"Az Európa Tanács az a kapu, amelyen át be lehet jutni Európába" - olvassuk az Európa Tanácsról szóló könyv (Savet Evrope 1949-1996, Beograd, 1996) előszavában dr. Ranko Petkovic professzornak, a nemzetközi jog időközben elhunyt kiváló szakértőjének a tollából. Ez a kapu most - többszöri kopogtatás után - kinyílt a szerb-montenegrói államközösség előtt. Az Európa Tanács-beli tagság azonban számos feltétel teljesítéséhez kapcsolódik.
Ennek a publikációnak elsősorban az a célja, hogy egy helyen ismertesse az ET történetét, intézményeit, illetve felépítését, tevékenységi körét és eredményeit, valamint olyan információkkal szolgáljon, amelyek segítségére lehetnek mindazoknak, akik elmélyültebben is tanulmányozni szeretnék e nemzetközi szervezetet és az európai integrációs folyamatokat. Hiánypótló szerepe is van, mivel - ismereteink szerint - magyar nyelven környezetünkben ez az első ilyen jellegű kiadvány.