Betöltés...

Film, színház, zene, fotó

A művészeti ágak ezen területei is képviselve vannak kínálatunkban, színháztörténeti könyvekkel, kortárs határon túli színészek monográfiájával, filmes könyvekkel, zenetörténettel, illetve fotóművészeti könyvekkel egyaránt.


Képes beszéd
2.100 Ft
Színház és filmművészeti tanulmányok 2. / Egyed Emese (szerk.) / Színház és filmművészeti tanulmányok

A színház, a film nyelvével való dialógusban mintát veszünk a látványesemény természetű gazdag európai kultúrkincsből, hogy közelítsünk az általános emberi felé: vizsgáljuk az egyénit, a csoportost, az egyszerit, azt, ami elvontságában akár tipikussá is válhat – de bizonyára mindig látásfüggő és az értelmezések hagyományával is kapcsolatban áll. A középkortól napjainkig terjedő, művészettel kapcsolatos kutatásaink ezennel egymással dialógusba kerülő esettanulmányok. Az Interkulturali-THÉ csoport és meghívott szerzői a forrásokat kritikával kezelik, és kíváncsiak a legújabban felmutatott művészeti produkciókra, értelmező műveletekre. Témáik: a felnőttekre és a gyermekekre hatás képes programjai (a középkori kereszténység és a 20. századi katolikusság, az állampolgári nevelést szolgáló felvilágosodás kori erkölcs dráma); az élőképek jelvilága; a leányok intézeti esztétikai nevelése; a város zenei egyesületének és színházának együtt működési gyakorlata, az arisztokraták egykori színházba járási szokásai, a városi (reprezentatívnak szánt) színházépület funkcionalitása, film a gyermekeknek szánt színpadi előadásban és színház a (magyar) filmben, fikció és dokumentumérték a (román) filmben, Shakespeare 19. századi és jelenkori színpadi olvasatai...


Janovics Jenő 1872-1945
2.100 Ft
Zakariás Erzsébet (szerk.)

Vakmerőnek kell lennie annak, aki Kolozsváron Janovics Jenő színházigazgatói pályafutása után hasonló feladatra vállalkozik. Két színházat épített fel, az épületekben ma is a város négy legrangosabb előadó-művészeti intézménye működik. Nem is merem megkérdezni: mi lenne, ha nem építtette volna fel azokat több mint egy évszázada? A felemelő örökség büszkeségével és terhével folytatjuk munkáját: a színház és az opera él, Janovics egykori elképzeléseinek megfelelően két külön intézményként...


Emberek, események
2.700 Ft   2.160 Ft
-20%
Faragó Árpád

Emlék- és naplótöredékek, gondolatszilánkok és megemlékezések ünnepekről, évfordulókról, jubileumokról, egykori színésztársakról, barátokról, színészfejedelmekről, a nemzet színészeiről, megszűnt és lerombolt, újjáépült és új színházakról, ma is mozgásban és örökös változásban élő társulatokról, felejthetetlen vendégszereplésekről; a magunk dolgairól; színházi erkölcsről, hitről, hivatástudatról, helytállásról, önmagunk és mások megbecsüléséről, a szolidaritásról, az együttérzésről, az együvé tartozásról, fogyásunkról és épülésünkről; az egységes nemzeti gondolatról Dormán László évtizedeket átugró és bevilágító élménydús fotóival.


A fotószakíró Brogyáni Kálmán
2.200 Ft
Albertini Béla

A már-már feledésbe merült Brogyáni munkássága - amely a maga területén kiemelkedő volt - először kerül a széles olvasó közönség elé. Brogyányi Kálmán, a pozsonyi művészeti író nemcsak a szociális fényképezés elméleti szakembere és aktivistája volt. A harmincas évek elején folytatott munkássága révén a magyar fotókultúra egyik korszakos jelentőségű személyiségeként emlékezhetünk rá. Felidézésére számos ok miatt késve kerül sor. Pedig megismerésének több indoka is van. A hazai fotográfiai irodalmat áttekintve ugyanis látható, hogy a magyar fotóelmélet- és fotótörténet-írás történetének vizsgálatában még nagy adósságaink vannak...bővebben


Az érzékeny színház
2.300 Ft
A magyar színjátszás a 18-19. század fordulóján / János-Szatmári Szabolcs

Az európai irodalom- és színháztörténet-írás a 18. századot az érzékenység korának tekinti, de a korabeli magyar színház- illetve drámaelméleti írások, drámaszövegek és színlapok is arról tanúskodnak, hogy az érzékenység kifejezésnek a kor magyar literátorai is különleges szerepet tulajdonítottak.


