádám Gyula, Balázs Miklós, Barabás Zsolt, Bálint Zsigmond, Erdély Bálint Előd, János Dénes, Kristó Róbert, Magyari Hunor, Nagy P. Zoltán és Szabó Attila fotóit láthatjuk, az alkotók szakmai életrajzával...bővebben


Tóthpál Gyula képvilága
3.100 Ft
Kulcsár Ferenc (összeállította)

Tóthpál Gyula a mögöttünk hagyott, pontosabban a mögöttünk tudott huszadik század fojtogató, kiszolgáltatott s egyben nyugtalanító hatvanas-hetvenes éveinek egyik legegyénibb hangú, legmélyebb látású, következésképp legfontosabb felvidéki magyar fotóművésze volt. Száznál is több kiállítása nyomán neve legendává lett, ő maga pedig fotóművészetünk rangidős mesterévé. Aki kezdetben "újságot írt és fotózott, aztán fotózott és újságot írt, végül pedig csak fotózott": mélységet és tragikumot, ismétlődő megrendüléseit, a természet fájdalmas helyzeteit, gyermeket, aki még nem felnőtt, öreget, aki már nem felnőtt, az élet peremére sodródottakat...bővebben


Fényképek Bácsfeketehegy múltjából és jelenéből II.
3.200 Ft
Kórizs József - Sárközi Ottilia

A háromnyelvű (magyar, német, szerb) kötetben elsősorban a múlt század hetvenes éveiben a monográfiabizottság által összegyűjtött és az utóbbi néhány évben Sárközi Ottilia és Kórizs József helytörténészek által felkutatott régi fényképekből készült válogatást és rövid ismertetőszöveget találhatunk. A könyv második, színes részében a 2011-es esztendő jelentős eseményeiről készített fényképekből válogattunk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ily módon is nyomot hagyjon életünk az utánunk jövők számára. – Pál Károly

A könyv előző kötete elérhető itt.


Gyenes
3.300 Ft
az optimizmus fotográfusa / Fernando Olmeda

A spanyol kultúra szerelmese, „az optimizmus fotográfusa”, Spanyolország társadalmi, politikai és kulturális életének fényképésze több mint ötven éven át. Gyenes – kameráival, objektívjeivel és képzelő­erejével felvértezve – kétségkívül a 20. század második felének egyik legjelentősebb művésze. Francótól I. János Károlyig, Alba hercegnőjétől Sara Montielig, Teresa Berganzától Plácido Domingóig, Sophia Lorentől Cary Grantig – hogy csak néhányat említsünk – senki nem kerülte el intelligens figyelmét. Magyar, aki Spanyolországban telepedett le, 20. századi élet és életmű...


A fénykép a mindennapi életben
3.500 Ft
Fényképkorpuszok antropológiai elemzése / Szalma Anna-Mária / Emberek és kontextusok

Jelen kötet Szalma Anna-Mária 2011-ben megvédett doktori disszertációjának kiadásra előkészített változata, melyben a szerző arra vállalkozik, hogy három családi fényképarchívum segítségével végigkövesse a fotónak a mindennapi életbe való beépülését. A mintegy kétezer fotó az utóbbi egy évszázadot, két-három generáció életidejét, egy falu, egy kis- és egy nagyváros világát jeleníti meg. Kezdetben a készülék lencséje és a fotográfus tekintélyt parancsoló hatalom képviselőjeként vett részt az (ünnepi) élet szervezésében, majd egyre inkább a mindennapok kontextusába épült be...bővebben


Ónodi Veress Ferenc fényképész-műterme Kolozsvárt
3.900 Ft
Sas Péter

A 19. századi kolozsvári hangulatot, a város lakóinak hétköznapi és ünnepi arcát örökítette meg az erdélyi fotóművész, Veress Ferenc. ezekből az immár fotótörténeti emlékekből adunk ízelítőt a 166 régi felvétellel.

Veress Ferenc 1853-an nyitotta meg elős, állandó műtermét, egyúttal elsőként szakítva Erdélyben a vánrodfényképeszet hagyományával. A nagylelkű Mikó Imre Bécsben vásárolt fényképező apparátusával és összeköttetései, rokoni kapcsolatai útján elkészíthette első albumát, melyben az erdélyi – főleg Kolozsvárt lakó – notabilitásokat örökítette meg.


Emberek
3.990 Ft
Gömöri atlantisz 1. / Czenthe Zoltán / Gömör-Kishonti Téka

Portréfotók a gömöri vidékről.


Galícia 1914–1916 – Arcvonal és hátország
3.990 Ft
Káli Király István (szerk.)

Fényképek albumba ragasztva vagy csak becsúsztatva egy harcteret megjárt bibliába, képeslapok, melyeket a propaganda, az élelmes kereskedő, a hadsereg adott ki s adott a honvéd, a közös hadseregbeli katona és a hátországiak kezébe. Ezeken ezernyi érdekes jelenet, a hadi élet mozzanatai. Albumunk, túl az emlékeztetésen, művészi igénnyel készült fotókat tartalmaz. Képei, amint kivehetők a felvételekből, képaláírásokból 1914–1916 között készültek, magyar, osztrák, német és orosz katonákról. Tisztek, tisztesek, közlegények, tüzérek, gyalogosok kerülnek előtérbe, pózolnak vagy bukkannak fel, olykor akaratlanul, egy-egy kép hátterében...bővebben


Átlátszó lények
4.390 Ft
Meditáció, levelekbe foglalva / Balla Árpád Zoltán (fotó és szöveg), Márton László (szerk.)

Balla Árpád Zoltán (Székelyudvarhely,1957) fotóművész.

Levélregény formájában megjelenő esszéfüzért és vallomást tart kezében az olvasó. Egy fotós írja és kapja a leveleket: ezekben munkamódszerekről, művészi fejlődéséről, világlátásról, szakmai és erkölcsi dilemmákról esik szó. Az olvasó tanúja lehet egy nagy alkotói energiákkal rendelkező személyiség küzdelmeinek, és láthatja e vívódások eredményét, Balla Árpád Zoltán legújabb alkotói korszakának képeit. A megelevenedő üvegalakok a kötetet látványként is emlékezetessé teszik.  (Márton László)



Részletes keresés