Jakoby Gyula (1903-1985) a huszadik századi magyar- és európai – festészet kiemelkedő fenoménje volt. Kassán született, s itt élte le életét, a város peremének hányatott életű, nélkülöző, megsebzett sorsú és létében fenyegetett emberei között. Az irónia és a rajzos derű, a paródia és az allegória, a hedonista színpompa és az egzisztenciális groteszk, a metafizikai mámor és az elmesélő realizmus eszközeivel teremtett igaz képet e József Attila-i „másfajta rajról”, megörökítve vásznain az egyszerre tragikus és komikus létet, az embernek mint istenpornak és őrült sárnak az elesettségét és drámáját, a dantei értelemben vett pokolbéli-emberi színjátékot.
Kulcsár Ferenc e „tüneményes pályakört” kísérelte meg poémába fogni: egy kataklizmákkal teli századon, életen és életművön át elmondani az elmondhatatlant számkivetettségéről, megalázottságáról, s mindezek közepette a teremtésről, a lélekről és a létről – az emberi jelenségről.
A kosár üres