Farkas Ibolya
2.300 Ft
Beszélgetőkönyv / Nagy Miklós Kund / Prospero könyvei

Farkas Ibolya a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színművészeti oklevelet 1959-ben, és a város Székely Színháza szerződtette. 1966-1968 között a kolozsvári táruslat tagja, majd ismét Marosvásárhelyre szerzodik. 2004-ben, a Bukaresti I.L. Caragiale Színház és Filmművészeti Egyetemen doktori címet szerez. 1990-2009 között tanít a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, és mindmáig szerepel a marosvásárhelyi társulat produkcióiban. Kötetünk egy szabadon csapongó, oldott beszélgetésben születő visszaemlékezés, értékes adatokkal, dokumentumokkal, fotókkal.


Miske László
2.300 Ft
Beszélgetőkönyv / Molnár Judit / Prospero könyvei

Ha vallatóra fogjuk alakításainak sorát, egyértelműen bomlik ki a pályaív. Korosztályos társa lévén lehettem pályaindító alakításának: Kovács György rendezésében Liliom megformálásának. Ahogyan ebben a földi valóságot égi játékká emelő darabban a marcona külsővel és modorral palástolt belső emberi melegség végül eluralja a szerepet, úgy kellett az életmásoló színjátszó eszközöket stilizálni és a színpadot létértelmező térré változtatni – s Mikse László ebben az „elemelésben” jeleskedett. Éreztük: egy olyan új tehetség jelentkezett, aki képes új idők új dalait új módon megszólaltatni. (Kötő József)


Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot
2.900 Ft   2.320 Ft
-20%
Faragó Árpád

Töredékek a délvidéki magyar műkedvelő színjátszás múltjából, jelenéből.


Albert Annamária
2.400 Ft
Beszélgetőkönyv / Benkő Judit / Prospero könyvei

A kötet Albert Annamária, a kolozsvári Állami Magyar Opera énekesnőjének életébe és művészi pályájába nyújt betekintést, egyaránt figyelve a történeti-kulturális összefüggésekre és az aprólékos dokumentálásra. A művésznő 1948. augusztus 1-től a kolozsvári Állami Magyar Opera énekkarának tagja, később az Opera magánénekese, 1992-től örökös tagja, az intézmény megbecsült, széles körben ismert művésze. A könyv kitér énekesi pályájának részleteire, részvételére az Opera számos hazai és nemzetközi sikerének megalapozásában.


Balázs Éva
2.400 Ft
Beszélgetőkönyv / Máthé Éva / Prospero könyvei

A kötet Balázs Éva, a sepsiszentgyörgyi, majd a marosvásárhelyi színház megbecsült művésznőjének, a marosvásárhelyi színművészeti egyetem oktatójának életét és művészi pályáját követi végig.


Áttetsző keretek
2.400 Ft
Az olvasás intimitása / Dánél Mónika / Ariadné könyvek

Dánél Mónika 1976-ban született Csíkszeredában. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar–orosz szakán 2000-ben szerzett bölcsész-tanári oklevelet és 2001-ben mesteri diplomát, majd 2009-ben doktori fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Általános Irodalomtudományi (Irodalomelmélet) programon. Jelenleg az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet tanársegédje és a Balassi Intézet műfordító programjának koordinátora. Első kötete az irodalomtudomány és filmelmélet területén 1999 és 2012 között megjelent – a neoavantgárd témakörében írott doktori értekezésén kívüli – publikációiból tartalmaz válogatást.


Rendezői beszélgetések
2.400 Ft
A játékfilm dokumentarizmusa és a dokumentumfilm megrendezettsége / Lakatos Róbert Árpád / EMFSz Füzetek

Lakatos Róbert filmjei dokumentarizmus és fikció izgalmas határvidékén kalandoznak - Lakatos Róbert interjúkötete a dokumentarizmus és fikció izgalmas határvidékének bejárására hív. Nem volna ebben semmi meglepő, ha ezúttal nem egy rendező vállalkozna a kérdező szerepére. Lakatos, valamint interjúalanyainak személye a téma tekintetében különösen szerencsés. A dokumentarista és a fikciós forma keveredése megragadható a filmelmélet fogalomrendszerével, ám a módszer lényege jóval inkább a gyakorlaton múlik. Lehet-e, s ha igen, milyen módon történetet mondani dokumentarista keretek között? ...bővebben


A kóklerek forradalmai
2.400 Ft
Öt dráma / Soóky László

A szerző öt drámája jelent meg a Media Nova M gondozásában, a dunaszerdahelyi Nap Kiadó közre-működésével. Kiss Péntek József elő-szavából idézünk. „A drámai szöveg mindig kétszer születik meg. Először akkor, amikor megírják, és/vagy kiadásra kerül. Másodszor pedig akkor, amikor eljátsszák. Mindkét megszületés nagyon fontos, de mivel tájainkon, meg – tartok tőle, hogy – másutt is, elég kevesen olvasnak drámát, így a második megszületés a fontosabb...bővebben


