Duma-István András csángó költő versei. A szerző a csángó magyar közösségi élet egyik meghatározó személyisége, aki következetesen, kétségbeesetten harcol a csángók magyarságának megmaradásáért.
Olyanok ezek a versek, mint a szívroham előtti migrén, a végleges megőrülés előtti neuraszténiák. Talán a moldvai csángómagyarok utolsó, utolsóelőtti nyelvemlékei. Egy negyvenöt éves klézsei férfi szenvedéseinek, gyötrődéseinek, önmaga keresésének, identitásválságos környezeteit mélyen átélő éjszakáinak a vérrögei. A végveszélybe került, elpusztításra ítélt anyanyelv szűkölő jajszavai.
Olyanok ezek a versek, mint a földrengések, tűzvészek, hirtelen árvizek előtt a barmok kötélszaggató vergődése, a házhoz hű ebek nyüszítése, baromfiak éjjeli rikojtozása, madaraknak megvadult röptei, halak szárazföldre vetődő önpusztítása. Egy klézsei, munkanélkülivé tett vasmunkás,a földhöz visszatért gazdálkodó földmíves, nevezett Duma-István András magyarságát bármi áron megvalló, gyöngykagylóba hullott kvarckristályai.
A kosár üres