Szabadka zenei élete a két világháború között
2.400 Ft
Pekár Tibor / Életjel Könyvek

Mi történt Szabadka zenei életében a két világháború között? Erre a kérdésre ad választ Pekár Tibor legújabb könyve. A zenei eseményeket nem is csak évről évre, hanem szinte napról napra sorakoztatja fel a szerző, a tőle már megszokott alapossággal. Korábbi műveihez képest egy kicsit többet foglalkozik a történelmi háttérrel, ami érthető is, hiszen az első világháború után az impériumváltás következtében jelentős változás történt a város életében, s a következő két évtized politikai és gazdasági viharai Szabadkát sem kerülték el...bővebben

 


Beszédterek, képterek
2.500 Ft
Pieldner Judit / Ariadné könyvek

Irodalom és film határterületeit vizsgálja kötetében Pieldner Judit, a csíkszeredai Sapientia Tudományegyetem oktatója, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza. Irodalom és film kapcsolatának tanulmányozása mind az irodalomelmélet, mind a filmelmélet eredményeit hasznosíthatja és mindkét diszciplína érdeklődésére számot tart. A film kutatásának különböző irányai, a módszercentrikus elméletektől a horizontelméletekig, sokat köszönhetnek a tágan értelmezett irodalomelméletnek, ahogy az irodalom tanulmányozása sem hagyja figyelmen kívül a filmelmélet, a médiaelméletek belátásait. Korszerű kutatási irány az irodalom medialitásának tanulmányozása.


Cantus Hungaricus
2.500 Ft
Móser Zoltán

Móser Zoltán fotóalbuma Kodály Zoltán emlékére.


Idegen (látvány)világok
2.500 Ft
Tanulmányok science fiction és cyberpunk filmekről / H. Nagy Péter (szerk.) / Parazita könyvek

A Parazita könyvek sorozat a populáris kultúra részleges fel térképezésére vállalkozik. Olyan kismonográfiák és többszerzős tanulmánykötetek megjelentetését tűzi ki célul, melyek egy-egy tematikára vagy műfajra összpontosítva a választott "peremjelenség" esztétikai, történeti és médiumközi problémáival szembesítenek. Ez a kötet kultikus sci-fi-filmek és hozzájuk kapcsolódó jelenségek értelmezhetőségére koncentrál. A példák között ott szerepel a Solaris, a Star Wars, az Alien, a Blade Runner, a Star Trek, a The Matrix - hogy csak néhányat említsünk azon produkciók közül, melyek szóba kerülnek e kiadvány lapjain...bővebben


A látható jelentés
2.500 Ft
Színház- és filmtudományi írások / Egyed Emese (szerk.) / Színház és filmművészeti tanulmányok

Mostanában tájainkon ritkábban hangzik el Denis Diderot (1713-1784) neve, pedig szemlélete ellentmondásosságában is nagy hatással volt az európai színház és általában a művészettel élők világára. A kötetben Diderot színházi nézeteit (Egyed Emese), a továbbiakban pedig közvetett hatása példáival élve a színészképzés korai problémáját vizsgáljuk (Tar Gabriella Nóra írása), magát a színházi témát (a szerelemgyerek: Lokodi Ildikó Éva tanulmánya), a női előadó színpadi szabadságharcát (Schodelné Klein Rozália Hunyadi Erzsébetje - Sófalvi Emesétől)...bővebben


„Mert törvény az anyai szó, gravitáció”
2.500 Ft
Szíjjártó Jenő a szlovákiai magyarság zeneszerzőjének élete és munkássága / Dr. Tóth Árpád

Szíjjártó Jenőt a szerzőt a XX. század legkarakteresebb határon túli magyar művészei közé sorolja: kizárólag felvidéki magyar népdalokat gyűjtött és szinte csak azokat dolgozott fel, majd’ mindegyik versfeldolgozása szlovákiai magyar költő versére íródott, darabjait pedig túlnyomórészt szlovákiai magyar együtteseknek komponálta. Egész életét kisebbségi nemzetének szolgálatába állította. Életművének megismertetését amiatt is fontosnak tartja, mert azon kevés zeneszerzők közé tartozik a XX. század kóruskomponistái között, akik egyedi hanggal színesítették századunk gazdag zeneirodalmát.


Ki fuserálta el a jubileumi drámát? - Kto sfušoval jubilejnú drámu?
2.500 Ft
Tóth Mihály

A történet az 1989-es rendszerváltást megelőző, illetve követő néhány évtized lelkiállapotaira és jelenségeire utal, és a szerzőt boldoggá tenné, ha honfitársai közül minél többen magukra ismernének.



Részletes keresés